Már több mint 180 ezer katonát veszített az orosz hadsereg Ukrajnában kijevi állítások szerint. Eközben a kiszivárgott Pentagon-jelentésekben az is szerepel, hogy az Egyesült Államok szerint mikor ér véget a háború. Volodimir Zelesznkij pedig azt kéri, hogy a "befagyasztott orosz forrásokat" adják át Ukrajnának.
Az adóbevallási határidő közeledtével az ingatlanértékesítéssel kapcsolatosan gyakran merülnek fel kérdések, így érdemes áttekinteni milyen hátránnyal jár a szerződés felbontása. Ilyen esetekben mi lesz az ingatlan megszerzésének időpontja, illetve a megszerzési érték?
Április 20-án kezdődik és május 20-ig tart az óvodai beiratkozás, az általános iskolákba április 20-21-én lehet jelentkezni. A bölcsődék április 15-éig jelzik az OH-nak, ha az óvodaköteles korba lépő gyermek - a jogszabályban meghatározott esetben - további egy évig bölcsődei ellátásban vesz részt.
A történelmet ennél jobban már nem lehet kifordítani önmagából: 1956-ra hivatkozva szól vissza Amerikának a szankciók miatt a budapesti orosz nagykövetség.
Az várakozások szerint az idei évben a magyar gazdaság elkerüli a recessziót, a magyar gazdaságra vonatkozó előrejelzések döntő többségben pozitív kilátásokat jósolnak.
A termelők minden eddiginél nagyobb figyelmet fordítanak a gazdaságuk energiahelyzetére. Ez a magas energiaárak idején egyre inkább magában foglalja a villamosenergia-tárolást is. Jean-Pierre Gödde egy sóakkumulátort mutatott be a HortiContact kiállításon, a holland üvegházi kertészek legjelentősebb rendezvényén. Ez nem egy új innováció, mégis sok
A KSH adatai alapján készült összesítés szerint az átlagnyugdíj 21,2 százalékkal emelkedett, de ebből is jóval kevesebb élelmiszert lehet vásárolni, mint egy éve.
Házi őrizetbe kerül a brüsszeli korrupciós botrány egyik fő gyanúsítottja, az Európai Parlament volt szocialista alelnöke, Eva Kaili. Azzal gyanúsítják, hogy kenőpénzt fogadott el Katartól és Marokkótól, hogy az érdekeik szerint szavazzon az Európai Parlamentben. Kapcsoltuk brüsszeli tudósítónkat, Zöldhegyi Katalint.
A rizs egy bizonyos mennyiség fölött kifejezetten egészségtelen, a termesztése iszonyúan munka- és vízigényes, metánkibocsátása a polgári repüléséhez fogható. Új zöld forradalom kell, hogy tovább lehessen táplálni Ázsia több milliárd emberét.
A hazai közepes és nagyvállalatok vezetése nyitottan és érzékenyen viszonyul a fenntarthatóság problémaköréhez, a szavakat azonban kevés tett követi. A K&H fenntarthatósági indexe rámutat arra, hogy a kedvezőtlen gazdasági helyzetben a vállalati programok minden bizonnyal halasztást fognak szenvedni.
A harmadik egymást követő hónapban is 25 százalék felett maradt az EU-rekorder magyar infláció - derül ki a KSH márciusi inflációs jelentéséből. A felmérés alapján a tojás drágult a legnagyobb mértékben, 74 százalékkal, a vajért 68, míg a kenyérért 67% százalékkal fizethetünk többet. Legkevésbé a liszt és az étolaj drágult.
Az Egyesült Arab Emitátusok iparosítását célzó Operation 300 Billion program már a magyar cégek számára is nyitva áll. A projekt meghatározó támogatója az Emirates Development Bank (EDB), amely 30 milliárd AED értékű finanszírozási keretet különített el a prioritást élvező, többféle ágazat támogatására.
Az Mnb 150 millió forint bírságot rótt ki az Uniqa Biztosító Zrt.-re egyebek mellett az életbiztosítások értékesítését és a gépjármű-kárrendezést érintő hiányos tájékoztatás, egyes termékek nem megfelelő szerződési feltételei, illetve informatikai biztonsági hiányosságok miatt
A novemberben összeomlott FTX kriptotőzsde a legfrissebb források szerint az újranyitást fontolgatja. A hír hallatán a platform natív tokenjének árfolyama
Igencsak izgalmas dolog foglalkoztatja Németh Kristófot az utóbbi időben: a színész az online társkeresésre kapott rá. Habár csak a Love.hu című színházi darab miatt kell ezzel foglalkoznia, bevallotta: érdekli a téma, csupán azért is, mert még sosem volt benne része.
Varsó a visegrádi országcsoportban rejlő lehetőségek kiaknázására számít, a lengyel-magyar kapcsolatok elmélyítése érdekében pedig az Oroszország okozta fenyegetések átértékelésének szükségességéről próbálja meggyőzni magyar partnereit – jelentette ki Zbigniew Rau a varsói parlamentben.
A Bázeli Bankfelügyeleti Bizottság elnöke szerint szigorúbb banki likviditási szabályok jöhetnek, felhasználva a múlt havi bankpiaci turbulencia tapasztalatait.
„Egyedül utazni? Kizárt dolog!" – gondoljuk sokan, akik viszont akár egyszer is bevállalják, szinte nem is akarnak másképp útra kelni. Különleges élmény a szólóutazás, mi pedig mutatunk négy országot, amik a legjobb választások lehetnek!
Márciusban a KSH statisztikái szerint átlagosan 25,2 százalékkal nőttek az árak az előző év azonos hónapjához képest. Bár az év eleji csúcshoz képest látszik a javulás, ez továbbra is egy lesújtó indlációs adat. Ráadásul az általános drágulás csak a jéghegy csúcsa, számos termék ugyanis ezt jóval meghaladó mértékben drágult, az egyes termékek árain
Márciusban 15 százalékra csökkent az éves infláció Csehországban a februári 16,7 százalékról - közölte a Cseh Statisztikai Hivatal csütörtökön Prágában. Legutóbb tavaly áprilisban volt ilyen szinten a csehországi infláció.
Az Ausztrália nyugati partja felé közeledő Ilsa ciklon az előrejelzések szerint ötös erősségű viharként fog partot érni – írja a CNN. Ez a legmagasabb szint az országban.