Az American Airlines egyik utasa hisztit rendezett, amiért nem kapta meg a koktélját az első osztályon felszállás előtt. A balhézás közben belekötött az egyik légiutas-kísérőbe, ezért végül rendőrök szállították le…
A tárgyalások újabb fordulója kezdődik ma a pedagógus-szakszervezetek és kormány között: miközben a Belügyminisztérium fű alatt már megkezdte néhány iskolában a státusztörvény értékelési rendszerének tesztelését, a jogszabály részleteiről egyeztet a kormány.
Valószínűsíthetően gázrobbanás történt egy szegedi épületben kedd délután, a balesetnek három sérültje van - közölte a Csongrád-Csanád Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője.
Mivel nem volt elég hideg a tél, így egyes gombabetegségek kórokozói sértetlenek maradtak, így a tavasszal nagy gondot okozhatnak a búza- és árpaállományokban.
A férfi a kihallgatása alatt a bűncselekmények elkövetését beismerte, tettét szerelmi csalódása és pénzügyi helyzete miatti elkeseredettségével indokolta.
Új pénzügyi igazgatót nevezett ki a magyar tulajdonú Euronics Műszaki Áruházlánc. A pozíciót márciustól a nemzetközi pénzügyi tapasztalattal rendelkező Kiss Gergely tölti be, aki a Decathlon Magyarországtól igazolt a vállalathoz. Az új vezető a gazdasági, jogi és HR igazgatóságokat irányítja, fő feladata pedig többek között az Euronics nemzetközi e
Miután a település eleste a közeljövőben orosz várakozások szerint jó eséllyel megtörténik, az orosz védelmi minisztérium napi jelentését ismertetve Igor Konasenkov orosz altábornagy részletesen beszélt az ostromról.
Magabiztosak a Forma-1-es Belga Nagydíj jövőjével kapcsolatban a versenyszervezők – a pálya szerződése az idei futamot követően lejár, az egyeztetések azonban már megkezdődtek a száguldó cirkusz vezetőségével a folytatásról.
Már alig érdekelnek valakit a metaverzumos telkek, a jelek szerint rossz lóra tett, aki spekulatív befektetésként dollármilliókért vásárolt virtuális földeket.
Nem rajzolódott ki egyértelmű irány a terménypiacokon kedden. Chicagóban a búza 0,8 százalékkal, a kukorica pedig 0,4 százalékkal olcsóbb lett. A szójabab ára 0,7 százalékkal, a repcéé pedig 0,3 százalékkal csökkent. Európában a malmi búza drágult, a kukorica, a repce és a takarmánybúza kurzusa viszont mínuszban zárt.
Márciusban, a közösségi médiában együtt jelentetették be, hogy válnak, de azt is elárulták, hogy noha a házasságuk már nem működik, azért szeretik egymást és továbbra is közösen nevelik gyermeküket, sőt, nyaralni is együtt fognak majd. Úgy tűnik, eddig tartják is magukat az ígéretükhöz, legalábbis a húsvétot együtt ünnepelte Peller Anna és Lukács M
Ne vásároljunk drágán dísznövényeket, ha magunk is tudunk "készíteni". Sőt, ezzel a módszerrel hódolunk az újrahasznosításnak, csökkentjük a szemét mennyiségét és egy kis zöld színt, vidámságot is csempészhetünk az otthonunkba.
Schmuck Andort még az orvosa sem tudta lebeszélni arról, hogy kevesebb kólát fogyasszon. naponta, mert baj lesz. A politikus ugyanis hihetetlen mennyiséget visz be ebből az italból a szervezetébe: állítása szerint napi 7 litert biztosan megiszik.
Újabb nap, újabb kihívások, újabb kalandok. Olvasd el, mi vár rád egészen pontosan a horoszkópod szerint, hogy könnyebben lavírozhass a nehézségek között, vagy ügyesebben lovagolhass meg egy sikeresebb hullámot.
A Virág Judit Galéria április 23-án a Kongresszusi Központban, 25-én pedig a galéria falai között rendezi tavaszi kortárs árveréseit. Hantaï Simon (képének részlete a nyitóképen), a leghíresebb magyar absztrakt festő feltűnése igazi nóvum a hazai műkincspiacon. A művész iránti hatalmas nemzetközi érdeklődést jól jelzi, hogy 2016-ban 4 millió euró
Most először kicsit különválik az „európai” és az észak-amerikai mezőny, ugyanis az Endurance Világbajnoksággal (WEC) Hypercar kategóriájával ellentétben az IMSA GTP-ben versenyről versenyre változnak a kiegyenlítő feltételek.
Az ukrán-magyar határszakaszon 7229-en léptek be Magyarországra kedden, a román-magyar határszakaszon belépők közül pedig 7364-en nyilatkoztak úgy, hogy Ukrajnából érkeztek - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) szerdán.
Inflációs adatok határozhatják meg ma a hangulatot a tőzsdéken, ma lát napvilágot a márciusi magyar inflációs statisztika, délután pedig az Egyesült Államokból is érkezik adat. A nemzetközi részvényindexeken egyelőre kivárás látszik, az európai tőzsdék felemásan kezdhetik a kereskedést.
Kedden a déli órákban Magyarországra érkezett és Nagy István agrárminiszterrel már tárgyalóasztalhoz is ült Szergej Alejnyik, Fehérorország külügyminisztere. Erről a fehérorosz BelTA hírügynökség adott hírt a fehérorosz külügyminisztérium tájékoztatása nyomán - írja a 444.hu.