Idehaza mindeddig kevéssé ismert kelet-ázsiai ipari konglomerátumokkal kapcsolatosan a világsajtóban mostanság felröppent híreket érthetetlen hányavetiséggel kezelte a magyar gazdasági szaksajtó. Holott az immár megkerülhetetlen jelentőséggel bíró autóipari nagyvállalattá váló BYD és a nyomában haladó VinFast brendjéhez fűződő sikerrecept szám
Nem elég a legkorszerűbb és kiváló minőségű hajápoló termékeket megvásárolni. A gyönyörű, egészséges hajhoz a hajápolás alapvetéseivel is érdemes tisztában lenni.
Kibertámadás érte pénteken a szlovén Külügyi és Európa-ügyi Minisztériumot — közölte a szlovén közszolgálati televízió. A tárca közleménye szerint a támadást a partnerekkel együtt észlelték, elindították a megfelelő biztonsági protokollt, a károk mértékét még vizsgálják. Tanja Fajon külügyminiszter a 24ur.com című internetes hírportálnak elmondta,
Figyelmetlenségből adódóan bárkivel előfordulhat, hogy a telefonja összetörik, ami ellen gyakorlatilag lehetetlen védekezni. A legfontosabb ilyenkor, amit tehetünk, hogy nem esünk pánikba, ugyanis a készülék piszkálásával még nagyobb bajt okozhatunk, és egyetlen óvatlan mozdulattal akár az összes rajta tárolt adatot elveszíthetjük. Forgács András,
Az Európai Innovációs és Technológiai Intézet (EIT) égisze alatt működő Európai Uniós szervként az EIT InnoEnergy az Európai Fotovoltaikusnapelem-ipari Szövetség (ESIA) társszervezésével 17 országból több mint 110 új tagot toborzott a szövetség 2022. decemberi indulása óta. Együttes erővel olyan iparági cselekvési tervet akarnak kidolgozni, amely a
Ma már háziállatainkról is könnyebben gondoskodhatunk a technológia segítségével. Egyre inkább növekszik a kereslet a digitális lehetőségek iránt, hiszen a gazdik kreatív trükkökhöz folyamodnak, hogy biztosítsák kedvencük jólétét és kényelmét, akkor is, amíg ők távol vannak otthonról. „A technológia természetesen nem helyettesíti a háziállatokkal
Az ember minden éjjel álmodik, az agy egy átlagos éjszaka alatt körülbelül 5 órányi álomképet hoz létre, az esetek többségében azonban ezek mégsem felidézhetők ébredés után.
Most, hogy ilyen kiélezett a gazdasági helyzet, és toronymagasak az élelmiszerárak, sok család gondolkodott el, vagy akár bele is fogott a veteményezésbe, hogy élelmiszereik egy részét megtermeljék. Bár maga a termesztés sem olcsó, de valahol mégis megfizethetőbb, mint a zöldségfélék megvásárlása a piacon vagy az élelmiszerüzletben.
Milyen egészségi állapotban vannak a magyarok? Nos, sok örömre nincs okunk: a népesség állapota kétségbeejtő. A Központi Statisztikai Hivatal 2021-es adatai szerint a leggyakoribb halálozási okok a keringési rendszer betegségei voltak, amelyek viszont sok esetben az elhízás és a cukorbetegség szövődményei. A Blikk sorozatában arra keressük a válasz
Vajon mi az oka annak, hogy egyre többen szeretnének bejutni arra a nőgyógyászati rendelésre, amit eredetileg hajléktalanságban élő nők számára hoztak létre a Dózsa György úton, adományokból?
Az idei első negyedévben globális szinten 29 százalékkal zuhantak a PC-kiszállítások az egy évvel korábbihoz képest. Az amerikai International Data Corporation (IDC) informatikai és távközlési piackutató vállalat előzetes adatai szerint a személyi számítógépek (asztali számítógép, notebook és munkaállomások) kiszállítása világszerte 56,9 millióra e
Az első masszázsmedence kiválasztása mindig nehéz feladat. Egy nagy befektetésről van szó, ami gyorsan beépül a mindennapokba, ha azt nyújtja, amire szükséged van. A FreeFlow jakuzzikban pontosan ezt a megbízhatóságot, egyszerűséget és tartósságot találod majd, így könnyen és élvezettel használhatod az első naptól fogva!
A Silicon Valley Bank és a Signature Bank csődje kisebb pánikhangulatot indított el a pénzügyi világban. Bár azóta Svájc egyik legnagyobb presztízsű bankja, a Credit Suisse is a csőd szélére került, úgy látszik a pénzintézetek nehéz helyzetbe jutása nem indíott a 2008-ashoz hasonló bedőlési dominót. Bő egy hónappal az események után megkérdeztük P
Annak ellenére, hogy a Ferrari katasztrofálisan kezdte meg a 2023-as Forma-1-es szezon, Frédéric Vasseur szerint semmi baj nincsen a pilótája, Charles Leclerc motivációjával. A monacói pilóta a tavalyi évet álomszerűen indította, miután az első 3 versenyből 2-t is meg tudott nyerni, és Melbourne után 71 ponttal vezette az egyéni bajnokságot. Ehhez
Lassan egy éve, hogy 2022 május elején ismét a Fidesz alakíthatott kormányt. Vajon az egyik legforróbb területen, az egészségügyben valóban előre mentünk, nem hátra? Az ötödik Orbán-kormány első évét vizsgáló cikksorozatunk következő része.
Észak-Korea napok óta nem válaszol a déliek szokásos napi telefonhívásaira, és a katonai forró dróton sem elérhető. Most azonban más a nagyhatalmak hozzáállása, mint 2017-ben, a legutóbbi feszült időszakban volt, aminek Dél-Korea és az USA sem örülhet.
A napirend előtti felszólalások után a Magyarország és Bosznia-Hercegovina közötti, a minősített adatok cseréjéről és kölcsönös védelméről szóló egyezmény kihirdetéséről tárgyal az Országgyűlés.
Lara Flynn Boyle a Twin Peaks gyönyörű sztárjaként robbant be a köztudatba, ma már azonban biztosan elmennél mellette az utcán, ugyanis az évek során felismerhetetlenné műttette arcát.
A téli időszak végeztével felerősödtek a hangok és sejtetések, hogy Ukrajna ellentámadást indíthat az oroszok ellen. De hol és miként következne be egy ilyen támadás? Somkuti Bálint írása!