Óvatosabbak a vevők, nem hozták annyira előre a húsvéti bevásárlásokat, mint korábban, így szombattól különösen forgalmas napok várhatók az üzletekben - mondta az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) főtitkára az MTI-nek.
Először szerzett rajtelsőséget az Albert Parkban Max Verstappen, amit vasárnap futamgyőzelemre is váltana, noha azt a holland is elismeri, hogy a Red Bull a gumikezelésben ezúttal nem tűnik olyan magabiztosnak, mint az előző versenyhétvégéken.
Közel harminc éve televíziós, több mint húsz éve pedig a TV2 csapatát erősíti. A csatorna húzóarca lett, alig van olyan nagy show, amelyben ne láthatta volna a közönség, és amibe belekezd, azt általában sikerre viszi. Eközben filmrendezőként is maradandót alkotott, boldog férj és három gyermek édesapja. Till Attilával beszélgettünk.
Péntek este kihúzták az Eurojackpot újabb nyerőszámait: a Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint kihúzták az Eurojackpot 13. hetének pénteki nyerőszámait - írja az Index.hu.
58 ország 400 társulata 750 produkcióval és 7500 fellépővel várja az érdeklődőket, a programok július 1-jéig országszerte csaknem 100 helyszínen valósulnak meg.
Újabb nap, újabb kihívások, újabb kalandok. Olvasd el, mi vár rád egészen pontosan a horoszkópod szerint, hogy könnyebben lavírozhass a nehézségek között, vagy ügyesebben lovagolhass meg egy sikeresebb hullámot.
A kereskedők azzal számolnak, hogy a családok többet tudnak költeni, mint az év elején. Különösen nőhet a húsvéti ünnepi menühöz kapcsolódó árstopos termékek forgalma.
Kihagyhatatlan célpontnak nevezték a Palotaszállót, a Hámori-tavat, illetve a társaság által tavaly újjáépített Zsófia-kilátót, amely elnyerte az Év kilátója címet.
Tegnap este kihúzták az Eurojackpot 2023/13. heti, pénteki nyerőszámait. Ezúttal született telitalálat, egy külföldi játékos elvitte a bruttó 10 millió eurós főnyereményt. Egy magyar játékos pedig, a 4+2 találatos szelvényével közel 3 millió forintot kaszált.
A Momentum kordonbontási sorozatba kezdett, Gyurcsány Karácsonyt vegzálja, a többiek átnevezési hullámot indítottak. Az ellenzék rosszabbul áll, mint egy éve.
Viktoria Brownt – leánykori nevén Szilasi Viktóriát – a magyar közönség sportriporterként ismerte meg, de dolgozott gazdasági profilú rádiónál, szerkesztett szórakoztató műsorokat is, majd miután a BBC-hez hívták, Londonban telepedett le. Útja később Torontóba vezetett, ahol belevágott az ingatlanbizniszbe – Amerikában vásárolt fel házakat –, profi
Ausztrál Nagydíj: Verstappen mellől George Russell, a Mercedes brit versenyzője startolhat majd, míg a harmadik rajtkocka a hétszeres világbajnok, szintén brit és ugyancsak Mercedest vezető Lewis Hamiltoné lett.
Ezért a forgalmi torlódások enyhítése és a forgalommenedzsment korszerűsítése céljából az izraeli kormány elindította a Fast Lanes programot, amely hatékony, valós idejű forgalomszervezéssel, egy rendszerként kezel parkolókat, dinamikus díjfizetéssel használható, gyors haladást biztosító prémium sávokat, és nagy kapacitású, ingyenes buszjáratokat.
Továbbra is díjmentesen lehet üzemeltetni a korábban létesített és bejelentési kötelezettségnek eleget tevő kutakat - közölte Nagy István agrárminiszter.
Elfogadta az Országgyűlés pénteken a békepárti határozati javaslatot, amelyet az orosz-ukrán háború egyéves évfordulójához kapcsolódva nyújtottak be a Fidesz és a KDNP képviselői.
A bajnokságban csapattársa mögött csak egyetlen pontos lemaradással álló Sergio Perez éveleji lendülete komoly csapást szenvedett az Ausztrál Nagydíj szombatján, hiszen egy nem részletezett technikai hiba miatt a mexikói egyetlen mért kört sem tudott futni az időmérőn, így a rajtrács legvégére került.
Befektetők egy csoportja 258 millió dollára perelte Elon Muskot, miután állításuk szerint a milliárdos manipulálta a Dogecoin nevezetű, népszerű kriptovaluta árfolyamát, ezzel súlyos károkat okozva nekik. Musk ügyvédjei mellett pedig már a kriptovalutát fejlesztő Dogecoin Foundation is a vádak ejtését kéri a bíróságtól – írja a Reuters.
Dunai Tamás családja úgy döntött, hogy a március 29-i budapesti szertartás után a szülővárosában is búcsút vesznek Jászai Mari-díjas színésztől, s a napokban hamvai egy részét Mohácson is eltemetik. Dunai Tamás számára ugyanis annyira fontos volt a Baranya megyei település, hogy szeretett volna ott is örök nyugalomra lelni - írja a Blikk.
Őszinte tisztelettel jelentem valamennyi sorstársamnak, már csak nagyjából egy hét van hátra az idei nagyböjtből. Kétségtelen, az emberek meglehetősen régóta élnek az önmegtartóztatás eme formájával. Akadnak, akik vallási alapon, mások az egészségük érdekében vonják meg maguktól az ételt, vagy bizonyos étkeket rövidebb-hosszabb időre elhagynak. Szi
Viktoria Brownt – leánykori nevén Szilasi Viktóriát – a magyar közönség sportriporterként ismerte meg, de dolgozott gazdasági profilú rádiónál, szerkesztett szórakoztató műsorokat is, majd miután a BBC-hez hívták, Londonban telepedett le. Útja később Torontóba vezetett, ahol belevágott az ingatlanbizniszbe – Amerikában vásárolt fel házakat –, profi