Kft.-nek 2022-ben 26 millió forint volt az árbevétele. Előfordulhat, hogy ez 2023-ban csökkenni fog. Választhatja-e az egyszerűsített adóalap-megállapítást most, a 2022. évi hipabevallásában? Ha választja, de az idei évben mégis több lesz a bevétele 25 millió forintnál, akkor az adókülönbözetet 2024.05.31-ig kell megfizetnie? – kérdezte olvasónk. S
A tiltakozó aktivisták szerint a kormány nem tesz semmit, így a szélsőséges időjárási események egyre inkább lakhatatlanná teszik a Földet. A város polgármestere példás büntetést javasolt a károk megtérítése mellett.
A szombaton közzétett, orosz veszteségekről szóló ukrán becslések szerint az elmúlt 1 napban 630 orosz katona esett el. A konfliktus tavaly februári kirobbanása óta az orosz sereg több mint 173.9 ezer főt veszített el. Az ukrán fegyveres erők vezérkarának legfrissebb, szombat reggeli becslése szerint az orosz hadsereg az összecsapások során a konfl
Fejszál Mekdad személyében szíriai külügyminiszter több mint egy évtizede most járt először Egyiptomban; hivatali kollégája, Számeh Sukri fogadta szombaton.
Az Egyesült Államok kormánya tavaly július elején küldött értesítést arról, hogy egyoldalúan felmondta a Magyarországgal 1979-ben kötött, a kettős adóztatás elkerüléséről szóló nemzetközi szerződést. Ez az adóztatásban csak 2024 január elseje után hozhat változást.
Mire megy a héten edzőváltáson átesett, a bajnokságban kiesés elől menekülő Fejér B.Á.L.-Veszprém a bajnoki címért küzdő Telekom Veszprém ellen? Kiderül a kizárólag az m4sport.hu-n látható közvetítésből, 18 órától.
Szombaton kezdődik a 10. Színházi Olimpia, amelyen 58 ország 400 társulata 750 produkcióval és 7500 fellépővel várja az érdeklődőket. A programok július 1-jéig országszerte csaknem 100 helyszínen valósulnak meg.
Nap-elmesélős 25 percet tölthettek el Viktorral, a Watches and Wonders alatti, a rendezvénytől függetlenül, szállodákban összegyűlt márkákkal töltött napjáról. Van folyadékos óra, van extrém kronográf, és a svájci óraipar feketeöves…
Az elmúlt fél évszázad leghalálosabb tornádója csapott le az Egyesült Államok déli részére. Sokan meghaltak, épületek mentek tönkre. A WTVA csatorna meteorológusa élő adásban imádkozott Amory város megmeneküléséért.
Fotó: Mercedes Csaknem öt évtizeden át a kuvaiti állami alap volt a Mercedes-Benz autógyártó egyik legnagyobb és legfontosabb részvényese. Most az Öböl-menti állam körülbelül negyedével csökkenti részesedését, és 20 millió részvényt dob a piacra. A társaság jelenleg a Mercedes részvénytőkéjének 6,8 százalékával rendelkezik, ezzel a harmadik legna
Jól figyelj, mert berobban a Party Baba - így indul a visszatérő Varga Irén új klipje. És úgy néz ki, a visszatérés egyben megújulás is. Mert meglepetés, de ezúttal nem valami undorító étel megfőzéséről van szó, hanem egy rendes számról, ráadásul a dolog elég slágergyanús. Na jó, ha nem is ez lesz az év slágere, de ezer százalék, hogy házibulikon n
Azon globális fejlesztési ígéreteink közül, amelyek 2030-ig várhatóan nem fognak megvalósulni – és ezek közül sok van –, az alultápláltság globális felszámolása terén tapasztalható lassú előrehaladás az egyik legtragikusabb és legdühítőbb. Pedig az éhezés drasztikus csökkentésének eléréséhez egyértelműen közel vagyunk.
Csiki Varga Tamás, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Stratégiai Védelmi Kutatóintézetének tudományos főmunkatársa többek között arról beszélt az InfoRádióban, hogy miért nem fog kitörni a harmadik világháború – írja az Index.
Isadora Duncan egy rendkívüli tehetséggel megáldott táncosnő volt, akit a táncművészet megújítójának, valamint a modern táncművészet alapítójának tartanak számon mind a mai napig. Sikerekkel teli életének egy váratlan, tragikus baleset vetett véget mindössze 50 éves korában.
Jól olvastad: az egyik kedvenc színésznőnk belép az egyik kedvenc univerzumunkba! Emilia Clarke a 2023-as Titkos invázió című szuperhős sorozat egyik hősnőjeként lesz majd látható a Disney+ műsorán.
Arról, hogy miért és mennyire fontos a talajtakarás, már sokat hallottunk, de hogy mi mindennel fedhetjük be a földet, és miért nem érdemes rögtön a boltba rohanni egy zsák (horror áron kínált) fenyőkéregért, azt talán kevesebben tudják. Ezen változtatna ez a cikk.
A technológiai ipar vezető szereplői március 22-én nyílt levélben követelték a mesterséges intelligencia fejlesztésének azonnali felfüggesztését a vélt társadalmi kockázatok miatt.
Újdonságokkal és minden eddiginél színesebb programmal jön idén az ötödik Bondoró. Nemzetközi utcaszínházi attrakciók sokasága, nagykoncertek és egy új helyszín várja azokat, akik ellátogatnak az eseményre. Az 5. Bondoró Nemzetközi Utcaszínház Fesztivált közvetlenül a Balaton partján, Balatonalmádiban tartják, a magyar előadók mellett tíz nemzet 24
Az 58 éves Samantha, aki szklerózis multiplexben szenved és kerekesszéket kell használnia, azt állította, hogy Meghan „bizonyíthatóan hamis és rosszindulatú kijelentéseket” tett a világ nyilvánossága előtt.
Az Újpest FC 3-2-re nyert a Zalaegerszegi TE FC ellen a labdarúgó OTP Bank Liga 25. fordulójában. A lila-fehérek már akár az első félidőben is 2-0-ra vezethettek volna, amennyiben Petrus Boumal értékesíti a megítélt büntetőt. A kameruni játékos pedig kétszer is próbálkozhatott, de mindkétszer pocsék módon hajtott végre a büntetőt, az elsőt Demjén P
Az Ausztrál Nagydíj időmérőjének első három helyezettje, Max Verstappen, George Russell és Lewis Hamilton szerint a mezőny legvégéről induló Sergio Pérez nem jelenthet veszélyt rájuk a vasárnapi versenyen. A Red Bull mexikói pilótája két hét leforgása alatt jutott mennyből a pokolba. Amíg Jeddah-ban minden klappolt a számára és a pole-pozíció melle
Több pénzt akarnak az aktív és a nyugdíjas könyvvizsgálók, a cégnél kialakult zűrzavarban a versenytársak könnyen átcsábíthatják a legjobb partnereket.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.