Már az első két futamon is láthattuk jeleit annak, hogy a Williams elmozdult a mezőny sereghajtói közül, de az idei első igazán kimagasló teljesítmény az Ausztrál Nagydíj időmérőjén jött el a csapattól, amikor Alexander Albon a 8. helyre kvalifikálta az egyik autójukat.
Három nap után kiengedték a római Gemelli kórházból Ferenc pápát, akit fertőző hörgőgyulladás miatt kapott antibiotikumos kezelést. A pápa, aki a hívők jókívánságait is fogadta, azzal viccelődött, hogy „még életben vagyok” - írja a Hvg.hu.
A legutóbbi átigazolási időszakban az angol első osztályú klubok összesen 320 millió fontot fizettek ki játékosügynököknek, közülük a Manchester City egymaga 51 milliót költött.
Kicsit rozsdás, kicsit viharvert, de a turbón hallatszik, hogy erőben nincs hiány, így a favágás utáni, nem kis gyökérzettel rendelkező maradvány is megadta magát.
Bútor Róbert volt a leggyorsabb a Székesfehérvár Rally első szakaszán, melyen többek műszaki hibával küzdöttek ráadásul az eső is megérkezett. A Székesfehérvár Rally első, Királyszentistváni szakaszán az ORC-ben induló Bútor Róbert és Tagai Róbert autózta a legjobb eredményt, ami nem is annyira meglepetés, hiszen egyedül ő indul WRC-vel. Az ORB mez
Fernando Alonso szerint a Mercedes eddig „altatta” riválisait, és saját teljesítményét alacsonyította le az elmúlt napokban. A csillagosok eddig arról beszéltek, hogy át kell szabniuk az autójukat, mivel nem tudnak közelebb kerülni a riválisaikhoz. Korábban Lewis Hamilton is bírálta a csapatot, majd Toto Wolff finoman a mérnökeire helyezte a nyomás
Pályafutása egyik legrosszabb napját fogta ki Sergio Pérez. Ő csak utasnak érezte magát a problémás autójában, ám főnökei szerint fejben is szétcsúszott, korábbi csapattársa pedig a hozzáállását kritizálta.
A kullancsszezon kezdetének apropóján amerikai kutatók olyan kísérleti eredményeket publikáltak, melyek biztató ígéretekkel kecsegtetnek a Lyme-kór elleni küzdelem terén.
A magyar gazdaságok teljesítőképessége és hosszútávú jövedelmezősége jelentősen függ a termések hozamának minőségétől és mennyiségétől. A termésátlagok növeléséhez számos tényező járul hozzá, többek között a megfelelő hibridválasztás, a vetésforgó használata, a tőszám és a sortáv megfelelő kiválasztása, a vetésidő meghatározása, a nitrogénveszteség
Ráadásul az NBA-ben játékosként, az NFL-ben pedig edzőként. Bud Grant az első NBA-meccsével történelmet írt, míg az NFL-ben ő lett az első játékos, aki beintett a szabad játékosmozgást akadályozó ligának. Nixon elnök pedig levélben kérlelte, gondolja meg a visszavonulását.