Nemzeti ünnepünkön élőben sugározzuk a miniszterelnöki megemlékezést Kiskőrösről, ahol 15 órától Orbán Viktor mond ünnepi beszédet a Petőfi Szülőház előtt. A beszédet a HírTV, Facebook- és YouTube-csatornánk élőben közvetíti.
A Ksh adatai szerint Magyarországon a fejes saláta termőterülete, ezzel együtt a betakarított termés mennyisége csökkenő tendenciát mutatott az előző években – hívja fel a figyelmet az Aki. Az elemzés szerint 2021-ben 237 hektáron 8,45 ezer tonna salátát termeltek.
Csehországban eddig kilenc embert ítéltek el az ukrajnai orosz invázió nyílt támogatásáért, 58 ügyben folyik büntetőeljárás, további 90 eset a vádemelés szakaszában van – közölte a cseh legfelsőbb ügyészség szerdán a Twitteren.
Március 15-e a magyarok számára a szabadságot, a közös nemzeti céljainkért hozott áldozat előtti tisztelgést jelenti, írta a KDNP frakcióvezetője, Simicskó István a párt közleményében.
Anisits Ferenc gépészmérnök, nyugalmazott vezetőmérnök 1938. december 23-án született Szolnokon. 1962-ben a Budapesti Műszaki Egyetemen mezőgazdasági mérnöki oklevelet, 1973-ban a braunschweigi Műszaki Egyetemen doktori címet szerzett. Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd 1965-től a német MAN cégnél körfolyamatszámítással, alapfejlesztésekkel foglalkozott,
Az Európai Parlament elfogadta az adattörvényt, amely okosszerződéseket is szabályoz. Az okosszerződések fejlesztőinek meg kell tervezniük a hátsó kapukat, hogy
Robbanószerkezetek maradványait találták meg a Barátság kőolajvezetéknek az oroszországi Brjanszk megyei Novozibkovban található kőolajszivattyú-állomásán - közölte Igor Gyomin, Transznyefty orosz olajszállítmányozási vállalat szóvivője szerdán a Taszsz hírügynökséggel.
Franciaországban nyolcadik alkalommal tiltakoznak utcai felvonulásokkal és sztrájkokkal szerdán a kormány nyugdíjreformja ellen, miközben a parlament két házának vegyes bizottsága zárt ülés tart a törvénytervezet szövegének véglegesítésére a másnapi végszavazás előtt.
A számtalan program és megemlékezés mellett a fővárosban szabadtéri kiállításokkal emlékeznek az 1848-as forradalomra. Sokan viselnek kokárdát, és magyar zászlót tartanak. A Nemzeti Múzeum is az alkalomhoz illőn van feldíszítve.
Orbán Viktor miniszterelnök március 15-én mond beszédet az 1848/49-es forradalom és szabadságharc évfordulóján. A kormányfő az előző évtől eltérően ezúttal nem a fővárosban, hanem Kiskörösön áll a színpadra az ünnepnap alkalmából.
Komoly emelkedéssel zártak tegnap az amerikai és európai piacok, de ennek vége: az európai indexek mély visszaeséssel zártak és a tengerentúlon is megjelentek a mínuszok. A Credit Suisse történelmi mélyponton, és az amerikai tőzsdék is komoly mínuszban nyitottak. A magyar tőzsde a március 15-i ünnep miatt ma nem tart nyitva, és fontos adatközlést s
Csúnyán ütik ma a forintot. Reggel erősödés látszott, 390 alatt kezdett, de dél környékére már 396-ra ugrott a jegyzés, ilyen gyenge utoljára február elején volt a forint. Délután megjárta a 398-as szintet is az euróval szemben. A dollár ralizik az euróval szemben, a forinttal szemben 370 felett a jegyzés, 3 havi mélyponton a forint az amerikai dev
Nemcsak az ötgólos Erling Haaland, hanem a norvég csatár csapata, a német RB Leipziget 7-0-val kiütő Manchester City is rekordot állított be kedd este a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének visszavágóján.
Közel másfélmillió forint adókülönbözetet állapított meg az adóhivatal egy vállalkozásnál, amely fiktív készpénzes számlákat fogadott be fuvarozásra és targoncabérlésre - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kedden.
A víz-Nyúl hónapban a Tigris egyszerre erős és diplomatikus, a Sárkány higgadt, a Ló mások helyett szégyenkezik, a Kakas azt teszi, amit jónak lát, a Kutya inspirálja a környezetét, a Patkány pedig hűtlenségbe eshet.
Magyarnak lenni kötelesség, méltónak lenni a fajtánkhoz. Minden magyarban van egy kis Petőfi, aki a mi szerelmetes fiunk. Orbán is úgy szeretne távozni a világból, hogy minden neki kirótt kötelességét teljesítette. Ilyenekről beszélt a miniszterelnök Kiskőrösön, kordonok mögött. Csak a meghívott vendégeket engedték a színpad közelébe, a független ú
A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Ludovika Huszár Lovarda szervezésében hazánkba látogatott a világhírű lovastusa-szakember, Elmar Lesch, aki az Nlsf Programban részt vevő militarylovas, Kaizinger Balázs munkáját is segíti. Az edzőtábor jó szezon előtti indítás volt militarylovasainknak, akik szép számmal képviselték a hazai lovastusasportot.
Februárban 2,4 százalékkal, azaz 231 milliárd forinttal nőtt a befektetési alapokban kezelt vagyon. Ami a tőzsdéket illeti a mind a fejlett, mind a fejlődő tőzsdéken kisebb korrekciót láthattunk, amit a hazai börze is követett. A devizapiacon a forint az euróhoz képest is, és valamelyest a dollárhoz képest is erősödni tudott.