Az elmúlt években a NATO európai tagállamai körülbelül 60 milliárd dollárral növelték katonai kiadásaikat, miközben a katonai szövetség teljes védelmi költségvetése 15 százalékkal emelkedett – mondta az NKE tudományos főmunkatársa.
Komoly emelkedéssel zártak tegnap az amerikai és európai piacok, miközben a világ a bankrendszer problémái miatt aggódik. Az emelkedés folytatódhat ma az USA-ban, Európában viszont eséssel indult a nap. A magyar tőzsde a március 15-i ünnep miatt ma nem tart nyitva, és fontos adatközlést sem várunk idehaza. Nem úgy külföldön, ahol az EU-ból, az USA-
Egy pihe-puha, frissen illatozó takaró alatt születnek a legédesebb álmok, ezért talán nem árulunk el nagy titkot azzal, hogy mennyire fontos nem csak az ágyneműhuzat, hanem az ágyneműk tisztán tartása is. Sokan nem optimális időközönként és/vagy nem megfelelően mossák párnáikat, ezért most segítünk, hogy elsajátíthasd a legfontosabb tudnivalókat.
A Magyarországon áprilisban bemutatkozó sorozat felejthetetlen élményt ígér a nézőknek, amelyről olyan nemzetközi sikerfilmekből jól ismert színészek gondoskodnak, mint Matthias Schoenaerts, Lisa Vicari, Noomi Rapace, és Nicholas Piccock. A Sky Atlantic és a Canal+ közös produkcióját a Sergio Corbucci (1966) által készített, azonos című olasz fil
Március tizenötödike számtalan izgalmas családi programot, koncertet kínál, a múzeumok és közintézmények is különleges ingyenes programokkal várják az érdeklődőket.
Kínában bővült a kiskereskedelmi forgalom februárban, nőtt az ipari termelés, és emelkedett a munkanélküliség - áll a kínai statisztikai hivatal szerdán ismertetett jelentésében.
Legyen minden korábbinál sokoldalúbb, és irigykedjen rá mindenki! Ez lehetett a terv, amikor az Asus megalkotta a Fold nevű, hajlítható képernyős laptopját. Megvizsgáltuk, hogy mennyire életképes a koncepció. A telefonoknál évek óta tombol a hajlítható kijelző láz, és már egyre több cég jelentkezik ilyen különleges termékekkel. Mostanra az őrület a
Idén még nem sikerült nyerni a Hyundai Motorsport versenyzőinek A WRC-ben, ezen azonban jó eséllyel változtathat Mexikóban, ahol rajthelyzeti előnyben lesz a koreai gyártó.
Március tizenötödike számtalan izgalmas családi programot, koncertet kínál, a múzeumok és közintézmények is különleges ingyenes programokkal várják az érdeklődőket.
Csák János kultúráért és innovációért felelős miniszter, Vitályos Eszter, a Kulturális és Innovációs Minisztérium parlamenti államtitkára és Závogyán Magdolna, a kultúráért felelős államtitkár állami elismeréseket adott át az 1848-49-es forradalom és szabadságharc emléknapja alkalmából a Pesti Vigadóban kedden.
Március 15. a legjelentősebb nemzeti ünnepeink egyike, De vajon emlékszik-e még az 1848-49-es szabadságharchoz vezető nap eseményeire? Tesztelje velünk!
A nemzeti ünnephez kapcsolódó programok miatt szerdán közúti korlátozásokra, emiatt a közösségi közlekedés változásaira kell készülni Budapest belvárosában – tudatta a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) az MTI-vel.
Németországban havi szinten 0,1 százalékkal nőttek a nagykereskedelmi árak februárban a januári 0,2 százalékos emelkedés után, az éves áremelkedés mértéke viszont jelentősen lassult - közölte a német statisztikai hivatal, a Destatis szerdán.
Ha még nem fizetted be az idei gépjárműadó első részletét, legegyszerűbben az elektronikus tárhelyre kapott értesítésekben, határozatokban szereplő linkre kattintva,
A Mol az INA-val közösen hamarosan Szlovénia egyik legfontosabb piaci szereplőjévé válik. Ha eladja a Shellnek a 39 benzinkútját, eleget tesz az OMV Slovenija 92,25 százalékos részesedésének átvételéhez szükséges uniós jóváhagyás feltételeknek. Ez a lépés érkezett most az utolsó fázisba. Örülnek a horvátok is.
1848. március 15. a pesti forradalom és egyszersmind Petőfi napja. A költő a márciusi ifjak vezéreként vált az események egyik főszereplőjévé, a forradalom az ő és Jókai közös lakásáról indult: Jókai, Bulyovszky, Vasvári Pál és Petőfi együtt gyalogolt át a Pilvax kávéházba. A 12 pont mellett Petőfi ikonikus költeménye, a Nemzeti dal a népakarat leg
Négy újonc került be az észtek elleni felkészülési, valamint a bolgárok elleni Európa-bajnoki selejtezőre készülő magyar labdarúgó-válogatott keretébe, melyet kedden ismertetett Marco Rossi szövetségi kapitány.
Győr-Moson-Sopron vármegyében, Sopron és Fertőrákos térségében, az országhatár közelében nagy területen van szükség a beavatkozásra - írta a katasztrófavédelem a honlapján szerdán.