2023. március 10. péntek

márc. 10
21:21
A Jobbik önállóan indul az EP-választáson (ATV)
A Jobbik az európai parlamenti (EP) választáson önállóan indul, az önkormányzati választáson pedig azt tartja nyerő stratégiának, ha lokálpatrióták indulnak, és az ellenzéki pártlogók nem jelennek meg – mondták a párt vezetői egy pénteki budapesti háttérbeszélgetésen.
márc. 10
21:21
Zaharova: Tud erről az amerikai külügyminisztérium? (Demokrata)
Az orosz külügyi szóvivó Washington nem hunyhat szemet az ukrajnai egyházüldözés felett.
márc. 10
21:27
Betett az energiakrízis a kórházaknak: romba dőlhetnek az egészségügy tervei (Pénzcentrum)
Két évvel ezelőtthöz képest az állami kórházak energia- és gázszámláinak többletköltsége 120-150 milliárd forint lesz idén árulta el a Portfolionak a kórházszövetség által, a tagszervezeteik körében végzett felmérés eredményeit Velkey György, a szervezet elnöke.
márc. 10
21:27
A magas energiaköltségektől szenved a Nyomda, zuhan a nyereség (Portfolio)
Az energiaköltségek megugrásától és az alapanyagpiacon tapasztalható nehézségektől szenved a Nyomda, így 2022-ben annak ellenére, hogy növelni tudta bevételeit, eredményszinten jelentős csökkenésről számolt be pénteken piaczárás után közzétett gyorsjelentésében.
márc. 10
21:39
Oroszország „külföldi ügynöknek” minősítette a WWF-et és Szergej Gurijevet (444.hu)
Az igazságügyi minisztériumnak szemet szúrt, hogy a környezetvédő szervezet ipari és infrastrukturális projektek akart megakadályozni.
márc. 10
21:39
Vége a szavazásnak: az amerikaiak nyilvánosságra hozzák, hogy mit tudnak a koronavírus eredetéről (Mandiner)
„Az átláthatóság a demokrácia sarokköve” – szögezték le, amikor szavazásra bocsátották az indítványt.
márc. 10
21:42
Jobbnál jobb programok várnak titeket Budapesten március 15-én (SzMo)
Március 15-e 2023-ban is számtalan izgalmas családi programot, koncertet kínál. A nemzeti ünnep alatt a múzeumok és közintézmények is különleges ingyenes programokkal várják az érdeklődőket.
márc. 10
21:45
Franciaország segít az Egyesült Királyságnak megfékezni a kishajós illegális bevándorlókat (444.hu)
Az összegből plusz 500 rendőrt fognak foglalkoztatni és egy új franciaországi fogdaközpont is épül.
márc. 10
21:48
A magyar tisztviselők „Amerika-ellenes retorikájáról” is beszámolt a nagykövet az USA külügyminiszterének (SzMo)
David Pressman a héten Washingtonba utazott, ahol Anthony Blinkennel is találkozott. A nagykövet szerint „Magyarország fontos pillanathoz érkezett”.
márc. 10
21:51
Együttműködési megállapodás 1848 jegyében (Demokrata)
Az 1848/49-es sírhelyeket és emlékhelyeket közös kiadványban foglalják össze.
márc. 10
21:51
Ferenc pápa: nincs kizárva a papi cölibátus eltörlése (Demokrata)
Emlékeztetett arra: a keleti katolikus egyházakban engedélyezett, hogy egy pap nős legyen.
márc. 10
21:51
Az oroszok szerint Washington nem hunyhat szemet az ukrajnai egyházüldözés felett (Mandiner)
Az Egyesült Államok nem teheti meg, hogy ne vegye észre a Moszkva által történelminek és kánoninak tekintett Ukrán Ortodox Egyház (UPC) üldöztetését – írta Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő pénteken a Telegram-csatornáján.
márc. 10
21:53
Szijjártó Péter brit kollégájával tárgyalt (Demokrata)
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter brit kollégájával tárgyalt telefonon.
márc. 10
21:54
Viharos széllel érkezik az ítéletidő: ekkorra ér Magyarországra a kemény hidegfront (Pénzcentrum)
Péntek éjszaka északnyugat felől markáns hidegfront érkezik az országba viharos széllel adta hírül az Országos Meteorológiai Szolgálat.
márc. 10
21:57
Svájc továbbra sem szállít fegyvereket Ukrajnának (ATV)
A svájci kormány (Bundesrat) pénteken megerősítette az ország semlegesség melletti elkötelezettségét és leszavazta svájci harci eszközök Ukrajnába szállításának lehetőségét – közölte a testület pénteken.
márc. 10
22:03
Túszokat ejtettek egy karlsruhei gyógyszertárban (ATV)
Túszokat ejtettek a németországi Karlsruhéban egy gyógyszertárban – közölte pénteken a helyi rendőrség.
márc. 10
22:03
Bahmuti műholdfevétel (Demokrata)
.
márc. 10
22:03
Képmutatók kora (Demokrata)
Alekszandar Popovszki rendezésében mutatták be Molière Don Juan, avagy a Kőszobor lakomája című darabját a Nemzeti Színházban.
márc. 10
22:03
Oroszország állítólag már több mint 400 harci repülőt lőtt ki (Helló Magyar)
Oroszország elmondása szerint az ukrán fegyveres erők a háború kezdete óta összesen 400 repülőgépet veszítettek.
márc. 10
22:06
Több embert túszul ejtettek egy gyógyszertárban Németországban (SzMo)
Az elkövető egy férfi, aki millió eurós nagyságrendű váltságdíjat követel a túszok elengedéséért.
márc. 10
22:12
Jótékonységi koncertet rendeznek a törökországi-szíriai földrengés károsultjainak támogatására (SzMo)
A szerda esti esemény a Hagyományok Házában lesz, ahol a világzene, énekelt versek, régi zene és egyéb műfajok ismert előadói lépnek fel.
márc. 10
22:21
Népszerű díjcsomagokat szüntet meg a Yettel: ennyit az olcsó mobilnetről, ez sokaknak fájni fog (Pénzcentrum)
Tömegeket érintő átalakítást tervez a Yettel: a pcworld.hu információi szerint a nagytakarítás következtében végleg elköszönhetünk az olcsó korlátlan mobilnettől.
márc. 10
22:21
Kormánykritikus megjegyzése miatt felfüggesztette Gary Lineker műsorvezetői megbízatását a BBC (ATV)
Felfüggesztette pénteken Gary Lineker műsorvezetői megbízatását a BBC brit közszolgálati tévétársaság, miután az egykori futballsztár minapi Twitter-bejegyzésében éles szavakkal marasztalta el a konzervatív párti brit kormány által beterjesztett bevándorlási törvénytervezetet.
márc. 10
22:21
Iványi Blanka: Az ország aranytartalékáért felel őfelsége alezredese, Novák Katalin férje, a pr-katona (Mandiner)
Veresnek amúgy sem teremhet különösebb babér e téren.
márc. 10
22:23
Bréking: Hétfőn tárgyal Emmanuel Macron és Orbán Viktor (Mandiner)
A megbeszélésen szó lesz a magyar jogállamiságról, valamint a hazánk Brüsszel közötti állandó feszültségéről.
márc. 10
22:30
A férfi, aki úgy élt le 82 évet, hogy soha nem találkozott egyetlen nővel sem (SzMo)
Az édesanyja a születése után meghalt, és Mihajlo Tolotosz a görögországi Athosz-hegy egyik kolostorában nőtt fel, és ott is élt haláláig. Márpedig arra a területre nők soha nem léphetnek be.
márc. 10
22:33
Kanada újabb fájó pontján találta el Oroszországot (Portfolio)
Kanada pénteken megtiltotta az összes orosz acél- és alumíniumtermék behozatalát – írja a Reuters.
márc. 10
22:33
Túszdráma egy karlsruhei gyógyszertárban: egymillió eurós nagyságrendű váltságdíjat követelt az elkövető (Mandiner)
A német rendőrség pénteken este behatolt abba a karlsruhei gyógyszertárba, ahol a nap folyamán egy férfi túszokat ejtett, és elfogták a feltételezett elkövetőt.
márc. 10
22:35
Lineker bőszen nácizta a brit kormány kommunikációját, a BBC végül megunta, és felfüggesztette (Mandiner)
A csatorna jelenleg a közösségi média „megfelelő használatáról” egyeztet a sztárműsorvezetővel.
márc. 10
22:36
„Hatéves koromban már 172 centi magas voltam” – Így él a világ legmagasabb nője (SzMo)
Rumeysa Gelgi egy ritka genetikai rendellenességben szenved, ami miatt 215 centi lett felnőttkorára.
márc. 10
22:39
Több mint ezer ember megmentésére indult az olasz parti őrség (HírTV)
A dél-olaszországi parti őrség a viharos tengeren három hajó megmentésére indult pénteken, melyek fedélzetén összesen több mint ezer bevándorló tartózkodik - közölte a parti őrség pénteken.
márc. 10
22:39
Ferenc pápa: Nem lenne több pap, ha eltörölnénk a cölibátust (Mandiner)
Az egyházfő ugyanakkor elképzelhetőnek tartja a papi cölibátus eltörlését.

2023. március 11. szombat

márc. 11
0:12
Button számára a Nascar szimpatikusabb az F1-nél, az oválokat pedig nevelőszériákban tanulná meg (USAracing)
Magyar idő szerint pénteken hajnalban vált hivatalossá, hogy Jenson Button március 26-án, a Cota-n megejti...
márc. 11
0:12
Drámai döntést hozott III. Károly, kitudódtak a részletek - forrong az egyik családtag, dühe csillapíthatatlan az egyik újság beszámolója szerint (Promotions)
Tiltólistára került végleg.
márc. 11
0:12
Moszkva szerint Washington nem hunyhat szemet az ukrajnai egyházüldözés felett (Magyar Hírlap)
Az Ukrán Ortodox Egyháznak el kell hagynia a Lavra barlangkolostort.
márc. 11
0:15
Nem számítanak idén új kormányzati teherre az OTP-nél (Infostart)
A bank szakértői szerint gyorsan csökken majd az infláció.
márc. 11
0:15
Villámárvizek mostak el több hazai települést: valahol jégesőből is bőségesen jutott (Blikk)
Órák óta öntözik a zivatarok az ország több pontját is. Nyergesújfalu térségében és Celldömölkön is rengeteg csapadék hullott, mindkét településen villámárvizek alakultak ki.
márc. 11
0:15
Vasvári Vivien a harmadik gyermekét várja a harmadik párjától (Blikk)
Vasvári Vivien ismét anyai örömök elé néz, Az üzletasszony a harmadik gyermekét várja, ráadásul mindegyiknek más férfi az édesapja. Nem könnyű feladat egy ekkora mozaikcsalád életét megszervezni.
márc. 11
0:15
Para a levegőben: a heves széllökések miatt nem tudott landolni a Wizz Air Budapestről induló repülőgépe (Blikk)
A nagy szél, a heves trubulenciák miatt hosszas próbálkozás után sem tudott leszállni Nizzában a Wizz Air menetrendszerű gépe, amely így Marseille-ben landolt.
márc. 11
0:15
Zuzana Caputová egyelőre ellenáll a forrongó ellenzéknek (Infostart)
Az államfő kerek perec kijelentette, meddig nem lesz szakértői kormány az országban.
márc. 11
0:15
Magyar vízilabdás vereség az olaszoktól (Infostart)
A magyar férfi vízilabda-válogatott 9-8-ra kikapott pénteken a világbajnoki ezüstérmes olasz csapattól a zágrábi világkupa-selejtező második fordulójában.
márc. 11
0:15
Hétfőn megnyitják a közúti forgalom előtt a szegedi rakpartot (ProfitLine)
Hétfő reggel 6 órakor megnyitják a közúti forgalom előtt a szegedi Huszár Mátyás rakpartot - közölte honlapján az Alsó-Tisza vidéki Vízügyi Igazgatóság pénteken.
márc. 11
0:15
Szijjártó Péter brit kollégájával tárgyalt (Demokrata)
A két miniszter egyetértett abban, hogy a háború globális hatásai is súlyosak, ezért minél előbb megoldást kell találni a világméretű inflációra.
márc. 11
0:15
Drag-show-val ünnepelték a Valentin-napot a MOME-n (Mandiner)
Az egyetem Bálint-napi bálján egy bizonyos „DJ Meleglobbi” is fellépett volna, bár ő betegségre hivatkozva lemondta a részvételt.
márc. 11
0:15
Ordas balhé tört ki: Áder János egy szakértővel beszélgetett, amikor megtörtént, amit nem akart (Nyugati Fény)
Hajjaj...
márc. 11
0:15
Button számára a Nascar szimpatikusabb az F1-nél, az oválokat pedig nevelőszériákban tanulná meg (Racing)
Magyar idő szerint pénteken hajnalban vált hivatalossá, hogy Jenson Button március 26-án, a Cota-n megejti...
márc. 11
0:15
Magyar találmány újíthatja meg a geotermikus energia világát – ez a WeHeat (egy.hu)
Magyar technológiának köszönhetően hasznosulhat többezer meddő kút hazánkban (és a világban), új utat nyitva a geotermikusenergia-felhasználásban. Ráadásul mindezt az eddiginél jóval környezetkímélőbb módon. Riportunk az Ms Energy Solutions WeHeat rendszeréről.
márc. 11
0:15
Saját drónjával mentette meg az életét egy oregoni férfi (go2fly)
Saját drónjával kért segítséget egy a havas úton, erdőben rekedt autós az Amerikai Egyesült Államokban. A Willamette-völgy egy 150 mérföld hosszú erdős terület Oregon államban, ahol az autós a nagy
márc. 11
0:15
Nemzeti laboratórium segíti a hazai gyógyszerkutatást és -fejlesztést (Üzletem)
Az ELKH Természettudományi Kutatóközpont (TTK) vezetésével magalakult a Nemzeti Gyógyszerkutatási és Fejlesztési Laboratórium (PharmaLab), melynek célja terápiás és diagnosztikai megoldások, valamint gazdaságos és környezetbarát hatóanyag- és gyógyszerkészítmény-gyártásra alkalmas eljárások fejlesztése onkológiai, immunológiai és idegrendszeri bete
márc. 11
0:15
Bodrogi Gyula jobbulást kívánt a nagybeteg Reviczky Gábornak (AC News)
A legendás színész hisz a gyógyulásában.

Keresés