A Tbilisziben zajló események nagyon emlékeztetnek a 2014-es kijevi fordulatra - jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter pénteken az orosz Pervij Kanal tévécsatorna Bolsaja Igra (Nagy Játszma) című műsorában.
Janet Yellen pénzügyminiszter egy bizottsági meghallgatáson egy kérdésre válaszolva elmondta, hogy figyelemmel kíséri a Silicon Valley Banknál kialakult pánikot, valamint a több más banknál látható fejleményeket - számolt be Wall Street Journal.
Kovácsovics Fruzsinát 2007-ben ismerte meg az ország a Csillag születikben: az akkor 19 éves énekesnő azonnal belopta magát a közönség szívébe, s ugyan a versenyt nem nyerte meg, a tehetségkutató után sem hanyagolta el a zenélést.
A romániai magyar sajtóban pénteken megjelent bírálatok szerint a Román Labdarúgó Szövetség (FRF) azt üzeni a magyarellenes skandálások miatt félbeszakított mérkőzés újrajátszatásával, hogy büntetlenül lehet gyalázni a magyarokat a romániai lelátókon.
Mind a kettő irányba háromsávos lesz az M7-es Balatonvilágos és az M0-s csomópontja között. Azt még nem tudni pontosan, hogy mikor fog megvalósulni a változás, de mindenki életét egyszerűbbé fogja tenni – írta meg az Origo.
Rekord enyhe volt a hőmérséklet csütörtök hajnalban: Kaposvár Fészerlak meteorológiai állomáson mindössze 11,9 Celsius-fokig csökkent a levegő hőmérséklete - közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat pénteken a honlapján.
Megkezdődött a teljesítése annak a - magyar piacon elsőként kötött - zöldáram-vásárlási megállapodásnak, amelynek keretében a Nap Nyrt. hosszú távon biztosítja egy termelő vállalat villamosenergia-szükségletének egy részét - erről beszélt csütörtöki sajtótájékoztatóján Földvári Gábor, a Nap Nyrt. vezérigazgatója.
Összesen 6001 munkáltató neve, székhelye, adószáma, természetes személy esetében az adóazonosító jele szerepel a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) legújabb listáján a végleges és végrehajtható közigazgatási vagy bírósági határozat szerint be nem jelentett foglalkoztatottakat alkalmazókról.
Jelentősen drágul Romániában a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás (kgfb), miután az összevont pénzügyi felügyelet (ASF) a fél évvel korábbi szinthez viszonyítva 9 és 20 százalék közötti mértékben emelte a referenciaárakat - mutatott rá a Ziarul Financiar című gazdasági portál szerdai összeállításában.
Az Európai Bizottság stratégiát és cselekvési tervet mutatott be a tengerek békés használatának biztosítására és a tengereken jelentkező fenyegetésekkel szembeni védelem érdekében - közölte a brüsszeli testület pénteken.
A Gyulai Járási Ügyészség sikkasztás, költségvetési csalás bűntette és hamis magánokirat felhasználásának vétsége miatt emelt vádat egy büntetlen előéletű gyulai férfival szemben – tájékoztatta a Békés Vármegyei Főügyészség pénteken az MTI-t.
A külföldi leányvállalatok nagyrészt kompenzálták azt a veszteséget, amelyet a háború és a magyar kormányzati intézkedések okoztak a csoportnak, így mindössze 24 százalékkal - 347 milliárd forintra - esett vissza az adózott eredmény tavaly az egy évvel korábbihoz viszonyítva - mondta Bencsik László vezérigazgató-helyettes az OTP Csoport tavalyi jel
A következő években az állattartás súlypontja Nyugat-Európából áthelyeződik Kelet-Közép-Európába, ahol az állattartás koncentrálódásával egyre nagyobb igény lesz a nagyüzemi, jó technológiával előállított, minőségi tápokra.
Március 17-től új eurós lakossági állampapírt lehet vásárolni EMÁP néven. Gyakorlatilag ezzel egy időben kivezetésre kerül a jelenleg elérhető inflációkövető Prémium Euró Magyar Állampapír (PEMÁP). De hogyan járunk jobban: vásároljunk most még a jelenleg elérhető papírból, vagy várjuk meg az új indulását? A Bankmonitor szakértői elemezték a helyzet
Akár három és fél milliárd köbméterrel is növelheti Magyarország éves gázfogyasztását a tervezett három új gázerőmű - nyilatkozta híradónknak Holoda Attila. Az energetikai szakértő ezt annak kapcsán mondta, hogy Orbán Viktor csütörtökön bejelentette: új gázerőművekkel szolgálná ki a kormány az ipari beruházások okozta megnövekedett energiaigényt. A
A belga szövetségi kormány megtiltotta munkatársai számára a kínai ByteDance tulajdonában álló TikTok alkalmazás használatát a vállalati eszközökön és a mobileszköz-szolgáltatásába bevont személyes eszközökön egyaránt – tájékoztatott a The Brussels Times című angol nyelvű belgiumi napilap pénteken.
A Saint-Tropez-i öbölben zsinórban harmadszor nyújtanak majd izgalmas látványosságot a közel 100 km/h-val száguldó F50-es katamaránok. A SailGp most még a harmadik szezont pörgeti, és a május 6–7-i San Franciscó-i nagydöntőre készül, de a háttérben zajlanak a negyedik szezon előkészületei. A szezonnyitó Rolex United States Sail Grand Prix I Chicago
Az elektromos autóknak környezetvédelmi jelvényre is szükségük van ahhoz, hogy környezetvédelmi zónában közlekedhessenek vagy parkolhassanak. Mindenkinek, aki környezetvédelmi zónán akar áthajtani vagy parkolni, érvényes és jól láthatóan elhelyezett környezetvédelmi matricára van szüksége. Kivételt csak a motorkerékpárok, a mozgó gépek, berendez
A fedett pályás atlétikai Európa-bajnokság jó alapot jelent a budapesti világbajnokság előtti felkészüléshez, elégedettségről azonban nem lehet szó – fejtette ki az InfoRádiónak Scheidler Géza, a magyar szövetség sportszakmai igazgatója.
Karanténba zárták őket, és karanténba zárták saját magukat – tízéves az Alternatíva Németországért. A tömörülés EU-kritikus professzorok és üzletemberek elitpártjaként indult, ám mára nagyrészt összeesküvés-elméletekkel és más radikális nézetekkel házal a társadalom vesztes rétegeiben.
Jakab Péter – aki jelenleg a Nép Pártján Mozgalmat szervezi az országban – rendszeresen igyekszik fontos kérdésekben hallatni a hangját: most éppen a határon túli magyarok szavazati jogát kérdőjelezi meg.