2023. március 1. szerda

márc. 1
13:24
Michael B. Jordan kampánya olyan szexire sikerült, hogy bocsánatot kért az anyukájától (Glamour)
2020-ban Michael B. Jordant választották a világ legszexibb férfijának, a színész pedig – mindannyiunk legnagyobb örömére – azóta sem hazudtolja meg önmagát. Nemrég a Calvin Klein fehérnemű kampányához vetkőzött alsónadrágra.
márc. 1
13:24
Drónokkal támadhattak meg egy orosz katonai légibázist, ahol vadászrepülők állomásoznak (SzMo)
A helyiek két nagy robbanásról számoltak be, de az orosz hatóságok egyelőre nem erősítették meg a támadás hírét.
márc. 1
13:24
Szédítő fordulat: Elkaszálta a méretes balatoni Fidesz-beruházást a Pécsi Törvényszék (Nyugati Fény)
Ezt nem láttuk jönni.
márc. 1
13:24
Születési rendellenességet okozhat az influenza (Magyar Nemzet)
Az eddigi megfigyelések szerint nem maga a vírus, hanem az azzal járó láz vezethet komplikációkhoz.
márc. 1
13:24
Már most vízkorlátozásokra van szükség Franciaországban (Magyar Mezőgazdaság)
Azonnali vízkorlátozási intézkedések elrendelésére kérte Christophe Béchu francia környezetvédelmi miniszter a prefektusokat a példátlan téli szárazság miatt az esetleges nyári válsághelyzetek megelőzése érdekében.
márc. 1
13:24
Elon Musk a ChatGPT riválisának kifejlesztésére készül (BitcoinBázis)
Az új projekttel a milliárdos azt szeretné megakadályozni, hogy a ChatGPT uralja a mesterséges intelligencia piacot. Musk az elmúlt hetekben
márc. 1
13:25
További 200 alkalmazottat elküldenek a Twittertől, Elon Musk megvédte a rasszizmussal vádolt képregényírót (Telex)
Az elbocsátottak között a Musk-féle Twitter lelkes támogatója is volt, akiről sokan azt hitték, ő lehet a következő vezérigazgató.
márc. 1
13:26
Elindul a kormány 600 milliárdos tőkeprogramja (Portfolio)
A kormány elfogadta a Baross Gábor Tőkeprogramot, amely 600 milliárd forintnyi új tőkeforrást pumpál a gazdaságba - derül ki a Gazdaságfejlesztési Minisztérium közleményéből.
márc. 1
13:26
A magyarok gyógyszerhasználati szokásait kutatják az ELTE vezetésével (Telex)
A drogok mellett kevésbé kutatott terület, hogy mennyire vagyunk rácsúszva a nyugtatókra és más gyógyszerekre. A kitöltők között vásárlási utalványokat sorsolnak ki.
márc. 1
13:28
Új tarifákat vezet be holnaptól a Yettel (Portfolio)
2022. március 1-jén három országban - Magyarországon, Bulgáriában és Szerbiában - egyszerre indult a Yettel márka. A mobilhálózat az első egy év alatt több mint 370 millió gigabájt adatforgalmat szolgált ki, az ügyfelek pedig közel hatmilliárd perc hanghívást indítottak és több mint egymilliárd SMS-t küldtek. A szolgáltató március 2-tól új számlás
márc. 1
13:28
A Mecsekben kanyarog idén a Fjällräven Vándortúra (Telex)
Egyre nagyobb divat a hosszabb távú, szervezett vándortúrázás a világban, Magyarországon nyolcadik alkalommal rendezik meg.
márc. 1
13:29
Lendvai Miklós apja szerint fia a halála előtti éjjel dönthette el, hogy nincs tovább (Telex)
A volt válogatott labdarúgó apja fia halálának napjáról beszélt.
márc. 1
13:29
A társasjátékban néha az a legjobb, hogy irtózatosan kitolhatunk a másikkal (Telex)
Ehhez ajánlunk most két játékot.
márc. 1
13:30
Római-parti gát: eldőlt a nyomvonal (Infostart)
A Királyok útja-Nánási úton építenék ki a Római-part árvízvédelmi vonalát. A részvételiségért felelős főpolgármester-helyettes szerint a beruházás "legrosszabb esetben" 28,3 milliárd forintba kerülne.
márc. 1
13:30
Ha tudnának, üvöltenének fájdalmukban a hajszálaid, mikor így viseled a hajad: Jobb, ha örökre felhagysz ezzel a frizurával! (Femcafe)
A hajszálaid ha tudnának, sikoltoznának, mikor ezt teszed velük. Jobb, ha örökre felhagysz azzal, hogy így viseled a hajad!
márc. 1
13:30
Meghalt a gyilkos szektavezér Charles Mason ügyének koronatanúja, Linda Kasabian (vg.hu)
A kegyetlen gyilkosságokat elkövető bandát egykori tagja vallomása miatt tudták elítélni.
márc. 1
13:30
„Mindent megért, hogy a fiam győztesként láthatott a pályán” – Görbicz Anita a márciusi Képmásban (Képmás)
„Mindent megért, hogy a fiam győztesként láthatott a pályán” – mondja Görbicz Anita a Képmás magazin címlapinterjújában.
márc. 1
13:32
Jótékonysági kiállítás nyílt az elhunyt fotóriporter, Móricz-Sabján Simon emlékére (Telex)
A többszörösen díjazott fotós képei mellett a hazai és külföldi fotográfus szcéna nagyjainak alkotásai szerepelnek, a tárlat képei megvásárolhatók, az eladásokból befolyt összeget az elhunyt fotós családjának ajánlják fel.
márc. 1
13:33
Kövér László nemzetközi szinten is egyedülálló innovációval gazdagította a „politikus megtekint” műfajt (Telex)
Feladtuk a leckét Kim Dzsongunnak, az egyszer szent!
márc. 1
13:35
Kanada betiltja a TikTok használatát a kormányzati eszközökön (Telex)
Justin Trudeau kormánya szerint a kínai alkalmazás elfogadhatatlan kockázatot jelent a biztonságra nézve.
márc. 1
13:36
Saját részvényeket vett és ruházott át a Richter (Portfolio)
A Richter a BÉT oldalán jelentette be, hogy a vállalat február 28-án előbb saját részvényeket vásárolt MRP Szervezetétől, majd adott át számukra.
márc. 1
13:36
83,7 százalékosra dúsított uránt találtak Iránban (444.hu)
Irán eddig tagadta, hogy 60 százaléknál nagyobb tisztaságúra dúsították volna az uránt.
márc. 1
13:36
Újabb igazolással orvosolta a kapusproblémáit a Loki (m4sport.hu)
Újabb igazolással, a rutinos szerb Marko Miloseviccsel enyhítette kapusproblémáit a DVSC.
márc. 1
13:36
Tigrisliliomot végre őslakos színésznő alakítja az új Pán Péter-filmben (Könyves Magazin)
Tigrisliliomot végre őslakos színésznő alakítja az új Pán Péter-filmben
márc. 1
13:36
Rendkívül aggasztó sorokat tett közzé a TV2 felfedezettje: "Szenvedek. Ez az igazság" (Life)
Krizsán Liliért - akit a Sztárban sztár leszek! című műsorból ismerhetnek az emberek - aggódnak a rajongói.
márc. 1
13:36
A Fidesz-KDNP arra kéri a baloldalt, álljon a magyarok és a béke oldalára (Demokrata)
A kormánypártok nevében Hollik István azt kérte a baloldaltól, álljon a magyar emberek oldalára.
márc. 1
13:36
Gréczy Zsolt: Orbán űzte ki a szovjet csapatokat? – Leplezzük le a hazugságot! (Mandiner)
A kivonulás Orbán beszéde előtt közel két hónappal már megkezdődött.
márc. 1
13:36
Kiderült, eladja-e a Red Bull a kisebbik F1-es csapatát (Racing)
A Red Bull ügyvezető igazgatója beszélt az Alpha Tauri csapatfőnökével.
márc. 1
13:36
Kávé, tea, energiaital – számít, hogy honnan visszük be a koffeint? (Telex)
Mindegy, hogy a koffein természetes vagy mesterséges, az a fontos, hogy mivel együtt fogyasztjuk.
márc. 1
13:38
Puha páncélok, mitikus figurák, szakadt farmerek – magyar márkák is bemutatkoztak a milánói divathéten (Telex)
Hét magyar márka tervezői mutathatták be a 2023/2024-es őszi-téli kollekciójukat a divathéten.
márc. 1
13:39
Március 20-tól az Európai Parlament dolgozói sem tiktokozhatnak a munkahelyi gépeiken (Telex)
Kiberbiztonsági aggályok miatt tiltják be a népszerű alkalmazás használatát.
márc. 1
13:39
Közel egy éve nem volt ilyen olcsó az euró, mint most (Telex)
375 forint alá is becsúszott az euró.
márc. 1
13:39
Meghalt Just Fontaine francia labdarúgó, aki egyetlen világbajnokságon 13 gólt rúgott (Telex)
A legendás támadó 89 éves volt.
márc. 1
13:39
Felteheti a kérdést, csak ne várjon választ (Telex)
Orbán az amerikai adminisztrációt az ellenfelének nevezte a frakcióülésen kormányközeli sajtóbeszámolók szerint. A Parlamentben erről kérdeztük a kormánypárti képviselőket, és ugyan elítélik Putyint, amiért háborút indított, de van, aki szerint a putyini ideológia közelebb áll a Fideszhez, mint az amerikai.
márc. 1
13:42
Szerettük tavaly az államkötvényeket (Piac és Profit)
Az ÁKK 2022-ben 3000 milliárd forint összegben értékesített magyar államkötvényeket aukciókon és nem-kompetitív eljárásokon keresztül, 2164 milliárd forint névértékben adott el diszkont kincstárjegyeket, valamint 308 milliárd forint csereaukciós kibocsátást hajtott végre az elsődleges forgalmazói rendszerben - közölte az Államadósság Kezelő Központ
márc. 1
13:42
Fontos döntés hozott a Erdogan elnök a földrengés után (Infostart)
Marad a a törökországi választások időpontja május 14-én.
márc. 1
13:42
Ismertették Ferenc pápa budapesti látogatásának jelmondatát (hirado.hu)
Bemutatták Ferenc pápa áprilisi magyarországi apostoli útjának logóját és jelmondatát szerdán Budapesten, sajtótájékoztatón.
márc. 1
13:42
Mulasztásokat követett el a Wizz Air, megállapodott a Fogyasztóvédelmi Hatósággal (Portfolio)
Megállapodást kötött a fogyasztóvédelmi hatóság a Wizz Airrel egy tavaly indult vizsgálattal kapcsolatban, a légitársaság vállalásokat tett.
márc. 1
13:42
Az FBI igazgatója szerint az a legvalószínűbb, hogy a koronavírus laborból szabadult el (ATV)
Az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) értékelése szerint az a legvalószínűbb, hogy a koronavírus-világjárvány kórokozója, a SARS-CoV-2 egy laboratóriumi incidens miatt szabadult el a kínai Vuhanban - jelentette ki a Fox News amerikai hírcsatornának adott kedd esti interjúban Christopher Wray, az FBI igazgatója.
márc. 1
13:42
Tovább folytatódtak a heves harcok Bahmutnál (hirado.hu)
Tovább folytatódtak a heves harcok szerdán a stratégiai fontosságú kelet-ukrajnai Bahmut (korábban Artemivszk) környékén, az ukrán hadsereg közlése szerint Donyeck megyében mintegy 70 ezer ember érintenek az orosz támadások.
márc. 1
13:42
Megérkeztek az agglomerációba a CNG-s MAN-ek (autopro)
A tavasz második napján forgalomba állnak az első példányok Budapesten.
márc. 1
13:42
Megtörte a csendet Hosszú Katinka eltűnésével kapcsolatban a magyar úszókapitány (BorsOnline)
Sós Csaba a Nemzeti Sporthíradóban elmondta, Hosszú Katinka nem utazott el a thaiföldi edzőtáborba.
márc. 1
13:42
Kim Dzsongun nassol és pezsgőben fürdik, míg népe éhezik (Magyar Hírlap)
Az ünneplést az állami televízió is közvetítette, a teremben ülők egy halom sajtot, friss gyümölcsöt és még egy csokoládé szökőkutat is elfogyasztottak.
márc. 1
13:42
Heves harcok folynak a Donyeck megyei Bahmutnál (Demokrata)
Tovább folytatódtak a heves harcok a stratégiai fontosságú kelet-ukrajnai Bahmut környékén.
márc. 1
13:42
Hadházy Ákos a volt LMP-s pedofíliával gyanúsított politikus mellett kampányolt (Mandiner)
Előkerült egy videó, amelyen Hadházy Kovács Gábort támogatja.
márc. 1
13:42
Idea: Dobrev Klárát tartja a legalkalmasabbnak a válságkezelésre az ellenzéki szavazók többsége (Nyugati Fény)
Minden második ellenzéki szavazó Dobrev Klárát jelölte meg.
márc. 1
13:42
Brüsszel a háború pártján áll, nem támogatja az azonnali tűzszünetet (Magyar Nemzet)
Menczer Tamás közölte, hogy Brüsszel számára a tűzszünet egy vörös vonalat jelent.
márc. 1
13:42
Sziklának csapódott egy migránsokat szállító hajó Olaszország partjainál, legalább 59-en meghaltak (Telex)
Már a part közelében járt a túlterhelt hajó, amikor a baleset megtörtént a viharos tengeren.
márc. 1
13:42
Justin Bieber lemondta a világ körüli turnéja összes koncertjét (Telex)
A kanadai énekes legutóbb ősszel halasztotta el a turnéja több állomását, többek között a budapesti koncertet is.
márc. 1
13:44
Fülöp Attila: A kormány elkötelezett a szociális biztonság megerősítésében (hirado.hu)
Elkötelezett a kormány abban, hogy a szociális biztonságot megerősítse, ennek részeként négy magyarországi településen elindult a fogyatékossággal élő emberek személyi asszisztenciája – jelentette be a gondoskodáspolitikáért felelős államtitkár szerdán Miskolcon.

Keresés