A közép-európai régióban Magyarországon a legvastagabb az üvegplafon, azaz régiós szinten Magyarországon kapnak munkát legkisebb arányban nők a cégek felsővezetésében, igazgatótanácsaiban, a politikában, az oktatás és a média felsővezetésében – hívja fel a figyelmet a jelenségre az Egyenlítő Alapítvány a Nemzetközi Nőnap alkalmából. Az Alapítvány a
Az Európa-konferencialiga keddi mérkőzésén a holland AZ a magyar labdarúgó-válogatott hátvédjének győztes góljával idegenben 2-1-re verte az olasz Laziót. De ki is ez a fura nevű őstehetség, akire már egész Európa felfigyelt?
A fideszes képviselők támogatásával szavazták meg a Mindenki Magyarországa Mozgalomhoz (MMM) köthető polgármester szigetszentmiklósi polgármester hathavi extra illetményét. Ebben közrejátszottak az LMP, az MSZP és a Jobbik támogatásával bekerülő képviselők is, miközben erre a pénzre sokkal nagyobb szükség lett volna máshol.
A CDPS_I (Vámáru-nyilatkozat Feldolgozó Rendszer) és az eVÁM (Elektronikus Vám-árunyilatkozat Modul) 2023. március 8-án 20 órától várhatóan 20 óra 30 percig karbantartás miatt nem lesz elérhető – írja honlapján a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).
A felhőtechnológiák megjelenésének hajnalán minden lehetségesnek tűnt. Az on-premise architektúra kötöttségeitől megszabadulva a fejlesztők korlátlan szabadságot élveztek az új termékek kifejlesztése során, a kapcsolódó szolgáltatások kialakításának csak a képzelet szabott határt.
Üzembe helyezték az Alteo első elektromos fűtésű kazánját a Soproni Erőműben - olvasható a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján hétfőn közzétett kibocsátói tájékoztatásban.
Az egészségügyi tisztviselők jelentése szerint a Heartland-vírus okozta egy férfi halálát Virginiában - egy olyan régióban, ahol korábban nem volt ismert a kullancs által terjesztett betegség.
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban.
A Leeds Egyetem új kutatása szerint a második világháborús stílusú fejadagolás hatékony módja lehet a szén-dioxid-kibocsátás csökkentésének. Az Ethics, Policy
Ukrajna és az ENSZ közös célja a gabonamegállapodás meghosszabbítása március 18. után - jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök, miután Kijevben tárgyalt António Guterres ENSZ-főtitkárral.
Az előnyelv akár közel kétmillió éve, a nagyvadak tetemeinek csoportos vadászata közben is kialakulhatott – állapították meg az ELKH Ökológiai Kutatóközpont Evolúciótudományi Intézetének munkatársai Szathmáry Eörs akadémikus, az intézet kutatóprofesszora irányításával.
Az üzemanyagár-csökkenés segített átlendülni a holtponton, az élelmiszerek áremelkedése sem gyorsult tovább - tetőzhetett az infláció, de az éves átlagos inflációs mutató magasabb lehet majd a korábban vártnál.
Hamarosan saját betéti kártyát fog piacra dobni a Bybit, amely lehetővé teszi, hogy a tőzsdén tárolt kriptovaluta állományok használatával lehessen bárhol fizetni és készpénzt felvenni. A Bybit kártyája a Mastercard hálózatán működik. A szolgáltatás, az online vásárláshoz használható ingyenes virtuális kártya bevezetésével kezdődik, a fizikai beté
Több emailben is terrortámadásokkal fenyegették ismeretlenek az Európai Bizottságot, a hatóságok elemzői szerint viszont ezeknek nincs túl sok alapja. Azért a belga rendőrség készenlétben van.
Az Ersténél 2022-ben is folytatódott a hitelezés növekedése. Az új finanszírozás volumene 41 százalékkal nőtt, az ügyfélhitelek és kötvények állománya 21 százalékkal bővült egy év alatt. A tavaly két akvizíciót, a Commerzbank Zrt. és a Random Capital felvásárlását lezáró Erste a működési bevételeit 2021-hez képest a negyedével, míg hat év alatt a d
A januári 44 százalékról februárban 43,3 százalékra mérséklődött az élelmiszer-infláció Magyarországon éves összevetésben. A 17 havi folyamatos emelkedés után második hónapja tartó lassulás továbbra is elsősorban annak eredménye, hogy magasabb egy évvel ezelőtti árakhoz viszonyítjuk az e havi adatokat – mutattak rá az MKB Bank és a Takarékbank Agrá
A 48 voltos mild hybrid technológia kiaknázásával a hajtáslánc csúcsteljesítménye 170 lóerő, maximális forgatónyomatéka pedig 248 Nm², és az 1,0 literes motorhoz egy kormány mögötti váltófülekkel kapcsolható, hétfokozatú, kettős tengelykapcsolós Ford Powershift sebességváltó csatlakozik, amely zökkenőmentes fokozatváltásokkal viszi át az útra az en
A főváros döntése szerint a Nánási úton épülhetne meg a Rómaifürdő és Csillaghegy védelmét ellátó dunai mobilgát. A gond csupán az, hogy a tervezett nyomvonal alatt víz- és gázvezetékek húzódnak, ami komoly nehézségeket okoz.
Napokon belül a mozikba kerül a Sikoly franchise folytatása, melyből Demi Lovato is kivette a részét, hiszen ő énekli a Still Alive című betétdalt. A 6. rész premierjére a napokban került sor, ahol értelemszerűen az énekesnő is megjelent – ráadásul nem is akármilyen szerelésben.
Tanulmányok bizonyítják, hogy bár a nők alapvetően többet tesznek a klímaváltozás mérsékléséért, alapvetően hátrányosabban is érinti őket, mint a férfiakat.