2023. március 8. szerda

márc. 8
10:33
"Fanni már az angyalok táborát erősíti" - feladta a küzdelmet a 19 éves új szíves lány, aki első gyerekként kapta külföldről a szervet (Blikk)
Feladta a küzdelmet a 19 éves új szíves lány, Fanni. A tragikus hírről édesanyja számolt be a közösségi oldalán.
márc. 8
10:33
Egy korszak ér véget: elbúcsúzhatnak a magyarok a kedvenc tejtermékeiktől (Pénzcentrum)
Átalakul a Cserpes Sajtműhely és tejivók, miután Cserpes István a tejivók alapítója eladja az üzletláncból a tulajdonjogait számolt be a Forbs.
márc. 8
10:33
Verekedő, lövöldöző vagyonőrök ellen emelt vádat az ügyészség (Magyar Hírlap)
Az ügyészség csoportosan, felfegyverkezve elkövetett garázdaság és súlyos testi sértés miatt emelt vádat.
márc. 8
10:33
Háromszorosára növelnék a női vezetők arányát (MMonline)
Tizenkét cég hazai első számú vállalatvezetőivel indít figyelemfelhívó programot a Hungarian Business Leaders Forum. A “Vállalatvezetők az egyensúlyért” elnevezésű kezdeményezés célja, hogy a női döntéshozók jelenlegi, 10,5 százalékos aránya hazánkban növekedjen és 2026-ra elérje az uniós szinten elvárt, minimum 33 százalékot.Az Európai Parlament 2
márc. 8
10:33
Matolcsy György: 2021-ben negatív gazdaságpolitikai fordulat indult (Növekedés)
A 2021-es évben negatív gazdaságpolitikai fordulatot hajtott végre a kormány, "eleresztette az egyensúlyt", és utána jött 2022-ben a háború, a szankciók, a brüsszeli csatározások, de már előtte, 2021-ben elindult a negatív gazdaságpolitikai fordulat - jelentette ki Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke az MNB 2021-es üzleti jelentését
márc. 8
10:33
Járj egy lépéssel a többiek előtt: a zöld energia fejlődése (Villanyautósok)
Bemutatunk egy egyszerű, de nagyon hasznos oldalt.
márc. 8
10:35
Czomba Sándor: A Dunaferr dolgozói néhány napon belül megkapják a februári béreket (Magyar Hírlap)
Magyarországon a foglalkoztatottak száma eléri a 4,7 milliót.
márc. 8
10:35
Az MNB visszavonta a Magyar Gazdák egyesület engedélyét (Növekedés)
Az MNB visszavonta a Magyar Gazdák Kölcsönös Biztosító Egyesületének (Magyar Gazdák egyesület) tevékenységi engedélyét, mert az intézmény nem rendelkezik a működése folytatásához szükséges minimális szavatolótőkével, és a tőkepótlásra nincs szándéka -  jelentette be szerdai közleményében a Magyar Nemzeti Bank (MNB).
márc. 8
10:37
Kokain, prostituáltak és 61 ezer euró cipősdobozokban (Magyar Hírlap)
Óriási korrupciós botrány a baloldali spanyol miniszterelnök pártjában.
márc. 8
10:39
Matolcsy György újra keményen odavágott a kormánynak (Menedzsment Fórum)
A jegybankelnök szerint negatív gazdaságpolitikai fordulatot hajtott végre a kormány. A kritikákat nem sértődöttségből mondja, vagy azért mert összeveszett volna a miniszterelnökkel.
márc. 8
10:39
Sokkolóak a Ksh adatai: 78 százalékkal nőtt a gáz ára, luxus a tej, a sajt, de lassan a kenyér is (Blikk)
Az idén februárban a fogyasztói árak átlagosan 25,4 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit. Az elmúlt egy évben a háztartási energia és az élelmiszerek ára emelkedett a leginkább - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
márc. 8
10:39
Péntektől ellenkező irányba mozdulnak az üzemanyagárak (Auto Pult)
Péntektől ismét változnak majd az üzemanyagárak – igaz, nem túl nagy mértékben. A gázolaj esetében literenként bruttó 2 forintos árcsökkenésről beszélhetünk, míg a 95-ös benzin ugyanennyivel drágul majd, ezzel ismét közelebb hozva egymáshoz a két üzemanyagtípus árát.
márc. 8
10:39
Tovább drágul 2023-ban a magyarok egyik kedvenc csokoládéja: megszólalt a gyártó, ezért kell emelni az árát (Pénzcentrum)
Idén is emeli termékei árát a svájci Lindt & Sprüngli csokoládégyártó cég adta hírül a Reuters. A drágulás oka a magas energia- és nyersanyagköltségek.
márc. 8
10:39
Politico: a Pentagon amerikai rakétákat próbál felszerelni a szovjet gyártmányú ukrán repülőgépekre (Magyar Hírlap)
A fő problémát az jelenti, hogy a rakéta és a repülőgép nem képes „kommunikálni” egymással.
márc. 8
10:41
Meccs közben a szervájával ölt meg egy denevért a teniszező (Magyar Hírlap)
A megszakítás után a mérkőzés folytatódott.
márc. 8
10:43
Se szavatolótőke, se tőkepótlási szándék (Magyar Hírlap)
A Magyar Gazdák egyesület engedélyét visszavonta az MNB.
márc. 8
10:45
Matolcsy György szerint tévúton jár a kormány - újabb komoly kritika (Privátbankár)
A parlamentben szólalt fel Matolcsy György: szerinte már a háború előtt rossz pályára állította a kormány a magyar gazdaságot. Az árstopokat is tovább ostorozta a jegybankelnök.
márc. 8
10:45
Óriási bajban Magyarország, és ez a kormány és Orbán Viktor hibája – Matolcsy György minden eddiginél erősebb beszéde a parlamentben: eljött a negatív gazdasági… (Blikk)
A 2021-es évben negatív gazdaságpolitikai fordulatot hajtott végre a kormány, "eleresztette az egyensúlyt", és utána jött 2022-ben a háború, a szankciók, a brüsszeli csatározások, de már előtte, 2021-ben elindult a negatív gazdaságpolitikai fordulat - jelentette ki Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke az MNB 2021-es üzleti jelentését
márc. 8
10:45
Szíriában dróntámadás érte az iráni erők által felügyelt egyik térséget (HírTV)
Négy ember meghalt szerdán egy dróntámadásban Kelet-Szíriában egy olyan területen.
márc. 8
10:45
Gyengüléssel indítottak a vezető európai tőzsdék (ProfitLine)
Gyengüléssel kezdték a napot a főbb európai tőkepiacok szerdán.
márc. 8
10:45
Közzétették a NAV e-nyugta-koncepcióját (Adózóna)
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) közzétette honlapján az e-nyugta koncepciójának fő elemeit.
márc. 8
10:45
Matolcsy György nekiment a kormánynak (ATV)
A jegybankelnök szerint utat tévesztettünk 2021-ben, és még nem látható, hogy 2023-ban ezt az úttévesztést képes-e a kormány módosítani.
márc. 8
10:45
A Ferenciek tere zebráján tiltakoztak szerda reggel a tanárokkal szolidáris diákok (444.hu)
Nem állították le a forgalmat, zöldnél szaladtak be az útra és emelték fel a felirataikat. Minden szerdán újra jönnek és egyre több zebrán jelennének meg.
márc. 8
10:45
„Köszönjük a tisztaságért felelős hölgyek munkáját!” – így kíván Orbán Viktor boldog nőnapot (SzMo)
A miniszterelnök sem feledkezett meg a hölgyek köszöntéséről.
márc. 8
10:45
Zendaya igazi vadmacska melltartóban, mindenki csak őt nézte (Promotions)
Zendaya felforrósította a Louis Vuitton bemutatóját Párizsban.
márc. 8
10:45
Életműdíjat alapítottak Méhes György író emlékére (Magyar Hírlap)
A díjak odaítéléséről májusig az alapítvány kuratóriuma dönt a Magyar Írószövetség és az Erdélyi Magyar Írók Ligája ajánlása alapján.
márc. 8
10:45
Egy ábrában az infláció alakulása 30 év alatt (Növekedés)
Februárban a fogyasztói árak átlagosan 25,4%-kal haladták meg az egy évvel korábbit - közölte a Központi Statisztikai Hivatal. Az alábbi ábrában a fogyasztói árak 30 éves alakulását nézhetik meg
márc. 8
10:45
Orbán Viktor is posztolt nőnap alkalmából (Mandiner)
„Köszönjük a tisztaságért felelős hölgyek munkáját! Boldog nőnapot!” – fogalmazott a miniszterelnök.
márc. 8
10:45
A nőt kizárták a döntésből, mert nem állt ott a piszoárnál (Telex)
A nemek közti egyenlőség gazdasági haszonnal is jár, ami az egyik kulcsa lehet annak, hogy az ügyet a cégek és a kormányzatok jobban felkarolják, állítja Heal Edina, az Egyenlítő Alapítvány vezetője. A Google Magyarország korábbi igazgatója szerint a nőket azért választjuk ki nehezebben a vezető pozíciókra, mert nem látjuk őket vezető pozíciókban.
márc. 8
10:47
Már 15 ezren jelezték, hogy az orvosi kamara tagjai maradnának (Blikk)
Mostanra 15 000 orvos erősítette meg a kamarai tagságát, ami a testület nagyjából harmadát jelenti eddig.
márc. 8
10:47
Komoly változásokat tervez az új bokszelnök (Magyar Hírlap)
Kurtucz Csaba: A sportnak politikamentesnek kell lennie!.
márc. 8
10:51
Megvan a magyar infláció csúcsszáma, 25,7 százalék lett (Piac és Profit)
25,4 százalékra mérséklődött az infláció februárban a januári 25,7 százalékos csúcsot követően, amit elsősorban az üzemanyagárak februári csökkenése okozott, ezzel szemben a vártnál jóval nagyobb mértékben drágultak a szeszesitalok, az élelmiszerárak emelkedése ugyanakkor már lassulást mutatott. Az infláció tetőzését tükrözi, hogy a maginfláció is
márc. 8
10:51
Novak Djokovic elnöki engedéllyel teniszezne Miamiban (Infostart)
Florida állam kormányzója azt kérte Joe Bidentől: vizsgálja felül Novak Djokovic világelső teniszező beutazási kérelmét, hogy játszahasson a Miami Openen.
márc. 8
10:51
Tovább estek a globális chipeladások (Portfolio)
Éves és havi összevetésben is estek a globális chipeladások idén januárban.
márc. 8
10:51
Orbán Viktor atomot robbantott az Instagramon (ATV)
A miniszterelnök a Karmelita takarítónőit köszöntötte nőnap alkalmából.
márc. 8
10:51
Elutasították Lagzi Lajcsi kérelmét: nincs halasztás, börtön vár a nagybeteg zenészre (Pénzcentrum)
Elutasították Galambos Lajos halasztási kérelmét, ami ellen lehet ugyan fellebbezni, de a zenésznek be kell vonulnia a börtönbe, megkezdeni 3,5 éves büntetését. A bíróság szerint nem állt fenn törvényes oka annak, hogy el lehessen halasztani a büntetés megkezdését.
márc. 8
10:51
Most már tényleg vége a Magyar Gazdák Kölcsönös Biztosító Egyesületének (Azenpenzem)
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) ma visszavonta a Magyar Gazdák Kölcsönös Biztosító Egyesületének tevékenységi engedélyét. Mint közölték, az intézmény nem rendelkezik a működése folytatásához szükséges minimális szavatolótőkével, s a tőkepótlásra nincs szándéka.
márc. 8
10:51
Megfordult a trend: csökkenő pályán az infláció Magyarországon! (Mandiner)
Februárban a fogyasztói árak átlagosan 25,4 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit.
márc. 8
10:53
Bálint Botond: Milyen lenne Magyarország, ha az ellenzék lett volna hatalmon az elmúlt 12 évben? (Mandiner)
Egyetlen nagy sportesemény sem lett volna Magyarországon, egyetlen stadion sem épült volna, egyetlen uszoda sem.
márc. 8
10:57
Arnold Schwarzenegger kíméletlenül nekiment az antiszemitáknak: „Ugyanolyan nyomorultul halnak meg, mint ahogy élnek” (Blikk)
Arnold Schwarzenegger egy YouTube-videóban szállt szembe az antiszemitizmussal. A színész elmondása szerint az olyan mozgalmak, amik gyűlöleten alapultak, sosem voltak sikeresek.
márc. 8
10:57
Kicsit csökkent az infláció – nézzük, mit jelent ez (Agroinform)
Még mindig brutális a drágulás.
márc. 8
10:57
Sértődött, frusztrált-e a jegybankelnök? Erről is beszélt Matolcsy György (Demokrata)
A jegybankelnök az MNB 2021-es üzleti jelentését ismertette az Országgyűlés ülésén.
márc. 8
10:57
Perintfalvi Rita: Micsoda nőnap! A belgrádi érsek írt nekem tegnap (Mandiner)
Én most annyira végtelenül boldog vagyok, hogy nem egy madarat, de legalább sok százat lehetne velem fogatni örömömben.
márc. 8
10:59
7400 tömőludat kell leölni Békés megyében (Agroinform)
Újra megjelent a vírus.
márc. 8
11:03
Minek köszönhető, hogy tetőzött az infláció? Mi jöhet az év egészében? (Privátbankár)
Az üzemanyagár-csökkenés segített átlendülni a holtponton, az élelmiszerek áremelkedése sem gyorsult tovább - tetőzhetett az infláció, de az éves átlagos inflációs mutató magasabb lehet majd a korábban vártnál.
márc. 8
11:03
„Vicc, ami történt” – kiakadt a Dortmund angol támadója (Infostart)
Jude Bellingham viselte a legrosszabbul csapata keddi, Chelsea-vel szembeni kiesését a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében.
márc. 8
11:03
Hirtelen beszakadt a Mol árfolyama (Portfolio)
Nagyot esett a Mol árfolyama a mai kereskedésben, a jegyzés közel 6 százalékos mínuszban is járt. A befektetők egyrészt Varga Mihály mai különadókról szóló megszólalását fogadhatták kedvezőtlenül, de az esésben technikai hatások is szerepet játszanak.
márc. 8
11:03
Sűrű éve volt az Erstének: elárulták hogy vészelték át a válságot (Pénzcentrum)
Az Ersténél 2022-ben sem lassult a hitelezés növekedése. A pénzintézetnél az új finanszírozás volumene 41 százalékos növekedést produkált, az ügyfélhitelek és kötvények állománya pedig 21 százalékkal bővült az előző évhez képest. A tavaly két akvizíciót is lezáró pénzintézet működési bevételei így nagyon pozitív képet mutattak, de a pozitív eredmén
márc. 8
11:03
Ismét frissül a Mazda2, mutatjuk az árakat és az újdonságokat! (Autónavigátor)
A Mazda2 minden egyes generációját dicsérték vezetési élményéért. A Skyactiv technológia legújabb fejlesztései a gyártó szerint újabb szintre emelik ezt
márc. 8
11:03
Megjelent a lista: ezek ma a legnépszerűbb lány- és fiúnevek Magyarországon - átrendeződött a korábbi sorrend (Femcafe)
A Belügyminisztérium tette közzé azt a listát, mely a 2022-ben legnépszerűbbnek bizonyult újszülöttneveket tartalmazza. Kiderül belőle, hogy a fiúk mezőnyében egyre kevésbé felkapott a Bence név, míg az Olivérek csillaga emelkedőben van, a lányoknál pedig a Hannák, a Lénák és a Zoék vannak számottevő létszámfölényben.

Keresés