A 2022-es év társadalmi-gazdasági változásai megtörték a régóta csökkenő trendet, és a tavalyi évben 51-ről 59-re nőtt az adónemek száma. A Jalsovszky Ügyvédi Iroda bemutatja az újdonságokat.
Rendkívül jó napja van ma a forintnak, már bőven eltávolodott a 380-tól az euróval szemben, és már a 375-öt is átvitte. A forinterősödés mögött alapvetően a nemzetközi hangulat javulása áll, és az MNB tegnapi kamatdöntése is segíthetett. A helyzet azonban könnyen változhat napközben, fontos makroadatok érkeznek ugyanis. A dollárral szemben a 350-os
Bujáki Zsófia 21 éves kora ellenére ámulatba ejtő tudatossággal és alázattal áll választott szakmájához, a filmezéshez. Megjárta már a kamera mindkét oldalát: gyerekként több magyar játékfilm és sorozat szereplője volt, de mindig is tudta, hogy a rendezés foglalkoztatja igazán. Idén diplomázik Angliában, épp a Frequency című vizsgafilmjén dolgozik
A chiphiány visszaszorulása nyomán a notebookok ára tavaly az inflációs hatás ellenére sem nőtt, hanem csökkent a magyar piacon, ezért míg a globális PC-piac az előzetes forgalmi adatok szerint csökkent, az eMAG-nál emelkedtek a számítógép-eladások.Budapest, 2023. február 28. Míg globális szinten tavaly jóval kevesebb PC fogyott, mint egy évvel kor
2023. januárban az ipari termelői árak átlagosan 35,0 százalékkal magasabbak voltak az egy évvel korábbinál. A belföldi értékesítés árai 64,7, az exportértékesítéséi 20,5 százalékkal nőttek - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
A KSH friss adatai szerint a beruházások volumene 2022 utolsó negyedévében az előző év azonos időszakához viszonyítva 6,3, az előző negyedévhez képest – szezonálisan kiigazítva – 5,5 százalékkal mérséklődött. Ugyanakkor a meghatározó súlyú feldolgozóipari beruházások továbbra is erőteljes bővülése némileg ellensúlyozta a beruházások visszaesését –
Eric Hanushek, a Stanford Egyetem professzora és az oktatás közgazdaságtanának egyik legismertebb kutatója tartott előadást a Magyar Tudományos Akadémián.
A svédek és a finnek NATO-csatlakozásának megszavazására fogja biztatni képviselőtársait is a külügyi államtitkár, de a kölcsönös tiszteletről szerinte még beszélniük kell a két országgal.
Nos, talán korai volt az öröm annak kapcsán, hogy márciusban is folytatódni fog majd az üzemanyagok árának csökkenése, hiszen azután, hogy ma olcsóbb lett a 95-ös benzin, péntektől drágulás jön, méghozzá a dízel esetében. Egészen pontosan bruttó 3 forinttal emelkedik majd a gázolaj nagykereskedelmi ára, míg a benziné nem változik.
„Ó, az finom lesz! – avagy lapunk munkatársa egy tőrőlmetszett munkásasszonnyal, a Meldrum-házban dolgozó Mrs. Mabel Wheelerrel készített riportot.” Az e heti Telextárcában megelevenedik az ikonikus Csengetett, Mylord? tévésorozat világa – persze néhány csavarral.
Az egészségügyi szakértő szerint a kormány tehetetlensége vezetett a mostani helyzethez, hogy megszüntették az orvosok kötelező kamarai tagságát. Ezek az intézkedések szerinte nem javítják, hanem rontják az orvoshiányt.
Tudományos kutatás is bizonyítja sok emlékezetes fotó mellett, hogy a maratoni futók bélmozgásai lényegesen sűrűbbek, mint más sportolóké. Az ok egyszerű, de ettől még nem lesz kevésbé kellemetlen a dolog.
Christopher Wray a Fox Newsnak adott interjújában azt mondta, Kína „mindent megtett annak érdekében, hogy megpróbálja meghiúsítani és elfedni” a járvány forrását.
A mindössze 17 éves szegedi Pogány Induló pár hónap alatt lett az egyik legfelkapottabb rapper Magyarországon. Az After Podcastben a hirtelen jött sikerről, nemsokára megjelenő első nagylemezéről és arról is beszélt, hogyan működik terápiaként a rappelés.
„A szomszédunkban Romániában amerikai technológiával fog megépülni, Európában elsőként, egy kis moduláris reaktor, úgyhogy ez egy olyan kérdés, amivel nekünk is nagyon komolyan kell foglalkozni és foglalkozunk is. Én ezt a belátható jövőben egy teljesen reális opciónak tartom” – ezt a fontos kijelentést tette Lantos Csaba a XX. Század Intézet keddi
A Lynk & Co Cyan Racing, a csapatok között elsőként nevezte meg azt a két versenyzőt akiket a TCR World Tour keretei között terveznek indítani. A svéd csapat két Lynk & Co 03 TCR autóval fognak nekivágni a globális bajnokságnak, ahol a korábbi WTCC bajnok Thed Björk szolgálatait fogják igénybe venni, és mellette a volt
Az Amazon önpublikálási felületén nem kell megjelölni, ha az ember mesterséges intelligenciát használt az íráshoz, így nem is tudni, valójában hány könyvet írt a ChatGPT.
Nagy sokk volt a lakástakarékpénztári szerződések támogatásának megszüntetése, most a korábbi előnyökhöz hasonlókat kínáló konstrukció jelenik meg a piacon.
Valkusz Milán a zsűrit és a közönséget is lenyűgözte azzal, amilyen profi módon hozta Zséda karakterét és hangját a színpadon, de vajon az énekesnő is így gondolja?
A pandémia alatt az otthonunk átmeneti zónává vált, amibe új funkciók és új izgalmak kerültek. Voltak, akik soha nem tapasztalt intimitást éltek meg a lakásukban a társaikkal és a tárgyaikkal, mások Zoom-meetingeken láthattak bele idegenek életébe, az alsóneműben átvonuló partnerekkel együtt. Hogyan alakította át a bezártság az otthonhoz való viszo
Tíz év összes Serie A-mérkőzésének adatait átnézve jutottak erre a megállapításra, de az igazi meglepetés akkor következett, amikor megnézték, hogyan alakult a sárga és piros lapok kiosztása a járvány idején, üres lelátók előtt.
Videós összefoglaló a Schadl–Völner-ügy csütörtöki tárgyalásáról, ahol a két fő vádlott, a végrehajtói kar elnöke és a fideszes exállamtitkár is ártatlannak vallották magukat.
A 2022-es év társadalmi-gazdasági változásai megtörték a régóta csökkenő trendet, és a tavalyi évben 51-ről 59-re nőtt az adónemek száma. A Jalsovszky Ügyvédi Iroda bemutatja az újdonságokat.