2023. március 1. szerda

márc. 1
10:42
Figyelem: feltámasztották a népszerű megtakarítási programot, mutatjuk, mire figyelj (Forbes)
Két megtakarítási konstrukcióból is lehet választani, a korábbiakkal ellentétben most egy magánszemélynek korlátlan számú szerződése lehet.
márc. 1
10:42
Csúnyán ráfázott Kárász Róbert – pert vesztett a fideszes sztárriporter (Nyugati Fény)
Végül neki kellett fizetnie.
márc. 1
10:44
Szabadidős horgászok segítségét kérik a kutatók (Magyar Hírlap)
A hazai vizek állapotát szeretnék felmérni.
márc. 1
10:46
Hadházy Ákos személyesen kampányolt a pedofilgyanús volt LMP-s politikusnak (Magyar Hírlap)
K. Gábort mégsem indították, de az okot azóta is homály fedi.
márc. 1
10:48
Elindult felfelé a gázár, de pánikra egyelőre nincs ok (Privátbankár)
Drágul a gáz, de egyelőre még az 50 eurós határt sem lépte át az ár.
márc. 1
10:48
Kijöttek a legfrissebb hazai koronavírusszámok: közel ezer új fertőzött – romlottak a szennyvízadatok is (Blikk)
A koronavírus ellen beoltottak száma 6 421 904, közülük 6 209 234-en a második, 3 904 944-en a harmadik, 424 357-en pedig már a negyedik oltásukat is megkapták - közölte a múlt heti összesített adatokat szerdán a Koronavírus Sajtóközpont.
márc. 1
10:48
Újabb környezetszennyező gyárat zárnak be az erdélyi Brassóban (Alternatív Energia)
Újabb, már a harmadik környezetszennyező cégnek vonták be a környezetvédelmi engedélyét az erdélyi Brassóban - jelentette be pénteken Allen Coliban polgármester.
márc. 1
10:48
Kiváló a hangulat a tőzsdéken, széttépik a Duna House részvényeit (Portfolio)
Kedvező hangulatban indult a nap az európai tőzsdéken, és a BUX is jól teljesít. Idehaza a Duna House a nap sztárja, miután az igazgatóság tegnap bejelentette, hogy jelentősen megemelnék az osztalékot. A határidős részvényindexek jelenlegi állása alapján Amerikában is emelkedéssel indulhat a kereskedés. Gazdasági események szempontjából délután az
márc. 1
10:48
Óriási dobásra készül az OTP: visszatér a népszerű lakástakarék, sok magyar örülhet (Pénzcentrum)
Az OTP Bank március 1-től elindítja a Lakástakarék névre keresztelt vadonatúj szolgáltatását. A bank által kifejlesztett megtakarítási program sok szempontból hasonlít a 2018 októberében elkaszált lakástakarék-pénztári (LTP) konstrukcióhoz: mostantól akár 30 százalékos prémiumot is kaphatnak a befizetéseikre a megtakarítók.
márc. 1
10:48
Megrázó videó látott napvilágot a görög vonatkatasztrófa helyszínéről (ATV)
A Guardian Youtube-csatornáján megosztott légi felvételeken - melyet a 444.hu szúrt ki - jól látszik, mekkora balesetről is van szó.
márc. 1
10:48
Kétszer is rekordot döntött a hazai ipari naperőművi termelés februárban (Tiszta Jövő)
Új történelmi rekordot ért el a hazai ipari naperőművi termelés február 21-én, a déli csúcs idején 2030,5 megawatt (MW) energiát termeltek az ipari méretű naperőművek; ezzel megdőlt az addigi, február 10-én regisztrált 1953 megawattos rekord - tette közzé honlapján a Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító (Mavir).
márc. 1
10:48
Katalin hercegné még mindig Anglia egyik legszebb nője (Promotions)
Katalin hercegné csak úgy ragyogott a férje, Vilmos herceg mellett.
márc. 1
10:48
Az energiaválság megváltoztatta a gazdasági körülményeket (Demokrata)
A háború és a szankciók okozta változásokhoz kellett igazítani a költségvetést – mondta Varga Mihály.
márc. 1
10:48
Ez mindenkit érint: Jelentős árcsökkenéseket jelentett be az egyik legnagyobb üzletlánc (Nyugati Fény)
20-23 százalékkal csökkentik a sajt árát.
márc. 1
10:48
Ezért nincs elég villanyautó töltő (Villanyautósok)
A szolgáltatók szerint lépni kell, ha el akarjuk érni a kitűzött klímacélokat.
márc. 1
10:54
Közelebb lopózott az orosz hadsereg drónkilövő állomása Kijevhez (Infostart)
Az ukrán légvédelem a brit hírszerzés szerint egyelőre állja a sarat.
márc. 1
10:54
Láthatóan aggódik a kormány, hogy szabotázs érheti a magyar gazdaság ütőerét (Portfolio)
Két egymást követő napon két magyar kormánytag is egyértelmű aggódását fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy a Török Áramlatot is felrobbanthatják, illetve valamilyen szabotázs érheti, és így a miniszterelnök szavai szerint a magyar gazdaság ütőerét érné támadás.
márc. 1
10:54
Csúcsra ért az élelmiszer-infláció? (Agroinform)
Fokozatosan csökkenhetnek az árak, bár a drága energia és az ársapka gátló hatással van a folyamatra.
márc. 1
10:54
Mi a személyiségedhez leginkább passzoló munka? Ez a teszt elárulja! (Glamour)
Azért indítottuk útjára új sorozatunkat, a Karrier Keddet, mert szeretnénk támogatni a nőket, hogy magabiztosabbak és bátrabbak legyenek a munkájuk során. Szakértőnk, Kertész Lilla szervezetpszichológus és business coach a következő hetekben megtanítja neked, mi az az én-vezetés, hogyan válhatsz magabiztosabbá és kreatívabbá a munkádban. Ezúttal az
márc. 1
10:54
Murinho: Indulatos vagyok, de nem bolond! (Magyar Hírlap)
Az AS Roma vezetőedzője jogi lépéssel fenyegetőzik, miután kiállították őt.
márc. 1
10:54
Cseh Katalin: Az Orbán-kormány már évekkel ezelőtt úgy döntött, hogy az egészségügy nem fontos (Mandiner)
Magyarországon ma nem egészségügyi reform zajlik, hanem bosszúpolitizálás.
márc. 1
10:56
Károly kirúgta Harry herceget és Meghant Angliából (Magyar Hírlap)
Az udvarházat a szintén alaposan megtépázott hírnevű András herceg kapja meg.
márc. 1
10:58
Kalandvágyó hölgyeket is vár a honvédség (Magyar Hírlap)
Az önkéntes katonai szolgálat egyedülálló lehetőség a munkaerőpiacon.
márc. 1
11:00
Társadalmi egyeztetést ígért a törvényekről a kormány az uniónak, most két nap alatt darálták be az orvosi kamarát (Piac és Profit)
Elvileg a törvények kőbe vésettek és a normatív társadalmak csak végszükség esetén változtatnak rajtuk.
márc. 1
11:00
Varga Mihály elmondta, miért módosítaná a költségvetést a kormány (Infostart)
Az elhúzódó háború és a szankciós energiaválság gyökeresen megváltoztatta a gazdasági körülményeket, a kormánynak pedig a családok és a gazdaság védelme érdekében e változásokhoz kellett igazítani a költségvetést – mondta a pénzügyminiszter a 2023-as büdzsé módosításának vitájában az Országgyűlés ülésén.
márc. 1
11:00
Nem taxizhatott a mentőautóval, ezért őrjöngeni kezdett és lefeküdt az útra (ATV)
Taxizni akart a mentőautóval egy 27 éves férfi Bekecsen, majd miután nem vitték el sehova, balhézni kezdett és lefeküdt az útra – írja a 24.hu a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség tájékoztatása nyomán.
márc. 1
11:00
Justin Bieber sem bírta tovább Hailey és Selena háborúját: nagy döntést hozott (Joy)
Ha hallottál már valaha Hailey Bieberről és Selena Gomezről, akkor teljesen biztos, hogy azt is tudod, hogy dagad a botrány körülöttük.
márc. 1
11:00
A dámszarvas állományról készült kutatás segíthet a mezőgazdasági károk csökkentésében is (Agrofórum)
Idén tíz éve ünnepeljük a Vadvilág Világnapját. Az Ensz 2013-ban nyilvánította március 3-át jeles nappá, Földünk vadállat- és növényvilágának megőrzése, valamint a vadvilág fennmaradását fenyegető veszélyek csökkentése és elkerülése érdekében. A világnapot a veszélyeztetett állat- és növényfajok nemzetközi kereskedelmét szabályozó Washingtoni Egyez
márc. 1
11:00
Varga Mihály: A háború és a szankciók okozta változásokhoz kellett igazítani a költségvetést (Magyar Hírlap)
A kormány célja a megváltozott helyzetben is a családok, a nyugdíjasok, a munkahelyek és a magyar gazdaság védelme.
márc. 1
11:00
A felhőalapú szolgáltatásoké a jövő (MMonline)
Az előttük álló 3-5 évben a felhőalapú szolgáltatásokra koncentrálnak majd a távközlési vállalatok, így terveik szerint átlagosan évi legalább 200 millió dollárt fektetnek ebbe a technológiába.Hatalmas átalakulás előtt áll a távközlési szektor, amelynek piaci képviselői a felhőalapú szolgáltatásokban látják a jövőt – derül ki a Capgemini Kutatóinté
márc. 1
11:00
Szijjártó: A kárpátaljai magyarok jogait évek óta folyamatosan sérti meg és veszi el az ukrán állam (Mandiner)
A külügyminiszter jelezte, ma ezekről fog beszélni Genfben, az ENSZ Emberi Jogi Tanácsának ülésén.
márc. 1
11:06
Novák Katalin játssza a jó zsaru szerepét a NATO-csatlakozás ügyében (Menedzsment Fórum)
Szerinte egyértelmű, hogy támogatni kell a két skandináv ország csatlakozását.
márc. 1
11:06
Béres Anett anyagi támogatásra szorul: édesanyja dolgozik helyette (Blikk)
Már hét hónapja annak, hogy Béres Anett részt vett azon az ominózus teaszeánszon, aminek következtében életveszélyes sérüléseket szenvedett. Saját bevallása szerint nehezen viseli a helyzetet, hogy munkaképtelenné vált a baleset után, és jelenleg édesanyja támogatja őt anyagilag.
márc. 1
11:06
Dízelautót vezet? Péntekig tankolja tele! (Blikk)
Péntektől véget ér az üzemanyagárak csökkenése a gázolaj esetében.
márc. 1
11:06
Alaptörvény-ellenesnek minősített az Ab egy termőföldvásárlási ügyben hozott ítéletet (Adózóna)
Az Alkotmánybíróság alaptörvény-ellenesnek nyilvánította és megsemmisítette a Győri Törvényszék 2. Pf. 20.430/2020/10. számú ítéletét – írja az alkotmanybirosag.hu.
márc. 1
11:06
Nőtt a munkanélküliség Németországban (Portfolio)
Németországban kismértékben nőtt a munkanélküliek száma februárban, de a munkanélküliségi ráta a januári szinten maradt - közölte a német szövetségi munkaügyi hivatal, a Bundesagentur für Arbeit (BA) szerdán.
márc. 1
11:06
Bud Spencer ritkán látott unokája elképesztően dögös: a 27 éves Sebastiano lábai előtt hevernek a nők (Femcafe)
Sármját és színészi talentumát is örökölte legendás nagyapjától a szexi Sebastiano Pigazzi, aki modellként is simán megállná a helyét.
márc. 1
11:06
Azonnali hatállyal csökkentik a sajtok árát, jóval olcsóbban vásárolhatunk a trappistákból (Promotions)
Árcsökkenéssel indul a március, örülhetnek a sajtimádók.
márc. 1
11:06
Tizenöt éves az ítéletnapi vetőmagbank (Magyar Hírlap)
Már több mint 1,2 millió vetőmagmintát őriznek a magtrezorban.
márc. 1
11:06
Az 5 legnépszerűbb turisztikai látványosság Magyarországon (Helló Magyar)
Magyarország szerencsére bővelkedik a látványosságokban, természeti adottságokban pedig kijelenthető, hogy pár országot igazán leköröz.
márc. 1
11:12
Három újabb filmes perelte be Alec Baldwint (Infostart)
Halyna Hutchins halála óta PTSD-vel küzdenek és szoronganak a kereset szerint.
márc. 1
11:12
Aranyérem az életet jelentő apró szúrásért (Magyar Hírlap)
Két kanadai orvos találta meg az ellenszerét a korábban biztos halállal végződő betegségnek.
márc. 1
11:12
Nigériai férfi támadt egy fiatal nőre Újbudán (Mandiner)
A bíróság a férfit 1 év 2 hónap börtönbüntetésre ítélte, amelynek végrehajtását 3 év próbaidőre felfüggesztette.
márc. 1
11:12
Új szezon, új kezdet a TRP Media életében (Racing)
Őry Tamás, a Racingline.hu Kft. ügyvezető igazgatójának közleménye.
márc. 1
11:15
Bizarr jó hír 2023-ból: csökken a trappista sajt ára az Aldiban (Telex)
20-23 százalékkal csökkenti a magyar beszerzésű trappista sajtok árát az áruházlánc.
márc. 1
11:18
Még az amerikai bankoknak is pocsék éve volt (Piac és Profit)
Az amerikai bankok adózott eredménye 5,8 százalékkal (16,1 milliárd dollárral) 263 milliárd dollárra csökkent tavaly - áll az amerikai szövetségi betétbiztosítási társaság (FDIC) jelentésében.
márc. 1
11:18
Éjjel-nappal keresi elszökött kutyáját Tarjányi Péter: hetvenen eredtek Szifu nyomába, drónokat is bevetnek (Blikk)
Egy hete, immár éjjel-nappal keresi szeretett kutyáját az egykori rendőrnyomozó, az ismert biztonságpolitikai szakértő, Tarjányi Péter. Szifu, a hatalmas termetű kaukázusi juhász egy éve született. Kiképzése közben múlt hétfőn Gödöllő külterületén szökött el. Azóta többen is jelezték, hogy látták felbukkanni, legutóbb szombaton, akkor már a XVI. ke
márc. 1
11:18
Koronavírus: enyhén emelkedett a szennyvíz örökítőanyag koncentrációja (WebBeteg)
Országos átlagot tekintve ismét emelkedés mérhető a szennyvíz SARS-CoV-2 örökítőanyagának koncentrációjában.
márc. 1
11:18
Pluszban nyitottak az európai tőzsdék (ProfitLine)
Erősödéssel kezdték a napot a főbb európai tőkepiacok szerdán.
márc. 1
11:18
Örökre megváltoztathatja a bankolást a rejtélyes módszer, amely hamarosan Magyarországon is óriásit robbanhat (Portfolio)
A hiperperszonalizáció mára már kulcsfogalommá vált a pénzügyi szektoron belül, és sokan a bankok jövőjét meghatározó képességként tartják számon. A mesterséges intelligencia által vezérelt ügyfélközpontú megközelítésből a bankok sokat nyerhetnek, de az ügyfeleknek is a hasznára válhat, ha olyan termékeket kaphatnak, amelyekre valóban szükségük van

Keresés