Bondár Anna két játszmában kikapott az ukrán Dajana Jasztremszkától az Indian Wells-i kemény pályás tenisztorna női versenyének első fordulójában – számolt be róla az MTI.
Elegem van a gesztuspolitikusokból, akik a jobboldalról a baloldalnak próbálnak smúzolni – mondja a Fidesz pártigazgatója. Kubatov Gáborral az általa elnökölt Fradiról, a háborúról, a Schadl-ügyről, valamint arról beszélgettünk, milyen karakterű főpolgármester-jelöltet indíthat a Fidesz Budapesten.
Az amerikai védelmi minisztérium nem ad át háborús bűnökkel kapcsolatos vizsgálati anyagot a hágai nemzetközi bíróságnak, mert szerintük azt az amerikai katonák ellen is felhasználnák. Háborús összefoglaló csütörtök reggel.
Jelentősen drágul Romániában a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás (kgfb), miután az összevont pénzügyi felügyelet (ASF) a fél évvel korábbi szinthez viszonyítva 9 és 20 százalék közötti mértékben emelte a referenciaárakat - mutatott rá a Ziarul Financiar című gazdasági portál szerdai összeállításában.
A jelenlegi árfolyamon a vállalat túlárazott, így elsősorban a kockázattűrő befektetőknek érdemes figyelemmel kísérniük az elektromosautó-gyártó jövőjét.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Magyarországon az elmúlt években rekordszámú házasság ért véget, ami általános jelenségnek számít világviszonylatban is. Egy párkapcsolat felbomlásának összetett okai vannak, és számtalan tényezővel függ össze, a pszichológusok pedig több olyan viselkedési formát is felkutattak, amelyek összefüggésben állnak a házaspárok válásával.
Sürgősen döntenie kell a Mercedes Forma-1-es csapatának arról, milyen irányba kívánja folytatni W14-es kódjelű versenyautójának fejlesztését a kiábrándítóan sikerült szezonnyitó után.
Újabb nap, újabb kihívások, újabb kalandok. Olvasd el, mi vár rád egészen pontosan a horoszkópod szerint, hogy könnyebben lavírozhass a nehézségek között, vagy ügyesebben lovagolhass meg egy sikeresebb hullámot.
Nem csöng ki a telefon, vagy éppen üzenetet küldenénk, de nem tölt be az alkalmazás? A közhiedelemmel ellentétben ennek sokszor nem hálózati probléma az oka, hanem a környezeti körülményekből vagy akár a készülékünk hibájából adódhat a gond. A Yettel írása segít, hogy mit tehetünk ilyen esetekben – jó tudni, hogy néha csak egyszerűen a készülék
Kissé erősödött a vállalkozások foglalkoztatási szándéka. A cégek közel negyede tervez munkaerőfelvételt, miközben újra 10 százalék alatt van az elbocsátásban gondolkodók aránya – derül ki a K&H kkv bizalmi index kutatás legutóbbi adataiból. Átlagosan 11 százalékos fizetésemelésre készülnek a cégek, ami messze elmarad az idei inflációtól. Emellett
A Financial Times azt írja, azért visszakozott a Volkswagen, mert inkább észak-amerikai projektjére összpontosítana, ahol hasonló gyárat hozna létre, és nem mellesleg több milliárd eurónyi támogatást kapna rá. Wolfsburg, VW-központ. Fotó: Volkswagen A Volkswagen 4,42 milliárd eurós befektetéséért a cseh kormány is érdeklődött, amely kulcsfontosság
A kultúra megőrzése, a táji örökség, a szőlőhegyek épületeinek megmentése mellett a turizmus fellendítése, a helyi termelők segítése, termékeik népszerűsítése érdekében dolgozik a Vasi Hegyhát-Rábamente Egyesület. Az egyesület mottója: „Építs házat, művelj kertet, teremts jövőt vidéken” – mondta el tudósítónknak Debreczeniné Késmárky Flóra Kata tur
Nem tartom magam bántalmazónak, vagy abuzívnak – jelentette ki a Telexnek Vig Dávid. Az Amnesty International Magyarország igazgatója szerint a munkahelyi konfliktusok nem egyenlők az abúzussal és megfélemlítéssel, és ebben a vizsgálatok is egyértelműen igazolták őt. Interjú a verbális agresszióval, megfélemlítéssel, nemi diszkriminációval megvádol
„Irántól az Egyesült Államokig, Lengyelországig és Magyarországig tudd, hogy az önkényuralom el akarja venni a jogaidat és szabadságaidat, és Európa kezdettől fogva védi őket” – írta.
Az egyesület a leghatározottabban ellenzi mindazon cselekedeteket, amelyek a háború folytatásához, kiterjedéséhez és egy lehetséges nukleáris háborúhoz vezetnek.
Botka Endre, a Ferencváros magyar válogatott védője a Groupama Aréna Facebook-oldalára feltöltött videóban mutatta meg, hogy hol készül fel a Bayer Leverkusen elleni Európa-liga-nyolcaddöntő első mérkőzésére, amely csütörtökön 18.45 órakor kezdődik.
A kötelező tartalékráta megemelése csütörtöktől vonatkozik a pénzintézetek forrásainak meghatározott kategóriáira. Matolcsy György rendelete megjelent a Magyar Közlönyben.
A hagyományos értékek és a családok védelméről folytatott megbeszélést Novák Katalin köztársasági elnök Florida állam kormányzójával, Ron DeSantisszal kedden Tallahassee-ban.
Novák Katalin azt követően érkezett Florida fővárosába, hogy New Yorkban felszólalt az ENSZ Nők Helyzetével Foglalkozó Bizottsága (CSW) éves ülésén az ENSZ székházában.
„Ma is magasan jegyzik a »marslakó« generációt, a zseniális magyar tudósokat” – vallja Ananyo Bhattacharya. Az indiai tudós Neumann Jánosról írt Angliában sokat méltatott könyvet, amely Az ember a jövőből címmel Magyarországon is megjelent. A szerzővel Budapesten találkoztunk.
A kötelező tartalékráta megemelése csütörtöktől vonatkozik a pénzintézetek forrásainak meghatározott kategóriáira. Matolcsy György rendelete megjelent a Magyar Közlönyben.
Ahogy arról korábban az atv.hu is beszámolt, Lagzi Lajcsi hiába hazudozott és trükközött, a bíróság elutasította a halasztási kérelmét, ami azt jelenti, hogy a trombitaművésznek be kell vonulnia a börtönbe.