Tudás, kapcsolatok, pénz, jó időzítés és teljesítmény – mindegyik kell ahhoz, hogy valaki befolyásos legyen, de nem ugyanolyan arányban. Itt a kilencedik női lista.
Ha a kriptovaluták esnek is a medvepiacon, sok izgalmas folyamat látszik a Web3-ban, ahol a kriptók, a blokklánc, a játék, a pénzkeresés, a gyűjtőszenvedély vonzereje egyszerre jelenik meg. Ha sikerül igazán jó felhasználói élményt teremteni, az több százmillió felhasználót is hozhat.
Egyetlen nap alatt az átlagos havi forgalom több mint harmadát termelik a virágboltok március 8-án. Nem meglepő módon, a nők sokkal kevesebb virágot vesznek nőnapon, mint egyébként.
Bár a statisztikákban nem szerepel, mégis ez lehet Magyarország egyik legveszélyesebb útszakasza: a CashTag ezen a héten a hírhedt 1116-os úton járt, ami Szentendrét köti össze Visegráddal, épp ezért a kirándulók kedvelt útvonala egész évben. Könnyen bajba kerülhet itt, aki rosszul méri fel a képességeit: a beláthatatlan kanyarok mellett kőomlások
A NASA programvezetője, John Honeycutt elmondta, hogy még mindig összegzik az Artemis első űrrepülésének eredményeit, de a küldetés felülmúlta a legtöbb várakozást.
„Éveken át abban mértem a saját értékem, hogy a férfiak, akiket le akartam nyűgözni, akiket meg akartam javítani és menteni, akiknek a figyelmére kétségbeesve vágytam, hogyan látnak és mit gondolnak rólam” – kollégánk írása arról, mit jelent megbarátkozni önmagaddal, a felnőtt nővel, aki vagy.
Helyőrségi nyílt napot tart a Magyar Honvédség Altiszti Akadémiája a szentendrei laktanyában, az érdeklődők március 12-én éjfélig jelentkezhetnek, hogy eltöltsenek ott egy napot.
Tavaly a hongkongi idegenforgalmi hivatal bejelentette, hogy 2023-ban félmillió ingyenes repülőjegyet osztanak szét a turizmus ösztönzése érdekében, amiről már mi is beszámoltunk − ez most végre hivatalosan is elkezdődött.
Egyetlen nap alatt az átlagos havi forgalom több mint harmadát termelik a virágboltok március 8-án. A legfontosabb ügyfeleik a 35 évesnél idősebb férfiak, akik a teljes nőnapi bevétel több mint felét hagyják náluk. Meggondolatlan kiadásokról nincs azonban szó: az egy vásárlás során elköltött összeg nem tér el az átlagostól. A nők – nem meglepő módo
Az egykori híradós és műsorvezető, Máté Kriszta ma is a magyar média egyik legbefolyásosabb szereplője. És nem az a rideg házigazda, amilyennek bő húsz éve megismertük A leggyengébb láncszemből. Hogy vitte sikerre producerként a Cápák közöttet? Kiderül a márciusi Forbesból.
A NASCAR Las Vegas-i versenye előtti héten snowboardozás közben eltörte a lábát Chase Elliott, a Cup Series 2020-as bajnoka, így bizonytalan ideig nem versenyezhet. „A támogatás, amiben az elmúlt napokban részesültem, sokkal nagyobb, mint amit megérdemlek. Köszönöm mindenkinek, aki bármilyen formában támogatott!” – írta Elliott a Twitteren. A bajno
A környezetvédelem, a kutatás és az oktatás területére kiterjedő együttműködési megállapodást kötött a Szegedi Tudományegyetem (Szte) és az Atev Zrt. kedden - tájékoztatta a felsőoktatási intézmény közkapcsolati igazgatósága az MTI-t.
A gumifegyverrel nem lehet ugyan elpusztítani az ellenséget, de meg lehet téveszteni. A lufifegyverek megsemmisítésére ugyanis igazi – drága – lövedékeket pazarol el a szemben álló fél.
Az eddigi egyik legbevállalósabb trend látott napvilágot. A nadrágok viselését úgy tűnik, hogy fokozatosan elhagyjuk, ezzel pedig a "nadrágmentes" divat berobban a köztudatba.
Nemrégiben egy érdekes kihívást teljesített Lewis Hamilton. A Mercedes brit ászára a Sky Sports stábja egy hazugságvizsgálót helyezett és úgy tettek fel neki számos eldöntendő kérdést. A videó mindössze 8 perc hosszú és a kérdésekre Hamilton többnyire csak igennel vagy nemmel válaszolt, egy-egy alkalommal bővebben belement a témába. Az egyik ilyen
Két év telt el azóta, hogy először látszottak gyülekezni viharfelhők Varga Judit és Magyar Péter házassága felett. Akkor Varga Judit cáfolta a több forrásból megerősített értesüléseinket.
Mivel ma már nemtől, kortól függetlenül a legtöbb ember mindennapjainak részét képezi egy okostelefon, olyan klasszikus “női” mobilokkal, amelyekkel a kétezres évek elején próbálkoztak a hagyományos mobiltelefon gyártói, ma már nem találkozhatunk, gyakorlatilag mindegyik modell uniszex kivitelű. Ugyanakkor továbbra is léteznek olyan készülékek, a
Zöld, közösség, digitalizáció és hibrid modell – ezek most a legfontosabb hívószavak az irodákban! Idén 204 nevezés érkezett Az Év Irodája versenyre, amelyek közül a szakmai zsűri összeállította a legígéretesebb jelöltek listáját az irodák, irodaházak és közösségi terek kategóriákban. Közülük kerülnek majd ki a legjobbak az április 27-i díjátadón.
Alig ismert, de egy nyilvános és ingyenes adatbázisból akkor is megismerhetjük a vételre vagy bérletre kiszemelt ház, lakás energetikai besorolását, ha azt a tulajdonos nem mutatja meg. Feltéve, hogy már készült ilyen róla.
Mezőgazdaság: zöldség- és gyümölcskultúrák növekedéséhez, gyümölcsfejlődéséhez kell a jól adagolt, felvehető nitrogén. Ezt szolgálja a Genezis Green Max!
Nincs egyetlen „mindenható” étel, amit ha megeszünk (vagy rendszeresen fogyasztunk), akkor tökéletesen egészségesek leszünk tőle. Az étrendünkre odafigyelve azonban számos olyan élelmiszert építhetünk a mindennapjainkba, amelyek támogathatják szervezetünket, s így az agyműködésre is jótékony hatással lehetnek.
Amerikai és német nyomozások is arra jutottak, hogy Ukrajnába vezetnek annak a hatfős különítménynek a szálai, amely részt vehetett a Északi Áramlat három csővezetékének felrobbantásában.
A 444 számára készített reprezentatív Medián-felmérés szerint a női politikusok ismertsége nem egyenesen arányos a népszerűségükkel. Dobrev Klára népszerűsége jócskán elmarad az ismertségétől, még az ellenzéki szavazók körében is.