Kissé erősödött a vállalkozások foglalkoztatási szándéka. A cégek közel negyede tervez munkaerőfelvételt, miközben újra 10 százalék alatt van az elbocsátásban gondolkodók aránya – derül ki a K&H kkv bizalmi index kutatás legutóbbi adataiból.
Egy balti megfigyelő médium felvételeket tett közzé arról, hogy hatalmas mennyiségű amerikai katonai felszerelést készítenek elő a lengyelországi Gdynia kikötőjéből
Igazán szerencsésnek mondhatod magad, ha te megtaláltad az ikerlángodat, ez ugyanis csak nagyon keveseknek sikerül. Ketten vagytok egy egység Az ikerlángod lényegében a te töredéked, amit spirituális értelemben úgy képzelhetsz el, mint a saját lelked egy másik inkarnációját. A kapcsolatotok arra hivatott, hogy a te lelkedet a másikéval egységbe hoz
Erkki Tuomioja múltjában történészek KGB-s, FSZB-s, GRU-s szálat találtak, a szovjetek érdekében az Európai Gazdasági Közösséghez való csatlakozást is akadályozni próbálta. Mélyfúrás!
A háború költségei hatalmas érvágást jelentenek az orosz gazdaság számára, Moszkvának egyre komolyabb finanszírozási problémái vannak. Hogy a zuhanó bevételek mellett fedezni tudják a háborút, bele kellett nyúlni a Nemzeti Vagyonalapba.
Cserháti Zsuzsa 1970-ben házasodott össze férjével, Szirtes Károly műszerésszel, hat évvel később pedig közös boldogságukat tetőzte egyetlen kisfiúk, Szirtes Krisztián érkezése a családba.
A nagy érdeklődés miatt az Exim Magyarország hétfőn felfüggesztette a kérelmek befogadását a Baross Gábor újraiparosítási hitelprogram beruházási konstrukciójára - jelentette be kedden az MTI-nek küldött közleményében a pénzintézet.
Ennek szellemében a Volkswagen az összes alapvető főegységet házon belül kívánja biztosítani, az akkumulátorok és az elektromos motorok mellett immár az impulzus-inverter és a hőmenedzsment-rendszerek fejlesztését is önállóan végezve. Az ily módon közös forrásból származó Volkswagen hajtásrendszer jelentős hatékonysági és költségelőnyöket kínál: má
Alig több mint egy hónap leforgása alatt összesen mintegy 200 milliárd forint összegű hitelkérelem érkezett be az EXIM Baross Gábor Újraiparosítási Hitelprogram beruházási konstrukciójára. A várakozásokat felülmúló, hatalmas érdeklődéssel zajló Beruházási Hitelek alprogramra vonatkozó hitelkérelmek befogadását az EXIM Magyarország felfüggeszti. Azt
Kissé erősödött a vállalkozások foglalkoztatási szándéka. A cégek közel negyede tervez munkaerőfelvételt, miközben újra 10 százalék alatt van az elbocsátásban gondolkodók aránya – derül ki a K&H kkv bizalmi index kutatás legutóbbi adataiból. Átlagosan 11 százalékos fizetésemelésre készülnek a cégek, ami messze elmarad az idei inflációtól. Emell
A múlt hét nagy szenzációja volt hazánkban, hogy földgázt talált a Mol Kelet-Magyarországon, egész pontosan három sikeres sekélygáz-fúrást hajtottak végre az elmúlt két hónapban, kettőt Komádi térségében, egyet pedig Álmosdon. Ezeken felül most újabb két kútfúrásról számolt be a társaság, az egyik új helyszínre tegnap mi is ellátogattunk, ahol Homo
Az alkoholról, a mozgásszegény életmódról és a magányról eddig is tudtuk, hogy nem tesz jót az agynak. Legalább ennyire káros azonban a hangos zenehallgatás vagy a reggeli internetezés is.
Színes, hullámzó épületek, és a Sagrada Família, amely százötven éve épül. Tudj meg többet Gaudíról, akiről egy ideig a tanárai sem tudták eldönteni, zseni-e, vagy őrült.
Az idén élesedik az EU 2019/1009. rendelete a termésnövelő anyagok tanúsításáról, ugyanis 2022. július 16-án megszűnt az EK műtrágya kategória, az idén már csak a korábban gyártott készleteket lehet forgalomba hozni. Amit azóta készítenek, már ennek a rendeletnek kell megfelelnie.
A koronavírus-járvány ellenére a keringési betegségek és a rák okozta a legtöbb elhalálozást az Európai Unió tagországaiban 2020-ban - tájékoztatott kedden az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat.
A 95. Oscar-gálán az Amerikai Filmművészetek és Filmtudományok Akadémiája ezúttal is 23 kategóriában díjazza majd a filmeket és alkotóikat. A díjátadó ceremóniát Los Angelesben a Dolby Színházban rendezik meg, a házigazda pedig Jimmy Kimmel humorista lesz.
Török érdekeltségbe került a Trive Bank névre átkeresztelt Sopron Bank. A mára kiürült, de banki engedélyei miatt mégis értékes pénzintézetet egy hollandiai társaság vásárolta meg, de az annak a tulajdonosa egy török üzletember.
A Donyeck megyében található Bahmutban az ottani heves harcok ellenére maradt néhány ezer lakos és néhány tucatnyi gyerek - közölte kedden egy tévéműsorban Irina Verescsuk, az ideiglenesen megszállt területek reintegrációjáért felelős miniszter.
A Fővárosi Főügyészség olyan új típusú csalási módszerekre hívta fel a figyelmet, amelyek elkerüléséhez körültekintésre és elővigyázatosságra van szükség.
A NATO-bővítés folyamatának befejezése kiemelten fontos a katonai szövetség számára; Finnország és Svédország meghívása a szövetség tagjai közé azt üzeni, hogy a NATO szerint minden nemzetnek joga van megválasztania, milyen úton kíván haladni - jelentette ki a NATO-főtitkár Brüsszelben, Bajram Begaj albán államfővel tartott sajtótájékoztatóján.
Az osztrák energiahivatal (Austrian Energy Agency) által vezetett energia-árindex (Energiepreisindex, EPI) januárban 12,8 százalékkal nőtt az előző havihoz képest, ami 2022 márciusa óta a legnagyobb havi emelkedés. Decemberben az EPI 10,9 százalékkal csökkent.
A tervek szerint halad minden, ám a párizsi olimpiára még nem nyílik meg. A párizsi Notre-Dame fából készült tetőszerkezete még 2019-ben gyulladt ki, ami néhány óra alatt lényegében porig égett. Emellett leomlott a katedrális 1860-ban épült, 93 méter magas huszártornya is. Getty Images Az Euronews cikke szerint a helyreállítási p
Újabb okostelefonnal bővíti magyarországi kínálatát a Huawei március elejétől. A nova sorozat legújabb képviselője, a HUAWEI nova 10 SE 108MP-es főkamerával, megnyerő külsővel, innovatív fotós- és videós funkciókkal, valamint 66W-os HUAWEI SuperCharge gyorstöltéssel érkezik, amelynek segítségével a készülék teljes feltöltése mindössze 38 percet ves
A bankoknak is fájt a különadók emelése, elküldtek néhány alkalmazottat, és bezártak 322 fiókot tavaly. A nyereségük csökkent, de aggódni még nem kell.
A nap legnagyobb részében csak mérsékelt elmozdulásokat lehetett látni a tőzsdéken, majd délután következett Jerome Powell amerikai jegybankelnök beszéde, amelyet követően hamar hangulatromlás következett be a piacon. Egyik oldalról ez a negatív nemzetközi hangulat hatott a magyar piacra, viszont a BUX jelentősen alulteljesítő volt ma és 2,1 százal
Ismét tárgyalóasztalhoz ültek az Audi Hungária Független Szakszervezet és az Audi Hungária Zrt. képviselői. A bértárgyalási forduló alkalmával a munkáltató oldal átadta a szakszervezet képviselői számára a kételemű béremelési javaslatát, amellyel kapcsolatban a szakszervezet elégedetlenségét fejezte ki.
A svájci Lindt & Sprüngli csokoládégyártó kedden közzétett éves jelentése szerint 569,7 millió frank adózott eredménnyel zárta a tavalyi évet, ami 16,1 százalékos bővülés a 2021. évihez viszonyítva. A vállalat idén valószínűleg tovább emeli árait.
A gyönyörű, csillogó sminkek már régóta nélkülözhetetlenek, legyen szó egy romantikus vacsoráról, vagy éppen egy elegáns munkahelyi rendezvényről. Nem kell azonban különösebb alkalom ahhoz, hogy ajkaidat egy gyémánthoz hasonlóan ragyogóvá varázsold.
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) jelzésének is köszönhetően megszűnt a belföldi piacra értékesítő, NETA-köteles terméket előállító élelmiszeripari vállalkozások népegészségügyi termékadófizetési (NETA) kötelezettség halmozódásból eredő hátránya. Ezáltal a magyarországi feldolgozók nem lesznek a belpiacon sem versenyhátrányban a külföldi cégek