2023. március 7. kedd

márc. 7
15:03
Íme, a friss lista: ezek a legnépszerűbb szakok a 2023-as felvételin (Blikk)
Lezárult az egyetemi jelentkezés határideje és annak rendje és módja szerint idén is megosztották a legkeresettebb szakok toplistáját, amelyre idén két pedagógusképzés is felkerült.
márc. 7
15:03
Durván felpörgött a napelemes pályázat kifizetése, már 8 ezren érzik ezt (Portfolio)
Egy hónap alatt több, mint kétszeresére ugrott a lakossági napelemes pályázatban a kifizetések darabszáma és a kifizetett összeg, így az év elején a kormány által nyilvánosan elismert „szánalmas és borzalmas a teljesítmény” után tényleg komoly felpörgés látszik. Az Energiaügyi Minisztérium által egy hónapja a Portfolio-nak jelzett radikális pályáza
márc. 7
15:03
Oroszország odafigyel Kína álláspontjára (Demokrata)
Washington nem akarja, hogy ez a háború véget érjen – mondta a Kreml szóvivője.
márc. 7
15:03
A bőrgyógyászatban is segíthet a mesterséges intelligencia (Mandiner)
Már 20 ezer diagnózist végeztek el és mintegy ezer tumorgyanús esetet szűrtek ki az AIP Derm módszerével – ami példa arra, hogy a mesterséges intelligencia miként tudja hatékonyan segíteni az orvosi ellátást.
márc. 7
15:03
Óriási botrány: Súlyos dolgok derültek ki a gödi akkumulátorgyárról (Nyugati Fény)
Munkavédelmi bírságot szabtak ki.
márc. 7
15:03
Hende Csaba: Támogatjuk Svédország NATO-tagságát (Telex)
Hende szerint kívánatos lenne, hogy a svédek ne mondják vagy sugallják, hogy egy országban nincs jogállamiság.
márc. 7
15:09
Fontos döntést hozott a kormány (Infostart)
Kiemelt beruházás lett több vízügyi projekt is.
márc. 7
15:09
Keményebb a 76 éves Sylvester Stallone az első sorozatában, mint valaha – Tulsa királya-kritika (SzMo)
A maffia Tulsán kínálja az aranyéletet hozó melót a börtönből frissen szabadult Slynak, aki nyolcvan felé is pillanatok alatt móresre tanítja az ifjú titánokat. Humor, akció, dráma, van itt minden!
márc. 7
15:09
Elvették a helyet a babakocsis anyukától a BKV-n, felháborodott posztjára kioktató kommenteket kapott (Promotions)
A fiatalok nem adták át neki a helyet a BKV járatán, és még őt szidták a hozzászólások alatt.
márc. 7
15:09
Nagyon alacsony a nők aránya a vezetők körében Magyarországon - kampány indul a változásért (Növekedés)
Tizenkét cég hazai első számú vállalatvezetőivel indít figyelemfelhívó programot a Hungarian Business Leaders Forum (HBLF). A “Vállalatvezetők az egyensúlyért” elnevezésű kezdeményezés célja, hogy a női döntéshozók jelenlegi, 10,5 százalékos aránya hazánkban növekedjen és 2026-ra elérje az uniós szinten elvárt, minimum 33 százalékot.
márc. 7
15:09
The Washington Post: A háború nem lepte meg a nyugati titkosszolgálatokat (Mandiner)
A lap szerint azonban arra senki sem számított, hogy ennyi hadfelszerelést kell küldeni Kijevnek.
márc. 7
15:09
Látogatási tilalom lépett életbe a szolnoki Hetényi Géza kórházban (Telex)
Az influenzaszerű megbetegedések megnövekedése miatt rendelték el a tilalmat a a kórház-rendelőintézet valamennyi, fekvőbetegeket ellátó osztályán.
márc. 7
15:09
Amikor épp nem egy ballisztikus rakéta mellett pózol, Kim Dzsongun lánya síeléssel, lovaglással és úszással tölti napjait (Telex)
A dél-koreai hírszerzés jelentése szerint a nyilvánosságban néhány hónapja feltűnt Kim Dzsue magántanulóként járja az iskolát.
márc. 7
15:11
Kálmán Olga: Európa szégyenfalára került az Orbán-kormány! (Mandiner)
A DK politikusa szerint ha az Árnyékkormány felelt volna Magyarországért az elmúlt hónapokban, akkor Magyarországon járt volna az egyik legtöbb támogatás az embereknek.
márc. 7
15:15
Egyre több támadás éri a taxisofőröket és nő a nem fizető utasok száma is (ProfitLine)
Az év elején látványosan nőtt a Főtaxi sofőrjei ellen elkövetett támadások száma, ráadásul egyre többen távoznak fizetés nélkül az utazás végeztével. A taxisok összefogással, vészhelyzet esetén gyors reagálással, a Főtaxi a sofőrök képzésével és technikai megoldásokkal, a rendőrség pedig hatékony beavatkozással igyekszik visszaszorítani az eseteket
márc. 7
15:15
mnb baba (Pénzcentrum)
lead
márc. 7
15:15
“Na, ez most komoly volt” - Szijjártót az eskütétele után 5 perccel fogadta a katari kormányfő (ATV)
“Megindultam a dohai konferenciaközpontból, hogy találkozzam jóbarátommal, Mohammed Al-Thani külügyminiszterrel, de mire ideértem, már a miniszterelnök fogadott” - posztolta Szijjártó Péter.
márc. 7
15:15
A nyári időszámítás valójában nem tesz jót az egészségünknek (Hamu és Gyémánt)
Március 26-án jön az európai óraátállítás, hajnali 2-kor 3-ra kell állítanunk majd a mutatókat. Mindez újra előhozza a kérdést, hogy milyen zavarokat okoz a napi rutinban a téli időszámításról a nyári időszámításra való átállás.
márc. 7
15:15
Rengeteg díjat kaptak az ALDI saját márkás termékei (MMonline)
Hatalmas sikert arattak az ALDI Magyarország saját márkás termékei: az idén először megrendezett „Az Év Saját Márkás Terméke" versenyen 8 kategóriában is a legjobbnak bizonyultak. A PPH Media Store Insider magazin által életre hívott versenyen a szakmai zsűri döntése alapján a legtöbb első helyezést az ALDI kapta.Idén először hirdette meg a PPH Med
márc. 7
15:15
Jelentősen nőtt az atomenergia támogatottsága Magyarországon (Demokrata)
A magyar társadalom évek óta atomenergiapárti, ez pedig csak erősödött a háború és az energiaválság hatására – derül ki a Társadalomkutató kutatásaiból.
márc. 7
15:15
Kivégezték az ukrán katonát, miután szívott egy utolsót a cigarettájából (Mandiner)
„Dicsőség Ukrajnának!”  – mondta, majd két oldalról tüzet nyitottak rá.
márc. 7
15:15
Keletről venne gázt a kormány – de nem csak az azeriektől (Forbes)
Katarban járt a magyar külügyminiszter, Azerbajdzsán mellett a kormány egy másik keleti országból is gázt vásárolna.
márc. 7
15:15
Medgyessy ámulattal nézte Orbánt a Fidesz 2002-es veresége után (Telex)
Az egykori miniszterelnök elmondása szerint Orbán magát hibáztatta a választási vereségért, de azt ígérte, hogy vissza fog térni, és megnyeri a következő választást.
márc. 7
15:15
Egy fotó Stockholmból a magyar tárgyalódelegációról (Telex)
Megérkeztek.
márc. 7
15:21
Európa szinte biztosan elkerülte a recessziót, de még mindig óriási a bizonytalanság (Portfolio)
Nagyon valószínűtlen, hogy az európai gazdaság idén recesszióba süllyed, de a növekedés még jövőre is kifejezetten alacsony lehet - árulták el a Portfolio által megkérdezett európai közgazdászok. Az elemzők válaszukban a pozitív kockázatok között kiemelték a kínai újranyitást, a monetáris szigorítás ugyanakkor erősen visszafogja majd a növekedést.
márc. 7
15:21
Oláh Ibolya: „Én egy 45 éves baba vagyok” (Glamour)
Oláh Ibolya Budapesttől csaknem 115 kilométerre, egy csendes kis kertvárosban, visszavonultan éli a hétköznapjait. Közel tizenöt éve nem adott interjút, és tudatosan kerüli az újságírókat. Az énekesnő a GLAMOUR.hu-val most azonban kivételt tett, és egy exkluzív interjú keretében megtörte a csendet.
márc. 7
15:21
Szakértők szerint hiába érkeznek meg hamar a Challenger 2-esek Ukrajnába (Mandiner)
A Military Watch Magazine felsorolta a brit harckocsi hátrányait.
márc. 7
15:21
A Twitter akadozik, Elon Musk dühös, a dolgozók meg csak nevetnek – már akit nem rúgtak még ki (Forbes)
Amióta Elon Musk nyélbe ütötte 44 milliárd dolláros gigaüzletét, többször is leállt a Twitter. Hol csak az idővonal nem működött, hol a képek nem töltöttek be, de egy biztos: már nincs elég ember a fejlesztéshez.
márc. 7
15:21
Indiai vajas csirke (egy.hu)
Antal Csilla receptje
márc. 7
15:21
Még korábban ülhettek nyeregbe az első lovasok, mint azt eddig gondolták (Magyar Mezőgazdaság)
Nagyjából 5300 évvel ezelőtt a sztyeppi népek a mai Oroszország és Ukrajna területéről nagyon gyorsan meghódították Eurázsiát. Pár évtized alatt a Jamnaja-kultúra tagjai Közép-Európától a Kaszpi-tengerig mindenütt otthagyták genetikai lenyomatukat. A régészek "keleti cowboyoknak" is nevezik őket nomád, állattartó életmódjuk miatt.
márc. 7
15:23
Szily László: Miért rossz mindannyiunknak, hogy Gyurcsány lefogta egy nő mindkét kezét? (Mandiner)
Aztán ráhajolt és összetapadva állt vele hosszú másodpercekig a parlamenti ülésterem közepén.
márc. 7
15:25
Kocsis Máté: Elítéljük Oroszország katonai agresszióját, és elismerjük Ukrajna jogát az önvédelemhez (Mandiner)
Szabó Tímea, a Párbeszéd vezérszónoka a parlamenti vitában a beterjesztett határozatot fideszes álbékejavaslatnak nevezte, szerinte nem lehet azonos orosz és ukrán felelősségről beszélni.
márc. 7
15:27
Kiszámolták, hogy mekkora kárt okozott a törökországi földrengés, döbbenetes szám jött ki (Infostart)
A 100 milliárd dollárt (35,45 ezermilliárd forint) is meghaladják a törökországi földrengés okozta károk, az ENSZ a jövő héten donorkonferenciát rendez az összeg előteremtésére - jelentette be a világszervezet Fejlesztési Programjának törökországi irodavezetője.
márc. 7
15:27
Sejtelmes dolgokat mondott Elon Musk a Tesla mesterséges intelligenciájáról (Portfolio)
Elon Musk a Tesla első befektetői napján arról beszélt, hogy a Tesla olyan „valódi” mesterséges intelligenciával rendelkezik, amely egyik másik cégnek sincs a birtokában - írja a Business Insider.
márc. 7
15:27
Lesújtó járványjelentés érkezett: teljes látogatási tilalmat rendeltek el a szolnoki kórházban (Pénzcentrum)
Látogatási tilalom lépett életbe kedden a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Hetényi Géza Kórház-Rendelőintézet valamennyi, fekvőbetegeket ellátó osztályán - közölte a kórház az MTI-vel.
márc. 7
15:27
Egészen hihetetlen: sertésből másfélszer annyi a behozatal, mint a kivitel (Agroinform)
Így alakultak 2022-ben a szarvasmarha, a sertés, a baromfi és a juh vágások.
márc. 7
15:27
Elképesztő mészárlás: 17 cápát ölt meg két nap alatt két kardszárnyú delfin (SzMo)
A hírhedt páros nem először végzett pusztítást a Dél-afrikai Köztársaság partjainál.
márc. 7
15:27
Nincs megállás: Lengyelország újabb Leopardokat küld Ukrajnába a héten (Mandiner)
Ukrajna hónapok óta sürgeti a globális hatalmakat a járművek biztosítására.
márc. 7
15:27
Rendkívüli: Donáth Anna elárulta, hogyan dönthet a magyar uniós pénzekről az Európai Bizottság (Nyugati Fény)
Már sejti, hogy mi várható.
márc. 7
15:27
Megszólalt a férfi, aki egy motorháztetőn rendezett jelenetet Pozsonyban (Autószektor)
A bíróság vasárnap vizsgálati fogságba helyezte a férfit, mivel fennállt a veszélye, hogy további bűncselekményt követ el. A gyanúsított még gondolkodik rajta, hogy fellebbez-e az ítélet ellen – írja a TV Noviny. A videót a képre kattintva, a parameter.sk oldalán nézheti meg. A 48 éves Ľudovít egyébként visszaeső bűnöző, korábban kilencszer jogerő
márc. 7
15:27
Visszaélhetett hatalmával az LMBTQ-párti ír miniszter (Mandiner)
A vállaltan homoszexuális ír család- és ifjúságügyi miniszter különböző állami finanszírozású programoktól vont el pénzeket, hogy LMBTQ-projekteket finanszírozzon.
márc. 7
15:27
Ezért viselhette szivárványos bukósisakját Hamilton Bahreinben (Racing)
Lewis Hamiltonnak végül nem kellett külön engedélyhez folyamodnia a szimbólum miatt, amellyel világos üzenetet közvetített.
márc. 7
15:27
A szakértők szerint a Bitcoin (BTC) és a RenQ Finance (Renq) indítja a 2023-as bikafutamot (BitcoinBázis)
A 2022-es medvepiac után, amely negatív hatással volt a kriptovaluták többségére, a top kriptoeszközök kezdik visszanyerni a lendületüket. A következő
márc. 7
15:27
Mire érdemes figyelni a K+F-költségek elszámolásakor? (Üzletem)
A K+F-tevékenység helyes meghatározása és számviteli elszámolása mellett nem szabad megfeledkezni arról, hogy a társasági adón kívül más adónemeket is érinthet a kapcsolódó kedvezmény, mint például az innovációs járulékot és a helyi iparűzési adót – hívja fel a figyelmet a NAV.
márc. 7
15:29
Olajra lelhet a Mol Magyarországon, izgalmas folyamatok zajlanak a háttérben (Portfolio)
A sikeres vecsési találaton felbuzdulva az ottani kutatáshoz rendkívül közel, Üllő térségében végez adatgyűjtést a Mol, vagyis csak végzett, tegnap ugyanis lezárult a folyamatnak ez a lépése. A kiértékelés és a szükséges engedélyek beszerzése után már idén újabb kutatófúrás indításában bízik a társaság, a vecsésihez hasonlóan itt is inkább olajra,
márc. 7
15:33
Megválik a tejivók alapítója cégétől (Menedzsment Fórum)
Cserpes István, a Cserpes Sajtműhely és a tejivók alapítója eladja vállalkozását.
márc. 7
15:33
Többet dolgoznak a németek, mint korábban (Piac és Profit)
Miközben a teljesített bruttó óraszám még elmarad a járvány előttitől a szövetségi foglalkoztatási hivatal (BA) munkaerőpiaci és foglalkozási kutatóintézetének (IAB) keddi jelentése alapján.
márc. 7
15:33
40 helyett 24 millió forintért szerzett meg árverésen egy érdi ingatlant Schadl György sofőrje (Blikk)
Végrehajtási árverésen, a valós piaci árnál jóval olcsóbban vett meg egy érdi ingatlant Schadl György sofőrje.
márc. 7
15:33
A vállalkozók világába nyerhetnek bepillantást a diákok - páratlan lehetőséget nyújt a PÉNZ7 (Növekedés)
Startol a PÉNZ7 - pénzügyi és vállalkozói témahét. 2023. március 6-10. között a kilencedik PÉNZ7 valósul meg az iskolákban, pénzügyi témakörben „Korszerű pénzkezelés és digitális biztonság”, vállalkozói témakörben „Gondolkozz és vállalkozz!” fókusszal.
márc. 7
15:33
Borbás Marcsi: nem véletlenül vagyunk alkotó emberek (egy.hu)
Borbás Marcsi a  Highlights of Hungary nagyköveteként olyan kezdeményezések bemutatásán dolgozik, amelyek rendelkeznek hozzáadott értékkel és képesek reagálni a mai kor kihívásaira. Ezekről az ügyekről és a mögöttük húzódó elviségről mesélt a Magyar Krónikának adott interjújában. Szemlénk.

Keresés