2023. március 5. vasárnap

márc. 5
10:09
Újabb országot erősítene meg az orosz fenyegetés ellen az Unió (Privátbankár)
Segítenék a védekezést az orosz destabilizáló törekvések ellen.
márc. 5
10:09
Negyvenórás egyeztetés után született meg a megállapodás az ENSZ-ben (Infostart)
A nyílt tengerek élővilágának védelmét célzó első nemzetközi biodiverzitási egyezmény volt a téma. Tizenöt éve folynak róla tárgyalások.
márc. 5
10:09
Emma Stone 20-szor pofon vágta Willem Dafoe-t (Mafab)
A színészi munka időnként komoly áldozatokat követel. Ezzel pedig Emma Stone és Willem Dafoe is ismét kénytelen volt szembesülni Giorgos Lanthimos legújabb filmjének forgatásán.
márc. 5
10:09
Az ENSZ tagállamai megegyeztek a nyílt tengerek élővilágának védelmét célzó, első nemzetközi egyezmény szövegéről (Magyar Hírlap)
Az elsődleges cél az volt, hogy a jövőben a világ óceánjainak legalább harminc százaléka védelem alá kerüljön.
márc. 5
10:09
Csaknem tízezren érkeztek Ukrajnából szombaton (Demokrata)
A rendőrség 93 embernek állított ki ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást.
márc. 5
10:09
Hidvéghi Balázs: Nem fegyverekre, hanem azonnali tűzszünetre van szükség (Magyar Nemzet)
A Fidesz politikusa szerint elfogadhatatlanok az Európai Parlament elnökének háborúpárti kijelentései.
márc. 5
10:09
Grosjean már elfelejtette, milyen a legjobbnak lenni (Racing)
Némileg önmagát is meglepte Romain Grosjean azzal, hogy a "nem túl jól sikerült" körét egy merész féktávval végül pole pozícióra tudta váltani.
márc. 5
10:11
Barlangoljunk márciusban! (Magyar Hírlap)
Megéri a föld mélyére szállni.
márc. 5
10:13
Ezek a jelek utalnak az influenza súlyos szövődményeire: muszáj velük sürgősen orvoshoz fordulni (Magyar Hírlap)
Az influenza az idősebbek, a kisgyermekek és a krónikus betegségekkel élők körében súlyos szövődményekhez vezethet.
márc. 5
10:15
Kedden nem tudunk hivatalos okmányokat intézni (Piac és Profit)
Uniós rendszerátállás miatt szünetel az okmány- és járműügyintézés március 7-én, kedden - tudatta a Miniszterelnökség.
márc. 5
10:15
Záporoznak a rossz hírek Brüsszelből: súlyos euromilliárdokat bukhat a kormány, ha nem lép időben (Blikk)
Súlyos euromilliárdokat veszíthet Magyarország Ujhelyi István szerint, mert szerinte az Orbán-kormány nem hajtotta végre a Brüsszel által követelt jogállamisági módosításokat. Az európai parlamenti képviselő úgy értesült, több sebből vérzik a kormány munkája, ezért „egy darabig még biztosan nem fognak” jönni az a befagyasztott eu-s pénzek.
márc. 5
10:15
Folytatódik a rémálom: itt tart most Opitz Barbi rendőrségi ügye (BorsOnline)
Tavaly jelent meg egy korhatáros felvétel az énekesnőről.
márc. 5
10:15
Titokzatos, szívverésre emlékeztető jelek érkeznek a Napból (Life)
A tudósok úgy vélik, hogy ezek a néhány másodpercenként megismétlődő, szívdobbanásra hasonlító jelek segítenek jobban megérteni a Naprendszer robbanásait.
márc. 5
10:15
Neue Zürcher Zeitung: A háború miatt keletre helyeződik át Európa súlypontja (Mandiner)
A lap vendégszerzője úgy látja, hogy Berlin és Párizs nem kívánja vezetni Európát az orosz támadás után előállt helyzetben.
márc. 5
10:15
Még súlyosabb volt Stroll balesete, mint hittük, egy sérüléséről eddig nem beszéltek (Racing)
Lance Stroll elárulta, nemcsak a csuklója sérült meg a két héttel ezelőtti kerékpárbalesetben, hanem a lábujját is eltörte.
márc. 5
10:15
Elektronikus zene az Inotai Hőerőműben (Balatonica)
A nyár utolsó hétvégéjén audiovizuális fesztivált kapunk egy rendkívül látványos helyszínen, a 2001-ben végleg bezárt Inotai Hőerőműben. A hazai underground zenei és vizuális szcéna összefogásával valósul meg az első Inota Fesztivál, ahol koncertek, fényinstallációk, mappingek és egyéb kortárs vizuális alkotások várnak négy napon át.
márc. 5
10:15
Brit védelmi minisztérium: Az oroszoknak sokszor annyira nincs lőszerük, hogy gyalogsági ásókat használnak rohamfegyverként (Telex)
Hírfolyamunk az orosz-ukrán háborúról.
márc. 5
10:21
Donald Trump bejelentette világrengető választási programját: azt mondja, ő megakadályozná a harmadik világháborút (Blikk)
Az Egyesült Államok végtelen háború felé való további sodródásának megállítását ígérte Donald Trump újbóli elnökké választása esetére a CPAC amerikai konzervatív konferencián tartott záróbeszédében szombaton Washingtonban.
márc. 5
10:21
Budapest másfélmillió eurós támogatást nyert klímacéljai megvalósításához (Alternatív Energia)
Budapest másfélmillió eurós (564 millió forint) támogatást nyert a Klímasemleges és intelligens városok küldetés elnevezésű pályázaton, a pénzből létrehozza a Budapesti Klímaügynökséget - közölte a Főpolgármesteri Hivatal szerdán az MTI-vel.
márc. 5
10:21
Szalay-Bobrovniczky Kristóf: Azt az ajánlatot tettem a fiataloknak, hogy lépjünk szövetségbe (hirado.hu)
A miniszter hangsúlyozta: a magyar haderő eszközrendszerében is megújul: új szárazföldi eszközök, új légvédelmi és légierős eszközök érkeznek.
márc. 5
10:21
Kemény NAV-razzia indul Magyarországon: mutatjuk, hol csapnak le az ellenőrök tavasszal (Pénzcentrum)
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) 2023-ra kockázatelemzésen alapuló módszerrel és a gazdasági trendekhez igazodva célzottan határozta meg az ellenőrzések irányait. A NAV az adókijátszásra specializálódott szektorokat és tevékenységi köröket a rendelkezésére álló adatvagyon és a nemzetközi információcserével érkező adatok folyamatos elemzésével azo
márc. 5
10:21
Így úszhatod meg az anyagi csődöt vészhelyzetben (Portfolio)
Számos olyan élethelyzet adódhat, amikor egy hirtelen bekövetkező esemény miatt nem tudjuk a korábbi életszínvonalunkat fenntartani. Ilyen lehet például egy baleset után a rokkantság, de az is, ha egy komolyabb betegség miatt valaki hónapokra az ágyba kényszerül. A családfő halála esetén pedig akár a család elsődleges keresete is kieshet, arról nem
márc. 5
10:21
Továbbra sem sikerül egyezségre jutni az új benzines és dízelautók 2035-ös uniós betiltásáról (Agroinform)
Több ország is megvétózná a döntést.
márc. 5
10:21
Irán beleegyezett a nukleáris létesítmények ellenőrzésének újraindításába (ATV)
Irán beleegyezett abba, hogy ismét bekapcsolják a megfigyelő kamerákat több nukleáris létesítményében és gyakrabban fogadjanak nemzetközi ellenőröket – jelentette be szombaton Rafael Grossi, a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) főigazgatója bécsi sajtótájékoztatóján, miután befejezte kétnapos tárgyalását Teheránban.
márc. 5
10:21
Ez ám a boldogság, Hosszú Katinkának fülig ér a szája (Ripost)
Amerikában a mai napig nem felejtik az olimpiai bajnok úszót.
márc. 5
10:21
Míg az Egyesült Államokban panganak az irodák, Európában szinte mindenki visszatért munkahelyére (vg.hu)
A tengerentúlon minden második munkavállaló otthonról dolgozik.
márc. 5
10:21
Szalay-Bobrovniczky Kristóf: Azt az ajánlatot tettem a fiataloknak, hogy lépjünk szövetségbe (Magyar Hírlap)
A magyar haderő eszközrendszerében is megújul.
márc. 5
10:21
A békéhez erő kell (Demokrata)
Nyitrai Zsolt vasárnap elmondta: egy egész éves, elsősorban a fiatalokat toborzó kampányba kezd a Magyar Honvédség.
márc. 5
10:21
Az alap az értékrend, amire azután lehet építeni (Mandiner)
„Bárki is képviseli Magyarországot, amikor azt mondja, hogy ez egy transzparens, tiszta ország, akkor ne legyen senki a közönségben, aki felhúzza a szemöldökét” – a szak-ma.hu portál készített interjút Biró Ferenccel, az Integritás Hatóság elnökével, amelyből most a legérdkesebb részeket mazsolázzuk ki.
márc. 5
10:21
Dávid Ferenc: Kamarai /t/örvény (Nyugati Fény)
Vélemény.
márc. 5
10:23
Az elnök emberei – Putyin fiatal technokratái a hatalom csúcsa közelébe értek (vg.hu)
Fiatalok, hataloméhesek, kiváló nyugati egyetemeken tanultak és multiknál dolgoztak – most az orosz elnököt segítik a háborúban.
márc. 5
10:27
Egy népszerű édesítőszer stroke és szívroham kialakulásához is hozzájárulhat (Infostart)
Egy friss kutatás a fenti állapotokon kívül vérrögösödés kialakulásával is összefüggésbe tudta hozni egy népszerű édesítőszer használatát.
márc. 5
10:27
Botrány Párizsban: bugyi nélkül kellett Messiék meccsére mennie a foci-vb szexbombájának (Promotions)
A horvát modellt, Ivana Knöll-t megfosztották legbecsesebb fehérneműitől a párizsi reptéren.
márc. 5
10:27
Fekete Gyula idén is más szemlélettel versenyezne (Racing)
Fekete Gyula tavaly nyerni tudott az Eger Rallyn, az évet pedig kategória bajnokként és abszolút harmadikként zárta az ORB2-ben. A citroenes versenyző idén nem megy teljes szezont, de valóra váltaná régi álmát.
márc. 5
10:27
A SEC alapatlan vádaskodással próbálja megszivatni a Binance.US-t (BitcoinBázis)
A SEC idén is azt csinálja, amihez a legjobban ért; ott köt bele a kriptovaluta tőzsdékbe, ahol csak tud. Az
márc. 5
10:27
A szamár néha szétrúg egy napelemet, de így is megéri a legeltetés (Villanyautósok)
A birka egy gyorsan megtérülő beruházás lehet a naperőművek esetében.
márc. 5
10:33
Hatalmas lángok csaptak fel az M2-es autóúton (BorsOnline)
Kigyulladt egy személyautó motortere az M2-es autóút 21-es kilométerénél.
márc. 5
10:33
Tragédia Komáromban, meghalt egy idős férfi (ATV)
Lakástűzben meghalt egy idős férfi Komáromban szombat este – közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője az MTI-vel.
márc. 5
10:33
Végleges a döntés: Mark Wahlbergnek mennie kellett (hirado.hu)
Kaszasiker volt az előző két Transformers-mozi, mégsem hívták vissza az új mozira a franchise húzónevét.
márc. 5
10:33
Nem csak trend, életérzés: így lehet neked is hygge otthonod (Femcafe)
Február 28. a nemzetközi hygge nap. Na de mi is az a hygge, amely köré a dán mindennapok épülnek, és hogyan lehet neked is ilyen stílusú otthonod? Mutatjuk!
márc. 5
10:33
A Magyarországgal szembeni antiszemitizmus-vádakat cáfolja egy amerikai kutató (Mandiner)
„A Magyarországgal szembeni kritika egész egyszerűen normává válik” – vallja Jeffrey Kaplan, aki a magyarországi zsidóság valós helyzetéről szerkesztett kötetet, s aki már személyesen megtapasztalta az uralkodó narratíva kényszerítő kereteit. Kaplan azt tanácsolja: „A magyaroknak sokkal jobban kell elmesélniük a történetüket”. Interjúnk!
márc. 5
10:33
Parlamenti választás kezdődött Észtországban (Magyar Nemzet)
Kaja Kallas kormányfő vezeti a népszerűségi listát, de valószínűleg egyetlen párt sem tud abszolút többséget szerezni.
márc. 5
10:35
Rejtélyes írások fedhetik fel Moszkva valódi céljait (Mandiner)
Vlagyimir Putyin beszédeiben és szövegeiben számos orosz gondolkodó elképzeléseit fedezhetjük föl.
márc. 5
10:39
Színvallásra kényszerülhetnek Orbán Viktorék a háború ügyében (Menedzsment Fórum)
ENSZ-határozatot szavaztatna meg a kormánypárti képviselőkkel Tóth Bertalan.
márc. 5
10:39
A döntő kapujában esett ki VV Reni, szerinte ezért szavazták ki a nézők (SzMo)
„Egyik szemem sír, a másik nevet” – mondta a kiesése után a lány, aki Barnával való kapcsolatáról is beszélt.
márc. 5
10:39
Szalay-Bobrovniczky Kristóf: Várunk mindenkit a magyar hadseregbe (Magyar Nemzet)
„Míg a baloldal leépítette a haderőt, addig Magyarország mostani kormánya megbecsüli a katonákat és modern hadsereget épít” – fogalmazott Nyitrai Zsolt.
márc. 5
10:39
Saját tűzoltósága lesz Ferihegyen a Budapest Airportnak - magad, uram (Autószektor)
A repülőtér tűzoltóságát jogszabályváltozás miatt októbertől a fenntartónak kell biztosítania - indokolták a különleges elvárásoknak megfelelni képes, nagy létszámú állomány felállítását, amely a katasztrófavédelemtől veszi majd át a feladatot. Ennek költségét bizalmas üzleti információnak tekintik, így erről nem nyilatkoztak. A Budapest Airport E
márc. 5
10:39
Megmutatjuk, mi történt Valter Attilával a Strade Bianche utolsó emelkedőjén (Telex)
A közvetítésben nem volt látható, hogyan küzdöttek a dobogós helyért az olasz kerékpárverseny végjátékában, de a Telex kamerája rögzítette, mikor tudott elszakadni Valtertől csapattársa.
márc. 5
10:45
Putyin csicskája ki van bukva, hogy nem fagyott meg Európa köztük a magyarok (Piac és Profit)
Putyin nagy tervében az is benne volt, hogy pusztuljon minden és mindenki, aki szembeszáll vele.
márc. 5
10:45
Víziló-invázió van Kolumbiában, ezt találták ki ellene (Infostart)
Irány Mexikó – vagy India!

Keresés