Súlyos károkat okozna a csirke- és tojástermelőknek az Európai Élelmiszerbiztonsági Hivatal (European Food Safety Authority, EFSA) legújabb tanulmányában rögzített állatjóléti javaslatcsomag megvalósítása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) álláspontja szerint.
Bordás Dorina a női mezőny versenyében ezüst-, Deli Tamás a férfi középsúlyú (-95 kg) kategóriában aranyérmet szerzett, így 2019 után ismét az Arnold Classic bajnoki övével zárta az Ohio államban, Colombusban megrendezett bothúzóversenyt.
Újabb diáklányok váltak enyhe gázmérgezés áldozatává Iránban, ahol a rejtélyes esetek erős indulatokat váltanak ki a lakosságból - írta a helyi média egészségügyi tisztségviselőkre hivatkozva vasárnap.
A megállapodás a nyugat-ukrajnai Lviv (Lemberg) városban az ukrán igazságügyi hatóságok által március 3. és 5. között megrendezett konferencián jött létre.
Egyes vendéglátóhelyeken bizony szigorú dresszkód működik, melyet mindenkinek be kell tartania. A szabályok alól még a leghíresebb hollywoodi sztárok sem bújhatnak ki – vagy mégis?
A cseh választók becsapásának minősítette Milos Zeman államfő a képviselőház szombati döntését a nyugdíjtörvény módosításáról, amely szerint nagy infláció esetén jóval kisebb mértékben növekednek a jövőben a nyugdíjak, mint eddig.
Azt az ajánlatot tettem a fiataloknak, hogy lépjünk szövetségbe, csatlakozzanak egy olyan haderőhöz amely a bátrak hadereje - mondta Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter a Facebookon vasárnap közzétett videóban.
Az új, elődjénél kb. 20 centivel hosszabb Countryman a BMW X1 technikájára épül, éppen ezért már nem lesz plug-in hibrid verziója, lesz viszont tisztán elektromos kivitel a lágy hibrid benzinesek és dízelek mellett. Ez lesz az első alkalom, hogy egy MINI modell teljes egészében Németországban készül. Lipcsében az üzem 5 600 munkatársa naponta körül
A Bundesliga szombati játéknapján Alphonso Davies nem csak annak örülhetett, hogy az ő remek játékának is köszönhetően a Bayern München idegenben nyert a Stuttgart ellen.
A Párbeszéd Magyarországért határozati javaslatot kíván benyújtani az Országgyűlésben, miszerint csak úgy teremthető béke, ha az orosz fegyveres erők kivonulnak Ukrajnából - jelentette be a párt parlamenti frakcióvezetője vasárnap online sajtótájékoztatón.
„Sportkarrier – Az alapoktól a csúcsig” címmel szerveztek konferenciát Hódmezővásárhelyen. A rendezvényen Gyurta Dániel olimpia bajnok, Sós Csaba, a Magyar Úszó Szövetség szövetségi kapitánya és Lénárt Ágota, a Testnevelési Egyetem Pszichológia és Sportpszichológia Tanszékének vezetője is előadást tartott.
A britek szerint olyan, MPL–50-es mintájú gyalogsági ásókról van szó, amelyeket általánosságban véve a lövészárkok ásására használtak több mint 100 éve.
A gyakran halálba vezető emberkereskedelem feltartóztatását sürgette Ferenc pápa a vatikáni Szent Péter téren vasárnap délben elmondott beszédében, amely egy héttel követte a dél-olaszországi Calabriában történt hajókatasztrófát.
A bruttó hazai termék volumene Magyarországon 2022 negyedik negyedévében 0,4 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához viszonyítva - erősítette meg csütörtökön második becslésével a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Amikor a királynő tavaly szeptemberben sajnálatos módon elhunyt, megindultak a találgatások arról, hogy Harry herceg és Meghan Markle gyermekei használhatják-e majd a „herceg" és „hercegnő" címeket.
Úttörő üzleti modellt vezetett be a hazai Powerpack: új termékével nem csak a lehető legnagyobb környezettudatosságra törekszik, de az árba alapból beépít egy jótékonysági összeget, így az adományozás nem kampányszerűen és nem is marketingcélok mentén történik.