Harry herceg előszeretettel osztja meg magánéleti küzdelmeinek részleteit a nagyvilággal. Ezúttal egy olyan esetről számolt be, amikor azt hitte, végleg elveszítheti feleségét és élete szerelmét.
A férfi a rendőrségnek részletes vallomást tett: pár év alatt összesen 16 lakásban több mint 300 „melós lány” fordult meg nála, amivel mintegy 30 millió forintot keresett.
A szerbiai tejtermelők hónapok óta tiltakoznak. A támogatások és a prémiumok emelését, az állam gazdálkodókkal szemben felhalmozott adósságainak kifizetését, valamint a tej- és hústermékek szerbiai behozatalának a tilalmát követelik.
Március 5-én, azaz ma ünnepli nyolcvanadik születésnapját Balázs Péter Kossuth-díjas színművész, a szolnoki Szigligeti Színház volt igazgatója, aki társulatában csak olyan szerepet játszott el, amelyről úgy vélte, hogy azt az ország más színházaiban is rá osztották volna. Összeállításunkban a Nemzeti Fotótár képeit is felhasználva elevenítjük fel a
A világon összesen 330 millió SUV van az utakon, ezek összesített károsanyag-kibocsátása akkora, mint Németországé és az Egyesült Királyságé együttesen – írja az Infostart a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) adataira hivatkozva.
A finn házelnök és a parlament külügyi bizottságának alelnöke Orbán belpolitikai játszmájának tekintik a NATO-csatlakozás jóváhagyásával kapcsolatos fideszes fenntartásokat.
Sajtóhírek szerint a polgármesterek kivételével minden politikai vezetőnek, köztisztviselőnek távoznia kellene a kuratóriumokból. Navracsics Tibor szerint a tárgyalási folyamat közepén tartanak, szerdán jön az újabb kör.
Meghalt egy lelkipásztor Mozambikban, aki Jézus példáját követve negyven napig akart böjtölni - közölte csütörtökön Neusa Joel, Beira városa központi kórházának főorvosa.
Aki uralja a negyedik ipari forradalom kapcsán kifejlesztett technológiákat, az fogja uralni a világot. Ha nincs szabályozás, az emberiség nagy része bajban lesz – húzza alá Klaus Schwab, világszerte ismert szaktekintély.
Március 1-jén országszerte életbe lépett a balin, a süllő, a kősüllő és a sügér fajlagos fogási tilalma, a csukáé pedig már február 1. óta tart. A Balatonnál azonban nem csak megtartani tilos ezeket a halfajokat, hanem rájuk horgászni is, erről rendelkezik a Balatoni Horgászrend 32. pontja, mely szerint Március 1. április 30. közötti időben csaliha
A következő hetekben tetőzhet az influenzajárvány Magyarországon, ami a várakozások szerint intenzívebb lehet, mert az utóbbi néhány évben – írja a femina.hu.
Kolumbia délnyugati részén tüntetők szabadon engedték azt a 78 rendőrt és hat olajipari alkalmazottat, akiket csütörtök óta tartottak fogva – jelentette be pénteken Gustavo Petro államfő.