Továbbra is a széles szakadék a lakáspiacon a kínálat és a kereslet között, és ez egyre inkább tetten érhető a használt lakások átlagos négyzetméterárának alakulásában; januárhoz képest már több helyen árcsökkenés látható – derül ki az ingatlan.com legfrissebb elemzéséből.
Február végéig több mint hetven milliárd forintra nőtt a közintézmények teljes adósságga. A létező 572 központi költségvetés alá tartozó intézményből 406-nak volt lejárt tartozása, ami azt mutatja, hogy szinte általánosak a finanszírozási gondok.
Egy filmbemutató ünnepélyes esemény: ha hivatalosak vagyunk egy ilyen "ceremóniára", nem árt szem előtt tartanunk a dress code-t. Ez azonban néha még az igazi hollywoodi nagyágyúknak is nehezükre esik.
Akár 35 millió dollárért (12,3 milliárd forintért) is elkelhet egy rendkívül ritka, rózsaszín gyémánt egy júniusi New York-i árverésen – jelentette be szerdán a Sotheby's aukciósház.
Finoman szólva is hektikusan indult a mai nap a Mol részvényénél, a tegnapi különadó-módosítást emésztve nagy eséssel indította a kereskedést a papír, a bizonytalanség közepette azonban a kezdeti pánik után egyre feljebb kerül az árfolyam.
A légúti figyelőszolgálat adatai szerint 39 400 influenzaszerű megbetegedést diagnosztizáltak a múlt héten - közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) heti jelentésében, csütörtökön.
A makrogazdasági kockázatok nem lettek kisebbek az előző negyedévhez képest, de az infláció már tetőzhetett - derült ki a sajtótájékoztatón, amin Magyarország makrogazdasági kilátásait és a jegybank új Inflációs jelentését smutatták be az MNB vezetői.
Az Európai Bizottság csütörtökön közzétett felmérése szerint az európaiak 71 százaléka vezetett be intézkedéseket otthonában az energiafogyasztás csökkentésére, 48 százalékuk aggódik, hogy ki tudja-e fizetni rezsiköltségeit, jelzáloghitelét, és a munkába járás költségeit.
Második világháborús hősi halottat exhumáltak a Pest vármegyei Fóton - közölte a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum Hadisírgondozó és Hőskultusz Igazgatósága csütörtökön a Facebook-oldalán.
Megátkozta Zelenszkijt az ortodox egyház egyik vezetője. Pavlo, a Moszkvai Patriarchátus ukrán ortodox egyházának metropolitája szerint, „Isten nem fogja megbocsátani az ukrán elnöknek, hogy kiszakította a moszkvai egyházat a kijevi Lavrából”.
Ausztrál tudósok tanulmánya szerint az Antarktisz jégtakarójának gyors ütemű olvadása drámaian lelassítja az óceán mélyének áramlatait, ami katasztrofális hatással lehet az éghajlatra.
A magyar háztartások 40 százaléka tervez energiatakarékossági beruházásokat; tavaly július óta 10 százalékkal többen költenének energiahatékonysági korszerűsítésre otthonukban - derült ki a Cofidis Hitel Monitor legfrissebb reprezentatív kutatásából.
Olyan nagy a magyar biztosítók adóterhe, hogy nem lehet rá egyetlen intézkedéssel reagálni, ráadásul ez csak egy az idei év számos kihívása közül – derül ki interjúnkból, amelyben Alexander Viktor Protsenkóval, az Allianz Hungária Biztosító elnök-vezérigazgatójával beszélgettünk. A problémák mellett az innováció, a termékfejlesztés és az értékesíté
Idén se nagy tragédiára se rakétaszerű kilövésre nem számíthat a magyar gazdaság - mondta el a Növekedésnek Tálos Péter, a Foxconn csoport alelnöke, a Menedzserszövetség Felügyelőbizottságának elnöke, aki szerint a legnagyobb gazdasági kockázatot a világon Kína jelenti.
Nem félünk attól, hogy a Paks II. projektben a francia Framatome cég súlyának növekedése az orosz fővállalkozó Roszatom kárára történne – hangsúlyozta a csütörtökön megjelent interjúban a Budapestre akkreditált orosz nagykövet a Ria Novosztyi hírügynökségnek. Ez összhangban van azzal a nyugtatással, amit Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminisz
Egy fórumon szabadultak el az indulatok, a lengyel gazdák leárulózták a mezőgazdasági miniszterüket, majd repülni kezdtek a tojások. Ami nekik fáj, ugyanaz fáj a magyar gazdáknak is, a megoldást azonban Brüsszelben kell keresni.
A légúti figyelőszolgálat adatai szerint 39 400 influenzaszerű megbetegedést diagnosztizáltak a múlt héten - közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) heti jelentésében, csütörtökön.
A makrogazdasági kockázatok nem lettek kisebbek az előző negyedévhez képest, de az infláció már tetőzhetett - derült ki a sajtótájékoztatón, amin Magyarország makrogazdasági kilátásait és a jegybank új Inflációs jelentését smutatták be az MNB vezetői.
Január óta közel 400 termék árát csökkenti tartósan, akár 33 százalékkal a Penny Market. Az árcsökkentés elsősorban a tejtermékeket, a száraztésztákat és a húskészítményeket érinti, de az áruházlánc folyamatosan bővíti a kedvezményes árucikkek körét - írja az áruházlánc közleménye alapján az Index.hu.
Az szja-bevallási tervezetet mindenképpen érdemes átnézni, szükség esetén módosítani. A jóvá nem hagyott tervezet – az egyéni vállalkozók, a mezőgazdasági őstermelők és az áfás magánszemélyek tervezetének kivételével – május 22-ével automatikusan bevallássá válik.
A szoros barátság, az erős szociális háló és a jó testi-lelki egészség közötti összefüggés már régóta ismert, egy új kutatás azonban most megállapította, hogy a kapcsolat szorosabb, mint azt korábban bárki is gondolta.
Az InsureMyTrip biztosító társaság közelmúltban közzétett, amerikai utazók között végzett tanulmánya négy korcsoport – Baby Boomers, Gen X, Millennials és Gen Z – utazási szokásait, igényeit és szükségleteit vizsgálta és…
A húsvét előtti utolsó napokra marad a vevői roham, de már most látszik, mindenki elég tojást ehet és hímezhet-e az ünnepek alatt. Nem lesz hiány tojásból a következő napokban sem, de a húsvéti szükségletet még nem fedezi teljes mértékben a belföldi termelés Magyar Tojóhibrid-tenyésztők és Tojástermelők Szövetségének (MTTSz) alelnöke szerint. Az át
Az agráriumban a műholdak által készített felvételekhez hasonlóan a drónos monitoring is megvalósítható szolgáltatásként – hangzott el a Portfolio Agrárium 2023 konferencián. A szakemberek szerint a jövőben egyre nagyobb szerepe
Finoman szólva is hektikusan indult a mai nap a Mol részvényénél, a tegnapi különadó-módosítást emésztve nagy eséssel indította a kereskedést a papír, a bizonytalanség közepette azonban a kezdeti pánik után egyre feljebb kerül az árfolyam. Az Erste szakértője már közzétette lefrissebb elemzését, amiben azt latolgatja, hogy mi lehet a mérlege a tegn
A második félévtől gyorsabban csökken az infláció és bővül a gazdasági növekedés - derül ki a Magyar Nemzeti Bank friss inflációs jelentéséből. Az ársapkák kivezetése egy százalékponttal emelheti az inflációt. Erős az export teljesítménye, és magas a beruházási ráta. Az inflációt csökkenti az alacsonyabb szállítányozási és energiaár, és a kisebb fo
Nem írhatja felül egy tagállam rendkívüli jogrendre vonatkozó előírása minden esetben az általános uniós szabályokat, így kérdéses, hogy Palkovics László akkori innovációs miniszter joggal akadályozta meg egy kavicsbányászattal foglalkozó cég felvásárlását. Az Európai Unió Bíróságának főtanácsnoki véleménye szerint azt kell vizsgálni, hogy valóban