Tavaly az utolsó futam kivételével végig dobogón álltak, nyertek versenyt és végül a harmadik helyet szerezték meg. A Velenczei Ádám – Vánsza Zsolt páros most sem kisebb célt tűzött ki maga elé, mintsem az abszolút magyar bajnoki címet.
Elfogadhatatlan a lengyel kormány számára a belső égésű motorral hajtott autók 2035 utáni betiltása, Varsó mindent megtesz az erről szóló európai uniós rendelet életbe lépése ellen - jelentette ki Mateusz Morawiecki miniszterelnök csütörtökön.
Az orosz külügyminisztérium és a londoni orosz nagykövetség is megosztotta a videót, amelyen több állítólagos ukrán katona inzultált egy nőt a csecsemőjével együtt – írja a Euronews. A felvétel néhány nappal ezelőtt bukkant fel nyíltan oroszbarát Telegram- illetve Twitter csatornákon.
A határidő előtti napra sikerült teljesíteni a 33,5 ezer tagú Horizont Magánnyugdíjpénztárnak a 70 százalékos tagdíjfizetési arányt. Ez a kötelezettség évről-évre veszélyt jelent a megmaradt magánnyugdíjpénztáraknak.
Magyarország energiaellátásának biztonsága sem a jelenben, sem a jövőben nem garantálható a türk államok nélkül - jelentette ki Szijjártó Péter a TÁSZ energetikai miniszteri találkozóján. Az ATV kérdésére azt mondta: az orosz hosszútávú szerződéssel évente 4,5 milliárd köbméter földgázt vásárolunk, “ezt nem akarjuk csökkenteni”, hanem kiegészíteni
Márciusban már az egymilliót is átlépte a BudapestGo regisztrált felhasználóinak száma - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (Bkk) csütörtökön az Mti-vel.
Új üzleti stratégiai vezérigazgató-helyettest nevezett ki a Cetin Csoport, a közép- és kelet-európai régió vezető távközlési infrastruktúra-üzemeltetője. Khalid Husseini április 1-jétől tölti be a pozíciót.
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban.
Az érdeklődők szeme előtt épülhet fel egy 11-12. századi udvarház korabeli műhelyekkel, kiszolgálóhelyiségekkel nyugat-európai példák alapján. Izgalmas, nagyívű projekt körvonalazódik – az ötletgazda alkotóval, Fejér Mátéval beszélgettünk!
Erős évet zárt az Mkb Bank tavaly, a csoport korrigált adózás utáni eredménye elérte a 176,6 milliárd forintot 2022-ben, ami 48,3 százalékos növekedés az előző év azonos időszakához képest
Az Egyesült Királyság északi részén egy különös gulya legel: az utolsó vadonélő szarvasmarhák. Eredetüket homály fedi, de valaha a szigetország erdőségeiben elterjedtek voltak ezek a visszavadult patások.
Magyarországon a lakóingatlan-állomány 2011 és 2022 között több mint 200 ezerrel nőtt, miközben a nyugatra tartás volt a magyarok otthonkeresésének jellemző iránya
A sikeres hazai agrárium kulcsa a modernizáció, amely nemcsak gazdasági, hanem környezeti és társadalmi szempontból is elengedhetetlen – mondta Juhász Anikó, az Agrárminisztérium agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkára a hazai mezőgazdasági gépgyártók és forgalmazók érdekvédelmi szervezeteinek képviselővel folytatott egyeztetésen.
Több veszélyeztetett vadállatfajnál már a gázolás a vezető halálok, vannak olyan populációk, ahol az egyedek 80 százalékával gázolás végez. És ez csak egyre rosszabb lesz.
Kisiklott és kigyulladt egy vasúti szerelvény közel két tucat kocsija csütörtökön hajnalban az egyesült államokbeli Minnesota államban, a baleset miatt egy kistelepülés lakóit kitelepítették.
Az S3 Partners elemzőcég legfrissebb adatai szerint márciusban a shortos befektetők mintegy 14,3 milliárd dolláros profitot értek el a bankrészvények esésének köszönhetően, emellett pedig összességében a bankpapírokkal kapcsolatban is pesszimistábbá váltak a kereskedők - írja a Reuters.
Értesítik is a Netflix felett joghatósággal rendelkező holland társhatóságot, hogy intézkedjenek. A ValóVilág 11. évadában pedig törvénysértéseket állapított meg az NMHH.
Január volt zsinórban a negyedik olyan hónap, amikor az adatot közlő uniós országok közül hazánkba érkezett a legdrágábban az orosz földgáz. Az importárak Európa-szerte csökkentek, ami nem meglepő, hiszen a gáz tőzsdei jegyzése is jóval alacsonyabb lett az elmúlt hónapokban, márpedig jellemzően az orosz gáz díja is ehhez van kötve – olvasható a G7.
Az Avtovaz, Oroszország legnagyobb autógyártója csütörtökön jelentette be, hogy három hetes vállalati szabadságát július végéről június első felére helyezi át. Az autógyártó cég bejelentése szerint ennek oka, hogy egyre inkább fokozódik az alkatrészhiány az országban – írta meg a Reuters.
Hadházy Ákos azt írta, már papírjuk van arról, hogy „nem is nyomoztak, hiszen ha akár a kisujjukat is mozdították volna, akkor hivatalosan is tudniuk kellene, hogy Rogánról van szó”.
Tavaly véget ért a koronavírus kiváltotta boom a telefonos játékok piacán. Legalábbis a bevételek szempontjából, mivel a letöltési számok így is rekordot döntöttek.
De csak az időmérőn, az Ausztrál Nagydíj vasárnapján ugyanis hasonló forgatókönyvet jósol, mint az előző két futamon. Csodát nem vár. Az év első két időmérőjén a Ferrari volt a Red Bull mögötti mezőny legjobbja egy mért körön, Charles Leclerc nagyságrendileg 1,5-3 tizedmásodpercre faragta le a hátrányát ekkor. A Red Bullok Bahreinben és Szaúd-Arábi
Az emberek sokszor meglepődnek azon, hogy a felvett lakáshitel öröklődik, amennyiben a hitelfelvevővel tragédia történik. Ebben az esetben a hitelt a családnak kell visszafizetnie, máskülönben elveszítik az otthonukat. A Bankmonitor szakértői sorba vették a megoldási lehetőségeket, amelyekkel kivédhető ez a helyzet.
Az MKB Bank Nyrt. ma közzétett pénzügyi jelentése szerint az MKB Csoport tavaly sikeresen alkalmazkodott a változó gazdasági környezethez és teljesítette stratégiai céljait. A makrogazdasági bizonytalanságok és az integráció első szakaszának teljesítése közepette nőtt a bank jövedelmezősége és hatékonysága, miközben ügyfélállományai tovább bővültek
A GRÁNIT Bank rendszeresen felülvizsgálja betéti kamatait, hogy ügyfeleinek tartósan kedvező kamatokat adjon a megtakarításokra. Legutóbb 2023.03.14. napjától hajtott végre 25-200 bázispontos emelést a betéteinél.
Változékony idő várható a hétvégén és több hullámban kell esőre számítani. Átmenetileg visszatérnek a fagymentes éjszakák, az erős szél pedig vasárnap helyenként viharossá fokozódik - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos középtávú előrejelzéséből.