Ahogy arról korábban az atv.hu is beszámolt, Novák Katalin férje katonai esküt tett múlt szombaton. "Büszke feleségként voltam szemtanúja annak, hogy férjem, István szakasztársaival együtt, a kiképzést követően letette az önkéntes tartalékosok esküjét. Szükségünk van az erős tartalékos haderőre is!" - írta korábban a köztársasági elnök a közösségi
A Vodafone 2022-től fokozatosan vezeti ki 3G-s hálózatát, ezt követően már csak legalább 4G-képes mobilokkal lesz használható a szolgáltató mobilnet-hálózata.
Az egészségügyi államtitkár kijelentette a Magyar Nemzetnek, meglepődött volna, ha a feljelentéskultúrát a vérében hordozó magyar baloldal nem fordult volna az Európai Bizottsághoz.
Társadalmi és szakmai egyeztetés céljából a Belügyminisztérium (BM) csütörtökön közzétette a pedagógusok további béremeléséről és a köznevelést érintő kérdésekről szóló jogszabálytervezeteket a kormány honlapján.
Gazdasági adatok tekintetében ma itthon a turizmus januári számai és a felülvizsgált külkereskedelmi statisztika érkezik, illetve érkezik majd az MNB szokásos havi hitelintézeti statisztikája ám ez sem valószínű, hogy jelentősen befolyásolná a befektetők viselkedését. Késő este azonban fontos lehet a Moody’s hitelminősítői felülvizsgálata, de várha
Az egészségügyi államtitkár szerint a kötelező orvoskamarai tagságot megszüntető, kedden elfogadott törvénymódosítás az orvosokat védi, az új ügyeleti rendszer pedig az eddiginél sokkal jobb feltételeket teremt számukra. Takács Péter a Magyar Nemzetnek azt is kifejtette, hogy a magyar baloldal az emberek egészségügyi ellátását is képes veszélyeztet
Csalók hívnak telefonon magánszemélyeket és a jegybank nevében próbálják megszerezni az ügyfelek adatait, pénzét - figyelmeztetett a Magyar Nemzeti Bank (MNB) csütörtökön az MTI-nek eljuttatott közleményében.
Nem sokkal korábban az Európai Bizottság jelezte, hogy a helyreállítási pénzek kifizetését is veszélyeztetheti a Magyar Orvosi Kamarát kicsináló törvény.
Ugyan még a mesterséges intelligencia sem tart ott, hogy intelligensnek nevezhetnénk, ám egy kutatócsoport máris egy hatékonyabb technológia mellett kardoskodik, ami az úgynevezett organoid intelligencia lenne.
Max Verstappen az utóbbi időben rengeteg elismerést kapott a jó teljesítményei miatt. A Red Bull holland kiválósága már két világbajnoki címnél és 35 győzelemnél jár a Forma-1-ben, és a sikerei honfitársa, Erik ten Hag figyelmét sem kerülték el. A Manchester United menedzsere – aki nemrégiben nyerte meg az angol Ligakupát a Newcastle United ellen –
Jövő hétfőtől 10 százalékkal drágulnak a taxitarifák Budapesten. A taxisok azonban már aznap tárgyalóasztalhoz ülnek a főváros vezetőivel, mert ez az emelés jócskán elmarad az infláció mértékétől. Metál Zoltánt, az Országos Taxis Szövetség elnökét kérdeztük.
A szódabikarbóna minden konyha alapvető kelléke, mégis kevesen használják ki a rengeteg előnyét. Legismertebb tulajdonsága, hogy enyhíti a gyomorpanaszokat, és sütésnél, illetve takarításnál is hű társunk lehet, de még megannyi jótékony hatása van, amiről még csak nem is tudunk. Kiderítettük, hogy még mennyi mindenre jó ez a kis csodaszer!
A Kiwi.com arról készített reprezentatív felmérést Magyarország mellett Csehországban, Lengyelországban, Romániában és Szlovákiában, hogy mi alapján választanak úticélt azok, akik az elmúlt hat évben legalább kétszer jártak külföldön, és hogy mi az, amit sosem hagynak ki, amikor egy új országban járnak. Míg régiós átlagban a költségvetés a legmeg
Amerikában vegyesen mozogtak a terményárak csütörtökön, Európában azonban a vevők egyértelmű fölénye volt megfigyelhető. Chicagóban a búza 0,3 százalékkal, a szójabab 1 százalékkal, a repce pedig 0,2 százalékkal drágult, ám a kukorica árszintje 0,4 százalékkal visszaesett. Európában mind a négy kiemelt agrártermék, a malmi búza, a kukorica, a repce
A NASCAR az idei évtől máshogy bünteti, ha egy autóról leválik egy kerék a bokszutcai műveleteknél elkövetett hibákból kifolyólag, de a szerelőkre nézve enyhébbek a következmények. Tavaly az volt a gyakorlat, hogy ilyen esetben automatikusan négy futamra eltiltják a hibáért felelős szerelőket, ezen módosítottak 2023-ra: attól függően, hogy a bokszu
A volt igazságügyi miniszter, Trócsányi László azt mondja, csak egyszer egyeztetett szakmai szinten a végrehajtói kar elnökével. Völner Pál viszont beidéztetné tanúnak.
Gyakorlatias és a legújabb kutatási eredményeket, a legfrissebb tudományos újdonságokat és naprakész információkat tartalmazó, nyolchelyszínes, országos továbbképzés indul márciusban gyümölcs- és szőlőtermesztők számára. A hazai kutatóintézetek ültetvényeibe várják az érdeklődőket, akik a kutatási témák és eredmények mellett megismerkedhetnek a hel
A kriptofizetésekre specializálódott CoinGate adatai szerint 2022-ben online vásárláskor a litecoin volt a negyedik leggyakrabban használt kriptovaluta. A platform 88