2023. március 3. péntek

márc. 3
11:45
Dagad a botrány: újabb gyanúsítottak az uniós pénzekkel kapcsolatos vesztegetési ügyben (Menedzsment Fórum)
Újabb kilenc embert gyanúsítottak meg az európai uniós pályázatokkal kapcsolatos hivatali vesztegetési ügyben, amelynek így már 34 gyanúsítottja van - közölte a Központi Nyomozó Főügyészség pénteken.
márc. 3
11:45
160 milliárd dolláros üzletet kell ellehetetleníteni (Agroinform)
A vadvilág és a biológiai sokféleség megőrzése közös feladatunk!
márc. 3
11:45
Teljesen kiakadtak a Tesco vásárlói: Az üzletlánc olyan változtatást eszközölt, ami felborzolta a kedélyeket (Femcafe)
A Tesco vásárlóit nem érintette jól a változtatás, amit az üzletlánc eszközölt.
márc. 3
11:45
Egy nap alatt megduplázódott az orvosok száma, akik a kamara tagjai akarnak maradni (SzMo)
A MOK alelnöke már azzal elégedett lenne, ha az orvosok 80%-a maradna a kamarában.
márc. 3
11:45
Újabb kilenc embert gyanúsítottak meg a pályázatokkal kapcsolatos hivatali vesztegetési ügyben (Magyar Hírlap)
Részben az állami költségvetésből, részben európai uniós forrásból finanszírozott pályázatokkal kapcsolatban követtek el korrupciós bűncselekményeket.
márc. 3
11:45
Újabb kilenc embert gyanúsítottak meg (Demokrata)
Újabb kilenc embert gyanúsítottak meg a pályázatokkal kapcsolatos hivatali vesztegetési ügyben.
márc. 3
11:45
Gyöngyösi Márton: Meg kell akadályozni, hogy Orbán orosz vazallus állammá züllessze a hazánkat (Mandiner)
Az a látszat keletkezett, hogy a Jobbik és Oroszország között van valamiféle szövetség. Interjú.
márc. 3
11:45
Bepánikolt a világsztár - Kényszerleszállást hajtott végre a repülőgépe (AC News)
Heves légörvény miatt hét ember sérült meg a Lufthansa Texasból Németországba tartó járatán.
márc. 3
11:45
Bahmutot szorongatják az orosz erők, de beleragadhatnak a tavaszi sártengerbe (Telex)
A kelet-ukrajnai város bevétele ugyan stratégiailag jelentéktelen lenne, de politikailag elég fontos ahhoz, hogy Putyin sikerként adhassa el otthon. Továbbra is nehéz hetek állnak az ukránok előtt, az orosz erőket azonban belső ellentétek is feszítik, fogytán vannak a precíziós eszközeik, és az is kiderült, hogy már Belaruszban sem érezhetik teljes
márc. 3
11:47
Üzent a Wagner-vezér Zelenszkijnek: Körülzártuk Bahmutot (Mandiner)
Bahmut feladására szólította fel Jevgenyij Prigozsin, a Wagner-csoport vezére az ukrán elnököt.
márc. 3
11:49
Jeruzsálembe költözhet a magyar nagykövetség? – megszólalt a külügyi szóvivő (Mandiner)
Magyarország lehetne az első EU-tagállam, amely átköltöztetheti nagykövetségét Tel-Avivból Jeruzsálembe.
márc. 3
11:51
Nagy egyesülést jelentett be a Hungarikum (Portfolio)
2023. július 1-jén a Hungarikum Alkusz Cégcsoport négy tagvállalata, a HUNInsurance Kft., a HUNPartner Kft., a HUNPénzügyi Tervező Kft., valamint a HUNRisk.hu Kft. egyesül a Hungarikum Biztosítási Alkusz Zrt.-vel - közölte a cégcsoport.
márc. 3
11:51
: Hátborzongató módon végzett az újszülött gyermekével a csemői édesanya (ATV)
A nő a kórházban mindent bevallott: miközben családtagjai aludtak, titokban megszülte a csecsemőt, plédbe csavarta, kivitte a fészerbe, majd sorsára hagyta, mert nem akart negyedik gyermeket.
márc. 3
11:51
Folytatódik az MNB és a bankok közötti csörte (Azenpenzem)
Visszautasítja a Magyar Nemzeti Bank a Bankszövetség tegnapi közleményében a jegybanki intézkedésekkel kapcsolatban megfogalmazott kritikát. Mindkét fél nemzetgazdasági érdekre hivatkozik.
márc. 3
11:51
Hétfőtől horrorisztikusan megemelkedik ennek a szolgáltatásnak a díja: 10 százalékos áremelkedés lép életbe (Femcafe)
Nem fogod üdvözölni ezt a hírt, ha gyakran szoktál taxizni, ugyanis hétfőtől jelentősen emelkednek a tarifák.
márc. 3
11:51
Kimenő Radival: Piacon vásárolni életérzés (WMN)
Kukkants be a legjobb termelői piacok, ruha- és dizájnvásárok programkínálatába!
márc. 3
11:51
Kínos bakit szúrtak ki a Kincs, ami nincs-ben, magyar rajongó vette észre a hibát (Promotions)
42 év után kellemetlen hibát szúrtak ki a filmben.
márc. 3
11:51
Jeruzsálembe költözik a magyar nagykövetség (Magyar Hírlap)
Hazánk az első európai uniós tagország, amely áthelyezi külképviseletét Tel-Avivból Izrael fővárosába.
márc. 3
11:53
Tör előre a TikTok, de továbbra is a Facebook a magyar fiatalok kedvence (Portfolio)
A BeRealt már minden tizedik fiatal használja naponta, de az applikáció penetrációja elmarad a TikTok és a Facebook népszerűségétől: előbbit minden második, utóbbit pedig tízből nyolc fiatal használja minden nap, derül ki az Ifjúságkutató Intézet friss, a magyarországi 15–29 éves fiatalok körében készült reprezentatív kutatásából.
márc. 3
11:57
Kizsákmányolás, eltusolás és visszaélés: Justin és Hailey házassága előre elrendezett volt egy templom által? (Joy)
Na jó, ez a sztori kezd egyre durvább lenni.
márc. 3
11:57
Mostantól hónapról hónapra építgetik a Windows 11-et (Bitport)
A Microsoft szép csendben jelentette be, hogy márciusban érkezik a "folyamatos innováció". Új kihívás az üzemeltetőknek.
márc. 3
11:57
Ukrán védelmi miniszter: nem lehet kizárni Bahmut elestét (Demokrata)
Az ukrán védelmi miniszter lát esélyt arra, hogy még az idén véget ér a háború, méghozzá ukrán győzelemmel.
márc. 3
11:57
Nincs kérdés: a magyarok tűzszünetet és a béketárgyalásokat akarnak (Demokrata)
Magyarországon társadalmi konszenzus alakult ki a háború mielőbbi lezárása mellett.
márc. 3
12:03
Közzétette a Belügyminisztérium, hogy pontosan hogyan rendezné a tanárok helyzetét (Adózóna)
A kormány honlapjára töltötték fel a jogszabálytervezetet, melyben részletezik a pedagógusok béremelésének terveit, a köznevelési foglalkoztatási jogviszony bevezetését és más változtatásokat. Mindent lehet véleményezni, az észrevételeket március 10-ig, e-mailben várják – írja a hvg.hu.
márc. 3
12:03
Energiabiztonság vagy nyerészkedés? Nem lassítanának az olajóriások (Portfolio)
A Shell új vezetője szerint az olaj- és gázkitermelés csökkentése a jelenlegi környezetben, az energiabiztonsági megfontolások apropóján rossz lenne a fogyasztóknak.
márc. 3
12:03
Gyilkosság, lelki terror – borzalmak a tündérmesék mögött (Hamu és Gyémánt)
A múltbeli mesék gyakran hátborzongató fordulatokkal és morbid lezárással értek véget. Az olyan cégek, mint a Disney pedig kissé átalakították a történeteket a modern közönség számára – így szinte mindig happy enddel találkozunk. Listánkban olyan közismert tündérmeséket gyűjtöttünk össze, amiknek eredete közel sem annyira kedves, mint ahogyan azok
márc. 3
12:03
Balázs Péter Kossuth-díjas színművész 80 éves (Magyar Hírlap)
Budapesti színházi dinasztiában született.
márc. 3
12:03
Századvég: nemzeti egység a tűzszünet és a béketárgyalások mellett (Demokrata)
A felmérésből kiderült, hogy elsöprő többség áll a háború azonnali, kompromisszumos lezárása mellett.
márc. 3
12:03
Megoldást azoknak, akiknek még a Toyota Gr Corolla sem elég sportos (Autószektor)
A Toyota tesztpilótája, Tacsi Nobuhide és egy márkakereskedés mérnöke, Ojiwa Kijosi által 1974-ben alapított TOM’S Racing több mint 49 éve készít fel Toyota versenyautókat különböző szériákba (Le Mans-tól a japán Formula-3 és Super GT bajnokságokig), de majdnem ugyanennyi ideje utcai modellek tuningolásával is foglalkozik. A cég legújabb alkotása a
márc. 3
12:03
Agrárkamara: a csirke- és a tojástermelést is ellehetetlenítené az új uniós javaslat (Üzletem)
Súlyos károkat okozna az európai uniós, így a magyar, csirke- és étkezésitojás-termelőknek, ha megvalósulna az Európai Élelmiszerbiztonsági Hivatal állatjóléti javaslatcsomag. A Baromfi Termék Tanács és az Agrárkamara ellenzi az ajánlásokat.
márc. 3
12:03
2024-ben a Tesla Model Y is megújul (Villanyautósok)
Fenn kell tartani az érdeklődést.
márc. 3
12:03
Oroszország szerződésszegésre hivatkozva nem engedi be vízum nélkül a diplomata-útlevéllel érkező magyarokat (Telex)
Magyarország megsértett egy 2001-ben kötött egyezményt, állítják. A külügyminisztérium szerint már tavaly április óta kell vízum.
márc. 3
12:05
Letartóztatták a nevelőanyát, aki a gyanú szerint egy kétéves gyerek halálát okozta (Magyar Hírlap)
A nyomozási bírónak a gyanúsított nem ismerte el, hogy bántalmazta volna a gyermeket.
márc. 3
12:05
Bajnok kollégákkal ünnepelte Kiss Norbi a Macskák Világnapját Kápolnán (Autószektor)
A macskák és az emberiség történelme már az ókortól összefonódott egymással, és bár ezek a csodálatos minitigrisek mindmáig megőrizték szuverenitásukat, mégis csodálatos társaivá váltak az embereknek. Inspirálnak, nyugtatnak, gyógyítanak és felvidítanak - mondta Bóday Pál. A Macskák Világnapján Kápolnán, a Macskaárvaház Alapítvány ünnepségén az áll
márc. 3
12:07
Kilencedik éve a Bmw az Usa legnagyobb autóipari exportőre (Autószektor)
A spartanburgi üzemben gyártott BMW modelleket elsősorban Charleston kikötőjén keresztül exportálták – több mint 182 000 darabot –, de öt további, délkeleten elhelyezkedő kikötőt is bevontak a folyamatba. Vasúton ezen felül több mint 17 000 BMW modell hagyta el az országot. A BMW Manufacturing legnagyobb exportpiaca 2022-ben Németország volt: az ex
márc. 3
12:09
A mezőgazdaság kibocsátásának is jót tesz, ha kevesebbet fogyasztunk (Portfolio)
A mezőgazdaság azon kevés ágazat egyike, aminek az üvegházhatásúgáz-kibocsátását elsősorban nem technológiai fejlesztések, hanem az elfogyasztott vagy kidobásra kerülő élelmiszer mennyisége és minősége fogja meghatározni a jövőben. A Green Policy Center összefoglalta, hogy milyen károsanyag-kibocsátás mellett működnek jelenleg a mezőgazdasági és hu
márc. 3
12:09
Csak rontanak az oktatás helyzetén a különböző értékelési és minősítési rendszerek? (ATV)
A 2013-ban bevezetett minősítési rendszer után most újabb értékelési rendszert vezetne be a kormány. A szakma képviselői szerint azonban mindez csak súlyosbítja az amúgy is drámai pedagógushiányt, még jobban megosztja az egyébként is „túldiferenciált” pedagógustársadalmat, és még több feladatot akaszt a túlterhelt pedagógusok nyakába.
márc. 3
12:09
A csirke- és a tojástermelést is ellehetetlenítené az új uniós javaslat (Magyar Hírlap)
A baromfiágazat drágábban, kevesebbet, nagyobb kockázattal termelne.
márc. 3
12:09
A szankciók csak rontanak az inflációs mutatókon (Demokrata)
Német politikusok az inflációt előidéző, újabb szankciós csomagok megszavazásán munkálkodnak.
márc. 3
12:09
Visszaesett az új hitelek folyósítása (Növekedés)
A negyedik negyedévben a vállalatok hitelállománya 311 milliárd forinttal bővült, ami 14 százalékos visszaesés az egy évvel korábbihoz képest; a lakossági hitelállomány 101 milliárd forintos bővülése pedig éves összevetésben 34 százalékos lassulás - derül ki a Magyar Nemzeti Bank hitelezési folyamatokat bemutató legújabb jelentéséből, amely az MNB
márc. 3
12:09
Kína előzi a nyugatot a globális csúcstechnológiai versenyben (Mandiner)
Egy ausztrál agytröszt tanulmánya szerint a jövő kulcsfontosságú technológiáinak nagy részén Kína jelentős előnyben van, miközben a nyugati demokráciák visszaesnek a versengésben.
márc. 3
12:11
Nagy változás jön a Tescónál (Portfolio)
Megszünteti a Tesco a zöldség-gyümölcs-osztályon eddig ingyenesen elérhető, eldobható műanyag zacskók használatát. Az üzletekben ezentúl többször is használható, biológiailag lebomló zacskó vagy ún. újrazsák lesz kapható a korábbi könnyű hordtasakok kiváltására. A vásárlók ezenkívül – ahogy eddig is - magukkal hozhatják saját szatyraikat, valamint
márc. 3
12:11
Hornung Ágnes: A családszervezetek fontos partnerei az államtitkárságnak (Magyar Hírlap)
Fontos, hogy a családok biztonságban érezzék magukat.
márc. 3
12:11
Közel ötödével több volt a vendég januárban (Mandiner)
A KSH friss adatai szerint 570 ezer vendég 1,4 millió vendégéjszakát töltött el idén januárban. A vendégek és a vendégéjszakák száma egyaránt 18 százalékkal emelkedett 2022 januárjához viszonyítva.
márc. 3
12:15
Purparlé a Magyar Nemzeti Bank és a Bankszövetség között (Piac és Profit)
Magyarország stratégiai célja az elmúlt évtizedben újraindult gazdasági felzárkózásunk folytatása és egy fenntartható felzárkózási pálya megvalósítása. E céljainkra a legnagyobb veszélyt a háború mellett a gazdaságot sújtó magas infláció jelenti. A magas infláció megfojtja a gazdasági növekedést és a pénzügyi közvetítés normál működését. A gazdaság
márc. 3
12:15
Ma estétől tovább eshet a forint, letaszítják-e a trónról a Google-t? (Privátbankár)
A ma esti hitelminősítői megmérettetés nyomán hétfőn reggel nagyot eshet a forint, de az elemzők már egyébként is fordulatot vártak a sok erősödés után. Javulgatnak a tőzsdék, a Richter végre megemberelte magát. Nagyot estek a kriptovaluták egy újabb csődveszély miatt, a Google trónfosztásának esélyét latolgatják a befektetők.
márc. 3
12:15
Triglicerid (neutrális zsírok) - Normálérték és eltérések (WebBeteg)
A trigliceridek (neutrális zsírok) a táplálkozás során felvett zsírok legfőbb alkotóelemei, illetve a szervezet zsírraktárai is főként ezekből épülnek fel. Legfőbb szerepük, hogy szervezetünket energiával lássák el.
márc. 3
12:15
A vendégéjszakák száma 18 százalékkal nőtt 2022 januárjához képest (ProfitLine)
2023 januárjában a kereskedelmi szálláshelyeken (szállodákban, panziókban, kempingekben, üdülőháztelepeken, közösségi szálláshelyeken) 570 ezer vendég 1,4 millió vendégéjszakát töltött el. A vendégek és a vendégéjszakák száma egyaránt 18 százalékkal emelkedett 2022 januárjához viszonyítva - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
márc. 3
12:15
A Levegő Munkacsoport végleg elvenné az ideiglenes buszsávokat! (Autónavigátor)
18 civil szervezet, köztük az Asztmás és Allergiás Betegek Országos Szövetsége, a Betegszervezetek Magyarországi Szövetsége, a Magyar Környezeti Nevelési Egyesület
márc. 3
12:15
Megszólalt a rendőrnő, aki lefeküdt a fél rendőrőrssel: „Rákényszerítettek arra, hogy megtegyem” (SzMo)
Maegan Hallt annyira megviselte, amit kapott az emberektől a történtek miatt, hogy egyszer üres fegyvert is emelt a homlokához.

Keresés