A debreceni akkumulátorgyár miatt nyerte el a címet a kínai vállalat, további nyolc díjat osztottak ki a Nemzeti Befektetési Ügynökség - HIPA Az Év Befektetője 2022 díjátadó gálán. A járműiparból érkezett díjazottak között van a Continental, a Mercedes-Benz, a Titán '94, a Nio, a CATL és a W-Scope is.
Nem véletlen, hogy a krimi mai napig az egyik legnépszerűbb műfaj, lehet szó könyvekről vagy filmekről, ez az, amit képtelenek megunni az emberek. A stílus folyamatosan változik, időről időre felbukkannak új irányzatok, de a klasszikusoknak nincsen párja.
Nógrád vármegyei lúdtelepen igazolta a madárinfluenza vírusának jelenlétét a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih). Az állomány leölése folyamatban van, valamint a védő- és megfigyelési körzeteket is kijelölte az állategészségügyi hatóság.
A volt elnök egyáltalán nem lázított, csak arra biztatott egy békés tömeget, hogy békésen és hazafiasan hallassa a hangját a 2020-as elnökválasztás után, állítja Jeffrey Clark.
Még mindig nincs bérmegállapodás a Magyar Postánál, ezért tegnap reggel a Postás Szakszervezet és a Magyar Postások Érdekvédelmi Szövetsége szervezésében 19 megyéből 19 kézbesítő petíciót adott át a vezérigazgatónak és helyettesének, amiben a teljes tagság nevében érdemi tárgyalást és elfogadható béremelési ajánlatot sürgetnek.
Csütörtök estig hatalmas, mintegy 20 egységnyi forintszárnyalás következett be az euróval szemben hétfő reggelhez képest, a Fed-döntés miatt hanyatló dollárral szemben pedig ez közel 30 egységet is elért, de aztán a csütörtök este érkezett, elvileg kedvező EU-forrásos hír után is gyengüléssel kezdett pénteken a forint. Ezután pedig a délelőtti kere
Az Európai Központi Bank el akarja érni, hogy a Raiffeisen Bank vonuljon ki az orosz piacról. Az Európai Központi Bank arra sarkallná az osztrák Raiffeisen Bank Internationalt, hogy hagyjon fel a rendkívül jövedelmező oroszországi üzletágával, írja a Reuters. A várható nyomásgyakorlás közvetlen előzménye állítólagosan az lehet, hogy az Egyesült Áll
Követhetetlen feltételrendszerre, bérfeszültséget eredményező döntésekre és a transzparencia hiányára panaszkodnak a szakképzésben oktatók. Van, aki szerint a szakképzésben éppen a teljesítményértékelés miatt félnek a tanárok sztrájkolni.
Az MVM Zöld Generáció Kft. 9,4 milliárd forintos beruházással 23,97 megawatt (MW) csúcs kapacitású naperőművet épített uniós támogatással Szeged határában.
Lakáshitel törlesztésére is alkalmas lehet az egészségpénztári befizetés és az utána járó szja-visszatérítés, utóbbi mértéke egy házaspárnál 10 éves távlatban meghaladhatja a 2 millió forintot is – közölte a Duna House pénteken az MTI-vel.
A mórahalmi makettpark ügyének valamennyi vádlottjával szemben súlyosbításért, végrehajtandó szabadságvesztés büntetés kiszabása érdekében fellebbezett az ügyészség.
A miniszter azt mondta Ursula von der Leyenről az InfoRádióban: úgy tűnik, az Európai Bizottság elnöke “az amerikai állásponthoz közelállóan szolgáló“ álláspontot képvisel. Ráadásul Navracsics Tibor szerint az EU külső megítélésében problémát okozhat az a rossz viszony, ami Ursula von der Leyen és az Európa Tanács elnöke, Charles Michel között van.
A hazai zenetörténet eddigi legátfogóbb bemutatására vállalkozik A magyar zene története című március 25-től a Dunán látható új műsorban Miklósa Erika. A Kossuth- és Liszt Ferenc-díjjal, valamint a közmédia Dohnányi Ernő-díjával elismert koloratúrszoprán operaénekes első önálló műsorának részleteiről, a nézőkre váró szórakoztató és színes tartalmak
A minden korábbinál nagyobb technológiai és szervezeti transzformációról, az üzleti és streamingpiaci eredményekről és tervekről is beszéltek az RTL nyolcfős menedzsmentjének tagjai a Marketing&Media magazinnak adott interjúban. Sorozatunk első részéből kiderül, hogy milyen változásokat érdemes kiemelni Vidus Gabriella szerint és mennyi előfizetője
A képviselők egyebek között a kínai kormánnyal fenntartott kapcsolatokról, az adatvédelemről és a gyerekek mentális egészségére káros videók kezeléséről faggatták a vezérigazgatót.
Előfordult már veled, hogy megettél egy finom ebédet vagy vacsorát, és nem sokkal később úgy érezted, mintha fejbe vágtak volna? A fejfájás az egyik leggyakoribb panasz, amivel életünk során sokszor találkozhatunk, de hozzászokni egyszerűen lehetetlen, és nem is szabad. Mindig helyes döntés, ha igyekszel kideríteni, mitől fájhat a fejed, és talán m
Vegyük górcső alá, mégis, mi alapján dönthetjük el, melyik az a fehérjeforrás, ami a leghasznosabb a testünknek, és mit kell tartalmaznia egy minőségi fehérje turmixnak.
Életre szóló élményben volt részük a Besenyszögi SE kis focistáinak a tegnap esti magyar-észt válogatott focimeccs után, a magyar csapat kapitánya, Szoboszlai Dominik ugyanis a több ezer kisgyerek közül nekik adta oda a mezét.
Sáfrány Emese a GLAMOUR Women of the Year gálájára egy különleges történetű ruhában érkezett, amit saját maga tervezett. Az ökotudatosság jegyében a gardróbjából választott magának ruhadarabokat, melyeket különleges Hungarikum díjat nyert kiegészítőkkel dobott fel.
Kínából rendelt, csaknem harmincmillió forint piaci értékű Elf Bar-szállítmányt foglaltak le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai - tájékoztatott a NAV.
Lakáshitel törlesztésére is alkalmas lehet az egészségpénztári befizetés és az utána járó szja-visszatérítés, utóbbi mértéke egy házaspárnál 10 éves távlatban meghaladhatja a 2 millió forintot is - közölte a Duna House.
Kivonultak az oroszok Nova Kahovkából, erről már fotók is megjelentek a Twitteren. De lehet, hogy csak azért, hogy orosz kár nélkül lőhessék. A település a Dnyipro keleti partján fekszik, nagyjából 70 km-re Herszontól.
A komoly piaci aggodalmak ellenére vélhetően nem fajul a jelenlegi bankválság egy szélesebb körű pénzügyi válsággá – válaszolták a Portfolio által megkérdezett közgazdászok, akik szerint a hatóságok megfelelő és határozott választ adtak a felmerülő problémákra. A bankrendszer sokkal ellenállóbb, mint 2008-ban volt, az Silicon Valley Bank és a Credi
Harmadik napja esnek a Deutsche Bank részvényei, és csak pénteken már 8,5%-os esést mutatnak, miután a bank fizetésképtelensége elleni biztosítás költsége erőteljesen megugrott csütörtök este.