2023. március 22. szerda

márc. 22
9:33
24 óra múlva lecsap a NAV a Fővárosi Roma Önkormányzatra (ATV)
Mintegy 150 millió forintot próbál behajtani a NAV a Fővárosi Roma Nemzetiségi Önkormányzaton - írja a HVG. A lap emlékeztetett: a szervezet számláját már korábban zárolták, ám a tartozást azóta sem sikerült behajtani. A NAV munkatársai már március 8-án is megpróbáltak bejutni az önkormányzat irodájába, azonban az zárva volt. Ezúttal várják majd a
márc. 22
9:33
Energiaügyi Minisztérium: A tiszta víz nemzeti kincs (Demokrata)
Hazánk folyói, tavai, felszín alatti vízkészletei állapotának megőrzése alapvető nemzeti érdekünk – közölte Koncz Zsófia a víz világnapja alkalmából.
márc. 22
9:33
Energiaügyi Minisztérium: Vízünk védelme most nemzeti érdekké vált! (Növekedés)
Hazánk folyói, tavai, felszín alatti vízkészletei állapotának megőrzése, a velük kapcsolatban élő ökoszisztémák megóvása alapvető nemzeti érdekünk, hiszen a következő generáció számára is biztosítanunk kell a tiszta és egészséges vízkészletet - hangsúlyozta szerdai közleményében Koncz Zsófia, az Energiaügyi Minisztérium parlamenti államtitkára a ví
márc. 22
9:35
Belenyúlt a kormány a 2023-as költségvetésbe: négyszeresére emeli az agrárkár-enyhítési alap keretét (Portfolio)
A kivételesen aszályos tavalyi év veszteségeinek mérséklésére március 31-ig több mint 22 ezer termelő részesül összesen 50,6 milliárd forint mezőgazdasági kárenyhítő juttatásban – jelentette be szerda reggeli közleményében Nagy István. Az agrárminiszter tájékoztatása szerint a kormány ennek érdekében az agrárkár-enyhítési alap forrásait több mint n
márc. 22
9:36
Férjhez megy Diana hercegné unokahúga: álomszép ruhában tündökölt (Joy)
Lady Amelia Spencer arcvonásaiban ott van Diana hercegné!
márc. 22
9:37
Történelmi csúcsra száguldhat az aranyár és ott is maradhat (Portfolio)
Van még tér az aranyár emelkedésére, a bankszektor problémái és a Fed kamatdöntése árnyékában új történelmi csúcsra mehet a nemesfém árfolyama és ott is maradhat – írja a CNBC elemzői vélemények alapján.
márc. 22
9:39
Lőszerszállítás, Ukrajna és Hága – Orbán Viktorra sűrű napok várnak (Infostart)
A csütörtökön kezdődő EU-csúcshoz Volodimir Zelenszkij is csatlakozik videónyilatkozatban. A fő napirendi pont Ukrajna és az EU-s lőszerszállítás lesz, de szóba kerülhet az orosz elnök ellen kiadott elfogatóparancs kérdése is.
márc. 22
9:39
Kis emelkedéssel indítja a napot a BUX (Portfolio)
Az európai tőzsdéken elromlott a hangulat a nyitásra, minimális csökkenéssel kezdték a kereskedést az irányadó indexek, miután a brit inflációs adat kellemetlen meglepetést okozott. A BUX kismértékű emelkedéssel indítja a napot.
márc. 22
9:42
Fizetnie kellhet dízelautói miatt a Mercedes-nek (autopro)
A kipufogógáz-visszavezető rendszer miatt került bajba a német autógyártó.
márc. 22
9:42
Megérkezett a hazai márka legújabb kollekciója - mutatjuk a legszebb darabokat! (Femcafe)
Telt házas divatbemutatón debütált a Zhoja Easy kollekciója.
márc. 22
9:42
Anthony Hopkinst római császárként láthatjuk viszont egy gladiátorokról szóló tévésorozatban (Femcafe)
A széria a Ridley Scott által rendezett Gladiátor világát idézi meg, executive producere és egyik rendezője Roland Emmerich (A függetlenség napja, Holnapután) lesz.
márc. 22
9:42
Moszkva: Miközben az USA fegyvereket küld Ukrajnába, addíg Kína béketervet ajánl (Biztosító Magazin)
A Kína által javasolt béketerv alapját képezheti az ukrajnai helyzet megoldásának - jelentette ki Vlagyimir Putyin, miután kedden a Kremlben Hszi Csin-ping kínai elnökkel tárgyalt.
márc. 22
9:42
Hadházy Ákos: „a legszemtelenebb, nyílt csalás a szemünk előtt” a kormány Yettel-Vodafone üzlete (SzMo)
Az ellenzéki képviselő szerint egy nap alatt eltűnt 140 milliárd forintnyi állami vagyon.
márc. 22
9:45
Tahi József: „Nem túl magas a nyugdíjunk” (Blikk)
Tahi József családjában nem szokatlan a színészet, hiszen igazi művészcsaládba született. Rajta kívül két testvére is a színház világát választotta, az édesapja pedig festőművészként dolgozott. Végül feleségként is egy szakmatársát, Tóth Évát választotta.
márc. 22
9:45
Háború Ukrajnában - Ukrajna visszautasította Oroszország ajánlatát (HírTV)
Élőben elemeztük a legfrissebb ukrajnai háborús híreket.
márc. 22
9:45
Erősödött a forint szerda reggelre (ProfitLine)
Erősödött a forint szerda reggelre a főbb devizákkal szemben a nemzetközi devizapiacon.
márc. 22
9:45
Rossz hír érkezett Nagy-Britanniából: nőtt az infláció (Portfolio)
A brit statisztikai hivatal (ONS) szerdai beszámolója szerint a lakhatási költségek nélkül számolt fogyasztói árak a múlt hónapban átlagosan 10,4 százalékkal voltak magasabbak, mint egy évvel korábban. Az elemzői előrejelzések átlaga 9,9 százalékos tizenkét havi inflációt valószínűsített februárra.
márc. 22
9:45
Vita van a német kormányban arról, hogy beleálljanak-e a magyar homofób törvénybe (444.hu)
Baerbock külügyminiszter csatlakozna a Bizottság keresetéhez, de Scholz kancellár inkább óvatoskodik.
márc. 22
9:45
Többen meghaltak Kijev megyében orosz dróncsapásokban (Demokrata)
A mentőcsapatok arról számoltak be, hogy egy szakközépiskolát és kollégiumot ért találat.
márc. 22
9:45
Rendkívüli: Sokkoló jelentést közölt az Ensz a vízről (Nyugati Fény)
A világ lakosai 26 százalékának nincs tiszta ivóvize.
márc. 22
9:45
Demeter Szilárd szerint az új zenei tanács összetétele teljesítményalapú, ő soha nem nézi a nemeket (Telex)
Válaszában azt írta, szexuális szokások alapján sem szokott megkülönböztetést tenni.
márc. 22
9:47
Gyurcsány Ferenc: Az árnyék-miniszterelnök Őfelsége III. Károly brit király árnyékkormányával találkozik (Nyugati Fény)
Nyugati szövetségeket építenek.
márc. 22
9:48
Orbán Viktor: Továbbra is kiállunk a béketárgyalások és a kárpátaljai magyarok mellett (Biztosító Magazin)
Orbán Viktor miniszterelnök az e heti uniós csúcstalálkozót előkészítő videókonferencián vett részt Charles Michellel, az Európai Tanács elnökével valamint a görög, a szlovén, a szlovák és a lett miniszterelnökkel közösen
márc. 22
9:51
Ezekre kell figyelniük a cégeknek, ha még olcsó Széchenyi hitelt igényelnének (Piac és Profit)
Bár még bőven lenne idő arra, hogy cégünk éves beszámolóját leadjuk, azoknak a vállalkozásoknak, amelyek a közeljövőben kedvezményes hitelt szeretnének felvenni, nem célszerű halogatni a pénzügyi év zárását. A Bankmonitor.hu elemzői szerint ugyanis a bankok már most kérik a hitelbírálathoz a 2022. évre vonatkozó kimutatásokat.
márc. 22
9:51
Több száz koronavírusos magyart ápolnak kórházban: egy hét alatt 16-an haltak meg (Pénzcentrum)
396 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 13-an vannak lélegeztetőgépen. Az előző héten 641 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta 2 198 461-re nőtt az azonosított fertőzöttek száma.
márc. 22
9:51
Hszi Csin-ping elhagyta Oroszországot (ATV)
Háromnapos oroszországi állami látogatását befejezve a kínai elnök ünnepélyes búcsúztatása után szerdán hazautazott.
márc. 22
9:51
Sokkal gyakrabban csapódik pusztító méretű aszteroida a Földbe, mint gondoltuk (Helló Magyar)
Egy új aszteroida-becsapódást vizsgáló tanulmány megosztotta a tudósokat.
márc. 22
9:51
Mégsem tér vissza a Forma-1-be a Porsche (Racing)
Tavaly még szinte biztosnak tűnt, hogy a patinás márka visszatér a világbajnokságba 2026-tól a Red Bull motorszállítójaként, de ez meghiúsult, és a mérvadó The Race szakportál információi szerint a vállalatnál úgy döntöttek, más csapatokkal sem szövetkeznek, inkább a meglévő motorsport-programjaikra koncentrálnak. A Porsche és a Red Bull bejelentés
márc. 22
9:51
Ember, most jövök ki Szűz Máriával a kezemben a templomból (Telex)
Egy férfi fogta magát, bement Szűz Máriáért a VI. kerületi templomba, aztán kisétált vele.
márc. 22
9:54
Duna House: Értékálló befektetés a belvárosi ingatlan (Biztosító Magazin)
Nem olcsó mulatság, de hosszú távon megéri belvárosi ingatlanba fektetni. Az elmúlt több mint 10 év ingatlanpiaci tranzakciói szerint ugyanis egy milliónál is többet emelkedtek az átlagos négyzetméterárak az V. kerületben
márc. 22
9:54
Közülük kerülnek ki idén a Hubby - Év Gyerekkönyve díjasok! (Könyves Magazin)
Közülük kerülnek ki idén a Hubby - Év Gyerekkönyve díjasok!
márc. 22
9:54
Átléptek a magyarokon: áprilisban összehívják a Nato-Ukrajna Bizottság miniszteri szintű ülését (SzMo)
A magyar kormány a kárpátaljai magyar nemzeti közösség védelme érdekében folyamatosan blokkolta az ülés összehívását.
márc. 22
9:54
Brutális pókfelfedezés, gigantikus szörnyetegre leltek a föld alatt a kutatók (Promotions)
Óriási, új pókfajt találtak, természetesen Ausztráliában.
márc. 22
9:57
Ezekre a trendekre készülhetnek a magyar cégek (MMonline)
Az elmúlt években csúcsra pörgött a vállalati digitalizáció: 2022-ben 1,6 billió dollárt költöttek erre világszerte, 2026-ra pedig várhatóan meg is duplázódik ez az összeg. Ahogy a cégek a gazdasági és piaci kihívások közepette a költség- és erőforrásigények csökkentésének és az üzleti folyamatok optimalizálásának útjait keresik, egyre több terület
márc. 22
9:57
Megmutatta kismama pocakját Hosszú Katinka az Instagramon (Mandiner)
Újabb képet osztott meg magáról az olimpiai bajnok sportolónk.
márc. 22
9:57
Autósüldözés után borult fel egy autó az I. kerületben kedd éjszaka (Telex)
Az eltiltás alatt álló autóvezető nem akart megállni, inkább elhajtott a rendőri igazoltatás elől.
márc. 22
9:57
Schadl bulizni hívta a Gazdit: Csak mi vagyunk fiúk, és úgy húsz prostituált. Nem jössz le? (Telex)
A Blikk szerint ilyen beszélgetést is rögzítettek a nyomozók a végrehajtói kar elnöke és a korrupciós ügy harmadrendű vádlottja között.
márc. 22
10:00
A Balatonnál megkezdődik a szúnyoggyérítés (Biztosító Magazin)
Megkezdődik a csípőszúnyogok gyérítése a Balatonnál március 27-28-án - közölte a munkát szervező Balatoni Szövetség (Bsz) elnöke az Mti-vel kedden.
márc. 22
10:00
Így kerülhetők el a SOAR buktatói (Bitport)
A modern kihívásokkal szemben is ellenállóvá tudja tenni az IT-biztonságot az automatizáció, de nem csodaszer. Az akadályok azonban leküzdhetők, csak be kell tartani néhány egyszerű szabályt.
márc. 22
10:03
Palócz Éva: nem csak a szankciók vagy a háború miatt hatalmas az infláció Magyarországon (Infostart)
A Kopint-Tárki vezérigazgatója az InfoRádióban elemezte a hazai pénzromlás okait.
márc. 22
10:03
Fogy a pesti: egyre csökken a főváros lakossága, hova megy a sok budapesti? (Blikk)
Az ország legnagyobb városai közé sorolható vármegyeszékhelyek, valamint több fővárosi kerület zsugorodott a múlt év során az állandó lakosok számát tekintve. Közben pedig az agglomerációs körzetek települései szerte az országban népszerű költözési célpontnak számítottak – derül ki egy friss elemzésből, amely a tényadatok alapján mutatja be az álla
márc. 22
10:06
Palvin Barbit eljegyezhette a szerelme: Egy barátjuk kotyogta ki a titkot (Femcafe)
A két híresség 2018-ban kezdett randizni egymással, azóta is igazi álompárnak számítanak, így aztán nem is annyira meglepő, hogy házassággal kívánják megpecsételni mesébe illő szerelmüket.
márc. 22
10:09
Hihetetlen erős az orosz hackerhadsereg (Piac és Profit)
Az orosz invázió 2022 februári kezdete óta példátlanul intenzívvé váltak az Ukrajna elleni adattörlő (wiper) támadások, az ESET Research most elkészítette az ilyen típusú kibertámadások idővonalát. Jó hír, hogy sok tervezett incidenst sikerült időben felderíteni és megakadályozni. A támadások zöme az orosz Sandworm hackercsoporthoz köthető, de van
márc. 22
10:09
Széchenyi hitel: a bankok már most kérik a hitelbírálathoz a 2022. évi kimutatásokat (Adózóna)
Bár még bőven lenne idő arra, hogy a cégek leadják éves beszámolójukat, azoknak a vállalkozásoknak, amelyek a közeljövőben kedvezményes hitelt szeretnének felvenni, nem célszerű halogatni a pénzügyi év zárását. A Bankmonitor.hu elemzői szerint ugyanis a bankok már most kérik a hitelbírálathoz a 2022. évre vonatkozó kimutatásokat.
márc. 22
10:09
Döbbenetesen sok gyerek ül még este 10-kor a tévé előtt (Portfolio)
A tévé egyre kevesebb gyereket ér el, de este tízkor még minden negyedik óvodás korú a képernyő előtt ül - derült ki a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) megbízásából 2022 őszén készült elemzésből. Hangsúlyozták, hogy a gyerekek médiafogyasztása - és ezen belül a tévénézés - fontos szerepet tölt be a jövő generációjának formálásában.
márc. 22
10:09
A füstölgő puskacső – kik robbantották fel az Északi Áramlatot? (Demokrata)
A robbantás mögött súlyos gazdasági és geopolitikai érdekek állnak, az elkövetők kilétét pedig már az óriási dezinformációs kampány sem tudja elrejteni.
márc. 22
10:09
Kiderült, mennyibe kerül a háború világgazdaságnak (Demokrata)
Nehéz megmagyarázni, hogy az EU miért szorgalmazza az újabb szankciókat és a fegyverszállításokat.
márc. 22
10:09
Mindenki megnyugodhat: Előkerült a több mint 4 millió forintot érő cipő, meglepő helyen találtak rá (Nyugati Fény)
Semmi kár nem keletkezett benne.
márc. 22
10:09
Autós üldözés után borult fel egy autó az I. kerületben kedd éjszaka (Telex)
Az eltiltás alatt álló autóvezető nem akart megállni, inkább elhajtott a rendőri igazoltatás elől.
márc. 22
10:12
5 bakancslistás élmény Európában, amit egyszer ki kell próbálnod! (Hamu és Gyémánt)
Álomutazást tervezel Európában? Ezt az öt programot egyszer érdemes kipróbálnod!

Keresés