Ray Kurzweil meglepő prognózist tett: az informatikus-jövőkutató konkrét időpontot határozott meg arra vonatkozólag, mikor arat majd diadalt az emberiség a halál felett. Ha hinni lehet neki, hamarabb, mint eddig gondoltuk.
Korlátozta a rizs és a tyúktojás árát az észak-macedón kormány, egyben arra kötelezte a tyúktenyésztőket, hogy a tojások 70 százalékát Észak-Macedóniában értékesítsék.
Átlátszó trükknek tűnik, ami Szili Katalin körül történik: lemondott egy kormányzati tisztségről, hogy megfeleljen az uniós kéréseknek, aztán gyorsan elvállalt egy másikat.
Magyarországon még nincs kultúrája az iskolai bántalmazások kiszűrésének és kezelésének: nagy árat fizetnek érte gyermekeink. A jelenséget sajnos az iskola is eléggé elmaszatolja, rendszerint arra hivatkozva, hogy a szülő nem tudhatja, mi zajlik a falak között, viszont a gyermek egyedül képtelen megvédeni magát a csoportos bántalmazás ellen. A köve
A téli és az átmeneti időszakban alacsonyabb a szobahőmérséklet, mint nyáron, ezzel együtt pedig a levegő vízfelvevő képessége is csökken. Emiatt beltérben, a hidegebb felületeken – mint az ablakok, sarkok és falak – pára keletkezik. „Elterjedt tévhit, hogy a penésszel járó dohos szag csak a régi, korszerűtlen épületekben jelenhet meg, éppen elle
Neked lenne elég bátorságod ellátogatni erre a kísérteties szigetre? Egy teljesen elhagyott, hátborzongató hely, ahol mindössze két órát engedélyezett csak eltölteni.
A nagyvállalatok idén nem várnak árbevétel és profitnövekedést. A cégek több mint egy éve csökkenő profittal számolnak, ami most negatív rekordot ért el, emellett az árbevétel várt változása is negatív előjelű. A K&H nagyvállalati növekedési indexe szerint a vállalatok átlagosan csaknem öt százalékos profit és fél százalékos árbevétel-csökkenéssel
Több mint 150 millió forint adósságot próbálnak meg behajtani a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai csütörtökön a Fővárosi Roma Nemzetiségi Önkormányzaton. Az állami szervek három éve igyekeznek pontot tenni az ügy végére.
Lakásfelújítási támogatás 2022. december 31-ig: feltételek, igénylés, szükséges nyomtatványok. A Bank360 otthonfelújítási hitel kalkulátor összehasonlítja több magyar bank ajánlatát. Bankonként csak a legkedvezőbb hitelt mutatjuk. Az eredményeket a havi törlesztőrészlet, a teljes visszafizetendő összeg és THM szerint is rendezheted. A kamattámogat
Az évek során a különböző tojások sora csak egyre bővül: most már számtalan tojás közül választhatunk, a szabad tartásútól a vegetáriánusig, a hatos csomagoktól a 24-es csomagokig, a barnától a hófehérig.
A kivételesen aszályos tavalyi év veszteségeinek mérséklésére március 31-ig több mint 22 ezer termelő részesül összesen 50,6 milliárd forint mezőgazdasági kárenyhítő juttatásban - közölte Nagy István agrárminiszter. A magyar kormány ennek érdekében az agrárkár-enyhítési alap forrásait több mint négyszeresére emelte.
Úgy tűnik, újra közös kapszulakollekción dolgozik a Gucci és az Adidas. A hivatalosan még be nem jelentett új dizájnról kiszivárgott képek villámsebességgel terjedtek el a közösségi médiában.
A magyar tiltakozás ellenére is összeül a NATO–Ukrajna bizottság. Négy év után először történik ilyen, annak ellenére, hogy a magyar álláspont szerint mindez sérti a NATO egységét. Szijjártó Péter szerint pedig addig jó a világnak, amíg a NATO nem lesz része a szomszédban zajló háborúnak. A magyar tiltakozás fő oka azonban az ukrajnai magyar kisebb
Megalakult Petőfi Zenei Tanács, amelynek célja, hogy a tanács tagjai szakértelmükkel és meglátásaikkal elősegítsék a Petőfi Rádió, a Petőfi TV, a Hajógyár és a Magyar Popkulturális Értéktár minőségelvű megerősítését, ezáltal a magyar popkultúra jobbá tételét – jelentette be a Petőfi Kulturális Ügynökség.
Azok, akik a koronavírussal a védőoltás felvétele előtt fertőződtek meg, gyengébb immunválaszt mutattak az oltásra, mint azok, akik soha nem kapták el a vírust, és így kevésbé védettek az újrafertőződéssel szemben - derül ki egy új kutatásból, amelyről a CNBC számolt be.
Részletezte, Budapest és Koppenhága, valamint Budapest és Sarm es-Sejk között új járatokat indítanak októbertől, a nyári időszakban pedig a meglévő útvonalak közül 13 járatot sűrítenek. Robert Carey hangsúlyozta, a Wizz Air Magyarország vezető légitársasága, Budapestről és Debrecenből 30 országba 71 útvonalon repülnek, magyarországi flottájuk pedig
A világhírű magyar modellt, Palvin Barbabát eljegyezte színész párja, Dylan Sprouse. A modell kezén egy óriási gyémántgyűrű bizonyítja, hogy elhatározták magukat a közös élet mellett.
Olvasóink jelzése alapján örömmel számolhatunk be arról, hogy újabb hazai vállalkozás nyitott a kriptovalutás fizetési megoldások felé. A Nyugati pályaudvartól 2 percre, a Weiner Leó utca 20. szám alatt található MrSale-ről van szó, aminek logójával és szórólapjaival alighanem már sok fővárosi találkozott. Az alapvetően öltönyökkel foglalkozó keres
Korlátozta a rizs és a tyúktojás árát az északmacedón kormány, egyben arra kötelezte a tyúktenyésztőket, hogy a tojások 70 százalékát Észak-Macedóniában értékesítsék.
2022-ben 11 500 kilométert futottak, 4260 kilométer kerékpároztak és 700 kilométert úsztak a magyarországi Bosch csoport dolgozói. A vállalat sikeres sportközössége mintegy 2000 főből áll és közel 50 különböző sport-, kulturális, és szabadidős tevékenységet szervez.A vállalat idén negyedszer állt a dobogó legfelső fokára a BSI (Budapest Sportiroda)
Nem túl jó a hangulat a terménypiacokon, Chicagóban és Európában is kivétel nélkül estek a fontosabb határidős árak. Amerikában a búza 2,8 százalékkal, a kukorica 0,6 százalékkal, a szójabab 1,3 százalékkal, a repce pedig 1,7 százalékkal került kevesebbe, mint előző nap. Európában mind a négy kiemelt agrártermék, a malmi búza, a kukorica, a repce é
Az erdőkkel egy egészségesebb és jobb világot teremthetünk saját magunk és az utánunk következő generációk számára - emelte ki köszöntő beszédében Zambó Péter erdőkért felelős államtitkár az Agrárminisztérium Magyar Tudományos Akadémián tartott konferenciáján, melyet az Erdők Világnapja alkalmából rendeztek.
Rátonyi Krisztának számos nehéz dologgal kellett megküzdenie élete során, többek közt a szülei válásával, valamint egy szörnyű családi tragédiával is, amikor keresztapja váratlanul elhunyt, neki pedig a munkája miatt el kellett fojtania az érzéseit.
Az amerikai jegybank ma tartja következő kamatdöntő ülését. Az eseményt egyébként is kiemelt figyelem övezné, ám a bankpánik miatt most még izgalmasabbnak ígérkezik az esti bejelentés. A jegybank az elmúlt 1 évben 0%-ról a 4.5 – 4.75%-os sávba emelte a banki alapkamatot. A pénzpiacok világában ez egy extrém mértékű beavatkozásnak számít, amihez a g