Lewis Hamilton elejtett egy nem elegáns megjegyzést arról, hogy George Russell túl sokszor mellényúl a beállításokkal. Most azonban pont úgy érzi, hogy jobban szerepelt volna, ha követi csapattársát. A szezonnyitóhoz képest erősebben szerepelt a Mercedes Szaúd-Arábiában, Russell és Hamilton jobbnak bizonyult a Ferrariknál és a 4. és az 5. helyen vé
A globális pénzhatalmi rendszer urai a jelek szerint a lufiban lévő gigantikus tömegű „levegő-pénz” lassú és ellenőrzött „szétterítésének” stratégiáját folytatják.
Mivel a mesterséges intelligenciával támogatott keresés olyan, mint egy beszélgetésfolyam, a következő logikus lépés, hogy ezt direkt meg lehessen osztani másokkal, amire a legegyszerűbb megoldás a közösségi médiához való közvetlen kapcsolódás. A Bing kereső mostantól ezt teszi lehetővé.
A hét legfontosabb eseménye egyértelműen a Fed kamatdöntő ülése lesz, főleg úgy, hogy az utóbbi napokban az amerikai bankrendszer problémái új feladat elé állították a jegybankot. A fő kérdés az lesz, hogy a pénzügyi stabilitási kockázatok hogyan befolyásolják majd a Nyíltpiaci Bizottság döntését, illetve hogyan kommentálja ezeket a nehézségeket a
Megnéztük, hogy mekkora törlesztővel vehet fel 2 és 3 millió forintos személyi kölcsönt a minimálbér, az átlagbér és a mediánbér körül kereső. Hosszabb futamidő alatt több 100 ezer forintos a különbség a visszafizetendő összegben.
A civilek elleni súlyos bűncselekmények hágai börtöncellához vezethetnek – üzente a Human Rights Watch. A büntetőtörvényszék döntését lelkesen fogadta az Open Society Foundations is, ám szakértők szerint a lépésnek leginkább szimbolikus üzenetértéke lehet. Hiszen sem Oroszország, sem például az Egyesült Államok nem ismeri el az ICC joghatóságát.
Akit demenciával diagnosztizálnak, sokszor nagyon szégyelli magát, még a családjában is csak kevés embernek mondja el az igazságot. A titkolózás abban az értelemben természetes, hogy senki nem akarja semmilyen betegségét nagydobra verni, nem is tartozik ez senki másra, csak a legközelebbi hozzátartozókra. De nem is szégyellnivaló helyzet, ráadásul
Az év első hónapjában már több mint 3000-en igényelték a fiatal anyák szja kedvezményét. Ez havonta átlagosan plusz 52 ezer forintot jelent a 30 év alatti, gyermeket nevelő édesanyáknak. A kedvezmény január óta igényelhető.
Mariupolba látogatott Vlagyimir Putyin. Az orosz államfő egy nappal korábban a Krím-félszigeten tett meglepetés látogatást. A hivatalos közlemény szerint az orosz államfő helikopterrel ment a megszállt kelet-ukrajnai városba, és találkozott helyi lakosokkal. Mariupolt több mint 10 hónappal ezelőtt foglalta el az orosz hadsereg.
Nem lehet, hogy az NNG volt az utolsó nagy dobása, 7 év gyógyulgatás után most újra belevág valami hatalmasba. De tudja, hogy a tálcáján most több van, mint amennyi elfér rá.
A madridisták győzelmi kényszerben érkeztek a Camp Nouba, a meccset mégis a katalánok kezdték jobban, több gólhelyzetig is eljutottak, de a vezetést a Real Madrid szerezte meg, aztán a hajrában fordított a katalán sztárcsapat.
Bár papíron megmentették, lényegében csődbe ment a svájci Credit Suisse. A pénzintézet sorsát a részvényeinek múlt heti összeomlása pecsételte meg, amit az idézett elő, hogy legnagyobb pénzügyi támogatójúk jelezte, többé már nem hajlandó kisegíteni az évek óta egyik válságból a másikba sodródó pénzintézetet. Európára is átterjedt az amerikai bankpá
Az öregségi nyugdíjkorhatár betöltése előtt sok emberben felvetődik a kérdés, hogy igénybe vegye-e az öregségi nyugdíjat a korhatára elérésekor, vagy dolgozzon-e tovább, illetőleg melyik esetben lesz magasabb a nyugdíja, milyen tényezők befolyásolják a várható nyugdíj összegét?
A magyarok 77 százaléka nyitott arra, hogy használt terméket vásároljon, és 64 százalékuk már vett is ilyen terméket a világhálón – mutatják a Shoptet reprezentatív kutatásának adatai. A ruhák és a számítástechnikai eszközök a legkelendőbbek ebben a kategóriában, de a használt könyvek is felkerültek a dobogóra a magyarok online vásárlói kosarában.
A hétvégén egy igazán megható felvételt osztott meg a közösségi oldalán Kóbor János lánya, a most 16 éves Léna. A felvételen az látszik, ahogyan az édesapjával közösen énekel egy reggeli műsorban. Léna akkor még csak hároméves volt.
Hét éven át vizsgálta a szivárványos pisztrángok daganatos megbetegedéseit a Mate Állattenyésztési tudományok doktori iskolájának doktorjelöltje, dr. Hoitsy Márton. Az eredmények alapján a szakember rendszeres szűrővizsgálatokat javasol a tenyészállatokat tartó tógazdaságoknak, amellyel a lehető leghamarabb ki lehet szűrni a daganatos betegségben s
Értékes nyereményekkel indítja újra útjára a vízivást népszerűsítői kampányát az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI) a víz világnapjához (március 22.) kapcsolódóan.
Hétfő délutántól – öt és fél éve tartó felújítás után – hétköznaponként újra a teljes vonalon, Kőbánya-Kispest és Újpest-központ között jár a 3-as metró.
Dobrev Klára üzenetei minden esetben a faék egyszerűségével szólnak. Állít valami nagy hazugságot a jelenlegi kormányról, majd a haza fogadatlan prókátoraként a világba kürtöli.
Több elemzés is azt mutatja, hogy miközben Magyarország tud a régióban a legalacsonyabb árakon kőolajhoz jutni, régiós összevetésben nálunk a legmagasabb a benzin és Ausztria után a második legmagasabb a gázolaj forintban kifejezett ára. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) műhelyében készült írás elég furcsán próbálja megmagyarázni a helyzetet.
Évente 3,8 milliárd üvegterméket gyárt az osztrák Stoelzle Glass Group. Bár az üvegipar hagyományosan nagy energiaigényű ágazat, a cégcsoport számára világos cél a fenntarthatóság. A kibocsátásai leszorításához és az energiahatékonyság fokozásához a Siemensben találta meg a megfelelő ipari partnerét, amelynek Simatic Energy Manager PRO rendszere és
Az amerikai jegybank (Fed) vasárnap jelentette be, hogy más vezető központi bankokkal összefogva biztosítja a domináns tartalékvalutának számító amerikai dollár