2023. március 20. hétfő

márc. 20
16:15
Verstappen apját cikizik a viselkedése miatt (Racing)
Finoman szólva sem repesett az örömtől Sergio Pérez sikerét látva, több szurkoló ki is szúrta közönyös reakcióját és azt, hogy kimaradt az ünneplésből. Jos Verstappen korábban maga is versenyzett a Forma-1-ben, és igencsak maximalista szemléletben nevelte a most már kétszeres bajnok fiát. Max autója az időmérőn elromlott, így a 15. helyről kellett
márc. 20
16:16
Kétséges, hogy Európa le tudja-e szállítani az ígért tüzérségi lőszereket Ukrajnának (hirado.hu)
Rossz híreket kaptak az ukránok, ugyanis komoly veszélybe került az Európai Unió nagy számú lövedék gyártásáról tett ígérete.
márc. 20
16:17
A román parlament előtt kellett magyarázkodnia a pénzügyi felügyeletnek a becsődölt biztosító miatt (Portfolio)
A kétkamarás román parlament egyesített pénzügyi szakbizottsága előtt kellett magyarázatot adnia hétfőn a pénzügyi felügyelet (ASF) vezetőségének a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások (kgfb) területén piacvezető Euroins Romania biztosító társaság pénteken bejelentett fizetésképtelenné válása miatt.
márc. 20
16:17
Hatalmas aranylelőhelyet fedeztek fel Kínában (TőzsdeFórum)
Kínában egy hatalmas aranylelőhelyet fedeztek fel, mintegy 50 tonnás tartalékkal. Piaci értéke 3 ezer milliárd dollár körül van – jelentette a helyi média hétfőn. A kelet-kínai Santung tartomány ásványkincsekkel foglalkozó hatósága arról számolt be, hogy a lelőhely Rusan város területéhez tartozik és elég nagy kiterjedésű. Hozzátették: a kitermelés
márc. 20
16:18
Német kutatóintézet: Nem lehet kizárni egy európai bankválság lehetőségét (hirado.hu)
A DIW német kutatóintézet vezetője szerint: a Credit Suisse esete világosan mutatja, hogy még a rendszerszintű fontosságú bankok is bajba kerülhetnek.
márc. 20
16:18
Keményen bánik énekesnő kollégáival Tóth Andi (Ripost)
A hiteles előadás is nagyon fontos számára.
márc. 20
16:18
Danyilov: kínai befolyással rákényszeríthető Moszkva a háború leállítására (vg.hu)
Az ukrán külügyi szóvivő szerint a kínai béketerv akkor valósulhat meg, ha az orosz megszálló csapatok kapitulálnak, vagy kivonják csapataikat Ukrajna területéről.
márc. 20
16:19
Forint – sorsdöntő nap jön, 450-es euró következik? (TőzsdeFórum)
Alaposan megszenvedte az utóbbi egy hetet a forint. A magyar fizetőeszköz a főbb devizákkal szemben hatalmasat gyengült, miközben nagyon rossz a nemzetközi piaci hangulat a bankcsődök miatt. A forint mozgását most a nemzetközi hangulat is befolyásolhatja, de jövő héten érkezik a Magyar Nemzeti Bank (MNB) kamatdöntő ülése is. Zuhant és ott maradt Az
márc. 20
16:21
Bankválság: tovább szakadnak a hozamok, nagy kamatvágást áraz a piac – bedől a gazdaság is? (Portfolio)
A múlt heti történelmi hozamcsökkenés után ezen a héten tovább estek a legfontosabb európai és amerikai kötvények hozamai, ahogy egyre csökken a kamatpályára vonatkozó várakozás, és a befektetők a biztonságos kötvényekbe menekülnek. A piaci érzület nem változik, továbbra is úgy vélik a befektetők, hogy a bankproblémák átírják a kamatpályát, és ezze
márc. 20
16:21
Már nem kell sokat várni: olcsóbbak lesznek a zöldségek és a gyümölcsök (ATV)
Apáti Ferenc, a FruitVeB Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács elnöke a Spirit FM Aktuál című műsorában arról beszélt, hogy hamarosan olcsóbbak lesznek majd a zöldségek és a gyümölcsök.
márc. 20
16:21
Együttműködik a GKID és a Mastercard (MMonline)
2023-tól az e-kereskedelmet immár 10 éve kutató GKID a Mastercarddal közösen vizsgálja a teljes digitális kereskedelmi ökoszisztémát, melynek részeként három fordulóban elkészítik Magyarország egyik legátfogóbb e-kereskedelmi kutatását. Az együttműködés alapját a felek Digitális Kereskedelmi Szövetségen (DKSZ) belüli munkája adta, melyben a GKID és
márc. 20
16:21
Vita a Duna-parti Sofitel szálloda újjáépítéséről (Magyar Nemzet)
Két bántó pont a pesti Duna-parton: a Sofitel és az InterContinental.
márc. 20
16:21
Kína béketerve Oroszország kapitulációjával valósulhat meg – állítja az ukrán vezető (Mandiner)
Kijev szoros figyelemmel kíséri a kínai elnök oroszországi látogatását.
márc. 20
16:21
100 ezer forintos áremelést jósolnak elemzők az idei iPhone-csúcsmodellekre (Telex)
Erősebb hardver + infláció = Apple-mércével mérve is súlyos árak.
márc. 20
16:24
Hszi Csin-ping: Oroszországban Vlagyimir Putyin vezetésének köszönhetően nőtt a jólét (hirado.hu)
„Az elmúlt években ön által gyakorolt erős vezetésnek köszönhetően jelentős előrelépés történt Oroszország felvirágoztatása terén” – mondta Hszi.
márc. 20
16:24
Elon Musk utasítására kakival válaszolt szerkesztőségünknek a Twitter (vg.hu)
A milliárdos üzletember újabb egyedi ötlete, hogy minden sajtómegkeresésre ürülékes emojival válaszolnak.
márc. 20
16:24
Az internet veszélyes, de igenis felléphetünk az online bántalmazás ellen (Glamour)
Ha az internet veszélyeiről van szó, a legtöbben már sorra ismételgetik ugyanazokat: ne bízz meg senkiben, ne dőlj be semminek, és ne add ki az adataidat. De ennyi sajnos még nem elég a biztonsághoz.
márc. 20
16:24
Ómolnár Miklós és Orbán Viktor öccse sincs már a Norbi Update igazgatóságában (SzMo)
Jelentősen csökkentették az alaptőkét is.
márc. 20
16:24
Horror Pozsonyban: egy férfi után egy nő is kizuhant az ablakból, a lakásban egy 10 éves kisfiú feküdt holtan (18+) (Life)
Tragédiák sorozata rázta meg a szlovák főváros egyik lakónegyedének utcáját. A rendőröket és a mentőket egy nap többször is riasztották, ráadásul ugyanarra a címre.
márc. 20
16:24
„A közönség szereti nézni a jó embereket a színpadon” – Kollár-Klemencz László és Balla Gergely a Popfilterben (WMN)
Ez a mai adás Garantáltan jót tesz a léleknek, hallgassátok csak!
márc. 20
16:24
Ces technológiai vásár: a Bosch innovációs díjakat kapott az járműbiztonsági megoldásokért (Autószektor)
A Bosch taxikhoz és fuvarmegosztó autókhoz fejlesztett ki belső térfigyelő rendszert. A Las Vegasban megrendezett CES technológiai vásáron a Bosch két autóipari biztonsági megoldásért innovációs díjat kapott. Először is, az oldalsó ütközések jobb felismerésére szolgáló rendszer ("Off-Zone Crash Detection") meggyőzte a vásárszervező CTA zsűrijét.
márc. 20
16:27
500 forint alá nyomná a benzin árát a DK (Menedzsment Fórum)
A Demokratikus Koalíció (DK) szerint azonnali intézkedésekkel kell megállítani az "orbáni inflációt" - mondta hétfői, online sajtótájékoztatóján a DK frakciószóvivője.
márc. 20
16:27
Majdnem belehalt a banális sportbalesetbe: mentőhelikoptert riasztottak Nagycenkre (Infostart)
Kis híján tragédia történt egy nagycenki futballmérkőzésen.
márc. 20
16:27
Veszélyben lehetnek az európai bankok egy német kutatóintézet szerint (Portfolio)
Nem lehet kizárni annak lehetőségét, hogy németországi vagy európai bankválsággá fajulnak az utóbbi hetek bankcsődjei - emelte ki az egyik legtekintélyesebb német kutatóintézet, a berlini DIW vezetője hétfői nyilatkozatában.
márc. 20
16:27
Már applikációval is figyelhetjük gólyáinkat! (Agroinform)
Akkor sem kell lemaradnod a gólyák megfigyeléséről, ha nincs a közeledben gólyafészek!
márc. 20
16:27
Betiltják a Kremlben az iPhone-okat (Mandiner)
A Reuters értesülései szerint az oroszok a nyugati kémektől tartanak.
márc. 20
16:27
Mentőövet dobnak a lakásfelújítási támogatást elbukóknak (Üzletem)
Nem biztos, hogy az elutasított otthonfelújítási támogatást igénylőknek el kell búcsúzniuk a pénztől. A babaváró hiteleseknek pedig az igazolások benyújtása válhat egyszerűbbé – írja a Bank360.hu.
márc. 20
16:30
Végzett vele, majd két hónapig vőlegénye holtteste mellett élt egy nő (hirado.hu)
Megölte idős vőlegényét, és csaknem két hónapig a holtteste mellett élt egy nő az Egyesült Államokban.
márc. 20
16:30
A meteorológiai szolgálat végre bejelentette, amire mindenki várt (hirado.hu)
A meteorológiai szolgálat arról is írt, hogy a nap-éj egyenlőségkor az elnevezés ellenére nem egyenlő hosszúságú a nappal és az éjszaka.
márc. 20
16:30
A PSG edzője szerint a Rennes elleni fiaskó elgondolkodtatja majd a vezetőséget (m4sport.hu)
Christophe Galtier a sok sérültre panaszkodott a vasárnapi vereség után.
márc. 20
16:30
Szabadulnak kockázatos magánbefektetéseiktől a nyugdíjalapok (vg.hu)
Korábban is csak a felturbózott extrahozamok miatt vállalták, hogy korlátozott átláthatósággal, évtizednél hosszabb időre lekössék a tanárok, tűzoltók, köztisztviselők pénzét.
márc. 20
16:30
A konyhafőnök trükkje: így tudhatod meg főzés előtt, hogy rossz-e a tojás (Femcafe)
Bár a legtöbb ételnél szinte lehetetlen nem észrevenni, ha megromlott - hiszen a jellegzetes szag mindent beterít - a tojásnál már más a helyzet. Íme a trükk, amivel percek alatt kiderítheted, ha emberi fogyasztásra már alkalmatlan.
márc. 20
16:30
Reklámtorta, kommunikációs torta: reálértéken csökkentek a bevételek (Márkamonitor)
Elkészültek a Magyar Reklámszövetség 2022-es média- és kommunikációs piac költéseit felmérő számai. Bár tavaly nominális értéken enyhén növekedtek, reálértéken 10,8%-kal csökkentek a média reklámbevételek és 5,4%-kal apadtak a hirdetői marketingkommunikációs költések.   Az Mrsz megállapításainak összefoglalója a 2022-es média- és kommunikációs költ
márc. 20
16:30
Hétfőn startol a vízivást népszerűsítő Happy-hét a közoktatásban (Tiszta Jövő)
Értékes nyereményekkel indítja újra útjára a vízivást népszerűsítői kampányát az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI) a víz világnapjához (március 22.) kapcsolódóan.
márc. 20
16:30
Szilvafa tavaszi metszése - Két klasszikus irányzat (Magyar Mezőgazdaság)
A hagyományos szilvafajták egyik részére a nagyobb, kerekebb termések jellemzők, amelyekben a gyümölcshús nem válik el jól a magtól, míg a másik csoportba a magvaváló, klasszikus szilvaformájú terméseket soroljuk.
márc. 20
16:32
Nyolc hónapig tartott első vezetőedzői megbízatása a futballvilágbajnokságok gólrekorderének (m4sport.hu)
Miroslav Klosénak az alapszakasz végén köszönték meg a munkát a sereghajtó klubnál.
márc. 20
16:32
Januári mélypontról kapaszkodik vissza a forint, pluszban az OTP (vg.hu)
Aki reggel belevett az OTP-papírokba, egy nap alatt 500 forintot kereshetett részvényenként. A javuló befektetői hangulat a magyar fizetőeszközt is megsegítette.
márc. 20
16:33
Pert indít két nő a kórház ellen: mákos péksütemény miatt lett pozitív a drogtesztjük (Blikk)
Az amerikai édesanyák szerint szó sincs arról, hogy kábítószert fogyasztottak volna, mindössze a reggelire elfogyasztott mákos bagel miatt lett pozitív a drogtesztjük.
márc. 20
16:33
Hétfőn startol a vízivást népszerűsítő Happy-hét a közoktatásban (Alternatív Energia)
Értékes nyereményekkel indítja újra útjára a vízivást népszerűsítői kampányát az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI) a víz világnapjához (március 22.) kapcsolódóan.
márc. 20
16:33
Óriási problémát jelent a szennyezett ivóvíz: sok gyereknek az életét is veszélyezteti (Pénzcentrum)
A szennyezett ivóvíz és a higiénia hiánya miatt naponta mintegy ezer, 5 évesnél fiatalabb gyerek hal meg a világon, többségük Afrikában - közölte az ENSZ Gyermekvédelmi Alapja, az UNICEF hétfőn New Yorkban. A friss elemzés szerint 10 afrikai országban összesen 190 millió gyerek van veszélyben.
márc. 20
16:33
Az ukrán parlament menesztett három minisztert (Demokrata)
A három miniszter maga nyújtotta be lemondását a törvényhozásnak.
márc. 20
16:33
Daniel Freund rapszöveget iratott a magyar korrupcióról (Mandiner)
A chatGPT segítségét vette ehhez igénybe.
márc. 20
16:33
Több részlet is napvilágot látott a rejtélyes ligetfalui halálesetekről (Magyar Nemzet)
Az eset számos kérdést vetett fel, ezek egy részére most választ adott a rendőrség.
márc. 20
16:36
Óraátállítás: mikor lesz az utolsó? (Ripost)
Ismét óraátállítás lesz, most előre kell tekerni a mutatót.
márc. 20
16:36
A fekete mágiának is köze lehetett Madeleine McCann eltűnéséhez - állítja az élő Nostradamus (Life)
Több mint tizenöt éve nem tudni, él-e még vagy már meghalt az a brit kislány, aki talán a leghíresebb eltűnt gyermek a világon. Madeleine McCann elrablásával és állítólagos megölésével kapcsolatban már többeket is kihallgattak, sőt sokáig úgy tűnt, megvan a tettes is, ám nemrég egy Lengyelországban élő fiatal nő azzal rukkolt elő, hogy ő az eltűntn
márc. 20
16:39
Európai bankválságra figyelmeztetnek (Piac és Profit)
Nem lehet kizárni annak lehetőségét, hogy németországi vagy európai bankválsággá fajulnak az utóbbi hetek bankcsődjei - emelte ki az egyik legtekintélyesebb német kutatóintézet, a berlini DIW vezetője hétfői nyilatkozatában.
márc. 20
16:39
Kék színű víz folyt Dunakeszi féltett patakjában (Infostart)
Hatalmas a riadalom Dunakeszin, a Budapest melletti város Kiscsurgó nevű patakja ugyanis kék színűvé vált. A nyomok egy csatornához vezettek.
márc. 20
16:39
Hazatérhetett: egy szál ruhában érkezett Magyarországra a törökországi földrengés magyar túlélője és kislánya (Blikk)
Farkcsóválva rohan előre Zserbó, a barna vizsla, hogy üdvözölje az idegent. Nemrég óta él csak a háznál, úgy fogadták be az itt lakók, mint ahogy Dominikát és kislányát, Jázmint is.
márc. 20
16:39
Vlagyimir Putyin: Az élelmiszer-megállapodás lejárta esetén Moszkva ingyen fog szállítani az afrikai rászorulóknak (HírTV)
Oroszország ingyenesen fog gabonát szállítani a rászoruló országoknak, ha megszűnne a fekete-tengeri élelmiszermegállapodás - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök hétfőn az Oroszország-Afrika a többpólusú világban című moszkvai nemzetközi parlamenti konferencián.
márc. 20
16:39
Újabb kirúgási kör jön az Amazonnál (Portfolio)
Újabb 9 ezer dolgozót bocsát el az Amazon a következő hetekben az előző körös, 18 ezer fős leépítést követően – közölte a vállalat vezérigazgatója a CNBC tudósítása szerint.

Keresés