Útjavítási munkák kezdődnek szombattól az M0-s autóút, valamint áprilistól az M31-es autópálya több szakaszán - közölte a Magyar Közút; a cég fokozott figyelmet kér az autósoktól.
A JPMorgan elemzői korábban három lehetséges forgatókönyvet vázoltak fel a Credit Suisse számára, ezek közül szerintük a legnagyobb esélye annak volt, hogy eladják a nagybankot - mint most kiderült, a felvásárlásos szcenáriót nem kultiválja sem a svájci vállalat, sem a vevőként fellépni vélt UBS.
Drónokkal szállítva is próbálnak cigarettacsempészek dohányárut bejuttatni az országba, de a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) járőrei egészen a légtérig folyamatosan ellenőrzik a zöldhatárt: hőkamerákkal figyelik az eget és a repülési pontokat is feltérképezik, így követik, majd földet érés után begyűjtik az érkező csomagokat.
Energiagazdálkodási szempontból számos nehézséget hozott a 2022-es év, és egyes problémákkal továbbra is szembe kell néznie a piacnak. De melyek lehetnek a legoptimálisabb megoldások, és milyen nemzetközi piaci trendek határozzák meg idén a témában a kereskedelmi, ipari és lakóépületek ágazatát? Az Eaton globális energiagazdálkodási vállalat honi l
Budapest is szerepel az amerikai Time magazin csütörtökön közzétett World's Greatest Places 2023 (A világ legnagyszerűbb helyei 2023) című, 50 turisztikai desztinációt kiemelő összeállításában.
Rendbe hozzák a KRESZ-parkot, a Dvořák sétány Néprajzi Múzeum és Magyar Zene Háza közötti szakaszát, valamint a léghajó környékét. Egy-két éven belül az új Nemzeti Galéria is megépül – ismertette érdeklődésünkre Gyorgyevics Benedek, a Városliget Zrt. vezérigazgatója.
Az építőipari termelés ugyan 2022-ben bővült 3%-kal, azonban az év második felében már voltak látható jelek a csökkenésre, ami januárban meg is mutatkozott. 2023 januárjában 5 év óta először 13%-kal kevesebb cég alakult az építőiparban, mint amennyi megszűnt. A februári cégalapítások száma szezonálisan a legalacsonyabb volt az elmúlt öt évben.
A figyelőszolgálatban részt vevő orvosok jelentései alapján csaknem 63 ezren fordultak influenzaszerű megbetegedéssel orvoshoz a múlt héten - közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) heti jelentésében csütörtökön.
Ismét tárgyalóasztalhoz ültek a tanárszervezetek és a kormány képviselői, miközben újabb sztrájk kezdődött az általános iskolákban. Most már a PSZ alelnöke is úgy látja, hogy a tiltakozó akciók kifulladóban vannak, ezért taktikát kell változtatniuk.
A FISH! eddig sem finomkodott, ha egy jelenséget vagy egy számára nem tetsző dolgot a szájára vett, de az új, Huszonkettő című dalában talán az eddigi legkeményebb társadalomkritika fogalmazódott meg. A hamarosan megjelenő nagylemezük felvezető dalához videót is készítettek, ami tovább erősíti a zenekar mondanivalóját.
A vastagbéltükrözés során ritkán a bélfal átfúródása (perforáció), vérzése léphet fel, illetve fertőzés elterjedéséhez, vagy bélelzáródás kialakulásához járulhat hozzá a vizsgálat.
Egyesek el sem tudnák képzelni az életüket egy-egy adott tartalom nélkül, míg mások túlértékeltnek találhatják ugyanazt az alkotást – vannak azonban olyan sorozatok, amelyeket a közönség nagy része egyhangúlag minőségi tartalomként értékel.
Nem sokan mernék megtenni, amit az egyik szamarai képviselő megtett Putyinnal szemben. Mikhail Abdalkin az orosz–ukrán háború egyéves évfordulóján hallgatta az orosz elnököt a számítógépe előtt, amikor valami egészen merészre vállalkozott.
William Martin nemrég a Silicon Valley Bank összeomlása által előidézett, és ezekben a napokban is formálódó bankválság "nagy shortolójaként" lett ismert. A stratéga most elmondta, hogy szerinte milyen következményei lesznek az SVB bedőlésének.
Tavaly átlagosan 5,1 százalékkal, az idén viszont már 14,5 százalékkal emelik a díjakat a bankok az infláció miatt. Az OTP már a hónap elején megemelte a szolgáltatásai árát, de április elsejétől a K&H és a Raiffeisen ügyfeleinek is többet kell fizetniük. Legkésőbb az Unicredit és a CIB emel árat, a két pénzintézetnél május 1-től emelkednek majd az
Drónokkal szállítva is próbálnak cigarettacsempészek dohányárut bejuttatni az országba, de a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) járőrei egészen a légtérig folyamatosan ellenőrzik a zöldhatárt: hőkamerákkal figyelik az eget és a repülési pontokat is feltérképezik, így követik, majd földet érés után begyűjtik az érkező csomagokat.
A nemzeti ünnepre reflektáló, egész stadionra kiterjedő élőképpel köszöntötték a bevonuló csapatokat a Puskás Arénában. A szurkolókon megint nem múlik.
Jellemzően napos, olykor fátyolfelhős, de csapadékmentes idő várható a hétvégén. A csípős reggelek után napról napra magasabbak lesznek a napi maximumok, vasárnap akár 19 Celsius-fok is lehet - derült ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos középtávú előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.
A biztonságpolitikai elemző szkeptikus az „Alibaba” kapcsán, Kínára való nyomásgyakorlásként is értelmezhető, hogy most jöttek elő a lelőtt drónnal a CNN-nél.
A tagállamok jogos határvédelmi erőfeszítéseit hibáztatni a földközi-tengeri halálesetekért tisztességtelen és helytelen megközelítés - mondta az Fidesz EP-képviselője az Európai Parlament olasz partoknál történt hajóbalesetről szóló vitájában.