Az egyre nagyobb alkuk miatt jó vételek is elérhetők a 30 millió alatti kategóriában a budapesti ingatlanpiacon – állapította meg a Balla Ingatlan ingatlanközvetítő hálózat.
Az Mfor.hu és a Privátbankár.hu által szervezett Klasszis Klub szintet lép. Míg eddig kizárólag online beszélgettünk neves hazai szakértőkkel, addig most már erre személyesen is lesz lehetőség. Az első ilyen alkalommal március 23-án, csütörtökön, amikor két kiemelt témát járunk körül: a banki, hitelezési környezetet és a ge
A Gazdaságfejlesztési Minisztérium felhívja a figyelmet, hogy a kisgyermekes szülők 2023. március 31-éig pályázhatnak a legfeljebb havi 40 ezer forintos bölcsődei támogatásra.
Csütörtökön is több végrehajtó tesz esküt a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar székházában, miközben Schadl, aki továbbra is a kar elnöke, előzetesben van. Kérdés, szabályosak-e így az eskük, és eljárhatnak-e végrehajtóként ezek az emberek.
Valkusz Milán, a Valmar zenekar énekese részletesen beszámolt a magánéletéről, hogy hány barátnője volt eddig, és hogy miért nem érdeklik a rajongócsajok: válaszai pedig elég megdöbbentők annak a fényében, hogy az énekes mekkora rajongótábort tudhat magáénak.
Bár tudjuk, hogy egészségtelen, mégis milliók rajonganak a különféle chipsekért. Nem is meglepő, hogy évek óta próbálják megfejteni a tökéletes burgonyaszirom titkát. Ezzel a recepttel ugyanis nagyon hasonló végeredményt érhetünk el, sőt talán még egy kicsit jobbat is, hiszen mellőzünk mindenféle ízfokozót, ügyelve az egészségünkre.
Péterffy Tamásról van szó, akinek bankját alig három hónappal azután jegyezték be, hogy a kabinet minden előzmény nélkül hozzányúlt a bankok különadójára vonatkozó rendeletéhez.
Magyarország újabb 105 tonnányi egészségügyi eszközt szállított Törökországnak, így segítve a sérültek ellátását a februári földrengést követően – jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter Ankarában.
Az MNB 14,9 millió forint bírságot szabott ki a BELTÁV Vagyonkezelő Kft.-re a piaci visszaélésekről szóló uniós rendelet megsértéséért. Bár a társaság az érintett kibocsátó egyik vezetőjével szoros kapcsolatban álló személynek minősült, mégsem jelezte a tőzsdei cégnek és a jegybanknak, hogy a kibocsátó értékpapírjaival kötött ügyletei meghaladták a
Klevei Anna mindössze fél esztendőn át volt angol királyné. Egy festmény alapján jegyezte el őt a király, de amikor személyesen találkoztak, VIII. Henrik hírhedten nagyot csalódott…
Az ajkamon, valamint a szájüregemben talált elváltozásokról a fogorvosom megállapította, hogy azok Fordyce-foltok. Ezek mennyire veszélyesek? Hallottam, hogy ezek egyfajta daganatok. Mekkora eséllyel lehet szövődményük? El lehet őket tüntetni?
Az összes magyarországi üzletét érintő beruházást jelentett be az Aldi Magyarország. A modernizáció során új húshűtőkkel látja el áruházait a vállalat, így nagyobb árukínálat lesz elérhető kisebb helyen. Változik az áruházak belső elrendezése is, valamennyi papír- és vegyi áru immár egy helyen lesz megtalálható - derül ki a cég közleményéből.
A Tufts Egyetem tudomása szerint Peruban mintegy 3500 fóka pusztult el a vírus következtében, és Kanadából, valamint Oroszországból is hasonló lesújtó hírek érkeztek.
Azonosítatlan repülő tárgyak formájában szondákat küldhet a Földre egy idegen anyahajó, hasonló stílusban, mint ahogy a NASA, mely kisebb hajókat használ a Naprendszer más bolygóinak felfedezésére.
Az Európai Unió Bizottsága hivatalosan is elindította a DiscoverEU 2023. évi tavaszi programját, amely 35 000 fiatal számára teszi lehetővé, hogy ingyenes vasúti jegy birtokában felfedezhessék Európát. DiscoverEU: jelentkezési időszak…
Meghalt az a kínai katonai orvos, aki leleplezte, hogy a kínai kormány húsz éve eltussolta az akut légúti megbetegedés (SARS-) járványt. A doktor, aki éveket töltött több alkalommal házi őrizetben, Pekingben hunyt el 91 éves korában – írta The Guardian című brit napilap. Csiang Jan-jong tüdőgyulladás és más betegségek következtében hunyt el szomba