2023. március 15. szerda

márc. 15
19:42
Madonna komoly krízisen megy keresztül, az alábbi módon próbál túllendülni rajta (Joy)
A 64 éves Madonnát nem érdeklik azok, akik a külseje miatt kritizálják.
márc. 15
19:45
Ebben bízhat a Fradi: három dolog is a zöld-fehérek mellett szól a Leverkusen ellen (Metropol)
A Ferencváros csütörtök este a Leverkusent fogadja a labdarúgó Európa-liga nyolcaddöntőjének visszavágóján.
márc. 15
19:45
Nagy János: A veszélyek korába léptünk, békére van szükség (hirado.hu)
Nagy János hozzátette: úgy látja, hogy a Vajdasági Magyar Szövetség sem fogja feladni a stratégiai céljait.
márc. 15
19:48
Magasabb fokozatba kapcsolnak az ügyvédek, hogy Terikének új otthona lehessen (Ripost)
A hazai ügyvédek szakértelmükkel is támogatják Terikét.
márc. 15
19:48
Egy friss kutatás kimutatta: az evészavarok kialakulása összefügghet a társkereső alkalmazások használatával (Femcafe)
Ami az online ismerkedést illeti, mind tudjuk: sajnos az emberek gyakran másnak akarnak látszani, mint akik valójában. Ez már első hallásra sem a legpozitívabb dolog, több következménye lehet viszont, mint gondolnánk.
márc. 15
19:48
Így telt a március 15-e a fővárosban (BorsOnline)
Sokan ünepeltek a fővárosban.
márc. 15
19:48
Csütörtök este a feje tetejére áll a fővárosi közlekedés: itt lesznek útlezárások (Life)
A megszokottnál sűrűbben közlekednek majd a közösségi közlekedés járatai a fővárosban a csütörtök esti Ferencváros–Bayer Leverkusen labdarúgó-Európa-liga nyolcaddöntő visszavágójához kapcsolódóan - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) kedden az MTI-vel.
márc. 15
19:51
Megpofozta a fiát, börtönbe megy érte egy nő (ATV)
Négy hónap börtönbüntetésre és 400 eurós (156 ezer forint) pénzbírságra ítélt a brüsszeli bíróság egy nőt, aki három évvel ezelőtt megpofozta akkor 12 éves fiát – írta a The Brussels Times című belga hírportál szerdán.
márc. 15
19:54
Félelem és reszketés a Földön - üldözöttek kálváriája 65 millió évvel ezelőtt (Promotions)
Holnaptól látható a magyar mozikban a 65, ami szerintem az utóbbi évek egyik legjobb dinós filmje lett - mégha sokan ezt nem is fogják díjazni
márc. 15
19:57
Szili Katalin: ma az igazság a béke oldalán áll (Demokrata)
A magyar bátorság, a hit és az elszántság előtt tisztelgünk.
márc. 15
19:57
120 éves a Nemzeti Sport – Európa vezető lapjai így köszöntötték az újságot (Mandiner)
„Az Nemzeti Sport mindig az emberek szívéhez szólt” – emelte ki a Nemzetközi Sportújságíró-szövetség elnöke.
márc. 15
19:59
„De ti még a Sátánnak is túl férgek vagytok” – Pankotai Lili is megtartotta idei „ünnepi beszédét” (Mandiner)
Az ellenzéki aktivista beszédéből az is kiderült, hogy ki vette el tőle a hazaszeretet érzését.
márc. 15
20:00
4 szakácskönyv, amit minden kezdőnek be kellene szereznie (Hamu és Gyémánt)
A konyhában való elindulás félelmetes lehet, ha az otthon főzött ételről alkotott elképzelésed egy zacskós leves és a mirelit sült krumpli. Akár fiatal felnőtt vagy, akár későn érő típus, ha kezdő vagy, egy egyszerű turmix elkészítése ugyanolyan ijesztőnek tűnhet, mint egy többlépcsős szülinapi torta receptje. De nem kell örökre beletörődnöd abba,
márc. 15
20:03
Legyetek büszkék arra, hogy szabadok akartok lenni! (hirado.hu)
A DK józan, hazafias európai politikát folytat, alapelvei egyszerűek: az ember szabad és erre a szabadságra vigyázni kell.
márc. 15
20:03
Zelenszkij elbocsátotta három ukrajnai régió vezetőjét (ATV)
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök rendeletben bocsátotta el Luhanszk, Odessza és Hmelnickij városok vezetőit – írja az Insider.
márc. 15
20:03
Peszkov: Az orosz-amerikai kapcsolatok „nagyon siralmas állapotban” vannak (Demokrata)
Nem történt csúcsszintű orosz-amerikai kapcsolatfelvétel a drónincidens ügyében.
márc. 15
20:06
„Senki nem vette elő a cipőjét, és nem ütötte az asztalt” – de azért mélyponton vannak az orosz-amerikai kapcsolatok a drónügy után (SzMo)
Nyikolaj Patrusev, az orosz biztonsági tanács titkára kijelentette, hogy Oroszország megkísérli a lezuhant amerikai drón roncsainak kiemelését a tengerfenékről. Elismerte: nem tudja, hogy ez megvalósítható-e.
márc. 15
20:09
Orbán Viktor Törökországba utazik (hirado.hu)
Orbán Viktor kétoldalú tárgyalásokat is folytat több türk tagállam elnökével..
márc. 15
20:09
Hatalmas pofonokat kapott ma a forint, este kezd magához térni (Portfolio)
Csúnyán ütik ma a forintot. Reggel erősödés látszott, 390 alatt kezdett, de dél környékére már 396-ra ugrott a jegyzés, ilyen gyenge utoljára február elején volt a forint. Délután megjárta a 400-as szintet is az euróval szemben, ami január közepe óta nem látott mélypont. A dollár ralizik az euróval szemben, a forinttal szemben 380 felett a jegyzés,
márc. 15
20:09
Varga Judit: A magyarság nemet mond az európai birodalom eszméjére (Demokrata)
A magyarság ragaszkodik véráldozattal kivívott szabadságához – mondta a miniszter.
márc. 15
20:12
Brexit – Az EP szerint az Egyesült Királyság megszegi a kilépési megállapodás szerinti kötelezettségvállalásait (hirado.hu)
A brit uniós kilépést követően elfogadott megállapodás rendelkezései közvetlen hatással vannak az Európai Unió és az Egyesült Királyság jogrendjére.
márc. 15
20:12
Európa-liga – Xabi Alonso: nagyon koncentrálnunk kell (m4sport.hu)
Nem fogják elkönnyelműsködni a visszavágót a németek, erről spanyol edzőjük is gondoskodni fog.
márc. 15
20:12
Hol tart ma a dízel? – Bmw X1 xDrive23d teszt (Autószektor)
Idejét sem tudom már, hogy mikor volt nálam utoljára dízel tesztautó, mikor fogtam meg utoljára a fekete töltőpisztolyt. Úgyhogy amikor megtudtam, hogy a harmadik generációs BMW X1-et xDrive23d hajtáslánccal kapom meg, nagy érdeklődéssel vártam, hogy mit tud mesélni 2023-ban egy modern dízel. Márpedig a mild hybriddel megtámogatott, 2,0 literes, 21
márc. 15
20:14
Utcai harcok Nápolyban: összecsaptak a rendőrökkel a frankfurti ultrák a BL-meccs előtt (m4sport.hu)
A tiltás ellenére több száz frankfurti ultra jelent meg Nápolyban, Atalanta-drukkerek siettek a segítségükre.
márc. 15
20:15
Négyéves ukrán kislányt erőszakoltak meg az oroszok (BorsOnline)
Egy anyára és kislányára támadtak rá a katonák.
márc. 15
20:15
Sokatmondó videó – Titokban férjhez ment az Exatlon szexi sztárja? (Metropol)
Az Exatlon szexi sztárját tavaly jegyezte el focista szerelme, akivel évek óta egy párt alkotnak. Kocsis Lilkó legújabb posztja felrobbantotta az internetet, csak úgy özönlenek a gratulációk!
márc. 15
20:15
Speciális célú élelmiszer- és tápszerösszetevőket fejleszt támogatással a Sole-Mizo vezette konzorcium (ProfitLine)
Tejfehérje-alapú, speciális célú élelmiszer- és tápszerösszetevőket fejleszt 996,44 millió forint európai uniós vissza nem térítendő támogatás felhasználásával a Sole-Mizo Zrt. vezette konzorcium.
márc. 15
20:15
Folytatódott a forint vesszőfutása - újra meg kell szokni a 400-as eurót? (Bank360 blog)
Nem ünnepelt a forint, nagy esés után újra 400 fölé került az euró árfolyama, és csak a nap végére ment vissza ez alá. Mi áll az elmúlt napok nagyon jelentős gyengülésének hátterében, és milyen lehet a folytatás?
márc. 15
20:15
Ukrán kormányzó: az orosz erők ismét lőtték Harkivot (Demokrata)
Az orosz lövedékek megrongáltak egy bentlakásos iskolát és egy lakóházat.
márc. 15
20:15
Orbán Viktor Törökországba utazik (Demokrata)
A miniszterelnök Törökország fővárosába, Ankarába utazik a Türk Államok Szervezetének csúcstalálkozójára.
márc. 15
20:15
Újabb népszerű F1-es helyszín jövője vált biztossá (Racing)
A mai napon hivatalossá vált, hogy 2027-ig biztosan lesz Forma-1-es Osztrák Nagydíj. A száguldó cirkusz vezetői egy 4 éves szerződést kötöttek a verseny promóterével, a Projekt Spielberg GmbH & Co KG-val. Nyugati szomszédunk 2014-ben tért vissza a Forma-1 vérkeringésébe. A versenyt a Spielbergben található Red Bull Ringen rendezik meg évről évre, a
márc. 15
20:16
Juhász Roland: bízom abban, hogy közösen újra megtaláljuk a sikerhez vezető utat (m4sport.hu)
Új edzőt nevezett ki csapata élére a MOL Fehérvár FC, ezzel kapcsolatban adott interjút Juhász Roland, az együttes sportigazgatója az M1-nek. A szakember ezen kívül beszélt a korábbi sikeredző Marko Nikolics kapcsán, és a hátralévő 10 sorsdöntő meccsről is elmondta véleményét.
márc. 15
20:17
Az elavult pálya, amit így hagynak, mert ettől különleges (Racing)
Amerika egyik legikonikusabb helyszíne kifejezetten a modern klasszikus ellentéte. Bármelyik pilótát kérdezzük, mindenki először az egyenetlen aszfaltot említi meg Sebring kapcsán, de általában a pozitív értelemben.
márc. 15
20:18
Felgyújtottak egy rendőrautót, törtek és zúztak a német szurkolók Nápolyban a Bajnokok Ligája nyolcaddöntő előtt (hirado.hu)
Komoly utcai összecsapások Nápolyban.
márc. 15
20:18
Ez komoly? Sokkoló üzenetet kapott Béres Anett (Ripost)
Az egykori valóságshow-hős nem hitt a szemének.
márc. 15
20:18
Csillagjegyek, akik egészen a főnöki székig jutnak (Glamour)
Sorozatunkban Ocskó Barbara asztrológus vezet be a téma rejtelmeibe. Ismerkedj meg az alapfogalmakkal, hogy aztán te magad is profin átlásd, hogy a csillagok mozgása milyen hatással van a személyiségedre. Legújabb cikkében arról ír, mely csillagjegyekből lesz a legjobb vezető.
márc. 15
20:18
Karácsony Gergely: „Eszünk ágában sincs alattvalónak lenni” (SzMo)
„Budapest, miként sok szabad magyar város, köztársaság. Budapest köztársaság és az is marad” - hangoztatta a főpolgármester a Szabadságmeneten.
márc. 15
20:18
Demcsák Zsuzsa elárulta, hogy nyitott-e már egy új szerelemre (Life)
Demcsák Zsuzsával sok minden történt az elmúlt időszakban. A gyönyörű műsorvezető kirobbanó formában van, magánélete azonban nem úgy alakult, ahogy azt eltervezte, ugyanis indiai férjével, Krishannal a válás mellett döntöttek.
márc. 15
20:18
Skandináv lottó: a nemzeti ünnep szerencsét hozott egy magyarnak? 120 millió forint volt a tét, és sokan szálltak harcba érte (Promotions)
A Szerencsejáték Zrt. megtartotta a 11. hét Skandináv lottó sorsolását, ami a nemzeti ünnepünk alatt sem maradhatott el.
márc. 15
20:21
Szombathelyen felavatták a legkisebb huszárokat (hirado.hu)
A Palotanegyedben izgalmas foglalkozásokkal várták a látogatókat, a Múzeumkertben interaktív játékokkal készültek.
márc. 15
20:21
A Skandináv lottó nyerőszámai a 11. héten (Pénzcentrum)
Kihúzták a Skandináv lottó 11. heti nyerőszámait. Lássuk, elvitte-e valaki az 120 millió forintos főnyereményt!
márc. 15
20:21
Szakad az olaj árfolyama a negatív hangulat közepette (TőzsdeFórum)
Szerda estére nagyobb mínuszba fordult az olaj árfolyama, a WTI több mint 7 százalékot esett. Az olaj árfolyama szerdán meredek esésekbe kapcsolt miután a világ tőzsdéin tovább fokozódtak a félelmek. A határidős árupiacokon is eluralkodott a pesszimizmus, a WTI több mint 7 százalékos mínuszba fordult, ezzel az olaj árfolyama 2021 decembere óta nem
márc. 15
20:21
Helsinki: Törökország döntött Finnország NATO-csatlakozásáról (ATV)
Törökország és elnöke, Recep Tayyip Erdogan meghozta a döntését Finnország NATO-csatlakozásáról, amelyet pénteken jelentenek be hivatalosan a finn elnök látogatásakor – közölte szerdán Helsinki.
márc. 15
20:21
Orbán Viktor Törökországba utazik (Mandiner)
A Türk Államok Szervezetének csúcstalálkozóján a miniszterelnök kétoldalú tárgyalásokat is folytat több türk tagállam elnökével.
márc. 15
20:24
Első gyermekét várja Lindsay Lohan (Mafab)
Lindsay Lohan (galériánkban) állapotos, a színésznő első közös gyermekét várja férjével, Bader Shammával.
márc. 15
20:27
Lázár János: Legyen béke, szabadság, egyetértés! (hirado.hu)
Lázár János szerint a törvény előtti egyenlőség – polgári és vallási értelemben – 2023-ban csorbát szenved Európában, Brüsszelben nem ugyanazzal a mércével mérik az egyik nép fiait, mint a másikét.
márc. 15
20:27
Zelenszkij elbocsátotta három ukrajnai régió vezetőjét (ATV)
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök rendeletben bocsátotta el Luhanszk, Odessza és Hmelnickij városok vezetőit – írja az Insider.
márc. 15
20:27
Nagy János: A magyar kormány nem fogja föladni a stratégiai céljait (Demokrata)
A világ a veszélyek korába került, a próbatételek végét még nem lehet látni.
márc. 15
20:27
Erdogan: „Tiszteletben tartjuk az általunk tett ígéretet” (Demokrata)
Helsinki szerint Törökország döntött Finnország NATO-csatlakozásáról
márc. 15
20:27
Az e heti Mandinerben a legilletékesebb beszél az energiahelyzetről (Mandiner)
Gázárról, akkumulátorgyárról, erőművekről beszélgetünk Lantos Csaba energiaminiszterrel, és azt is megtudjuk, félkegyelműek csinálják-e a magyar energiapolitikát.

Keresés