A változatos, vitamindús, tudatosan összeállított étrend, a rendszeres testmozgás és a minőségi, 8 órás alvás a leghatékonyabb módja annak, hogy elkerüljük a tavasszal jelentkező kimerültséget, más néven a tavaszi fáradtságot.
Bereczki Zoltán már egy ideje súlyos, elhúzódó gégegyulladással küzdött, azonban nemrég bejelentette, hogy leküzdötte a betegséget, és visszatér a színpadra rajongói legnagyobb örömére.
Templomok elleni támadások veszélyének gyanúja miatt a külügyminisztérium arra kéri a Bécsben tartózkodó magyarokat, hogy figyeljék a rendőrség tájékoztatását, és fokozott odafigyeléssel, óvatossággal járjanak el – közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium kétoldalú kapcsolatokért felelős államtitkára szerdán.
Egy kulcsember már távozott, másokról is pletykálnak, ahogy a csapaton belüli feszült hangulatról is. A Ferrari csapatfőnöke reagált az elmúlt napok híreire és a Scuderia felett mondott ítéletekre.
Habár Palvin Barbara szerelme idilli Dylan Sprouse-zal, az amerikai színész Los Angeles-i famíliájában igencsak puskaporos a hangulat. A jóképű filmcsillag ikertestvére, Cole ugyanis kiteregette a családi szennyest.
Potápi Árpád János emlékeztetett, hogy március 15-én a Kárpát-medencében, a diaszpórában mindenütt büszkén emlékeznek a márciusi ifjakra, akiknek tettei a mai napig is meghatározzák a sorsunkat.
Fotó: Daimler A Mercedes üzemi tanácsának vezetője, Ergun Lümali bírálta az Európai Bizottság Euro 7-es károsanyag-kibocsátási normával kapcsolatos terveit. "Az indulás dátuma irreális" - mondta Lümali. A jelenlegi terv szerint a szabályok a személygépkocsikra és a kishaszonjárművekre vonatkozóan 2025 közepétől lépnének életbe. Lümali szerint a műs
Csúnyán ütik ma a forintot. Reggel erősödés látszott, 390 alatt kezdett, de dél környékére már 396-ra ugrott a jegyzés, ilyen gyenge utoljára február elején volt a forint. Délután megjárta a 400-as szintet is az euróval szemben, ami január közepe óta nem látott mélypont. A dollár ralizik az euróval szemben, a forinttal szemben 380 felett a jegyzés,
Van-e felelőssége a NATO-nak abban, hogy az ukrajnai konfliktusból végül háború lett? Miért változott meg idővel az oroszok Nyugat-stratégiája, és miért rúgták fel a status quo-t? Az ukrajnai háború katonapolitikai előzményeit elemeztük műsorunkban.
Ugyan nemrégiben hivatalossá vált, hogy a Red Bull nem fogja eladni az AlphaTaurit, de Dr. Helmut Marko szerint a faenzaiaknak rengeteg mindenben kell fejlődniük. Az utóbbi hetek egyik legmeglepőbb híre az volt, amikor számos sajtóorgánum arról számolt be, hogy a Milton Keynes-i istállónak meg kell válnia a testvércsapatától. Azonban nem sokkal a h
A feltörekvő piaci devizák közül a forint esett a legnagyobbat a Bloomberg napközbeni beszámolója szerint, miután a BNP Paribas a forint gyengülésére játszó pozíció felvételét ajánlotta az ügyfeleknek. A forint esésében tehát szerepet játszik, hogy az alacsony hazai likviditás (a mai munkaszüneti nap) miatt könnyebben mozdul az árfolyam, a nemzetkö
Ruszó Tibi mindössze 16 éves volt, amikor Balogújfaluból, nagyon szerény körülmények közül berobbant az X-Faktor stúdiójába. A versenyt végül meg is nyerte, azonban az ezzel járó pénzjutalomból mára már semmi sem maradt. A koronavírus alatt ugyanis megállt az élet: nem voltak fellépések, a család pedig kénytelen volt felélni a félretett pénzt számo
Csúnyán ütik ma a forintot. Reggel erősödés látszott, 390 alatt kezdett, de dél környékére már 396-ra ugrott a jegyzés, ilyen gyenge utoljára február elején volt a forint. Délután megjárta a 400-as szintet is az euróval szemben, ami január közepe óta nem látott mélypont. A dollár ralizik az euróval szemben, a forinttal szemben 380 felett a jegyzés,
Amióta III. Károly - édesanyja, Erzsébet királynő halála után - király lett, több új fejezet is megnyílt az életében. Kétségtelen, hogy a koronázási ceremónia lesz a legnagyobb mérföldkő, de a mostani a legszebb mind közül.
Valós kapcsolataink, mentális egészségünk rovására mehet, ha túlságosan beleéljük magunkat abba az illúzióba, amit a közösségi média erősen táplál, hogy a celebekhez fűződő kapcsolatunk nem egyoldalú.
A kiegészítő takarmányok vagy előkeverékek elsősorban nem az állatok energiával és fő tápanyagokkal való ellátására összpontosítanak, hanem speciális összetevők beépítésével támogatják őket. A takarmányiparban a legidőszerűbb témák a funkcionális takarmányok, az alternatív fehérjék, az abraktakarmány és a takarmány-adalékanyagok.
Különösen veszélyesek az óceánokba jutó mikroműanyagok, mivel azok nemcsak a vizet szennyezik, hanem a tengeri élőlényeket is mérgezik. Határozott intézkedések nélkül 2040-re háromszorosára nőhet a világ óceánjaiba kerülő műanyag mennyisége. A becslések szerint 2019-ben 171 ezer milliárd műanyagrészecske volt már az óceánok vizében. A tengerek műan
Az ukrajnai születésű, de magyar színekben versenyző jégtáncost, Szemko Danijil Leonyidovicsot szúrt sebbel szállították kórházba Moszkvában – írta meg az Index a Mandiner cikke alapján.
Hidvéghi Balázs szerint ahhoz, hogy ne történhessenek újabb emberi tragédiák a Földközi-tengeren, alapjaiban kell megváltoznia Európában a migrációhoz való hozzáállásnak.