Az összeomlott kaliforniai óriásbank betéteseinek kártalanításáról a pénzügyminiszter, a Fed elnöke és a betétbiztosítási szervezet elnöke adott ki közleményt. A részvényesek és a fedezetlen kötvények tulajdonosai azonban pórul jártak.
Idén először a március 18-19-i hétvégén nyílik meg a Pesti alsó rakpart egy szakasza: a gyalog, kerékpárral vagy rollerrel közlekedők autómentes környezetben használhatják a Margit híd és a Közraktár utca közötti rakpartot – közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) hétfőn az MTI-vel.
A francia szenátus elfogadta vasárnapra virradóan a vitatott nyugdíjreformot: az ellenzéki, jobboldali többségű felsőházban 195 szenátor szavazott igennel 112 nem ellenében. Néhány órával korábban már hetedik alkalommal tiltakoztak országszerte százezrek a nyugdíjkorhatár 62-ről 64 évre emelése ellen.
Az Egyesült Királyság kormánya hétfőn bejelentette, hogy az HSBC Holdings vállalta a pénteken csődbe ment, amerikai technológiai startupokra összpontosító Silicon Valley Bank brit ágának megvásárlását - számolt be a CNBC. A Bloomberg azt írja, 1 fontért veszi meg a tevékenységet a brit bank.
A KSH adatai szerint 2022 decemberében átlagosan 304 510 forintba került egy autóvezetői tanfolyam Magyarországon, ami 23,1 százalékkal több, mint egy évvel korábban. 2021 végén még csak valamivel több mint 247 ezer forintot kellett kifizetni a tanfolyamért. Ebbe azonban csak az alap órákat és óradíjakat számolják bele, a további vezetéseket és a v
Az MNV Zrt. az ingatlan értékesítéseket 2015. szeptemberétől a transzparenciát és a nyilvánosságot biztosító Elektronikus Aukciós Rendszeren (a továbbiakban: EAR) keresztül bonyolítja le. Az EAR az MNV Zrt. honlapján keresztül bárki számára elérhető, a felületen meghirdetett és licitálás alatt álló ingatlanokról az érdeklődők részletesen tájékozódh
A Goldman Sachs szerint a következő, márciusi ülésen az amerikai jegybank nem fog kamatot emelni a bankrendszerre helyeződő nyomás miatt. A március ülésre eddig a Goldman is és a piac s 25 bázispontos kamatemelést árazott. A piac nem ért egyet a Goldman véleményével, a befektetők továbbra is kamatemelést áraznak jövő szerdára.
Ukrajna és Románia megállapodott abban, hogy megvizsgálják a Duna partján fekvő csatornák mélységét, amelyeket Kijev mezőgazdasági áruk exportálására használ a forgalom növelése érdekében – közölte az ukrán helyreállítási minisztérium.
Az SVB bedőlése után rendkívül gyorsan kezdtek változni az események a hétvégén. Míg pénteken a tőzsdék jelentős mínuszban zártak egy esetleges bankválságtól való félelem miatt, addig az amerikai indexek kilőhetnek ma, miután a kamatemelési várakozások jelentősen átalakultak a hétvége eseményeinek fényében. A bankrendszerre leselkedő kockázatok mia
Változik a vonatok, a buszok és a HÉV-szerelvények közlekedési rendje a MÁV-Volán csoport járatainál március 15-én, az 1848-1849-es forradalom és szabadságharc évfordulóján - tudatta a Mávinform hétfőn az MTI-vel.
Az utolsó teljes NASCAR-szezonját futó Kevin Harvick az élen haladva rosszul döntött a verseny végi sárga zászlónál, a jobb tapadásban bízva kettő helyett mind a négy kerekét lecserélte a bokszban, ám a hosszabb kiállással járó húzás nem jött be. William Byron duplázott, egymás után másodszor nyert. Phoenixben a csúcskategória versenyének első rész
A Minden, mindenhol, mindenkornak ítélte oda az amerikai filmakadémia a legjobb film Oscar-díját. A vasárnap este a Los Angeles-i Dolby Színházban megrendezett díjátadó ceremónián Daniel Kwan és Daniel Scheinert filmje hét Oscar-díjat nyert el.
A hírek szerint hedge fundok felajánlották, hogy 60 centért hajlandóak lennének átvenni a Silicon Valley Banknál (SVB) rekedt startupbetéteket – számol be a hírről a Reuters a Semafor értesüléseire hivatkozva.
A kormány a nemzetgazdaság egésze szempontjából kiemelkedő fontosságot tulajdonít a logisztikai és közúti fuvarozási ágazatnak, amely a magyar gazdaság fontos, megkerülhetetlen eleme. Ez az ágazat a GDP 5 százalékát, míg a foglalkoztatottak 4 százalékát adja, mintegy 130 ezer család megélhetését biztosítva - írta közleményében a Gazdaságfejlesztési
A történelem során rengeteg híres festményen fedeztek fel rejtett üzeneteket. Nem véletlen, hogy egy-egy történelmi alkotás előtt hosszú időig is el lehet időzni: mindig lehet valamilyen új részletet felfedezni. A művészek ráadásul gyakran szándékosan rejtettek üzeneteket a festményekre. Némelyik jól kivehető, máshol mikroszkópra van szükség, de el
Egyre nagyobb hullámokat vet az Atlanti-óceán mindkét partján a Szilícium-völgy technológiai cégeinek bankja, az SVB összeomlása. Az amerikai pénzügyminiszter közölte: azon dolgoznak, hogy ne terjedjen tovább a válság. A brit kormány a hazai tech-ágazatot akarja megmenteni.
Változik a vonatok, a buszok és a HÉV-szerelvények közlekedési rendje a MÁV–Volán csoport járatainál március 15-én, az 1848-1849-es forradalom és szabadságharc évfordulóján – tudatta a Mávinform hétfőn az MTI-vel.
Vasárnap bedőlt a New York-i Signature Bank is. Az amerikai kormány rendkívüli, bankpánikot megelőző intézkedéseket hozott. A pénzügyminiszter szerint a helyzet eltér a 2008-astól, az amerikai bankrendszer biztonságos és jól tőkésített.
A lakásban, kisebb családi házban élők számára állandó problémát jelenthet, hogy a meglévő bútorokon és tárgyakon kívül nemigen van arra lehetőség, hogy hosszabb-rövidebb ideig bármit is tároljanak. Pedig beüthetnek váratlan események, mint például öröklés, amikor gyorsan el kell helyeznünk, amit nekünk szánt a szerettünk, de költözés vagy felújítá
Megvásárolta a csődbe jutott amerikai Silicon Valley Bank brit érdekeltségét az HSBC. A londoni központú globális bankóriás a hétfői bejelentés szerint egy font jelképes összegért vette át az ellenőrzést a Silicon Valley Bank (UK) Ltd. felett.
A tesztsorozat egyik lépéseként már átkelt egy trolibusz önjáró üzemmódban a Lánchídon, a BKK egyelőre az üzemi tesztek eredményét elemzi, az esetleges új járatokról csak ezután dönt.