Erősödött a forint árfolyama hétfőn kora reggel a péntek esti szintekkel összevetve. Az euróért, a dollárért és a svájci frankért is kevesebbet kell fizetnünk.
Hugh Grant nyilvánvalóvá tette az Oscar-gálán, hogy semmi kedve ott lenni az eseményen, ám ezt azért nem kellett volna. A színész az est egyik riporterének kérdésére elképesztően mogorva válaszokat adott.
Magyar idő szerint március 13-án hajnalban tartották a 95. Oscar-gálát. A tavalyi káoszt elkerülve, idén a szervezők a rutinos Jimmy Kimmelt kérték fel a díjátadó lebonyolítására. A magyar nézők számára örömteli hír volt, hogy több év után először élőben lehetett követni a Disney+-on a hajnali kettőkor kezdődő díjátadót, ami végül tartogatott pár m
Erősödött a forint árfolyama hétfőn kora reggel a péntek esti szintekkel összevetve. Az euróért, a dollárért és a svájci frankért is kevesebbet kell fizetnünk.
Ferenc pápa közölte, hogy előkészületek folynak egy Kirill orosz pátriárkával való jeruzsálemi találkozó megrendezésére - jelentette a RIA Novosztyi hírügynökség Leonyid Szevasztyjanovra, az orosz ortodox Óhitűek Világszövetségének elnökére hivatkozva, aki levelezésben áll a katolikus egyházfővel.
Júniusban távozik Almássy Gabriella, az Union Biztosító elnök-vezérigazgatója a társaság éléről. Lemondását a Vienna Insurance Group - amelynek az Union is a tagja - tudomásul vette, utódlásáról legkésőbb júniusig döntés születik - közölte a biztosító csütörtökön az MTI-vel.
Ugyan műtét miatt a Haas dán pilótája, Kevin Magnussen nem tudott részt venni az idei Daytonai 24 óráson, azért nem zárkózott el attól, hogy az F1-en kívül is versenyezzen.
A világhírű motivációs tréner a Papp László Sportarénában elárulta, négy gyermekük mellé épp egy ötödik örökbe fogadását tervezik feleségével. Mert az álmok igenis valóra válhatnak.
Az EU újra és újra bizonyítja, hogy képes alkalmazkodni az új körülményekhez. Sőt, gyakran a legnehezebb időszakok eredményezik a legjelentősebb fejlődést. Különösen igaz ez a gazdasági és monetáris uniónkra.
Rihanna nem egy, nem kettő, hanem három öltözéket is viselt a 95. Oscar-gálán, igaz, az egyikben csak besétált a díjátadó helyszínére. Az énekesnőt videóra is vették, amint egy szürke Eagles-pólóban, fekete Vans tornacipőben, olajzöld vödörkalapban, hozzáillő táskával, napszemüvegben és hatalmas arany karika fülbevalóval a fülében sétált be a Los A
A Randstad a „Hr Trends 2023” közel 250, döntően közép- és nagyvállalat részvételével zajlott kutatásból kiderült: vezetők csupán 41%-a számít a cége nettó árbevételének növekedésére – szemben a tavalyi 61%-kal; a megkérdezettek többsége úgy gondolja, hogy az év legtöbb fejtörést okozó problémái az infláció miatt megnövekedett bérköltségek (71%
A jobb eredményekhez hozzásegítő termesztéstechnológiai tanácsok és hasznosítható gyakorlati tapasztalatok is elhangzottak a Nunhems Hungary Kft. által szervezett legutóbbi hagymaklubban, Martfűn. Az előadások után azt is megtudtuk, hogy ki kapta az idén a Nunhems-fajtákkal elért legjobb termésátlagért járó vándorserleget.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Michelle Yeoh kapta a legjobb színésznőnek járó díjat a 95. Oscar-gálán vasárnap este, ezzel ő lett az első ázsiai származású nő, aki elnyerte a filmszakma legjelentősebb elismerését.
Olyannyira, hogy már az első képek/grafikák is megjelentek az interneten a Xiaomi MS11-ről, aminek már 2024 második felében megkezdődhet a tömeggyártása. Lei Jun, a Xiaomi a társalapítója a hetekben jelentette be Kína éves, parlamentális ülésén, hogy csak 2022-ben, több mint 3 milliárd yuant fektettek be EV vállalkozásukba. Majd hozzátette: minden
Egy szinttel gyengébb a hazai deviza az euróval szemben, mint volt egy hete. A 382-es szintig gyengült a múlt hét végére a forint az euró ellenében a bankközi devizapiacon, erről a szintről indítja a hetet is.
A Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács ügyvezető igazgatója szerint az Európai Unióban két hónapja csökkennek a tejfelvásárlási árak, és vannak tejfeleslegek. Ez okozza itthon a vaj és a sajt árának csökkenését, a hazai felvásárlási árakat ugyanis szerződések rögzítik.
Minden betétes pénzét garantálja az amerikai kormányzat, akinek megtakarítása az összeomlott Silicon Valley Banknál volt, és egy kisebb regionális banknál is hasonlóképpen jár el - jelentette be vasárnap este az amerikai pénzügyminiszter, a jegybank szerepét betöltő Federal Reserve (Fed) és a betétbiztosítási szervezet elnöke.
Akár a kocsiról is kaphatunk otthoni áramot, hogy áthidaljunk áramszüneteket vagy kritikus infrastruktúra-leállásokat. Ezt természetesen a villanyautók kétirányú töltőberendezéseivel lehetne kivitelezni – írja a The Engineer egy készülőfélben lévő tanulmány alapján. A munkát arról a kutatásról készítik, ami az EV-k otthoni felhasználását vizsgálja