2023. március 11. szombat

márc. 11
8:36
A fél országra másodfokú riasztást adott ki a meteorológia (Infostart)
Erős széllökések veszélye miatt másodfokú (narancs) riasztást adott ki kilenc vármegyére is szombatra az Országos Meteorológiai Szolgálat.
márc. 11
8:36
Zala két keréken: közel félmilliárdot költenek a zalai településeket összekötő kerékpárút megépítésére (Magyar Hírlap)
3,1 kilométer hosszan épül aszfaltozott kerékpárút a kivitelezésre adott 200 nap alatt, az építkezés folytatása a Lentit, Kerkateskándot, Szécsiszigetet és Csömödért érintő, már elkészült több mint 10,3 kilométeres kerékpárútnak.
márc. 11
8:39
Beiktatták hivatalába a kínai miniszterelnököt (Demokrata)
Li Csiang a korábbi sanghaji párttitkárt, Li Kecsiangot váltja a miniszterelnöki poszton.
márc. 11
8:39
Leszakadt faágak, kidőlt fák nehezíthetik a közlekedést (Magyar Nemzet)
Szombat reggeli közlekedési információk.
márc. 11
8:39
Kisteleki akkugyár: az MMM-es képviselő is hangulatkeltést sejt a botrány mögött (Telex)
Sajtóhírek szerint a kisteleki önkormányzat úgy adott volna el földterületet, hogy azt sem tudták, az oda tervezett 500 milliárdos akkumulátorgyár milyen veszélyeket rejt. A testület tagjai azonban mást mondanak.
márc. 11
8:42
Kiadták a riasztást: kilenc vármegyében is veszélyes széllökések várhatók (vg.hu)
Markáns hidegfront vonul át az ország fölött, az északnyugati szél sokfelé viharossá fokozódik.
márc. 11
8:42
„Van olyan tanodás gyerek, akinek hónapok óta nincs matektanára” – a 8. kerületben civil szervezet próbál csodát tenni (SzMo)
A Láthatatlan Tanoda azért jött létre, hogy esélyt adjon a hátrányos helyzetű gyerekeknek a kitörésre. De azt látják, hogy a széteső közoktatási rendszer miatt a felvételi előkészítőnél lassan már a szorzótábláig kell visszamenni.
márc. 11
8:44
Beiktatták a kínai miniszterelnököt (vg.hu)
.
márc. 11
8:45
Megrázó: végzett magával egy tinilány egy budapesti iskolában (BorsOnline)
Öngyilkos lett a 12 éves lány.
márc. 11
8:45
Fizetős lett a Wise-ról Revolutra utalás (Portfolio)
A Kiszámoló blog ír arról, hogy fizetős lett a Wise-ról Revolutra való utalás.
márc. 11
8:45
Idős asszony tűnt el Zuglóból, nagy erőkkel keresi a rendőrség (Metropol)
A 76 éves nő orvosi segítségre szorulhat, a budapesti rendőrök jelenleg is keresik.
márc. 11
8:45
Dobrev: Hosszú idő után először fogok egy színpadon beszédet mondani Gyurcsány Ferenccel (Mandiner)
Beharangozta március 15-ét a DK-s politikus.
márc. 11
8:48
Közeledik a matematika világnapja - itthon 7 helyszínen lesznek programok (Ripost)
Matek az utcán címmel lesznek programok a pí világnapján.
márc. 11
8:48
Válása utáni időszakáról vallott Németh Kristóf (Life)
A színész nem tagadja, hogy amikor első házassága zátonyra futott, egy cseppet sem volt könnyű időszak számára az elválást követő időszak.
márc. 11
8:48
Egy plusz bolygó, és vége a földi életnek (Magyar Hírlap)
A másik rejtély az a szakadék, amely a Mars és a Jupiter Naptól való távolsága között húzódik.
márc. 11
8:48
A méhek lineáris tájelemek követésével tájékozódnak (Magyar Mezőgazdaság)
Az már több kutatásból kiderült, hogy a méhek intelligenciája kimagasló a rovarok szintjén. Kiváló tájékozódási képességük részben szaglásuknak köszönhető, de polarizált fények mintázatára és egy-egy tájékozódási pontra is hagyatkoznak olyankor, illetve a Föld mágneses mezejét is érzékelik. Ahhoz például, hogy visszataláljanak a kaptárhoz, szabályo
márc. 11
8:51
Tragikus hír érkezett a határról, rengetegen menekülnek (ATV)
Az ukrán-magyar határszakaszon 6106-an léptek be Magyarországra pénteken, a román-magyar határszakaszon belépők közül pedig 4692-en nyilatkoztak úgy, hogy Ukrajnából érkeztek - tájékoztatta az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) szombaton az MTI-t.
márc. 11
8:51
Tiltakozást váltott ki a korzikai nyelv betiltása a francia szigeten (444.hu)
150 ezren beszélik az olaszhoz nagyon hasonlító nyelvet.
márc. 11
8:51
Meglepő kijelentés Ferenc pápától: Megteheti az egyház, amire már régóta várnak (Nyugati Fény)
Eljött az idő.
márc. 11
8:51
Magyarországra látogat a BIS vezérigazgatója (BitcoinBázis)
A Budapesti Corvinus Egyetemen kerül megrendezésre A jegybankok új korszaka a feltörekvő piacokon című nemzetközi konferencia, ahol tiszteletbeli doktori címet
márc. 11
8:51
Közlekedő Tömeg Egyesület: A vármegyebérlet több tízmilliárdos lyukat üthet a tömegközlekedési büdzsén (Telex)
Úgy látják, hogy a német és osztrák hasonló bérleteket hátrányait kombinálja a magyar.
márc. 11
8:54
Durva vád: az oroszok szerint Ukrajna mentőautókban szállítja a lőszert (vg.hu)
Moszkva szerint ezzel a kijevi erők súlyosan megszegik a nemzetközi egyezményeket.
márc. 11
8:54
Tavasszal virágzó növények a kertben (Agrofórum)
A tavasszal virágzó növények az év első olyan növényei, amelyek a sivár téli hónapok után némi színpompával örvendeztetnek meg bennünket. Olvasson tovább, és ismerje meg a 15 legszebb tavasszal virágzó növényt!
márc. 11
8:54
Figyelmeztet a Nébih: veszélyben a magyar gyerekek, fulladást okozhat az itthon is kapható finomság (Promotions)
Veszélyesek lehetnek ezek a termékek, a Nébih komoly dologra hívta fel a figyelmet.
márc. 11
8:54
Legyen ez végre a szív Oscarja! – Megtippeljük a holnap éjszakai gála díjait (WMN)
Nem lehetne idén azokat a filmeket díjazni, amelyek segítenek embernek maradni ezekben a megtépázott, bizonytalan, nyomasztó időkben?
márc. 11
8:54
4 veszélyes szépségápolási termék, amit mégis használunk (Hamu és Gyémánt)
Habár a tudatos bőrápolás korát éljük, és rengten nő ügyel arra, hogy a lehető legjobb minőségű termékekkel kényeztesse arcát, a sminkek felett azonban könnyen elsiklik a figyelmünk. Hajlamosak vagyunk figyelmen kívül hagyni néhány kedvenc és leggyakrabban használt szépségápolási termékünk káros összetevőit. De melyek a legveszélyesebb szépségápolá
márc. 11
8:57
Elképesztő: 2 millió forintért adta el a Disney-mesekönyveit egy budapesti édesanya a neten (Blikk)
Érdemes átböngészni a padlást, átnézni a gyerek régi könyveit, mert kész vagyonok lapulhatnak a polcon.
márc. 11
8:57
Újratervez Izraelben, és beverekedné magát Marco Rossi válogatottjába (Magyar Nemzet)
Koszta Márk megtalálta a számítását Izraelben, és még nem tett le a gyerekkori álmáról.
márc. 11
9:00
Marhahús volt nála Indiában, megölte a feldühödött tömeg (vg.hu)
A teheneket védő egyes önjelölt hindu igazságosztó csoportok maguk igyekeznek betartatni a törvényt, amióta Narendra Modi miniszterelnök hindu nacionalista kormánya 2014-ben hivatalba lépett.
márc. 11
9:00
Macronnal tárgyal Orbán Viktor hétfőn Párizsban (SzMo)
A megtárgyalandó témák között az aktuális európai ügyeket, az ukrajnai háborút, az európai versenyképességet, az energiaügyeket és az európai védelmi ipar helyzetét emelték ki.
márc. 11
9:03
Szijjártó Péter a nagyobbik kisfiáról: Petikéből már Peti lett (Blikk)
Szijjártó Péter külügyminiszter, de büszke apuka is egyben. Az este egy szülinapi tortáról kirakott képhez özönlenek a gratulációk a Facebook-oldalán.
márc. 11
9:03
Nagyon különös fotó látott napvilágot Márki-Zay Péterről (ATV)
Ezredessel fotózkodott Márki-Zay Péter.
márc. 11
9:03
Prosztatarák miatt műtötték, de már ismét játszik Reviczky Gábor (Mandiner)
Nincs áttét a szervezetében, de még hosszú út áll előtte a teljes gyógyulásig, valószínűleg sugárkezelést kap – írja az RTL.hu.
márc. 11
9:09
Időjárás: pusztító szélvihar tombol, kilenc vármegyére másodfokú riasztást adtak ki – A hidegfront nem akar távozni (Blikk)
Szombatra egy markáns hidegfront hoz viharos északnyugati szelet, több fokos lehűlést. A maximumok mindössze 6 és 11 fok között alakulnak. Az erős széllökések veszélye miatt másodfokú (narancs) riasztást adott ki kilenc vármegyére is szombatra az Országos Meteorológiai Szolgálat.
márc. 11
9:09
Az oroszok szegény családoknak adják át Zelenszkij tengerparti luxusvilláját (Mandiner)
Még 2013-ban vásárolták az ingatlant, amikor az ukrán elnök még színészkedett, igaz, a tengerparti házat 2014, a Krím orosz megszállása óta nem látogatták.
márc. 11
9:09
Gyilkos zónává vált Bahmut a britek szerint, Ukrajna a norvégoktól kap légvédelmi rendszert (Telex)
Hírfolyamunk az orosz-ukrán háborúról.
márc. 11
9:12
Visszaengedik Wimbledonba az oroszokat és a fehéroroszokat?! (Magyar Hírlap)
Minden valószínűség szerint újra versenyezhetnek az orosz és a fehérorosz teniszezők a sportág legfontosabb tornáján.
márc. 11
9:15
Ejtették a világ egyik legjobb italát, hogy Brad Pitt pezsgőjét vedelje Hollywood az Oscaron – Vajon, hogy ízlik Angelina Jolie-nak? (Blikk)
Javában zajlik az 95. Oscar-gála díjátadójának előkészítése. A szervezők már azt is bejelentették, hogy Brad Pitt rozé pezsgője, a Fleur de Miraval lesz az ünnepség hivatalos itala.
márc. 11
9:15
Csutiék paradicsomi utazása katasztrófába fulladt (Metropol)
Bármennyire gyönyörű volt a nyaralás, a vállalkozónak és szerelmének nagyon döcögősen sikerült Magyarországra jutnia.
márc. 11
9:15
A pattanásos, zsíros, aknés bőr kezelése (WebBeteg)
Az akne, amely a zsíros bőrön kialakuló pattanásokat jelenti, nagyon gyakori betegség. Kialakulásában több tényező együttesen vesz részt, ennek megfelelően a kezelés során is több támadásponton normalizálják a bőr pórusait.
márc. 11
9:15
Lettország megvonta a támogatást az oroszokkal és fehéroroszokkal együtt versenyző sportolóitól (ProfitLine)
A Lett Olimpiai Bizottság (LOK) megvonta az állami támogatást öt sportolótól, akik olyan versenyeken indultak, amelyen oroszok és fehéroroszok is részt vettek.
márc. 11
9:15
Egy magyarnak csodahétvégét hozott Fortuna: 116 milliót nyert az Eurojackpoton (Pénzcentrum)
Tegnap este kihúzták az Eurojackpot 2023/10. heti, pénteki nyerőszámait. Telitalálat nem született, egy magyar játékos viszont bruttó 116 millió forintot nyert 5+1 találattal.
márc. 11
9:15
A brit kormány az olimpia legnagyobb szponzorainak írt levelet, hogy segítsenek megakadályozni, hogy az oroszok propagandára használhassák a játékokat (444.hu)
Többek közt a Coca-Cola, az Intel, a Samsung és a Visa vezérigazgatói kaptak levelet a brit kulturális minisztertől.
márc. 11
9:15
Bondár Anna párosban is búcsúzott (Demokrata)
A kettős Danielle Collinsszal és Peyton Stearnsszel csapott össze pénteken, és két sima szettben, bő egy óra alatt szenvedett vereséget.
márc. 11
9:15
Felrobbant a kommentszekció: Nagyon felbőszítette a magyarokat Orbán kijelentése (Nyugati Fény)
Megmondták a tutit.
márc. 11
9:18
Itt az összes elektromos modell, amivel a Volkswagen készül (Autónavigátor)
Lassan egy éve új vezérigazgatója van a Volkswagennek, és Thomas Schäfer szerencsére viszonylag nyíltan beszél a márka jövőbeli terveiről, el
márc. 11
9:18
Gitáros fiú bajusszal – Alig felismerhető a 16 éves Kozso (BorsOnline)
Meglepő képet osztott meg magáról Kozso.
márc. 11
9:18
Másodfokú riasztást adott ki a meteorológiai szolgálat a viharos szél miatt (Life)
Erős széllökések veszélye miatt másodfokú (narancs) riasztást adott ki kilenc vármegyére is szombatra az Országos Meteorológiai Szolgálat.
márc. 11
9:18
Autózók figyelem! Már kilenc megyére adtak ki riasztást a veszélyesen erős szél miatt (Autószektor)
Képünk illusztráció A meteorológiai szolgálat az erős széllökések veszélye miatt másodfokú riasztást adott ki Győr-Moson-Sopron, Veszprém, Somogy, Komárom-Esztergom, Fejér, Pest, Bács-Kiskun, Jász-Nagykun-Szolnok és Csongrád-Csanád vármegyékre. Itt a várt legerősebb széllökések meghaladhatják a 90 kilométer/órát. Esőfokú (citromsárga) riasztás van
márc. 11
9:21
Két közvélemény-kutató is a magyarok hangulatának javulását és a Fidesz nagy előnyét mérte (Mandiner)
A Nézőpont és a Medián szerint is a DK a legerősebb ellenzéki párt, az előbbi intézet szerint a Mi Hazánk a harmadik, utóbbi azt mérte, hogy a Momentum.

Keresés