2023. március 10. péntek

márc. 10
18:17
Rétvári Bence: gyermekeink biztonsága a legfontosabb (Demokrata)
„Minden szülőnek segítséget nyújtunk, aki úgy érzi, hogy gyermeke veszélyben van.”
márc. 10
18:21
A Kárpát-medencében töltene be vezető szerepet a legnagyobb hazai takarmánygyártó (Privátbankár)
A következő években az állattartás súlypontja Nyugat-Európából áthelyeződik Kelet-Közép-Európába, ahol az állattartás koncentrálódásával egyre nagyobb igény lesz a nagyüzemi, jó technológiával előállított, minőségi tápokra.
márc. 10
18:21
Indul a roham a legújabb magyar csodabefektetésért: tényleg annyira megéri? (Pénzcentrum)
Március 17-től új eurós lakossági állampapírt lehet vásárolni EMÁP néven. Gyakorlatilag ezzel egy időben kivezetésre kerül a jelenleg elérhető inflációkövető Prémium Euró Magyar Állampapír (PEMÁP). De hogyan járunk jobban: vásároljunk most még a jelenleg elérhető papírból, vagy várjuk meg az új indulását? A Bankmonitor szakértői elemezték a helyzet
márc. 10
18:21
Megvan a kormány megoldása a megnövekedett energiaigényre (ATV)
Akár három és fél milliárd köbméterrel is növelheti Magyarország éves gázfogyasztását a tervezett három új gázerőmű - nyilatkozta híradónknak Holoda Attila. Az energetikai szakértő ezt annak kapcsán mondta, hogy Orbán Viktor csütörtökön bejelentette: új gázerőművekkel szolgálná ki a kormány az ipari beruházások okozta megnövekedett energiaigényt. A
márc. 10
18:21
A belga kormány is megtiltja a TikTok használatát a személyzeti eszközökön (ATV)
A belga szövetségi kormány megtiltotta munkatársai számára a kínai ByteDance tulajdonában álló TikTok alkalmazás használatát a vállalati eszközökön és a mobileszköz-szolgáltatásába bevont személyes eszközökön egyaránt – tájékoztatott a The Brussels Times című angol nyelvű belgiumi napilap pénteken.
márc. 10
18:21
Sanna Marin Kijevben részt vett egy ukrán katona temetésén (444.hu)
A finn miniszterelnök szeretné, ha a NATO felvenné tagjai közé Ukrajnát.
márc. 10
18:21
Frontex: egy év alatt megkettőződött az illegális határátlépések száma (Demokrata)
Egy év alatt megkettőződött az illegális határátlépések száma a Földközi-tenger középső medencéjében.
márc. 10
18:24
Visszatér Saint-Tropez-ba a SailGp (AQUA)
A Saint-Tropez-i öbölben zsinórban harmadszor nyújtanak majd izgalmas látványosságot a közel 100 km/h-val száguldó F50-es katamaránok. A SailGp most még a harmadik szezont pörgeti, és a május 6–7-i San Franciscó-i nagydöntőre készül, de a háttérben zajlanak a negyedik szezon előkészületei. A szezonnyitó Rolex United States Sail Grand Prix I Chicago
márc. 10
18:24
Mi, óceánok – Nyáry Luca gyönyörű gondolatai a szerelemről (WMN)
Ha érezted már úgy, hogy erősebbek az érzéseid mindenki máséinál, ez az írás neked szól.
márc. 10
18:24
Figyeljünk a büntetésekre: Az elektromos autóknak környezetvédelmi jelvényre is szükségük van Németországban (Autószektor)
Az elektromos autóknak környezetvédelmi jelvényre is szükségük van ahhoz, hogy környezetvédelmi zónában közlekedhessenek vagy parkolhassanak. Mindenkinek, aki környezetvédelmi zónán akar áthajtani vagy parkolni, érvényes és jól láthatóan elhelyezett környezetvédelmi matricára van szüksége. Kivételt csak a motorkerékpárok, a mozgó gépek, berendez
márc. 10
18:27
Nyomoz Korányi Dávid főpolgármesteri hivatali utazásai miatt a rendőrség (Demokrata)
Korányi Dávid több nemzetközi útját is a fővárosi adófizetők állhatták.
márc. 10
18:27
Az Európai Bizottság stratégiát és cselekvési tervet mutatott be (Demokrata)
Az EU fokozni kívánja a tengerek használatának biztonságát.
márc. 10
18:27
A verseny, melyen elkezdődött Magyarországon a WRC korszak (Racing)
1998-tól lehetővé vált WRC autóval indulni az ORB versenyein, a WRC korszak azonban csak a szezon harmadik versenyén kezdődött Magyarországon.
márc. 10
18:33
Akkorát ment az OTP, hogy nehéz volt követni (Privátbankár)
A többiek nem mutattak ilyen erőt.
márc. 10
18:33
Talán még soha nem volt példa ilyenre kontinensviadalon - gátfutóknak örül az igazgató (Infostart)
A fedett pályás atlétikai Európa-bajnokság jó alapot jelent a budapesti világbajnokság előtti felkészüléshez, elégedettségről azonban nem lehet szó – fejtette ki az InfoRádiónak Scheidler Géza, a magyar szövetség sportszakmai igazgatója.
márc. 10
18:33
A georgiai parlament gyáván meghátrált, nem lesz ügynöktörvény (Demokrata)
A képviselők a második olvasatban nem szavazták meg a külföldi ügynöktörvényt.
márc. 10
18:33
Mégsem alternatíva Németországnak? (Mandiner)
Karanténba zárták őket, és karanténba zárták saját magukat – tízéves az Alternatíva Németországért. A tömörülés EU-kritikus professzorok és üzletemberek elitpártjaként indult, ám mára nagyrészt összeesküvés-elméletekkel és más radikális nézetekkel házal a társadalom vesztes rétegeiben.
márc. 10
18:35
DK-s politikus: A megafonos Trombitás Kristóf kárpátaljai magyarokat sérteget, mert védik a hazájukat (Mandiner)
Ezek a „fidesznyaloncok" ilyenek. Egy csepp gerinc nincs bennük” – vélekedik a politikus.
márc. 10
18:36
Így hasít egy dízel Focus a német autópályán végsebességgel! (Autónavigátor)
Valahogy mindig ott ragadunk a Top Speed Autobahn csatornáján, pedig semmi másról nem szól az egész, mint arról, hogy a
márc. 10
18:39
Jakab Péter elvenné a határon túli magyarok szavazati jogát (Blikk)
Jakab Péter – aki jelenleg a Nép Pártján Mozgalmat szervezi az országban – rendszeresen igyekszik fontos kérdésekben hallatni a hangját: most éppen a határon túli magyarok szavazati jogát kérdőjelezi meg.
márc. 10
18:42
Michael Jordan kipróbálta, hogy milyen lehet Nascar-versenyzőnek lenni – Nem lett jó vége (USAracing)
Néhány nappal ezelőtt Tom Brady elhintette, hogy szívesen pályára vinné a Jota Sports 963-as Porschéját....
márc. 10
18:45
Az ukránok és kínaiak miatt megszűnhet a méztermelés Európában (Infostart)
Jelentősen visszaesett a hazai termelői méz forgalma tavaly, figyelmeztetnek a Tehetsz méh többet! program támogató szervezetei a Beporzók napja alkalmából.
márc. 10
18:45
Februárban lassult az infláció Csehországban (ProfitLine)
Februárban 16,7 százalékra lassult az éves infláció Csehországban a januári 17,5 százalékról - közölte a Cseh Statisztikai Hivatal pénteken Prágában.
márc. 10
18:45
Nem adja le a BBC David Attenborough egyik dokumentumfilmjét, mert félnek a jobboldal kritikájától (444.hu)
A sorozat másik öt epizódját azonban igen.
márc. 10
18:45
Nem lehet autót átírni és forgalomba helyezni Magyarországon (Hírstart Robot podcast)
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
márc. 10
18:45
Macron és Sunak: Ez az egymásra találás egy új kezdet pillanata (Demokrata)
Új alapokra kívánják helyezni a francia-brit viszonyt.
márc. 10
18:45
Megérkezett az Orbán Viktor-os pizza! – narancskarikák, jalapeno paprika, BBQ, mézes alap, csirkemell csíkok, sajt (Mandiner)
Jó étvágyat!
márc. 10
18:45
Michael Jordan kipróbálta, hogy milyen lehet Nascar-versenyzőnek lenni – Nem lett jó vége (Racing)
Néhány nappal ezelőtt Tom Brady elhintette, hogy szívesen pályára vinné a Jota Sports 963-as Porschéját....
márc. 10
18:51
A kijevi fordulat veszélyét látja most Grúziában Szergej Lavrov (Infostart)
Oroszország és Kína szorgalmazni fogja, hogy a biztonság oszthatatlanságának elvét jogilag kötelező erejű dokumentumokban rögzítsék.
márc. 10
18:51
3 érv az utazó méretű kozmetikumok mellett (Spa Trend Online)
A kozmetikumok nagyobb kiszerelésben általában jobban megérik, mégis van három érvünk is, hogy miért érdemes kisebb, utazó méretű készítményeket is beszerezned!
márc. 10
18:51
1000 forintból csinált majdnem 1 milliót az új Tippmixkirály: mutatjuk, mire fogadott (Pénzcentrum)
Régen fordult elő olyan, hogy egy magyar csapat megélte a nemzetközi kupatavaszt, így nem meglepő, hogy az EL-csoportkörben bravúrosan szereplő FTC nyolcaddöntős párharcának odavágójára kiemelt figyelem irányult: a Tippmixen és a Tippmixprón közel 1,3 millió tipp született a találkozó fogadási lehetőségeire. Bár a Fradi 2-0-ra kikapott Leverkusenbe
márc. 10
18:51
Átadják a hármas metrót, de van egy kis bökkenő (Mandiner)
Átadják, de nem úgy, meg még várni kell kicsit.
márc. 10
18:53
Demokráciát féltő óriástüntetések zajlanak Izraelben (Mandiner)
Tovább folytatódnak Izraelben a több tízezres, esetenként százezer főt is elérő tüntetések: Netanjahu kormánya szerint csak a Legfelsőbb Bíróság túlhatalmát bontanák vissza, az ellenzék viszont a demokrácia haláláról beszél.
márc. 10
18:54
Az OTP nyereségének döntő részét elvitte az állam (Azenpenzem)
Hatalmasat zuhant az OTP magyarországi eredménye, mivel az állam a nyereség döntő részét elvitte. A külföldi leányvállalatok kiemelkedő eredménye annyit segített, hogy végül a csoport adózott eredménye csak 24 százalékkal csökkent 2021-hez képest. A bank reményei szerint az idei év jobb lesz a várakozásoknál.
márc. 10
18:54
Kajszi metszése tavasszal - fehérbimbós állapot környékén metszünk! (Magyar Mezőgazdaság)
Gyakori jelenség a kiskertekben, hogy egyik évben szépen terem a sárgabarack, a következőben viszont szinte semmit. Ennek két oka lehet – tudtuk meg Kosztka Ernőtől.
márc. 10
18:57
Kész, vége: bezárták a bajba került amerikai bankot a hatóságok! (Portfolio)
A bajba került Silicon Valley Bankot bezárták az amerikai szabályozó hatóságok, az amerikai betétbiztosító, az FDIC átvette a bank betétei felett az ellenőrzést - jelentették be pénteken a CNBC beszámolója szerint.
márc. 10
18:57
Új szerepben a drónok: mérjünk radioaktivitást a terméshozam-optimalizáláshoz! (Agroinform)
Drónra szerelt intelligens érzékelő segítségével a levegőből mérhető a talaj radioaktivitása.
márc. 10
19:03
Erasmus-pénzek: ugyanott tart a kormány, mint három hónapja (Privátbankár)
Orbán Viktor ismét nagyívű tervekről, álmokról számolt be az MKIK gazdasági évnyitóján, egyfajta választ adva Matolcsy György kritikájára, miszerint a kormányfőnek nincs célja a következő 10 évre. A kormány és a jegybankelnök szembenállásáról, a brutális költségvetési hiányról, az uniós pénzekről és az inflációról is beszélgetett lapunk felelő
márc. 10
19:03
Az Európa Tanács aggódik a Baka András-ügy kezelése miatt (Infostart)
A szervezet Miniszteri Bizottsága pénteken közzétett ideiglenes határozatában aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy "közel hét évvel a Baka András ügyében hozott ítélet jogerőre emelkedése után, és az illetékes magyar hatóságok azon bejelentése ellenére, miszerint fontolóra veszik a vonatkozó jogszabályok módosítását, nem történt előrelépés" a döntés
márc. 10
19:03
Macron új alapokra helyezné a viszonyát a brit Sunakkal (Blikk)
Emmanuel Macron francia államfő és Rishi Sunak brit miniszterelnök új alapokra kívánja helyezni a francia–brit viszonyt a Brexitet követő, feszültségekkel teli időszak után.
márc. 10
19:03
Izraeli államfő: katasztrófa készülődik Izraelben (ATV)
Jichák Hercog izraeli államelnök csütörtök esti televíziós beszédében felszólította a kormánykoalíciót, hogy hagyjon fel a jogrendet átalakító, szerinte katasztrófához vezető törvénycsomagjával és kezdjen konszenzusos tárgyalásokat az ellenzékkel.
márc. 10
19:09
Ezt nem láttuk jönni! Orbán-pizzával várják Kiskőrösön a miniszterelnököt: mutatjuk, mi van rajta – Ön megkóstolná? Szavazzon! (Blikk)
A Magyaros, a Hawaii, a Négysajtos és Húsimádó mellé megérkezett a miniszterelnök nevével ellátott pizza egy kiskőrösi étterembe. A halapenos-narancsos ételkülönlegesség csak limitált ideig lesz elérhető.
márc. 10
19:09
Zelenszkij tagad: Ukrajnának nincs köze az Északi Áramlat elleni szabotázshoz (Demokrata)
Szerinte ezeket az információkat azért terjesztik, hogy lassítsák a segélynyújtást Ukrajnának.
márc. 10
19:11
Oroszok: elérte a négyszázat a lelőtt ukrán harci gépek száma (Demokrata)
Az orosz légierő a donyecki régióban lévő Marjinka felett lelőtt egy ukrán Szu-27-es repülőgépet.
márc. 10
19:15
Neymarnak egyelőre kórházban kell maradnia (Infostart)
Sikeres volt Neymar, a Paris Saint-Germain brazil válogatott labdarúgójának Katarban végrehajtott bokaműtétje.
márc. 10
19:15
Több mint ezer migránst fogtak el Tunézia partjainál (HírTV)
A migránsok egyik legkedveltebb úti célja Olaszország, miután Lampedusa szigete alig 150 kilométerre fekszik Tunéziától.
márc. 10
19:15
Egy másik F1-es bajnok is felveszi a harcot a visszatérő Räikkönennel szemben (Racing)
Hivatalossá vált, hogy Kimi Räikkönen mellett Jenson Button is részt fog venni 3 NASCAR Cup Series versenyen. 2009 bajnoka először Austinban, a COTA-n állhat majd rajthoz. A brit pilóta a Rick Ware Racing csapatának 15-ös rajtszámú autóját fogja majd vezetni, a kiemelt támogatója pedig a kenőanyagokat forgalmazó Mobil 1 lesz. Button szereplését a S
márc. 10
19:21
Pajzán cukorral hódít az ALDI (Mandiner)
Érdekes, nagyon érdekes.
márc. 10
19:23
Megszólalt Zelenszkij: Ukrajnának nincs köze az Északi Áramlat felrobbantásához (Mandiner)
Nagyon veszélyesnek tartja, hogy némelyik médium ilyen információkat terjeszt.
márc. 10
19:24
„Büszkék arra, hogy másodrendűként vezénylik őket vágóhídra” – írta a fideszes influenszer két kárpátaljai magyar katona fotójához (SzMo)
Trombitás Kristóf az ungvári egyetem két tanárába szállt bele páros lábbal.

Keresés