2023. március 10. péntek

márc. 10
10:57
A magyarok elítélik a háborúpárti nyilatkozatokat (BorsOnline)
A Századvég Alapítvány márciusi közvélemény-kutatása szerint a lakosság elítéli a háborúpárti nyilatkozatokat.
márc. 10
10:57
Idén sem mondhat beszédet az Oscar-gálán Zelenszkij (Magyar Hírlap)
A közvélemény-kutatások alapján Ukrajna támogatottsága egyre gyengül az amerikai emberek körében.
márc. 10
10:57
„Rémálmaimban sem gondoltam volna, hogy ilyesmi előfordulhat” (Demokrata)
„Következmények nélkül lehet bennünket szidni, gyalázni.”
márc. 10
10:57
Év Magyar Autója 2023 díjat a Suzuki S-Cross Hybrid nyerte (Autószektor)
A verseny negyedik évében a három hazai autógyártóból kettő nevezett autót, így a tavalyi ezüstérmes, 2020-as győztes, esztergomi Suzuki S-Cross teljes hibrid változata a 25 éves jubileumát ünneplő győri ikon, az Audi TT RS ellen bizonyíthatott. A zsűri egyhangúan döntött a hétköznapokban jobban használható, a hazai utakon markánsan megjelenő S-Cro
márc. 10
10:57
Működik a finn módszer (Magyar Nemzet)
Az ittas, bódult vezetés nemcsak büntető szankciót von maga után, hanem az ilyen sofőr a saját és mások életét is veszélyezteti.
márc. 10
10:57
Super Mario a Rainbow Roadon száguldozik a Mario-film utolsó előzetesében (Telex)
Az alig egy hónap múlva megjelenő animációs film szándékosan vette videójátékosra a látványvilágot.
márc. 10
10:59
Szökött „kokainmacska” kezd új életet az állatkertben (hirado.hu)
Nem ez volt az első eset, hogy a megye állatmenhelyként is funkcionáló állatvédő egyesülete olyan vadállatra bukkan, amelynek kábítószert találnak a vérében.
márc. 10
11:01
Európai vállalatvezetők segíthetik az Európai Bizottságot a „Global Gateway” programban (hirado.hu)
Global Gateway Business Advisory Group néven jött létre az az üzleti tanácsadói csoportot, amely tanácsokkal látja el az Európai Bizottság elnökét és az illetékes uniós döntéshozókat az európai gazdasági stratégiai döntésekben. A tanácsadói csoportot hatvan főben határozták meg, ahova április 20-ig várják európai üzleti vezetők jelentkezését.
márc. 10
11:03
Érzelmes posztban köszöntötte szülinapos fiát Schobert Norbi, azt is elárulta, mit csinált két héttel a szülés után Réka (Blikk)
Schobert Norbi érzelmes Facebook-posztban köszönti fel fiát, Zalánt 12. születésnapja alkalmából.
márc. 10
11:03
„A lányom hangját hallottam, szálljak ki a kocsiból, vagy meghalok” – így maradt életben az Ukrajnában megsérült újságíró (vg.hu)
Az amerikai Benjamin Hall lába leszakadt a bombázásban, miközben autójukkal menekültek az ukrajnai háború első napjaiban.
márc. 10
11:03
Will Smith teljesen összeomlott: úgy érzi, porig alázta a Netflix (Joy)
Egyre csúnyább ez a sztori.
márc. 10
11:03
Vasvári Vivien terhes (BorsOnline)
Most közölte az örömhírt.
márc. 10
11:03
„Ilyen Bikicsunáj-megfejtést még nem láttam” – Kasza Tibi angolul énekelt Nagy Rékával a Szerencsekerékben (SzMo)
Nem teljesen volt meg a Last Christmas dalszövege, pedig együtt próbálták elénekelni a refrént.
márc. 10
11:03
A Puskás Akadémiát fogadja a címvédő FTC (Magyar Hírlap)
A zöld–fehérek az OTP Bank Ligában 13 forduló óta veretlenek.
márc. 10
11:03
Századvég: a lakosság elítéli a háborúpárti nyilatkozatokat (Demokrata)
A kormányzati politika iránya összhangban áll a lakosság elvárásaival.
márc. 10
11:03
Szlovák lap: Netanjahu váratlan barátra talált Orbánban (Mandiner)
A jövőben Izrael kétségtelenül viszonozni fogja a magyar miniszterelnök jóindulatát – írja a Hlavné Správy.
márc. 10
11:03
Népszava: 23 ezer forint havi fizetést utaltak az egyik fiatal orvosnak a Honvédkórházban (Telex)
A kórházi főigazgatóság azt ígéri, nem lesz több „téves adminisztráció.”
márc. 10
11:05
Bencsik Gábor: Nem igaz, hogy az ellenzéki sajtónak nincs humora (Mandiner)
Ide teszek egy hírt a 444 mai hírfolyamából.
márc. 10
11:07
Ferenc pápa: Világháború zajlik (Mandiner)
A katolikus egyházfő a La Repubblica című olasz napilapnak kijelentette, akkor fog lemondani, ha már nem tud tisztán látni.
márc. 10
11:09
Szégyen: 23 ezer forintos fizetéssel szúrták ki egy orvos szemét az átalakított Honvédkórházban (Blikk)
Még mindig várnak a januári átszervezés után az első bérfizetésre a Honvédkórházban. Az intézmény dolgozói közül több mint kétezren kaptak "valamekkora összeget" a számlájára, de korántsem annyit, amennyi szerintük havi illetményként járna.
márc. 10
11:09
Gólyahír: Vasvári Vivien babát vár (Metropol)
Az örömhírt a közösségi oldalán jelentette be.
márc. 10
11:09
Erős irányváltásban a forint (Portfolio)
Csütörtök késő este intenzíven gyengült a forint, a 378,5 alatti szintekről a 383 feletti tartományokkal ütötték az euróval szemben. A pénteki nyitásban is megmaradt még a negatív hangulat, megközelítette az árfolyam a 385-ös szintet.
márc. 10
11:09
Nem úszhatja meg a TV2, hogy bocsánatot kérjen Juhász Pétertől (444.hu)
A Fővárosi Törvényszék elrendelte a korábbi ítéletek végrehajtását, 16 alkalommal kell beismernie a Tényeknek (lol), hogy hazudtak az ellenzéki politikusról.
márc. 10
11:09
165 millió euró a termék-külkereskedelmi hiány (TőzsdeFórum)
165 millió euró a termék-külkereskedelmi hiány
márc. 10
11:09
Figyeljünk a vitorlánkra! – Aqua and more Podcast (AQUA)
Csepregi Panka családneve sokaknak lehet ismerős. De honnan is? A vitorlatervezővel 2022. december 8-án beszélgettünk. Sokkoló számok mindjárt a beszélgetés elején: vitorlakészítő cégük termékeinek 98 százaléka külföldre kerül. Áttekintettük a vitorlavásárlás folyamatát, kitértünk azokra a szempontokra, amelyek alapján eldől, milyen vitorlára van s
márc. 10
11:09
Ezzel a romhalmazzal próbált közlekedni valaki Pápán (Autónavigátor)
A járőrök 2023. március 9-én délelőtt Pápán igazoltattak egy személygépkocsival közlekedő 26 éves helyi lakost. Az intézkedés alkalmával megállapították, hogy
márc. 10
11:09
Rengeteg bakelitlemez fogyott tavaly, sokkal több, mint CD (vg.hu)
Utoljára 35 éve fogyott több bakelitből, mint CD-ből, de a legtöbben továbbra is digitálisan hallgatnak zenét.
márc. 10
11:09
Több millió forintot érő öltözékben kapták lencsevégre Meghan Markle-t (Life)
Egy nőnapi rendezvényen jelent meg Nyugat-Hollywoodban Sussex hercegnéje,  ahol a lesifotósok készítettek róla néhány fotót.
márc. 10
11:09
Felbukkantak Bencsik Tamara meztelen fotói, amiken borotvált intim résszel pózol a beolajozott testű énekesnő (Promotions)
Bencsik Tamara semmit sem bízott a képzeletre a nyuszis magazinban.
márc. 10
11:09
Május végéig befejeződik a kórházi rendelőintézet korszerűsítése Gyulán (Magyar Hírlap)
Az év második negyedévében a járóbeteg-szakrendelés visszaköltözik az épületbe.
márc. 10
11:09
MTVA-botrány: Gyorsan kivágták az állami rádióból az Orbánnak fájó részletet (Nyugati Fény)
Van még hova süllyedni.
márc. 10
11:11
A japán jegybank nem változtatott (TőzsdeFórum)
Nem változtatott a már hosszabb ideje tartó rendkívül laza monetáris politikáján a japán jegybank (BoJ) a pénteken befejeződött kétnapos ülésén, de szakértők szerint hamarosan változás jöhet.
márc. 10
11:11
Az ukránok többsége szerint egyáltalán nincs szükség az orosz nyelv iskolai oktatására (Magyar Hírlap)
A közvélemény-kutatás nem terjedt ki az Oroszország által megszállt Krím és Donbász területére.
márc. 10
11:13
Új állampapírt bocsát a piacra az ÁKK (TőzsdeFórum)
Az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) március 9-én új euró alapú lakossági állampapírt hirdetett meg Euró Magyar Állampapír (EMÁP) néven, 250 millió euró keretösszegben - közölte az ÁKK csütörtökön az MTI-vel.
márc. 10
11:15
Orbán Viktor szerint rajta kívül nincs nagyon békepárti, ehhez képest hivatalos békeplakátok jelentek meg Nyugaton (Piac és Profit)
Orbán Viktor ma reggel a Kossuth Rádióban ismét hangsúlyozta, Európában a Vatikán mellett lényegében Magyarország az egyetlen, amely békepárti.
márc. 10
11:15
Egy százalékot meghaladó mínuszban nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék (ProfitLine)
Több mint egy százalékos gyengüléssel indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
márc. 10
11:16
Gratulálunk! Babát vár Vasvári Vivien (Ripost)
A modell élete hamarosan teljesen megváltozik.
márc. 10
11:16
Nyomás alatt a Mercedes: radikális változás következik (m4sport.hu)
Gyökeres változtatásokra készül autóján a Mercedes csapata, ám mérnökük jelezte, az átalakuláshoz időre van szükség.
márc. 10
11:16
Gólyahír: Csodás fotóval tudatta a világgal Vasvári Vivien, hogy ismét babát vár - Háromgyermekes édesanya lesz (Femcafe)
Vasvári Vivien harmadik gyermekét hordozza a szíve alatt, mely csodás hírt ma osztotta meg a világgal.
márc. 10
11:16
Sokk és félelem: hét ember halt meg a magyar műsorvezető otthona mellett (BorsOnline)
Alig 15 percre lakik a hamburgi tragédia helyszínétől Palotás Petra.
márc. 10
11:16
Lebontaná a Nyugati téri felüljárót Karácsony Gergely és Soproni Tamás (SzMo)
Azt szeretnék, ha a terület igazi városi, emberbarát találkozóhely lehetne.
márc. 10
11:16
Robert C. Castel: „A helytállás mítoszát kreálja Ukrajna” (Demokrata)
„A hatékony mítoszhoz sokszor legalább olyan jó hősiesen elbukni, mint hősiesen nyerni.”
márc. 10
11:16
Az EU migrációs politikája meghívólevél a nemzeteknek (Magyar Hírlap)
Amíg Brüsszel nem változtat álláspontján, az illegális bevándorlás folytatódik.
márc. 10
11:16
Rohamosan terjed egy új koronavírus-variáns Ausztriában (Magyar Nemzet)
Egy osztrák lapnak nyilatkozó virológus szerint jelenleg ez a vírusváltozat okozza a legtöbb fertőzést.
márc. 10
11:16
Szijjártó Péter gyorsan Svédországba repül – Nagy dologra készül a miniszter (Nyugati Fény)
Egyelőre nem túl rózsás a helyzet.
márc. 10
11:16
MOK: A gyógyítás magasabb rendű a politikánál (Forbes)
A Magyar Orvosi Kamara alelnöke szerint az orvosok esetében nem működik a megfélemlítés, ezért az orvostársadalom támogatását kéri.
márc. 10
11:21
Ön elégedett lakóhelye tömegközlekedésével? (Blikk)
Egyre több az elégedetlenkedő hang a tömegközlekedéssel kapcsolatban.
márc. 10
11:21
Oda-vissza három sávos lesz az M7-es Székesfehérvárig, sőt... (Infostart)
Bár a bővítés pontos időpontját még nem tudni, az M7-es autópálya Budapest és Székesfehérvár között 2x3 sávosra bővül - derült ki egy szakmai napon.
márc. 10
11:21
Elképesztő éven van túl az OTP: a vártnál is jobban teljesített a magyar bank (Pénzcentrum)
Az OTP-csoport az elemzői várakozásokat valamivel meghaladó, 153,421 milliárd forint konszolidált korrigált adózás utáni eredményt ért el az utolsó negyedévben, ami az előző negyedévinél 19 százalékkal kisebb, az egy évvel korábbihoz képest 24 százalékkal magasabb.
márc. 10
11:24
Bárki megtekintheti, hogy néz ki rajzfilmfiguraként Donald Trump vagy Bruno Kreisky (hirado.hu)
A mesterséges intelligencia segítségével megalkotott figurák sikerén sokan felbuzdultak.

Keresés