Az Európai Unió tagállamai nagyköveti szinten megállapodásra jutottak az orosz finomított kőolajtermékek árplafonjáról pénteken – közölte az EU svéd elnöksége a Twitteren, hozzátéve, hogy a megállapodást még jóvá kell hagynia az Európai Unió Tanácsának is.
Ahogy arról néhány hónapja beszámoltunk, a rezsiválság a Csillaghegyi fürdőt sem kímélte. Ennek hatására számos, a fürdő különböző egységeit érintő korlátozás bevezetésére kényszerült a komplexum vezetése. Ilyen előzmények tükrében nagy…
60-ról 45 dollárra vitték le, és ez már alatta van, mint amennyiért az oroszok mostanában árulják. Vasárnaptól életbe lép a dízelre vonatkozó szankció is, ami komoly bevételkiesést okoz majd Moszkvának.
Vasárnap hajnalban már erős fagy lehet, és napközben is csak 0 Celsius-fok körüli hőmérséklet valószínű - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos középtávú előrejelzéséből.
A sok magyar utazó számára kedves MALÉV Zrt. 66 év működés után csődvédelmet kérve 2012. február 3-án függesztette fel végleg járatainak üzemeltetését. Ennek okai sokrétűek voltak, az ügy károsultjai közül vannak, akik a mai napig sem kaptak kártérítést.
Januárban csökkent a forgalomba helyezett új autók száma Németországban, ezen belül nőtt a benzinesek száma és részaránya. Kevesebb teljesen elektromos új autót helyeztek forgalomba, a plug-in hibridek száma pedig a felére esett vissza a német szövetségi járműnyilvántartó hivatal, a Kraftfahrt-Bundesamt (KBA) pénteki jelentése alapján.
Szalagkorlátnak hajtott egy személyautó az M3-as autópálya 271-es kilométerénél, Őr térségében, a Vásárosnamény felé vezető oldalon. Az ütközés következtében a gépkocsi kereke kitört, az akkumulátora kiszakadt. A balesethez a mátészalkai hivatásos tűzoltókat riasztották. A helyszínre tartanak a mentők is. Az érintett útszakaszon forgalmi akadályra
A január idén számtalan meglepetést tartogatott: nemcsak enyhébb volt, mint ahogy azt eddig megszokhattuk, de az esernyőnket is gyakrabban kellett elővennünk.
Hazánkban dolgozik L.L. Junior felvidéki zenésztársa, akit ősszel rablás kísérletével gyanúsítottak. Ahogy a Blikk a napokban megírta, zavarba ejtő beszélgetésnek lehettek tanúi a TV2 nézői, amikor a Mokka stúdiójában L.L. Junior mellett feltűnt V. Bálint is. A felvidéki rappert tavaly egy rajtaütés során kapta el a szlovák Nemzeti Bűnüldözési Ügyn
Elfogadták az Európai Unió tagállamai az Európai Bizottság az orosz olajtermékek árplafonjára vonatkozó újabb javaslatát. Az árplafon már a hétvégén életbe lép – közölte az EU svéd elnöksége péntek este.
Jogszerűtlenül kivitelezett termékmegjelenítésért bírságolta meg a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa az ATV-t a Napló című műsor egyik riportja miatt. A testület ezen kívül egy karcagi és szolnoki helyi rádió műsorainak vizsgálata során hiányosságot tárt fel, ezért bírságot rótt ki a szolgáltatójukra, emellett a szolnoki rádi
Szakítása után nem sokkal talált rá a szerelem Esztergályos Patrikra. A magyar párbajtőröző, akit az Exatlon Hungary férfi bajnokaként ismerhetett meg a közönség, fél évig alkotott egy párt Pap Dorcival, ám tavaly októberben kiderült, véget ért a kapcsolatuk.
Az eddigi gyakorlatnál erőteljesebben, a közúti közlekedésben már alkalmazott videókamerás megfigyelőrendszer segítségével ellenőriznék az iráni hatóságok a nőkre vonatkozó fejkendőviselési kötelezettség betartását – jelentette pénteken az Etemad című lap.
Megszerezte a francia labdarúgókupa, a Coupe de France magyarországi közvetítési jogait a TV2 Csoport sportcsatornája. Az első meccsnap február 8-án lesz, amikor három összecsapást is élőben követhetnek majd a hazai nézők. A Coupe de France olyan rangos mérkőzés-sorozat, ami Franciaország hangulatos stadionjaiban sorakoztatja fel a labdarúgás nagyá
Az energetikai függés problémáját egyidejűleg és úgy kell megoldani, hogy az ne eredményezzen egy másik egyoldalú függést – jelentette ki Kövér László, az Országgyűlés elnöke Pozsonyban a V4-es országok parlamenti elnökeinek találkozóján pénteken.
A kormány trükköző boltokról és mesterséges hiánygerjesztésről beszél. Az érintettek viszont arról, az árstop piacot torzít, ezért most már ki kéne vezetni.
A védelemre szoruló fogyasztók esetében legalább három hónapos haladékot kell biztosítani a törlesztésre, a szolgáltató pedig nem számolhat fel késedelmi kamatot.
A felhőre és a mesterséges intelligenciára alapuló digitális transzformáció tartós lesz – véli Rehus Péter. Az IBM Magyarországi Kft. országigazgatója beszélt arról is, hogy az informatikai vezetők milyen technológiákba fektetnének be és mire helyezik idén a hangsúlyt. - Mi volt a legfontosabb tapasztalata az elmúlt években megfigyelhető digitális