A januárt jellemző nyugati, délnyugati áramlás az elmúlt egy hét során már északnyugatira fordult. Ennek következménye a jóval kevesebb csapadék és az átlag körüli hőmérséklet. A hétvégétől ismét átalakul a légköri áramlási rendszer hazánk fölött: tartósan északias áramlással jelentős lehűlés érkezik kemény éjszakai fagyokkal, napközben is csak fag
Magyarországon a felszíni vizek mindössze 20 százalékának megfelelő az ökológiai állapota, és a folyók természetes árterületének több mint 90 százaléka tönkrement.
A FAIRY, azaz Tündér nevű új robot súlya mindössze 1,2 milligramm. A neve a Flying Aero-robots based on Light Responsive Materials Assembly (Fényre reagáló anyagok összeszerelésén alapuló repülő robotok) rövidítése. Ez az első repülő robot, amelyet fényre reagáló anyagokból épült. Nagyon fontos feladatot szánnak neki.
A Demokratikus Koalíció országgyűlési képviselője, Vadai Ágnes kérdésére árulta el Pintér Sándor belügyminiszter nevében Rétvári Bence, milyen mértékben kívánja emelni a pedagógusok bérét a kormány. Az államtitkár egyúttal arra is válaszolt, mekkora most a tanárhiány Magyarországon.
Az elmaradt orosz földgázszállítások kétharmadát sikerült pótolni elsősorban a korábbinál nagyobb mennyiségű cseppfolyósított földgáz (LNG) beszerzésével és a Norvégiából vezetéken érkező gázmennyiség növelésével, így Európának a tél végéig szükséges földgáztartaléknál nagyobb készlete van - áll a Moody's Investors Service csütörtökön Londonban ism
Záporoznak az orosz rakéták a kelet-ukrajnai Donyeck megyére. Több lakóépületben, egy gyerekkórházban és egy iskolában keletkeztek károk, garázsok és autók égtek le. Megsemmisült az a lakóház, amelybe egy Iszkander csapódott be szerda éjjel Kramatorszkban, három lakó meghalt. Olekszandr Kacsura haditudósító a támadás után nem sokkal a helyszínen vo
Jogszerűtlenül kivitelezett termékmegjelenítésért bírságolta meg a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa az ATV-t a Napló című műsor egyik riportja miatt. A testület ezen kívül egy karcagi és szolnoki helyi rádió műsorainak vizsgálata során hiányosságot tárt fel, ezért bírságot rótt ki a szolgáltatójukra, emellett a szolnoki rádi
Repül az idő, már egy éve annak, hogy megszülettek Rúzsa Magdi hármasikrei. Az énekesnő most őszintén beszélt arról, milyen az élet velük, és hogy melyik babának milyen a személyisége.
A bolygótudomány leglátványosabb felvétele készült el, még akkor is, ha tudományos értéke alig van. A videón négy fénypont látható, amelyek koncentrikus körökben mozognak a középpontjukban lévő fekete korong körül – amit pedig valójában látunk, az egy komplett bolygórendszer. A négy pont négy darab exobolygó, a fekete korong alatt pedig az
Megújul a veszprémi vasútállomás, a több mint egymilliárd forintos beruházás eredményeként komfortosabbá válik a vasúti közlekedés - jelentette ki csütörtöki, veszprémi sajtótájékoztatóján Nagy Bálint, az Építési és Közlekedési Minisztérium államtitkára.
A miniszter tájékoztatását vár: a Bizottság együttműködött-e az Action for Democracy-val, amelyik az ellenzéki pártok kampányát támogatta. Varga Judit kéri, tekintsék “kockázati tényezőnek” az ilyen EU-n kívülről származó támogatásokat.
Az elmaradt orosz földgázszállítások kétharmadát sikerült pótolni elsősorban a korábbinál nagyobb mennyiségű cseppfolyósított földgáz (LNG) beszerzésével és a Norvégiából vezetéken érkező gázmennyiség növelésével, így Európának a tél végéig szükséges földgáztartaléknál nagyobb készlete van - áll a Moody's Investors Service csütörtökön Londonban ism
Hári János, a Hydro Fehérvár AV19 jégkorongozója 750 ezer forintos bírságot kapott, mert a vasárnapi Magyar Kupa-döntő harmadszünetében egy tévéinterjúban csalással vádolta meg az egyik játékvezetőt.
A NASCAR egyik legtehetségesebb fiatalja, Federico Gutiérrez egy szörnyű autóbalesetben az életét veszítette. A mexikói fiatal mindösszesen 17 éves volt. Federico mellett a bátyja, Max is az autóban ült, amikor a baleset történt. A fiatal mexikóit már a baleset helyszínén halottá nyilvánították, amíg a bátyja nem szenvedett életveszélyes sérüléseke
Tovább csökkent a jelzáloghitelek kamatlába az USA-ban, a Federal Reserve kisebb mértékű kamatemelése pedig az inflációs helyzet szép lassú javulását ígéri.
Hetek óta vezet a magyar mozikban az Avatar második része a bevételek alapján, azonban a jelek szerint kezdenek ráunni a nézők a kék űrlényekre: az egy hete bemutatott, Gerard Butler főszereplésével készült A gép alig pár nézővel maradt le James Cameron több mint 3 órás filmjétől. Azonban más érdekességek is történtek a heti mozis nézettségi listán
A GLAMOUR-nál hiszünk a rendszerszintű változásokban, és abban, hogy minden út az őszinteséggel kezdődik. A GLAMOUR.hu online szerkesztője, Ivanova Daniela kerekesszékesként segít, hogy sokkal többet megtudj a fogyatékossággal élők mindennapjait érintő problémákról - annál is inkább, mert kellő edukációval tehetnénk azért, hogy az életük könnyebb é
Az RMDSZ a nagyszülői gyest bevezető, az anyáknak a távmunka és a részmunkaidős munkavégzés lehetőségét megnyitó törvénykezdeményezéssel segítené az anyák visszatérését munkaerőpiacra.
A piaci várakozásoknak megfelelően 50 bázisponttal, 4,00 százalékra emelte alapkamatát a Bank of England. A brit jegybank tizedszer emelte irányadó kamatát a szigorítási ciklus több mint egy évvel ezelőtti kezdete óta.