A 45 éves szívbeteg férfi a kalauznak jelezte, hogy fáj a mellkasa. A jegykezelő azonnal értesítette a mentőket és a mozdonyvezetőt, a követező állomáson meg is állt a szerelvény. Amikor a mentősök kórházba vitték volna, a beteg keringése összeomlott, de a sikerült újraéleszteni. Az esetről az Országos Mentőszolgálat a közösségi oldalán számolt be.
Tavaly több mint duplájára nőtt a polgári repülőterek utasforgalma Németországban a szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis szerdai jelentése alapján.
Az ügyészség szerint súlyosan felelőtlen tettek egész sorozata vezetett a néhai operatőrnő, Halyna Hutchins tragikus haláláig a 2021-es filmforgatáson.
Időnként fellángol a világban a vita, hogy meleg szerepeket csak meleg színészek játszhatnak-e el vagy heterók is. A témában már felszólaltak nyíltan meleg színészek és olyan heterók is, akik csak egy szerep kedvéért játszották el, hogy melegek. Most épp a The Last of Us kapcsán lett téma újra a kérdés. Most némi spoiler következik, így ha még nem
A balatoni slágerekből tudjuk, hogy milyen a tóparti hangulat, az éjszakai fürdőzés, a magyar strandételek, az egynyári kalandok. Mi lenne, ha a popzene kivételesen nem csak a vízparti buli hírét vinné, hanem a Balatont mint természeti tájat is megénekelné? Erre vállalkozik a Balatorium csapata, akik a tó veszélyeztetett ökoszisztémájára hívják...
Exkluzív interjút adott a Fókusznak Fekete Dávid, akit több száz milliós csalással gyanúsítanak. Gyermekeit láthatja, de volt felesége hallani sem akar róla.
Az illegális bevándorlás, a hagyományos családi értékek támogatása, az uniós források elosztása és a Nyugat-Balkán volt a témája Novák Katalin magyar köztársasági elnök és Giorgia Meloni olasz miniszterelnök találkozójának szerdán Rómában.
A nőknek ugyanis tilos szabadtéren táncolniuk, főleg egy férfival nem, a lány pedig hidzsábot sem viselt. A bíróság szerint a videóval „a korrupciót és a nyilvános prostitúciót hirdették”.
Horváth Tamás és testvére agancsokat akart gyűjteni a Somogy vármegyei Karádi-tónál. Tamás egy mocsaras, iszapos területre tévedt, ahonnan már nem tudott kijönni. Az Országos Mentőszolgálat munkatársai négy óra múlva szabadították ki.
Csütörtöktől feloldják a Covid-korlátozások java részét Németországban, ezzel egy időben Ausztria a fokozatosság elvére voksol, és június végéig lépésenként vonják vissza a járványellenes intézkedéseket.
Három és fél tonna bontott fémhulladékot vitt volna két férfi a fémtelepre Nyárádnál, de hamar lebuktak. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai a szállítmányt lefoglalták, olvasható a NAV honlapján.
Magyar idő szerint este 8-kor tette közzé a Fed kamatdöntését, amelyben 25 bázisponttal emelte meg az irányadó kamatot. Jerome Powell elnök ezekben a percekben tartja a sajtótájékoztatóját. Az eseményt élőben követjük.
Tóth Andit a 2014-es X-Faktorban ismerhette meg a nagyközönség, amikor még alig volt 15 éves. Ennek ellenére magabiztosan csinálta végig a tehetségkutatót, amit a végén meg is nyert. A karrierje azonban döcögősen indult be a műsor után, ám most úgy érzi, szakmailag egy megbecsült helyre került, a Sztárban sztár zsűrijébe.
Lassult valamelyest az euróövezeti feldolgozóipar teljesítménycsökkenése januárban a londoni S&P Global Market Intelligence gazdaságkutató intézet beszerzésimenedzser-indexének (BMI) szerdán publikált végleges értéke alapján.
A kalciummal kapcsolatban leginkább a csontok egészségére gondolunk, holott ez az ásványi anyag csontrendszerünk mellett számos egyéb szervünk működése szempontjából is létfontosságú.
Oroszország mezőgazdasági termelése 2022-ben 10,2 százalékkal nőtt - derült ki az orosz szövetségi statisztikai szolgálat (Roszsztat) által szerdán közölt adatokból.
Kihúzták a Skandináv lottó 2023/5. heti nyerőszámait. Ezen a héten nem volt telitalálatos szelvény, így a következő héten 120 millió forint lesz a tét a Skandin. Egy szerencsés 407 597 425 forintot nyert a 4. játékhéten.
Pályafutása 38. idényét kezdi meg Miura Kazujosi, minden idők legidősebb profi futballistája, aki 56. születésnapjához közeledve a portugál másodosztályban szereplő Oliveirense együtteséhez szerződött kölcsönbe a szintén másodosztályú japán Yokohama FC-től.
A Veszprém-Balaton Európa Kulturális Fővárosa (EKF) 2023 programsorozatot arra szeretnék használni, hogy a kultúrára alapozva az egész régióban gazdasági növekedést indítsanak el – mondta Navracsics Tibor.