Egy 34 országra kiterjedő kutatás szerint az embereket aggasztó problémák között a leggyakrabban elhangzó fogalmak – így a „környezetvédelem”, a „hulladék”, az „éghajlatváltozás”, valamint a „megfizethető és tiszta energia” – mind szorosan kapcsolódik a fenntarthatóság ügyéhez.
"Mint amikor megkérdezzük a barátunkat valamiről" - erre számíthatunk az InfoRádiónak nyilatkozó mesterségesintelligencia-szakértő szerint. Tilesch György azt is elmondta, a Google fejlesztői mintha túlzottan is beleszerettek volna fejlesztésükbe, és mivel nagy a kísértés, emberi tulajdonságokkal is felruházzák.
A Lidl Magyarország a mai naptól jelentős mértékben és tartósan csökkenti a kínálatában található, legnépszerűbb vajak árát. Az intézkedésnek köszönhetően az érintett termékek 21, illetve 25 százalékkal olcsóbban érhetőek el a Lidl áruházakban, ami a fogyasztók számára jelentős megtakarítást eredményezhet.
Az energiavállalat csak vissza akar adni a társadalomnak. Steiner Attila államtitkár szerint ennek az energiaválság közepén is egy focicsapat támogatása az egyik legjobb módja.
Megrázó fotók készültek Kahramanmaraş tartományban. A magyar mentőegység már a helyszínen van, eddig három embert mentettek ki a romok alól Törökországban.
Az ellenzéki pártok politikusai világosan kimondták, hogy a totális összefogás lehetősége átmentileg lekerült a napirendjükről – írta legújabb elemzésében a Nagy Ervin.
Szíriában a hétfői földrengések halálos áldozatainak száma meghaladta a 2400-at a szerdán közzétett legfrissebb hivatalos adatok alapján, a török hatóságok több mint 5894 halottról számoltak be, így a földmozgás már együttesen több mint 8300 életet oltott ki - írta meg az MTI.
Sikeresen kiemeltünk a romok alól egy másfél éves kisgyermeket és a nagypapáját. Most a 15 éves Ali életéért küzdünk – írta a Pest Megyei Kutató-Mentő Szolgálat a Facebook-oldalán.
Egy Patrick nevű pónit választottak az angliai Devon megyében található Cockington falu polgármesterévé. Az állat természetesen nem a hivatalos polgármester, de nagy tömeg ünnepelte az új vezetőt, és még a falu parlamenti képviselője is gratulált neki.
A szülési, illetve fizetés nélküli szabadságról visszatérők jogai sok esetben eltérőek annak függvényében, melyik törvény alá tartoznak. Mostani cikkünkben a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnál (NAV) szolgálati jogviszonyban álló kismamák jogait fogjuk bemutatni, fókuszálva a várandósság időszakára és a munkába való visszatérésre.
2022. decemberben az export euróban számított értéke 12, az importé 9,9%-kal nagyobb volt az előző év azonos időszakinál. A termék-külkereskedelmi egyenleg 204 millió euróval javult. Az előző hónaphoz viszonyítva a külkereskedelmi termékforgalom szintje az exportoldalon 16, az importoldalon 23%-kal visszaesett. 2022-ben az export 19, az import 28%-
Eddig 16 ember köszönheti az életét a magyar mentőalakulatoknak, hamarosan pedig bővül a mentésben résztvevő magyar kontingens Törökországban - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdai Facebook-bejegyzésében, melyet az MTI szemlézett.
LeBron James ma hajnalban megdöntötte a kosárlabdázás egyik legnagyobb rekordját: 38 387 pont felett jár már az NBA-ben. Lenyűgöző sportteljesítmény. De kicsit kár azért, ami körülveszi.
Ahogy arról korábban az atv.hu is írt, Szijjártó Péter beszámolt a legfrissebb fejleményekről. A tárcavezető közölte: hamarosan a 116 főből és 19 mentőkutyából álló magyar mentőegység valamennyi tagja megérkezik Törökországba. Elsőként a Hunor nevű egység érkezett előző nap az országba, tagjai reggel óta segítik a földrengést követő kutatást az ese
Több mint hárommilliárd forint értékben vásároltak befektetési célú aranyat 2022-ben a BÁV Zálog fiókhálózatában. Ez az érték a 2021-es forgalom háromszorosának felel meg. Hitelért is sokkal többen keresték fel a zálogházakat.
Bár eddig se volt felhőtlen a viszonyuk, de most újra egymásnak esett közösségi médiában a Pink Floyd két sztárja Roger Waters és David Gilmour. Az ok, hogy Roger Waters egy tőrölmetszett Putyin-barát interjút adott egy berlini újságnak, továbbá antiszemita megjegyzésekkel illette Izraelt.
Az elhúzódó háború és a brüsszeli szankciós politika kihívásaival szemben ellenállónak bizonyult a magyar gazdaság. A kormány intézkedései komoly alapot adnak arra, hogy a magyar gazdaság idén elkerülje a visszaesést, jövőre pedig ismét 4 százalék felett növekedjen - szögezte le az MTI szerint a Pénzügyminisztérium (PM) a központi alrendszer január
Ebben a városban végezték legnagyobb pusztítást a földmozgások. Ahogy telik az idő, úgy egyre kisebb az esély arra, hogy túlélőket találnak a romok alatt.
A műtrágya-értékesítés volumene tavaly az utolsó negyedévben 40 százalékkal csökkent az egy évvel korábbihoz képest, növényvédő szerekből pedig 54 százalékkal kevesebbet vásároltak a gazdák, mint 2021 utolsó három hónapjában - derül ki az Agrárközgazdasági Intézet (AKI) összesítéséből.
Amikor ezeket a sorokat írom, ötvenhat óra telt el a február 6-i, első törökországi földrengés óta. Az ország mély letargiában gyászol, megrendülten figyeljük a híradásokat az egyre növekvő áldozatok számáról. Még mindig vannak túlélők, még mindig jönnek a jó hírek, amikor egy-egy gyermeket húznak ki a romok alól. A világ minden pontjáról érkeztek
A Lidl Magyarország szerdától jelentős mértékben és tartósan csökkenti a kínálatában található, legnépszerűbb vajak árát. Az intézkedésnek köszönhetően az érintett termékek 21, illetve 25 százalékkal olcsóbban érhetőek el a Lidl áruházakban.