A koronavírus ellen beoltottak száma 6 421 643, közülük 6 208 513-an a második, 3 904 693-an a harmadik, 423 023-an pedig már a negyedik oltásukat is megkapták – közölte a múlt heti összesített adatokat szerdán a koronavírus-sajtóközpont.
A múlt héten elfogott 17 gyanúsított után a hétvégén még két szegedi ortopéd orvoson ütöttek rajta a nyomozók. Egyiküket akkor fogták el, amikor egzotikus nyaralása után gépe landolt a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren.
A társadalom elöregedése igen komoly problémát jelent hazánkban. Most utánajártunk, van-e realitása a nyugdíjkorhatár emelésének Magyarországon. Az időseknek egyelőre nem kell aggódniuk, de hosszú távon elkerülhetetlennek tűnik a fájdalmas beavatkozás.
A hét elején nyílt meg a Danone új kutatási és innovációs központja, a Daniel Carasso Center a Paris-Saclay területén. A Daniel Carasso Nemzetközi Kutatási és Innovációs Központ a friss tej-, és növényi termékek fejlesztését végzi. A több mint 550 munkatársat – köztük világszinten is elismert kutatókat – foglalkoztató központ elsősorban olyan szegm
Március 9-én vetítik a mozik Szikora János Hadik című kalandfilmjét. A neves 18. századi hadvezér, a Berlint is elfoglaló Hadik András haditetteit feldolgozó film főszerepeiben Trill Zsolt, Molnár Áron, Szabó Győző, Szalma Tamás, László Zsolt és Horváth Lili látható.
Minden üzemgazdasági mutatószámban rekorderedményt ért el tavaly a Ferrari a csütörtöki éves beszámolója alapján. A cég vezérigazgatója az eredmény további javulását várja az idén.
A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Irodánál (KR NNI) tavaly ősszel indult költségvetési csalás ügyében a múlt héten elfogott 17 gyanúsított után a hétvégén még két orvoson ütöttek rajta a nyomozók – olvasható a Police.hu-n.
Romániában a késve kiállított villanyszámlák részletekben történő kiegyenlítésének lehetővé tételére kötelezte a szolgáltatókat az energetikai szabályozó hatóság (ANRE), ugyanakkor előírta számukra, hogy részletes magyarázatot is mellékeljenek a számlán szereplő tételekhez.
A közlekedési szabálysértések krónikusan ismétlődő formája a biztonsági öv bekötésének elmulasztása. A rendőrség ezért is ellenőrzi időről időre kiemelt kampány keretében a közutakon.
A Miniszterelnökséget vezető miniszter a Magyar7 című felvidéki hetilapnak nyilatkozva azt is közölte, hogy Magyarországnak nem kínálkozik megfelelőbb alternatíva az EU- és a NATO-tagságnál.
A Yettel márka közelgő első születésnapja alkalmából a szolgáltató most induló promóciójában 1 millió GB mobiladatot oszt szét hangalapú tarifával rendelkező Prime csoportos ügyfelei között. A Yettel célja, hogy a megbízható hálózat élményét ügyfelei megoszthassák egymással, ezért az arra jogosult ügyfelek egyszeri extra 100 GB adatot igényelhetnek
Újabb, eddig nem ismert részletek derültek ki Zámbó Jimmy és Gregor Bernadett titkos viszonyáról! Zámbó Krisztián szerint az apja – a korábbi kalandjaival ellentétben– a színésznőbe tényleg szerelmes volt, és képes lett volna érte az Edittel való házasságának is véget vetni.
„Mérföldekkel” vezeti az OTP Bank a régiós banki felvásárlók tabelláját, komoly szerepet vállalva a szektor konszolidációjában. Az évek óta tartó folyamat lényege, hogy a gazdaságos üzemméretet el nem érő bankokat eladják a tulajdonosaik, és általában az adott piacon már jelen lévő szereplők vásárolják fel őket. A bankszektor sokkellenálló képesség
Amíg mi egyre többet bújjuk a meteorológiai előrejelzéseket, hogy mikor enyhülnek végre a mínuszok, addig a japán meteorológiai szolgálat közreadta a 2023-as cseresznyevirágzás előrejelzését. Japán egy rendkívül nagy ország, déli…
"Csinálunk egy új buszsávot a város közepén, majd alig közlekedtetünk buszokat rajta" – ezt az amúgy saját mondatát emelte ki Vitézy Dávid abból a beszélgetésből, amely a Hegyvidék közlekedési ügyeiről szólt.
Csehországban és Szlovákiában indít új tévécsatornát a Network4 csoport, megkezdve ezzel a médiacég nemzetközi bővülését. A február 7-étől fogható STORY4 elsősorban a női nézők igényeire épít romantikus, valamint családbarát minőségi sorozataival és filmjeivel hiánypótló szerepet tölt be a cseh és a szlovák piacon. Az új csatorna HD minőségben érke
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) idén is külön kérés nélkül elkészíti több millió ember személyijövedelemadó-bevallási tervezetét. A folyamat tehát automatikus, éppen ezért nem kell a kedvezményekre jogosító igazolásokat beküldeni a NAV-hoz és nem kell kérni a hivatalt a bevallás tervezetének elkészítésére sem.
Az előző héten 825 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 2 193 272-re nőtt az azonosított fertőzöttek száma. Meghalt a múlt héten 30,...