Minden nyelven, így magyarul is elindította a Google az új algoritmus frissítését, amelynek lényege, hogy előnyhöz juttassa a hiteles tartalmakat, az elsődlegesen marketingcélból írt szövegeket pedig hátrébb sorolja. Balog Botond, a seoklikk.hu szakértője arról beszélt, a frissítés miatt senki ne lepődjön meg, ha egy adott kifejezésre más találatok
Ausztria volt a magyarok legnépszerűbb úti célja decemberben az utasbiztosítások alapján. A legdrágább szerződést két hónapos ausztráliai nyaralásra kötötték 160 ezerért, míg a legolcsóbbakat 225 forintért egynapos osztrák utakra.
Tényleg ennyi gyűlölet volt régen is az emberekben? Nem emlékszem, hogy ez így lett volna, hogy ennyire hamar fellobbant volna a harag. Egész társadalmi-világnézeti csoportoknak ugrunk neki. Hol ennek, hol annak.
Novemberben vizsgálódott Magyarországon a Nemzetközi Valutaalap (IMF) stábja a szokásos éves egyeztetés jegyében. Erről tavaly már kiadtak egy rövid közleményt, majd a napokban a hosszabb elemzést is publikálták, amiben sok érdekesség, többek között a magyar gazdaságra leginkább fenyegető kockázatok listája is megtalálható. Az IMF megítélése szerin
Az egykori politikus ma a Pittyes kocsmát működteti a nyugati határszélen fekvő Velemben. Elmondta, járt-e nála Orbán Viktor, és azt is, miért indult el gyalog a háború kitörésekor Putyinhoz.
Örömmel ékeskedett más tollaival a State of the Union során Joe Biden, aki szerint az USA „irányt mutatott” az orosz–ukrán háborúban és egyesítette a NATO-t.
Az olyan erjesztett élelmiszerek, mint a savanyú káposzta és a savanyú uborka remek probiotikum források. A probiotikumok olyan jó baktériumok, amelyek segítenek az emésztés javításában, az immunitás erősítésében és a fogyásban. A magas rosttartalmú savanyúságok, különösen a prebiotikumokban gazdag ételek fogyasztása elengedhetetlen az egészséges b
Jari-Matti Latvala, a Toyota Gazoo Racing csapatfőnöke szerint az FIA nem jó irányt szabott meg, amikor a kevesebb teszttel próbál meg költséget csökkenteni.
Az amerikai külügyminisztérium jóváhagyta rakétarendszerek eladását legfeljebb 10 milliárd dollár (mintegy 3700 milliárd forint) értékben Lengyelország számára.
Egyre gyakoribb, hogy egyéni vállalkozók több ország területén tevékenykednek, ami számos adózási kérdést vet fel. Cikkünkben két uniós tagállamban (Ausztriában és Magyarországon) tevékenykedő vállalkozók személyi jövedelemadózására és járulékkötelezettségére vonatkozó főbb tudnivalókat foglaljuk össze.
Az informatikai rendszerek sebezhetősége és az ügyfelek hitelképessége miatt aggódnak leginkább a pénzintézetek kockázatkezelői – derül ki az EY és az Institute of International Finance legfrissebb, 30 ország 88 bankjának részvételével készült nemzetközi felmérésből.
Az ország történetében rekordmennyiségű, 3,2 tonnányi kokaint foglaltak le a hatóságok Új-Zéland felségvizein, a kábítószer a Csendes-óceán felszínén lebegett - jelentette be Andrew Coster rendőrfőnök szerdai wellingtoni sajtótájékoztatóján, melyről az MTI számolt be.
Bár a SailGp 2023–2024-es versenynaptára még nem teljes, már biztos, hogy hiába a brit csapat és a korábbi sikeres rendezések, az idén kimaradt az angol nagydíj. Az eseményt eddig Cowesban, majd két évig Plymouthban rendezték, de a SailGp frissen közétett naptára szerint 2023-ban a sorozat nem tart brit versenyt. A lépés meglepő, különösen annak fé
Sokan hajlamosak politikai szimpátiájuk szerint megítélni a magyar egészségügyi ellátást. Ennek pedig egyáltalán nem így kellene lennie. Az orvosok vészt kiáltanak, egy frissen megjelent felmérés viszont mintha azt mutatná, hogy tulajdonképpen itt minden rendben van.
A Johnson & Johnson tavaly augusztusban hirdetett tendert szájhigiénés márkája, a Listerine 2023-as kommunikációs feladatainak ellátására, amelynek során a Mediator kreatív koncepciója bizonyult győztesnek. „Szívügyünk az egészséges szájhigiénia és az átfogó szájápolás, ezért szeretnénk, ha a szájvíz-használat az emberek szájápolási rutinjának ré
Digitális font meghonosításáról kezdett nyilvános konzultációt kedden a Bank of England és a brit pénzügyminisztérium. A brit jegybank által bemutatott tervek alapján a digitális font újfajta fizetőeszköz lenne, amely azonban több tulajdonságában lényegesen különbözne a kriptovalutáktól. A részletes ismertetés szerint a legnagyobb különbség az lenn
Hogyan forradalmasítja a digitalizáció az ügyfélszolgálatot és biztosítja a fenntarthatóságot? A folyamatosan növekvő piaci követelmények hátterében Elie Zita, az SSI Schäfer EVP ügyfélszolgálati ügyvezető alelnöke ismeri a logisztikai rendszerek üzemeltetőivel szemben támasztott egyre összetettebb követelményeket. Szakértőként évek óta foglalkozik
Hayek éveken át küzdött a skatulya ellen, de a producerek éveken át csak a bombázót látták benne. Még az Oscar-jelölése után sem keresték meg komoly szerepekkel.
Amerikában nem voltak jelentős mozgások a terménypiacokon, és az árjegyzések vegyesen alakultak, Európában viszont egyértelmű fölénybe kerültek a vevők. Chicagóban a búza ára szinte stagnált, az ár 0,03 százalékkal emelkedett, a repce kurzusa 0,2 százalékkal került feljebb. Közben a kukorica 0,6 százalékkal, a szójabab pedig 0,4 százalékkal lett ol
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
A koronavírus-járvány és az ukrajnai orosz háború okozta energiaválság felforgatta a munkaerőpiacot is. Számos országot sújtja a munkaerőhiány, terjed az otthoni munka, miközben több helyütt négynapos munkahét bevezetésével is próbálkoznak.
A legendás házaspár a XVI. Polgári Estélyen lépett fel a hétvégén, Mezőkövesden. Az esemény fővédnöke pedig maga Varga Judit igazságügyi miniszter volt, ami igencsak meglepte Kordáékat.