Csökken a gázolaj nagykereskedelmi ára, a benzin esetében a hét második felében nem lesz változás. Így a dízel átlagárának csökkenése a töltőállomásokon is megjelenhet.
Számos jel alapján azt a következtetést vonta le Jeremy Boulton, a Reuters piaci elemzője a BUZZ rovat mai technikai elemzésében, hogy forint még sokat erősödhet és 361,9-es EURHUF célárat fogalmazott meg. Azt is hozzá kell persze tenni, hogy éppen ő írt arról tegnap és ma reggel is, hogy számos olyan figyelmeztető jel van, ami a feltörekvő piaci d
Egyes gyárak népszerű plug-in hibrid (PHEV) autói a való életben jobban szennyezik a környezetet, mint a gyártók által elvégzett tesztek alapján megadott adatok - írta a legújabb tanulmányokra hivatkozva a Guardian.
A hamisított gyógyszerekről szóló irányelv által bevezetett gyógyszer-azonosítási szabályokat2019. február 9-től kötelezően alkalmazni kell az EU és az EGT területén. Magyarországon arendszer az OGYÉI döntése alapján több lépésben, fokozatosan került bevezetésre - közölte az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI). Az új
Az X5 kategóriája globális piacvezetőjeként, az X6 pedig a német prémiumautó-gyártók által kínált modellpaletta legnépszerűbb terepkupéjaként írja tovább sikertörténetét. Mindkét modell a BMW Group egyesült államokbeli, Spartanburg városában működő gyárában lát majd napvilágot, amely a BMW X modellcsalád kompetenciaközpontja is egyben. Az új X5 és
Az Agrárminisztérium (Am), az AgrármarketingCentrum (Amc), valamint a Mangalicatenyésztők Országos Egyesülete közös erőfeszítéseket tesz a hazai sertés- és mangalicahús fogyasztásának ösztönzésére.
A világszerte elismert oknyomozó újságíró, Mariana van Zeller célkeresztjében ezúttal az MDMA, a szervkereskedők, az LSD, a szellemfegyverek, a terroristákat gazdagító lopott kőolaj, a béranyák, a kiberkalózok, az utcai bandák, a kriptocsalók és a harci klubok állnak.Mariana van Zeller oknyomozó újságíró 2023 februárjában ismét az alvilág legsötéte
Legutóbb egy édesapát sikerült kihozni a romok alól, élve. Az ő mentése tíz órán keresztül tartott – mondta a Mandinernek az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője.
Az Alkotmánybíróság 3041/2023. számú Ab határozatában megállapította, hogy az adózás rendjéről szóló 2017. évi Cl. törvény (Art.) 271. § (1) bekezdésének 2018. január 1. és 2022. február 10. napja között hatályos „és a megismételt” szövegrésze a Fővárosi Törvényszék előtt 108. k. 700 437/2022. ügyszám alatt folyamatban lévő perben nem alkalmazható.
Kínában 37,9 százalékkal, 1,3 millióra csökkent a személygépkocsik kiskereskedelmi eladása januárban az előző év azonos hónapjához képest - közölte a kínai személyautók szövetsége (CPCA) szerdán.
A magyarországi cégvezetők többsége a világ- és a magyar gazdaság növekedésének egyértelmű lassulására számít 2023-ban, azonban a hazai gazdaság helyzetét törékenyebbnek érzik a globálisnál. 85%-uk a GDP-növekedés lassulásával számol itthon derül ki egy friss felmérésből. A gazdasági növekedésre leselkedő legnagyobb veszélynek az energiaválságot ta
A világ legjelentősebb technológiai szakemberei február 6. és 9. között Rijádban gyűlnek össze a Leap 2023 világkiállításon és konferencián. A Leap meghívottja magyar részről Dr. Peták István rákkutató, az Oncompass Medicine egyik alapítója és tudományos igazgatója, aki a rák elleni harc világnapja - február 4. - után két nappal tart előadást Szaúd
A gazdasági kihívások ellenére a magyarországi cégvezetők 78 százaléka nem tervez létszámcsökkentést, 97 százaléka pedig nem csökkenti a dolgozók javadalmazását a következő 12 hónapban.
Kim Dzsongun észak-koreai vezető kedden egy katonai laktanyában rendezett, pazar bankettre vitt egy gyermeket, akiről úgy tudni, hogy a lánya lehet. A kislány akár az évtizedekre visszanyúló tekintélyelvű családi rezsim következő diktátora is lehet.
A Magyar Olimpiai Bizottság és a Szerencsejáték Zrt. közös sajtótájékoztatóján bejelentették: a nemzeti lottótársaság – kiemelt stratégiai partnerként - 2024 végéig megemelt összeggel, 80 millió forinttal támogatja a MOB-ot.
A műtrágya-értékesítés volumene tavaly az utolsó negyedévben 40 százalékkal csökkent az egy évvel korábbihoz képest, növényvédő szerekből pedig 54 százalékkal kevesebbet vásároltak a gazdák, mint 2021 utolsó három hónapjában - derül ki az Agrárközgazdasági Intézet (AKI) összesítéséből.
Az utóbbi fél évben 60 százalék érzi úgy, hogy romlott az életszínvonala – derült ki egy kutatásból. Majdnem ugyanekkora arányban számítanak a válaszadók arra, hogy helyzetük tovább romlik. Kétharmad biztosan nem tud majd megtakarítani a közeli jövőben.
A napokban egy egészen rendkívüli felvétel látott napvilágot Ukrajnának köszönhetően: a felvételt a Szeneka különleges szakasz egyik drónos egysége készítette. A felvétel tanúsága szerint a Wagner katonái elhurcolják a csatatérről a súlyos sérülésekkel küzdő parancsnokukat, majd több lapáttal nekiesnek – írja az Index.
Christina Applegate mindannyiunk számára hatalmas inspiráció, ugyanis azon túl, hogy ragyogó tehetség, betegségét is méltósággal viseli. Állapota súlyosbodott, ezért nemrég bejelentette, hogy valószínűleg az idei SAG-díjátadó lesz az utolsó, amin részt vesz.