Falusi kisiskolák helyett járásközponti intézmények kellenének, az iskolák élére pedig menedzser típusú igazgatók – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Setényi János. A Mathias Corvinus Collegium Tanuláskutató Intézetének igazgatója szerint a leggyorsabban bért kell emelni az oktatásban, közben viszont már folyhat a társadalmi egyeztetés a kor
Ahogy az élet minden más területén, a kertészetben is folyamatosan változnak a trendek. A régi, paraszti udvarok képét felváltották a díszkertek, a pipacsok és margaréták helyére buxusok kerültek, és a történelmünket idéző színes, gazdag réteket bekebelezték a tujákkal, hibridekkel és legkülönfélébb nemesítésekkel előállított növények. Évszázadokon
Kedden a Vasas–Budapest Honvéd meccsel indul a labdarúgó Magyar Kupa legjobb 16-jának programja, három magyar férfi kézilabdacsapat is pályára lép az Európa-ligában.
A Paola Antonelli, Karim Rashid és Simon Humphries alkotta háromtagú zsűri 63 országból érkező 2068 pályamű közül választotta ki a Lexus Design Award 2023-as győzteseit. A bírálati kritériumok a Lexus által meghatározott, a virágzó társadalom és egy jobb jövő létrehozását célzó alapelveken alapultak, amelyek a következők voltak: előrelátás, innovác
A januári leminősítés után további negatív lépések fenyegetik Magyarország adósbesorolását, amennyiben nem sikerül megállapodni az uniós források folyósításáról – olvasható ki a Standard & Poor’s Portfolionak küldött válaszaiból. A hitelminősítő szerint a Brüsszelből érkező pénzek jelentős és tartós elmaradása akár újabb leminősítést is indokolhat.
Csökkentek az életbiztosításokban lévő megtakarítások. A visszaesés fő oka a piacok rossz teljesítménye, de adókedvezmény nélkül nehéz is vonzóvá tenni ezeket, szemben az szja-jóváírással segített nyugdíjbiztosításokkal.
2023 februárjában jelentősen változik a jövedéki törvény, ami számos gazdálkodót érinthet. Többek között módosulnak az adatszolgáltatási, engedélyezési, nyilvántartásba vételi, biztosítéknyújtási, visszaigénylési és szállítási szabályok.
A Kreml nem hozza nyilvánosságra a legfelső szintű orosz-izraeli tárgyalások részleteit, ily módon sem cáfolni, sem megerősíteni nem kívánja Naftali Bennett volt izraeli miniszterelnök szavait, amelyek szerint ígéretet kapott Vlagyimir Putyin orosz elnöktől arra, hogy nem öleti meg Vlagyimir Zelenszkij ukrán államfőt – jelentette ki Dmitrij Peszkov
A skizofrénia oki terápiájához is elvezethet az a hiánypótló kutatás, amit az Anatómiai, Szövet- és Fejlődéstani Intézet kutatóorvosa, Adorján István által vezetett csapat végez a Harvard Egyetemmel, a Zágrábi Egyetemmel és a Koppenhágai Egyetemmel közreműködésben.
Minél többet, minél több helyen együnk mangalicahúst! Így summázta a Mangalicatenyésztők Országos Egyesületének elnöke a farsangi időszakig tartó kampány célját. Az Agrármarketing Centrum és az Agrárminisztérium negyedik éve már nemcsak általában a hazai sertéshús fogyasztását igyekszik ösztönözni, hanem a prémium mangalicahúsét is.
A Binance holnap, azaz február 8-án szerdától határozatlan időre kivezeti a dollár alapú banki tranzakciók támogatását. A tőzsde szóvívője szerint ez csak egy átmeneti állapot lesz, és kifejezetten csak a bankszámlás utalásokra vonatkozik. A más pénznemekben, vagy egyéb módokon, például bankkártyával, vagy Google Pay és Apple Pay segítségével indít
Kismértékben, óvatosan javultak a turisztikai és a vendéglátóipari szektor várakozásai az év elején a közeli jövőre - közölte a Turisztikai és Vendéglátó Munkaadók Országos Szövetsége (Vimosz) és a GKI Gazdaságkutató legfrissebb felmérésében az MTI-vel hétfőn.
A Wagner-zsoldoscsoport tulajdonosa, Jevgenyij Prigozsin hétfőn egy videót tett közzé Telegram-csatornáján, amelyen állítólag egy olyan vadászgépen ül, amely Bahmutot bombázta – írja a Moscow Times.
A brit Falcon Tenders bemutatott egy nyolcméteres elektromos hajót, amelyet a ThirtyC Yacht Design tervez és a Vita Power elektromos motorja hajt meg. A fenntarthatóságra összpontosító „modernkori klasszikus” kismotorost a sportautókból kölcsönzött dizájnelemekkel és két különböző elektromos meghajtási rendszerrel szerelték fel. A kifinomult dizájn
Igencsak hűvös, de száraz időnek nézünk elébe a mai napon: többnyire derült lesz az ég, ám néhol lehet havazás. A hőmérséklet akár -6 fok alá is csökkenhet.
Egy amerikai befektető súlyos vádakat fogalmazott meg a leggazdagabb indiai mágnás cégbirodalmával szemben: számviteli csalással, részvénymanipulációval és pénzmosással vádolják Gautam Adani vállalatait. A három hete kirobbant válságban indulatos vita zajlik, a részvények közben zuhannak és dollármilliárdok válnak így füstté.