Bár az idei évben jó diótermést szüreteltem, sajnos a termés tisztítás során sok foltos dióbelet találtam. A foltok sötétszürkéből feketébe hajlanak és letörölhetetlenek. Az interneten található fotók és leírások alapján nem tudom azonosítani a foltosodás okát. Kérem szíves véleményüket!
Először is leszögezném, nem tudtam, hogy létezik egy svéd változat. Tehát az értékelésem ennek a produkciónak szól, ami számomra teljesen újdonságként hat. Az, hogy ez mennyire jó vagy sem a másikhoz képest, azt nem tudom, legalább nem kell hasonlítgatnom, és viszonyítanom. Nos, a véletlen sodorta az utamba. Meg kell hagyni, nem az a cím, ami felke
Világbajnok lehetett volna – gondolták a legtöbben Robert Kubicáról. A lengyel versenyzőt nagy tehetségnek tartották, és a 2011-es szezon előtt – mikor még a Renault csapat alkalmazásában állt – már azt pedzegették, hogy kivetette rá a hálóját a Ferrari. Kubica azonban már neki sem vágott a 2011-es szezonnak, így sosem derült ki, hogy miként tudott
Romániában a késve kiállított villanyszámlák részletekben történő kiegyenlítésének lehetővé tételére kötelezte a szolgáltatókat az energetikai szabályozó hatóság (Anre), ugyanakkor előírta számukra, hogy részletes magyarázatot is mellékeljenek a számlán szereplő tételekhez.
A januári csend után több nagybank is lépett, és elkezdte csökkenteni a kölcsönök kamatait. Volt olyan közülük, amelyik ezt a lakáshiteleknél és a személyi kölcsönöknél is megtette. A hitel Kánaán azért még messze van, az átlagos lakáshitelek ugyanis még mindig 10 százalék körül vannak, és a személyi kölcsönök kamatai se nagyon néznek be a 15 száza
Orosz siker lehet, de fordulópontot nem hoz a háborúban az ukrajnai Bahmut elfoglalása – erről beszéltek híradónknak szakértők. Úgy látják, a háború évfordulójához közeledve Oroszország valamilyen pozitív eredményt próbál felmutatni a harctéren. Korábban a szakértők többsége még tavaszi invázióról beszélt, most azonban a nyugati hírszerzői elemzése
A kisfiú egyik fülén talán tudnak segíteni, a többi bajra egyelőre nincs tudományos megoldásuk az orvosoknak. A reményt azonban sem ő, sem az édesanyja nem adja fel.
„shhh…This Is Not M*lk” felirattal forgalmaz és reklámoz egy 3,5 százalékos zsírtartalmú zabitalt a Danone. Látszólag nem is sért ezzel jogszabályt, hiszen az elnevezésben és a reklámszlogenben nem szerepel a tej szó. Ennek ellenére mégis megkérdőjelezhetőnek tűnik a szlogen, mert egy szót látványosan kiemelnek benne – azt, hogy MILK.
Szereted, ha az otthonodban több stílus, korszak és irányzat keveredik? Akkor az eklektikus belsőépítészet lesz számodra a tökéletes trend. Mutatjuk, mire figyelj, hogy a totál káosz helyett kreatív és harmonikus végeredmény szülessen!
A szénhidrátszámolás segíthet abban, hogy a nagyobb vércukor-ingadozásokat elkerülje, vércukra zömében 4 és 8 mmol/l között legyen. Az inzulinadagot - ha inzulint szükséges adnia - a fogyasztani kívánt szénhidrátmennyiséghez pontosabban tudja majd igazítani, ha jól számol.
Bár Magyarország jó alapokkal rendelkezik egy erős, a gazdaságot dinamizáló startup-ökoszisztéma felépítéséhez, mégis le van maradva európai és régiós versenytársaitól ezen a téren. A McKinsey tanulmánya hét területet azonosított, amelyek erősebb startup-szektort, gyorsuló digitális átalakulást, növekvő foglalkoztatást és állami bevételeket eredmén
"Agresszív, manipulatív és durva kampányt folytatott Andrej Babis, mert előre látta, milyen nehézségekkel néz majd szembe a cseh elnökválasztás második fordulójában.” Erről Pável Hávlicsek elemző beszélt a Heti Világhíradónak azután, hogy a volt cseh kormányfő alulmaradt Petr Pavel korábbi vezérkari főnökkel szemben, akit márciusban iktatnak majd b
Ahogy terjed az illóolajhasználat kishazánkban is, annál több olyan illóolaj-elnevezéssel találkozunk, melyről semmit nem tudunk, de még besorolni sem, hogy melyik hova tartozik. Most a citrusfélékről lesz szó, hogy melyik elnevezés milyen növényt is takar, és honnan ismerhetjük fel?
Passzoljon a vezetéknevéhez? Nemzetközi legyen? Egyedi vagy örökölt? Szülők és szakértők mondják el, hogyan változtak a névadási szempontok az idők során.
Többnyire hetekig beleássuk magunkat a témába, és csak hosszas mérlegelés után döntünk nagyobb értékű műszaki cikk vásárlásakor. Az ár és a funkciók mellett az energiatakarékosság fontosabb kritérium lett, mint valaha, felértékelődött a szolgáltatások szerepe, majdnem minden második ember pedig új termék vásárlása előtt inkább megpróbálja megjavítt
Egy új brit konzorcium, benne az ASDA-val, 6,6 millió font (2,9 milliárd forint) kormányzati támogatást kapott arra, hogy folytassa logisztikai ágazatba szánt innovációját, egy hidrogén-meghajtású, önvezető nehéz tehergépjármű fejlesztését. A glasgow-i Hydrogen Vehicle Systems vezetésével két különböző, négyes fokozatú, tehát nagymértékben önvezető
Viszik a magyar inflációkövető államkötvényeket, mint a cukrot. Könnyű most havonta egy családi pótléknyi kamatot kapni, annyira magas a kamatszint, hogy már egymillió forint befektetésével is lehetséges. A legrövidebb futamidejű állampapírok hozama elérte az évi 14 százalékot, a babakötvényé pedig a 17,5-öt.
Az elegáns, minőségi és különleges formavilágú polyrattan bútorairól híres Domus Ventures Ethos kollekciója a kényelem nagy követe, amely természetes hatású anyaghasználatával a rusztikus és a modern kertekben egyaránt tökéletesen mutat.
Ha drasztikus forintgyengülést látunk, sokan akkor szoktak megrémülni és vesznek eurót. Az elmúlt hetekben viszont biztatóan mozgott a magyar fizetőeszköz, hiszen nyolc hónapja nem volt olyan erős, mint csütörtökön. Felmerül, hogy mikor törik meg a lendület, érdemes-e most eurót venni?
Az IndyCar teljes mértékben megújuló forrásból származó üzemanyagra váltott, elsőként az amerikai versenysorozatok közül. Az első teszt után pozitívan nyilatkozott a Shell új termékéről a sorozat kétszeres bajnoka, Josef Newgarden. A csapatok csütörtökön és pénteken egy kétnapos közös gyakorláson készültek a szezonra, és itt tudtak először releváns
Az elmúlt évtizedben jócskán megdrágult a bankolás Magyarországon. A költségek emelekedése ráadásul a Pénzcentrum által kikért adatok szerint végig dinamikus volt, tehát ez a tendencia nem csupán az utóbbi néhány válságos év sajátja. Nagy probléma az is, hogy a magyarok nem is nagyon fordítanak figyelmet az ilyen passzív kiadásaikra, így hosszú ide
Már 5-6 ezer forint körül a trappista sajt kilója. Mi ennek az oka? Ennyi túl sok érte? Mit vegyünk helyette? Lehet, pár száz forint ráköltéssel és némi extra időráfordítással még jobban is járunk.
Hailey Bieber ismét bemutatta az egyik legextrémebb ruhadarabot, amit létezik. A sztár Instagram oldalán posztolt egy képet, amin extramini shortban pózolt.
Kárpátalján a helyiek úgy tudják, hogy százával, vasúti kocsikban tárolják az orosz-ukrán háborúban elesett katonák holttestét, a magyar határtól alig néhány száz méterre. Az ott élőket nagyon megviseli az oszló testek szaga...
Az ukrajnai háború leghosszabb és legvéresebb csatája dúl a kelet-ukrajnai városért. De miért ennyire fontos Bahmut? Ennek jártunk utána, megvizsgálva a szemben álló felek szempontjait.
Pénteken robbant a hír, hogy a Ford visszatér a Forma-1-be, a Red Bull oldalán. Mondhatnánk, hogy ez újdonság, de bizonyos szempontból mégsem az. A Red Bull alapja a Jaguar csapat volt, mely a Cosworth erőforrások kapcsán szoros kapcsolatban volt a Forddal. De hogy is függ össze mindez, és miért épp most? 2001. február 6-án Niki Laudát