„Gyurcsány Ferenc vasárnap felajánlkozott a globalistáknak, hogy 2024-et illetően végre benne lássák a váltóerőt” – állapította meg lapunknak Kiszelly Zoltán politológus, a Századvég Politikai Elemzések Központjának igazgatója.
Gálfi Dalma két játszmában győzött a 259 ezer dollár összdíjazású linzi női tenisztorna selejtezőjének első fordulójában, így egy sikerre került a főtáblától.
Max Verstappen is elmondta a véleményét az FIA új politikai irányelvével kapcsolatban. A Szövetség még tavaly jelentette be, hogy ettől az évtől a versenyhétvégéken nem beszélhetnek akármiről a száguldó cirkusz szereplői. Amennyiben politikai, vallási illetve társadalmi kérdéskörökben kívánnak véleményt nyilvánítani, előtte fel kell keresniük az FI
Ukrajna nem használja az Egyesült Államok által ígért nagy hatótávolságú fegyvereket orosz terület elleni csapásra – jelentette ki Olekszij Reznyikov ukrán védelmi miniszter vasárnapi sajtótájékoztatóján.
Alapvetően napos, de hideg idő várható a jövő héten, csapadékra nem kell számítani. A legmagasabb nappali hőmérséklet a hét elején 0 Celsius-fok körül alakul, majd a hét közepétől lassan emelkedik a nappali felmelegedés mértéke, vasárnap kora délután már 3, 8 fok lehet. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet mínusz 10 és mínusz 5 fok között várható
Most már bátran kijelenthetjük, hogy Rita Ora a meztelenruhák királynője, az énekesnő ugyanis gyakran és előszeretettel visel olyan összeállításokat, amelyek egészen keveset hagynak a képzeletünkre – mi pedig imádjuk érte.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
A tiszaörvényi Kormorán kikötőben épült lombházak több méter magasan állnak a Tisza partján. A három, nemrég született, hagymakupolás, hatméteres lábakon álló lombház szerves egységben él az ártéri erdővel, a természetbe komponálva. Ezek a hagyományőrző megjelenésű építmények igazi kuriózumok, hiszen hagymakupolás, organikus építészeti stílusú lomb
Nem mindennapi adománygyűjtő akciót szervezett a texasi San Antonio Zoo. A közelgő Valentin-nap alkalmából: bárki elnevezhet az exéről egy rovart vagy egy rágcsálót, amit aztán felszolgálnak egy állatnak.
Szokás szerint egy nagyméretű papírmasépatkány vezette a farsangot megnyitó hajófelvonulást vasárnap Velencében. Az utcai karneváli programok ingyenesek, és február 21-ig várják a látogatókat.
Változás kezdődött az Európai Unió migrációs politikájában – jelentette ki Bakondi György. Azt mondta: az Európai Bizottság elnökének és az Európai Néppárt frakció-vezetőjének nyilatkozataiból is erre lehet következtetni. Úgy fogalmazott: a változás elvezet a külső határok biztonságos őrizetéhez, ezáltal a belső biztonság fokozásához. Hozzátette: a
Az 51 éves szakember az Auto, Motor und Sport című német szaklapnak beszélt a 38 éves sztár jövőjéről, és először tett olyan kijelentést, amelyből úgy tűnik, Hamilton legalább a 2025-ös idény végéig a Mercedesnél marad. A brit pilótának a mostani szezon végén lejár a szerződése, sajtóértesülések szerint ugyanakkor előkészítés alatt van egy két évre
A tegnapi szélvihar miatt már több mint 4800 bejelentés érkezett a katasztrófavédelemhez. Sok esetet többen is bejelentettek, ezért a bejelentések száma magasabb, mint a beavatkozások száma. A tűzoltók szombat reggel óta megállás nélkül dolgoznak a károk felszámolásán, már több mint 2700 helyszínen avatkoztak be. Sokan csak vasárnap szembesülnek a
A Manchester United sztárjai nem akarják, hogy Mason Greenwood ebben a szezonban csatlakozzon a csapathoz, attól tartanak, felborítaná az öltözői összhangot.